Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A BFZ két hamburgi Bartók-koncertjéről szól ez a nyomhagyó bejegyzést, némi személyes bevezetéssel, amely simán átugorható.

IMG 20190325 192632

 

I.Bevezető

Hamburgra mindig kíváncsi voltam, mivel még 1991 táján éppen e városról szóló leckénél akadtak el német nyelvi tanulmányaim (Themen 1, 8. lecke), a rendszeres Wagner-hallgatás ellenére is véglegesnek tűnően.

Most már közöm lett a városhoz is, 44 órán át otthonosan éreztem magam, leginkább az Elbphilharmonie-ban, illetve a környékén kóborolva.

2017-ben (16 év után!) lett kész a két koncerttermet is befogadó ház, az „Elfi”, amelyik most már a város jelképe, a turistatérképek tetejére is ezt teszik rá. A hamburgi kikötőben egy már meglévő alapra épült, a vörös téglás rész régi, „csak” a teteje modern. Egész nap turistacsoportok mászkálnak körbe a teraszán, viszont a városban egyetlen plakátot sem láttam a programjaival, mivel nem kell a reklám, az épület eladja magát. Műsora nagyon hasonló a Müpáéhoz, láthatóan többnyire ugyanazok a sztárok mozognak mindkét helyen.

55483170 2251407855077322 5812108405334081536 o

Az épületről készült youtube video volt az az utolsó lökés, amely az utazás felé billentett a turné – számomra  rossz -  időzítése ellenére is. 45 másodperc elég volt, hogy tudjam, rosszul bírnám otthon, ha a BFZ, Komlósi Ildikó és Cser Krisztián nélkülem adná elő a Kékszakállút, ráadásul Sebestyén Márta műsorával kombinálva. (Két éve is hiba volt csak a katowiceit nézni.) Rengeteg mindent ki kellett hagynom idén már eddig is, és még csak most jön a java, lettek volna még további utazós terveim is az évad maradék részére, és most örülök, hogy legalább erről nem tudtam lemondani. Hiába, mindent egyedül nem tudok megvalósítani, és hasonló érdeklődésű, autóvezetésre is hajlandó emberek ismeretségére lenne szükségem a legtöbbhöz.

Ami azt illeti, még sose bántam meg, ha egy előadás miatt elutaztam valahova, már csak azért sem, mert a helyszín, az ott megismert emberek mindig hozzáadnak az élményhez. Annyian mennek messze azért, hogy egy hetet síeljenek, hasonló összegből el lehet valahova máshova menni operát nézni. Már akkor, ha valakit ez érdekel egyáltalán.

Ugyan még véletlenül sem futottam össze egy művésszel sem a városban, viszont valamennyire megismerkedtem és hosszabban is beszélgettem öt helyi emberrel is: egy hamburgi magyarral, aki 26 éve itt él, egy kutatóval, aki az Ebola vírust tanulmányozza, egy hivatásos sofőrrel, aki minden nap 6-800 km távolságokra megy vonattal, és onnan hoz vissza autókat eladni, aki különösen derűs beszélgetőpartner volt, illetve egy indiai üzletemberrel, aki a blogom piaci alapú átalakítására akart mindenáron rávenni, sőt még a Fanny Mendelssohn alapítvány létrehozójával is összehozott a sors, aki a zenekar egyik trombitása, Pálfalvi Tamás miatt (!), aki az alapítvány pályázatát megnyerte, vett részt a koncerten, továbbá miatta fog kiutazni New Yorkba is. Pálfalvi Tamás egyébként már adott koncertet az Elfiben, 2018 januárjában is.

IMG 20190326 224850

(Egyedül utazom, de hátha ennyiből is kiderül, hogy a koncerteken túli időszak sem volt kellemetlen és unalmas, nem is panaszkodom. Amikor pedig egyedül vonatozom vagy hét órán át, módom van blogot írni.)

Hamburg könnyen bejárható, világos a közlekedési hálózata, mindenki tud angolul, és mivel rengeteg a külföldi, hozzászoktak az idegenekhez. Mindenkit csak biztatni tudok, hogy nézze meg a repülőjegyeket, ha két hónappal előre tervez valaki, akkor különösen olcsón el lehet Hamburgig jutni. Az Elbphilharmonie megnézése nem lehetetlen...55674696 2571114952917603 5486120752639901696 o

Az utazás egyetlen negatívuma a hideg szél, és az időnként eleredő eső volt, de az én hibám az egész: nem hoztam el a télikabátomat, a Párizsban majd várható 19 fokra pakoltam. Mindazonáltal ezt a hideget jó előjelnek vettem, valóságosabbnak tűnik így a program, ha van valami hátránya is.

II. A csodálatos mandarin és Bartók vegyeskari művei

A hétfői koncert előtt érkeztem hat órával a városba, és közel hármat a városközpont bejárására fordítottam. Már hat után nem sokkal megérkeztem az Elfibe, pedig a koncert csak nyolckor kezdődött.

A terem szokatlan, lehet, hogy külföldön kevésbé az, de én nem sok helyen voltam, ahol a közönség körbe üli a zenekart, több szint magasságban, így a 2500 néző majdnem fele a megszokottól eltérő látószögből, illetve madártávlatból figyelhet, sokan az énekeseket csak hátulról látják.

Én egészen lent ültem, közel, de mivel a nézőtér folyamatosan emelkedik, sőt a zenészek is emelkedő dobogó-rendszeren vannak, egészen különleges élmény volt nézni az ismerős zenekart úgy, ahogy még sosem láttam őket nagyzenekari koncerten: mindenki arcát, gesztusait külön-külön is. Ezen az első estén valóban nagy hatással volt rám maga a terem, illetve a program alatt tényleg élveztem, hogy egyenként módom van megfigyelni a zenekari művészek játékát. Luxus a köbön, az Elfi beváltotta a hozzá fűzött reményeimet. Otthon nem nagyon emlékszem, hogy ilyen pozícióból tudtam előadást nézni, tényleg nagyon kevés hely van akár a Zeneakadémián is, ahonnan ez megtehető.

A programhoz mindkét nap kiadtak részletes műsorfüzetet, ahogy az otthoni két müpás Kékszakállúhoz is, ez a hamburgi ráadásul tartalmazta az elhangzó dalok szövegét németül és magyarul is.

A műsorfüzetbe egy pótlapot nyomtattak, amely tájékoztatott a karmester-cseréről, sőt a program előtt – mindkét nap ugyanaz – a műsorvezető felkonferálta a tényt, hogy Fischer Iván szemműtéte miatt asszisztense, Káli Gábor vezényel, aki a további európai helyszíneken is helyettesíteni fogja. Emellett felhívta a figyelmet néhány apróságra is: ne videózzanak, ne mobilozzanak, ne köhögjenek, ne csörgessenek cukorkás papírt és semmiképp ne tapsoljanak tételek között. Ahogy láttam a köröttem ülők nevetéséből, elég szórakoztatóan csomagolhatta be a figyelmeztetéseket, de ebből az is világossá vált, hogy ezek szerint itt az Elfiben is ugyanazokkal a problémákkal kell megbirkózni, mint nálunk. (Ha már a köhögés: az első koncert alatt egyáltalán nem volt semmi zavaró jelenség, míg másnap azért itt-ott beleköhögött néhány elvetemült néző a csendekbe is.)

A csodálatos mandarin volt az első koncert kezdő darabja, amelyről nem tudott nem eszembe jutni a legutóbbi ambivalens élményem, amikor módom volt ezt szcenírozott változatban megnézni, táncjátékként Vilniusban, kétszer is. Talán ha az a vilniusi alkalom kicsit jobban sikerül, nem kezdek el vidékre rohangálni februárban, és nem megyek el egy olaszországi magyar Figaróra sem, és talán sikerül erről a turnéról is lemondani.

A csodálatos mandarin erősen hatott a közönségre, már itt látszott, hogy a karmester csere ellenére is rendben lesznek a dolgok. Ezután a zenekari művészek egyrésze távozott, és pillanatok alatt a helyükre állt a Cantemus gyermekkara és leánykara Nyíregyházáról, és először hangszeres kíséret nélkül Szabó Dénes vezényletével előadtak néhányat Bartók kórusművei közül, majd ismét Káli Gábor vette át az irányítást és továbbiakat hallhattunk most már zenekarral. Úgy tűnt, hogy nem okozott problémát a közönségnek, hogy nem értették a szöveget.

A koncert második felében Bartók Concertóját hallhattuk. Talán ez volt az a rész, amikor leginkább éreztem, hogy a BFZ tagjai mennyire szeretnek Bartókot játszani. Valószínűleg ezért az élményért tudják jól viselni a turnéval kapcsolatos megpróbáltatásokat, a „bőröndben lakást”, a buszozásokat.

Az esetleges problémákból persze nekem semmi nem jött át, a zenekar pont olyan természetesen ült a helyén, mint bármelyik pesti helyszínen.

A közönség nagyon szerette ezt az estet, a mellettem ülő német zenekritikus is elragadtatással nyilatkozott, jó bevezetése volt a turnénak. Azért bennem felmerült, hogy hangzott volna ugyanez Fischer Iván pálcája alatt, de ez most ezen a héten nem fog kiderülni – esetleg azoknak, akik New Yorkban fogják a BFZ-t elkísérni.

55684167 2571115019584263 6145883409261527040 oPróbán

III. Második este – első rész: Sebestyén Márta és Bartók

A keddi napom nagyrésze ugyan városnézéssel telt, de nagyon igyekeztem, hogy megfelelő állapotba hozzam magam a Kékszakállúra. Várakozáson felül sikerült, amit előző nap még nem is reméltem az időjárás miatt, és nem borította árnyékba semmi az estét.

Sebestyén Mártát hallgattam nap közben (a „Hidegen fújnak a szelek” még sose volt ilyen aktuális – ez a „zenekar követési projekt” a szabadság illúzióját adja egy hétre, minden kötöttsége ellenére), majd délután német ismerősömet készítettem fel a kalandra, mintegy másfél órában meghallgatta előre a lényeges zenei motívumokat és a hozzá fűződő elképzeléseimet is, amelyekről mostanában egy sorozatot teszek ki. Szerencsére a Kékszakállúra kivetítettek – a közönség egy része számára látható – feliratot előadás közben, de ennek ellenére egészen felkészületlenül nem szerencsés az első találkozásra menni, mivel ha valaki nem kerül a darab hatása alá, akkor gyorsan elunja.

Különösen jól jött ki, hogy egy igazi – operanézésben is járatlan – helyi nézővel voltam, mert így legalább valami átjött a célközönség reakcióiból. (Persze egy vélemény alapján a teljes közönségére úgysem lehet következtetni.)

Steffi nagyon szerette ugyan a Kékszakállút, de még jobban hatott rá Sebestyén Márta éneke, amelyben őt is éppen az ragadta meg, amit a legtöbben ellenállhatatlannak tartanak benne: énekének természetessége, és a derű, ami árad belőle éneklés közben. Igen, határozottan más, amikor egy operaénekes egy bizonyos szerepet játszik, akármilyen odaadóan is, mint amikor valaki népdalokat énekel a saját személyiségén átszűrve.

A koncert első része, megközelítőleg hasonlóan játszódott le, mint ahogy a Müpában a múlt szombaton, a helyszín különösebben nem befolyásolta, azt leszámítva, hogy most sokkal több néző arca volt látható közelségben, jobban kaphatott visszajelzéseket az énekes. A közönség tagjai közül valaki egy rózsát is adott neki, és ezt a ráadás-blokkban szinte kellékként fel is tudta használni.

Ahogy követik egymást az előadások, feltétlenül érzékelhető, hogy lesz egyre oldottabb a három zenész – Kádár István, Fejérvári Zsolt, Szabó András -, lassan már egy külön koncert utáni táncház szervezésében is gondolkodhatnának. Lenne rá igény.

55624183 273511270249652 3084894229248344064 n

IV. Kékszakállú

A Kékszakállú ezen az estén rendkívül intenzíven szólalt meg, minden közreműködő érezhetően az összes energiáját bele akarta tenni. Káli Gábor talán helyenként levehetett volna a zenekar hangerejéből, bár nem zárnám ki, hogy éppen így volt jó a terem egyes pontjain. Ne felejtsük el, hogy óriási a tér, az épület 11-15. emeletét foglalja el a nagyterem, és lehetetlen, hogy mindenütt egyformán jó legyen a hangzás és a hangerő. Ezt csak azért jegyzem meg, mert épp a környékemen többen látványosan szenvedtek a fortissimo részek alatt, és ez ugyan mindegy is lenne, de az énekesek szempontja ennél fontosabb: ezt a hangerőt igazi kihívás áténekelni, és nem is mindig sikerült. Nyilván időt igényel, amíg egy ilyen hatalmas zenekart beállít valaki a megfelelő intenzitású játékra, ráadásul a hangzás terem-, sőt helyfüggő is, a turné során mindig alkalmazkodni kell a körülményekhez. Épp ezeknél az érzékeny részeknél lenne felbecsülhetetlen segítség Fischer Iván több évtizedes tapasztalata – ez nem tudott nem eszembe jutni, mert csak hiányzott, bár valóban nem viszem túlzásba ezen a színházi blogon éppen a karmesterek méltatását, pedig rengeteg múlik rajtuk. (Amikor nincs ott valaki, néha még nyilvánvalóbb, hogy mit is jelent.) Káli Gábor remekül helytáll, nem is kérdéses, ráadásul még nagyon az elején van a pályafutásának, és a közönség vele is nagyon szerette a zenekar játékát, a siker így is jelentős volt.

Engem most is, ahogy mindig a színházi megközelítés érdekel, és mivel teljesen evidensnek veszem, hogy akik megkapják a két szerepet, el is tudják énekelni, (bár egyszer ennek az ellenkezője is kiderült), nekem egy Kékszakállú előadás elsősorban az énekesek szerepformálásán és a közöttük létrejött kapcsolat minőségén múlik, de már képes vagyok arra, hogy ne hasonlítgassam a megnézettekhez. (Mondhatni: ha ott van egy új Judit, nem gondolok a régi asszonyokra.) Ennek a turnénak az előadásaira is külön tudok ránézni, és nagyon örülök annak, hogy ez az opera mennyi árnyalatban kerül elém. Eleve erre számítottam.

Nagyon örültem annak, hogy ezúttal nem kellett választanom a két énekes között, mint többször is korábban, egyszerre jól ráláttam az éppen éneklőre és a reagálóra is. Ez lenne az ideális helyzet minden Kékszakállú esetén.

55445038 2571114836250948 608915350553100288 oKomlósi Ildikó és Cser Krisztián, szerepen kívül a próbán - az előadásban ilyen felszabadult pillanat nem lehetne...

Az előadás most is Fischer Iván felvételről bejátszott Prológjával indult, mint szombaton. Komlósi Ildikó volt most Judit, ennyi a különbség, és aki látta az előadást Vizin Viktóriával, vagy más Juditokkal Cser Krisztián oldalán (pl. decemberben Fodor Bernadett-tel), az megtapasztalhatta, hogy a Kékszakállú koncertszerű előadásainál is mekkora eltérések lehetségesek akkor is, ha a címszerepet ugyanaz énekli. Ennél csak egy izgalmasabb felfedezés van: Komlósi Ildikó saját Juditjai is nagyon változatosak, felesleges másokhoz viszonyítani, nyilván mind a 182 alkalommal kicsit másként adta elő. Az igényesség és az elsöprő szenvedély az, amit viszont minden esetben érzékelhetünk szerepformálásában. 1989-ben láttam először Juditként, legalább 15 megnézést tudok hozzá kötni, és ahogy megy az idő, annál jobban rá tudok a hullámhosszára állni.

55686737 397288217726278 6091597457886543872 n

Ez a Judit feltűnő sárga ruhában érkezett, amelyet részben eltakart egy csipkeszerű fekete felső (lsd. az első  képet, az mindent elmond), és ez a szokatlan kombináció már önmagában is megragadta a figyelmünket, hiszen mindenki más fekete-fehérben volt a színpadon. Ez a Judit igazán gyönyörű, jelenség, emberfeletti energiák mozgósításra képes, már a ruhájával is ki akarja világítani a Kékszakállú várát, pedig arról tudható, hogy „hideg marad, sötét marad” – nincs mit tenni. Átjön a hit, átjön a szeretet, és persze szokás szerint átjön az a félelem, amelyet a Kékszakállú és saját maga elől is letagad, de mi érezzük, hogy van min felülkerekedni.

Nagyon erősen reagál a vár minden sóhajtására is, és ez kell is egy 2500 ember befogadására épített terembe, bár gesztusait és arcjátékát eleve nem láthatja a nézők fele, akármit is csinál. Érezni az erejét, amellyel a Kékszakállú megmentésére törekszik, ugyanakkor átjön az empátia is, és kezdtem reménykedni – életem 53. Kékszakállú előadásán -, hogy képes lesz leállni a nyomozással, és a hatodik ajtó, a férfi szenvedéseinek látványa mégis összeforrasztja őket. Az este alapján akár még az „És mindig is éjjel lesz már” is értelmezhető volt egy hangyányit optimistább árnyalattal: a közösen átéltek alapján együtt lehetne maradni és életük maradék éveiben szomorkodni azon, hogy miért kellett elszúrni mindent.

Ez a Judit valóban hegyek mozgatására lenne képes, de nem veszi komolyan azt, amit a Kékszakállú mond.

Nézőtársam, aki most látta először az operát, az előadás után épp ezt emelte ki szinte azonnal a befejezés után: a férfi nem beszél sokat, mert nem akar hazudni. (Nem hiszi, hogy bárki őt megismerve, így is el tudná fogadni.) De a lényeget közli, megmondja, hogy hideg sötét marad a vár, nem ígér változást. Igaza lesz, beválik a jóslata, minden ajtó kinyitásával egyre távolabb kerülnek egymástól a szerelmesek. Csak az az egy gond, hogy amennyiben nem nyitnak ki semmit, nem ismerik meg egymást, akkor sem működhet a kapcsolat. Bartók patthelyzetet hozott létre, hiába, de ez az igazság. (De ez így, ezen az estén is felfogható tanmesének, hogy ti emberek, ezt így ne tegyétek! - Nem muszáj pont ebbe a csapdába bemászni.)

A Kékszakállút játszó Cser Krisztián most is szinte egészen mozdulatlanul kezdte az előadást, és egészen az első ajtó kinyitásáig meg is tartotta pozícióját. (Ezen a ponton jutott eszembe, hogy mennyire kár, hogy a két énekes múlt nyári szombathelyi fellépését nem láthattam, amikor a zenekar tagjai között mozogva adták elő a darabot.)

Ez a hamburgi Kékszakállú nagyon próbálja megtartani a rezzenetlenségét, de ennyi rá áradó érzelemmel nem bírt el, hiszen mindig erre vágyott, hogy valaki ennyire meg akarja hódítani. Már Judit „nem félek” sora alatt egy szemvillanásából látszik, hogy örül ennek a fordulatnak, Judit ezek szerint a várakozásainak megfelelően bírja az akadályversenyt. A felvillanó öröm pillanatai számosak ebben az előadásban, és ezt nézni is jó, nemcsak hallgatni. Még akkor is, ha tudjuk, hogy maximum 15 perce van a boldogságra és reménykedésre, ha nagyvonalúan mérjük az időt. Ez a Kékszakállú sok mindennel elégedett, már a kincsesháznál is nagyon várja az elismerést, a virágoskertnél aztán különösen. Egészen felenged, talán (az általam látott) korábbi előadásainál jobban. Szinte biztos abban, hogy nyert ügye van, és sikerül Judit beillesztése a saját birodalmába – „megvették” a nőt a kincsek, virágok.

Az előadás végén képes voltam összekaparni valami kis reménysugarat a látottakból, most kivételesen nem estem szét darabjaimra a mű hatására, és ehhez nyilván köze volt a rendkívüli helyszínnek, a valóban kellemes társaságnak, és az egész különleges vállalkozásnak, amely annak ellenére jónak ígérkezik, hogy adódnak azért megoldandó problémáim, úgymint a csatlakozás lekésése Koblenzben. Kellene a wifi, a telefonom sem hajlandó külföldről működni, és még a frissen kezelésbe vett fülhallgatóm is feladta három nap után. A lényeggel viszont semmi gond, a két koncert Hamburgban kifejezetten jól ment, így most már várom a folytatást, a luxemburgi hangversenyt, amelyről hátha sikerül szintén a koncert másnapján, azaz pénteken beszámolni.

55924185 2571113459584419 1994636778526474240 o

PS. A képek a BFZ facebook oldaláról származnak - többnyire. Ha lesznek még előadásfotók, szívesen kiteszem őket még pótlólag.

PS. 2. ápr.9. Kaptam néhány képet a mellettem ülő német nézőtől most, utólag, így  most közülük egyet ki is teszek:

IMG 0668

 

Címkék: Opera Hamburg BFZ Kékszakállú Fischer Iván Komlósi Ildikó Cser Krisztián Káli Gábor Elbphilmarmonie

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3214720543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.