Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Két előadást láttam 24 órán belül a hétvégén, amelyek alapsztorija egy-egy isteni csodatétel köré szerveződött, és mindkettőt a SZFE egy-egy hallgatója rendezte - e három ok miatt kerülnek egy rövid ajánlóba.

55458155 10156579343015141 2981452987055996928 oAmphitryon és Sosias - Bordás Roland és Dino Benjámin

I. Személyes bevezető (kihagyható)

Az Amphitryon bemutatója két hete volt pontosan (márc. 24), és eredetileg azt céloztam meg, de be kellett látnom, hogy mivel éppen a „nagy Kékszakállú-projektem” kellős közepére esett, nem lett volna túl célszerű úgy megnézni, hogy feltehetően nem tudtam volna fejben egészen ott lenni. Mivel péntekre a cikksorozatomat lezártam (16 posztot írtam 18 napon belül a témáról), sőt ráadásul még elégedett is voltam a hat Kékszakállú megtekintése közben szerzett nézői tapasztalatokkal ("semmi vérfolt"), erre a két előadásra nagyon jó állapotban, már „szabadon” ültem be. Ugyan hátra volt még a szombat éjszakai utolsó Kékszakállú közvetítése a Carnegie Hallból, így a két előadás között szinte nem aludtam semmit, de ez különösebben nem zavart meg az előadás élvezetében. Március 11-én néztem az utolsó prózai előadást ezek előtt (Kerékgyártó István Hurok c. darabját), így elmondható, hogy sikerült mostanára kiéheztetni magam és kellő lelkesedéssel vártam ezeket az élményeket.

Ha még a párhuzam-témát nagyon erőltetem, óhatatlanul is eszembe jut két azóta már megszűnt színházi alkotó-csapat is: a Tótferi kapcsán a Bárka Színház, ahol 2000-ben Novák Eszter rendezésében láttam először Kárpáti Péter darabját (aki nézőként most is jelen volt), az Amphitryonnal kapcsolatban pedig Alföldi Nemzetije. (Ezen a blogon is megörökítettem azt az előadást, amelyre 2013 februárjában a főpróba után a másnapi premierre is visszaültem, mert annyira tetszett.)

42553476 1854746207974103 3512365108674166784 oSzlúka Brigitta és Temesi Zsolt, a háttérben Piller Ádám

I.  MU Színház - Tótferi

A Tótferi, a celldömölki Soltis Lajos Színház előadása, már elkészült 2018 szeptemberére, így ez a budapesti vendégjáték a MU-ban, amit tegnap este láthattunk, már egy kiforrott produkció volt, egyben Szokol Judit vizsgarendezése. Ugyan már többször készültem rá, de ez volt az első találkozásom a társulattal, és egyedül a szombathelyi színházból érkező beugró („Atyám Teremtőm”), Szabó Tibor volt ismerős korábbi előadásokból.

(Nekem sokkal könnyebb valahova sokat járni, mint évente egy-két fontos előadást nem kihagyni, minél többet nézek egy társulatot, annál jobban ragaszkodom ahhoz, hogy akkor már teljes körűen tudjam őket figyelni. Eddig is tudatában voltam, hogy messze nem vagyok képes még a pesti színházi kínálatot sem átlátni, de hasonló élményem azért mégis kevés van, amikor nem egy-egy színész, hanem egy egész társulat hat újdonságként. Csak a harmadéves színészosztályok első előadásai szoktam így járni.)

A Tótferire  a legjobb felkészülés a rendezővel készült interjú. (Ritkán olvasok előre bármit előadás előtt, de most kivételt tettem, és sajnos tényleg nem tudok jobb ajánlót írni, mint amilyen ez.)

Mivel már láttam a darabot, ha régen is volt, maradtak emlékképeim, és megközelítőleg tudtam, hogy mire számíthatok. Novák Eszter rendezése annak idején azt a benyomást keltette, hogy „csak így” lehetett színre vinni ezt a mesékre alapított előadást, és ezt a hatást Szokol Judit színpadi verziója is ki tudta váltani bennem. A történet elmondásához felhasznált zene, látvány, mozgás teljes összhangban volt (látványtervező: Jeli Sára Luca, zeneszerző: Szegvári Júlia), természetesnek érződik, hogy éppen így mesélik el nekünk – stilizációval, hangszerrel kísért énekkel, kórusként is működő szereplőkkel (Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia, Hajba Beatrix, Horváth Nóra, Nagy Zsuzsi, Piller Ádám, Tóth Ákos), akik egy időre füstölnivaló fél-disznókká változnak, de ez semmiben nem akadályozza őket, jó hangulatuk töretlen marad.

42601117 1854749964640394 9002620768063848448 n

A darabnak régen is, most is, az első része az, amelyik leginkább megfogott, a Szögén asszony története, aki a kolduló Szempétörnek adja megmaradt forintját. Mivel meséről van szó, nem maradhat el a csoda sem, és Szempétör a főnökével együtt bevackolja magát az asszony tető nélküli házába egy éjszakára, ahol egy csapásra kezdenek a dolgok rendbe jönni…

Jó mesét hallgatni-nézni, és nagyon együtt volt ez a három színész, Szlúka Brigitta, Temesi Zsolt és Szabó Tibor - utóbbi mindennek látszott csak beugrónak nem. Az volt a benyomásom, hogy az évezredek óta együtt utazó Atyaisten és első számú szolgája félszavakból is megértik egymást, de metakommunikációjukból kiszűrődtek az idők folyamán elfojtott apró konfliktusok nyomai is, amelyek felgyűltek útjuk során. Sőt az is kiderült, hogy haladnak a korral, mondataikba angol szavak is vegyülnek, külföldi élményekről is számot adnak. (Kárpáti Péter átdolgozott meséjébe talán hazatért amerikás magyarokat is beleláthatunk.) Az előadás szövegében is sok a humor, és ezt a rendezői ötletek szerencsésen tovább is erősítik. (Zene és humor - talán a legnagyobb szüksége a nézőnek erre a kettőre van, és mindig hálás, ha ezt megtalálja egy előadásban.)

42607986 1854745891307468 2725111888378593280 o

Az előadás folyamán folyamatosan kibővül ez a világ, az ötven éve eltűnt férj (Károly Bálint) is előkerül, és mintha tényleg szó lehetne az elveszett idő visszaszerzéséről, jöhetnek a nagy csodák sorban: a visszafiatalodás - Szlúka Brigittának ez elhihető is  - , aztán pedig a gyerek (Tótferi – Piller Ádám, akinek akrobatikus mozgása is imponáló, lehet, hogy tényleg benne van a világ hőse) születése, bár utóbbi a tervezetthez képest másként alakul.

 

A társulat játéka egészen lekötött, és közben kiment a fejemből, hogy nekem nem sokkal utána, hajnali kettőtől négyig „dolgom van”, és egy Kékszakállú-közvetítést is figyelemmel kell hallgatnom. Ez sikerült is, bár másnapra egészen kiütött, de egy kis sétával és kávéval délután háromra ismét optimális nézői állapotba hoztam magam, hogy az Amphitryont is megnézhessem. (Más is lehetett így, láttam egy nézőtárs közvetlenül előadás előtt kávé mellett még egy energiaitalt is fogyasztott – néha nem egyszerű feladat az sem, hogy alkalmasak legyünk egy előadás nézésére, de azért igyekszünk.)

II. Ódry Színpad - Padlás - Amphitryon

Vasárnap délután az Ódry Színpad Padlásán megtelt a nézőtér a ragyogó napfényes idő ellenére is Darvasi Áron rendezésének második előadására.

Ezúttal szokatlan módon "igazi" díszlet fogad minket, Bartos Letícia fehér falakat és mozgatható ajtót tervez. Jó ez a játéktér, fent és lent is meg lehet jelenni benne, és ez segíti a rendezőt abban, hogy ne érezzük túl statikusnak a cselekményt, amely többnyire most is párbeszédek egymást követő sorából áll.

55849388 10156579338370141 1237617555309330432 oAlkméné és Jupiter - Márkus Luca és Ertl Zsombor

A szöveget Kleist és Moliere darabjának felhasználásával a rendező és Dohy Balázs dramaturg írta, és így négyük neve szerepel a színlapon, egyértelmű a néző számára, hogy átdolgozásról van szó. Miután több Amphitryont is láttam, a történet fordulataira fel voltam készülve, sőt arra is volt tippem, hogy miféle üzenet tolmácsolására akarhatja egy rendező ezt felhasználni.

Az Amphitryonban is egy isten avatkozik be a halandók sorsába, de ez a legkevésbé sem jelent jót. Ahogy a görög mitológia történeteinek figyelmes olvasásakor kiderül, szinte sose jöhet jól ki az ember, ha egy isten kinézi magának, még akkor sem, ha beleszeret – sőt talán ez a legrosszabb, ami valakivel megtörténhet, akkor várhatóan halálra is fogják kínozni előbb-utóbb. Kérdezhetné valaki, hogy ha erről szól, mégis mitől aktuális ez manapság, miért kell időről időre előszedni? (Az Ódryn én is láttam vagy négy korábbi változatot, szeretik vizsgának választani.)

Jupiter Alkménét csak úgy szerezheti meg, hogy felveszi a férje alakját, átveri a szerelmes asszonyt, ezzel megfosztja a döntési lehetőségétől is. Nemigen fogható rá ezek után, hogy megcsalta a férjét, hiszen végig abban a tudatban volt, hogy vele tölti az éjszakát. A férj így a feleségére ugyan joggal nem panaszkodhat, de átélheti ő is, és szolgája is, hogy a hasonmások fellépése miatt még saját identitásuktól is megfosztatnak, sőt elérkezik az a pont, amikor már saját maguk is kezdik kétségbe vonni önazonosságukat is, nemcsak azt, hogy észnél vannak-e.

A darab minden verzióban az ember kiszolgáltatottságáról szól, arról, hogy a hatalom mindent megtehet velünk, és ez nem változott meg attól, hogy módosították a szöveget, sőt mintha még a változások ezt erősítették volna fel. (Helyenként még így is maradt egy-két jelenet, amely talán a kelleténél hosszabbra nyúlt, hiszen megértjük mi elég hamar az alaphelyzetet.)

55539277 10156579338315141 3923435445026816 o

Ebben az előadásban is dominál a humor. Komédia marad ez, ha kicsit fekete is, és ez most is, mint mindig, elsősorban a Sosiast játszó színésznek köszönhető. Darvasi Áron alkalmas szereplőt talált Dino Benjámin személyében, aki olyan karakteres színész, hogy már korábban képes voltam a nevét is megjegyezni. Elsősorban ő az, akivel azonosulunk, az ő szemszögéből látjuk a történéseket. Maga a kiszolgáltatott kisember, aki csak nyugodt életet szeretne, de nemcsak az isten fenyegeti, de még feleségétől is félnie kell, akit Antóci Dorottya játszik, akinek szintén jól áll a komikus szerep. Persze szánakozva nézzük a később megjelenő címszereplőt is, Bordás Rolandot, aki királyként kerül egészen hasonló helyzetbe, mint szolgája. (Nem túl vigasztaló, hogy a nagyok is bukhatnak, nemcsak az egyszerű emberek.) Sőt, nem sokban tér el a kisebb istenek sorsa sem, Kovács Máté (Éj) – ha tetszik, ha nem – kénytelen lesz meghosszabbítani az éjszakát a főisten akaratának megfelelően. Miután az ő behódolásával kezdődik az előadás, már tudható előre, hogy a halandók Jupiterrel szemben nem rúghatnak labdába - az Éj azt előzékenyen leengedi.

Ugyan egy mai előadás – filmes technika segítségével – már megoldhatná azt a problémát, hogy Sosias és a helyébe lépő Merkúr, illetve Amphitryon és Jupiter szerepére ugyanazt a színészt használja (néha ez megtörtént), de egy egyetemi vizsgán sokkal célszerűbb minél több embernek feladatot adni, így mi nézők hajlandóak vagyunk azonos külsejűnek elfogadni a csaló isteneket is, mi is behódolunk.

Rudolf Szonja Merkúr szerepében szinte azonos jelmezt visel, mint Dino Benjámin, és elsősorban erőszakkal érvényesíti akaratát. Van benne valami fenyegető is, és a helyzet keménységét még növeli, hogy egy nőt kell Sosiasként elfogadnunk. (A rendező – a hatalom – bármit ránk tud kényszeríteni, mondhatjuk ezt is.)

54518427 10156579342785141 4203077943875862528 o

Merkúr és Sosias - Rudolf Szonja és Dino Benjámin

Ebben az előadásban főnök és beosztott nincs olyan hosszan együtt, mint ahogy a Tótferiben, így a kapcsolatuk kevésbé kidolgozott, a hangsúly elsősorban Jupiter szerelmén, és annak következményein van.

Ertl Zsombor ellentmondást nem tűrő főisten, aki el van kényeztetve, és nem is tudja elképzelni, hogy közeledése kellemetlenül is érintheti a kiválasztottat, sőt akár sértheti is. Márkus Luca Alkméné szerepében megmutatja azt a szerelmes nőt, akit ez a helyzet teljesen megzavar, sőt megaláz, át kell élnie, hogy szeretett férjet nem ismeri fel, és ő maga is megtagadja. (Nem sok jóval kecsegtet az a pár évtized, amit Jupiter távozása után majd még le kell élniük együtt.)

Az isten minket nézőket is állásfoglalásra kényszerít, de nem leplezem le hogyan. A nézők harmadát sikerült bevonzania ezen az előadáson. Ki tudja, hogy lesz később – minden közönség más, lehet, hogy később többen/kevesebben lesznek, akik ugyan pontosan tudják, hogy ki az igazi Amphitryon, de mégis hagyják magukat befolyásoltatni Jupiter által.

Ez a rendezői húzás persze azt is bizonyítja, hogy mi is ki vagyunk szolgáltatva – az előadás egy pontján valóban nem tűnik más választás, azt tesszük, amit mondanak nekünk -, sőt még lekenyerezhetőek is vagyunk. Nem is kell olyan sok ahhoz, hogy a hatalom kedvére tegyünk.

Az előadáson jól szórakozunk, de azért közben ezt az üzenetet is megjegyezzük. Az már más kérdés, hogy tudunk-e vele bármit is kezdeni a saját életünkben.

PS. A Tótferi fotóit a Soltis Lajos Színház fb-oldaláról használtam fel, Benkő Sándor fotózta a társulatot. Az Amphitryont pedig Éder Vera fényképezte, akinek több képét is érdemes megkeresni az Ódry Színpad fb-oldalán.

Címkék: SZFE Ódry Színpad MU Színház Soltis Lajos Színház Jeli Luca Szabó Tibor Szlúka Brigitta Szokol Judit Éder Vera Antóci Dorottya Darvasi Áron Dino Benjámin Ertl Zsombor Kovács Máté Márkus Luca Rudolf Szonja Bordás Roland Szegvári Júlia Temesi Zsolt

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr414747559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.