Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

VII. Mennyire különleges a Kékszakállú?

Erre a kérdésre nem lehet általános választ adni a mű alapján, ha az ember már többféle előadást látott.

Énekesfüggő, és rendezésfüggő is, az általam a szerepben legtöbbet látott Cser Krisztián eddig megnézett 18 előadása alapján is elmondható, hogy a körülményekhez igazodva egy vérbeli énekes bámulatosan tudja változtatni az alakját, valóban széles a skála, szinte bármilyennek el tudja fogadtatni magát. Számomra - és ez a korábbi bejegyzésekből is kitűnhetett - ő az, aki leginkább alakította a szereppel kapcsolatos gondolataimat, DE ettől függetlenül, vagy éppen ezért mindenki mást is megnéztem, aki Pesten énekelte a darabot. 52 előadás alapján gondolok valamit a darabról, nem pedig szakértőként a világ összes létező produkciója alapján.

De milyen is lehet a Herceg?

Lehet egészen hétköznapi figura, amilyennek a „függönyös” rendezés címszereplője kinézett (elvileg Bartók Béla, illetve egy zeneszerző lett volna ő), vagy a legutóbbi Kasper Holten rendezés hőse. Ez az alkoholista festő (Palerdi András) volt talán eddig az, aki a leginkább átlagosra vette a figurát. Amikor ennyire hétköznapi, akkor feltétlenül azt érezzük, hogy igen, így működik a szerelem, a nő vetíti rá a különlegességet a szeretett férfira. Persze az "eljelentéktelenítő rendezéseknek" is van hátránya: ugyan magunkhoz közel érezzük a hőst, de kevésbé tűnhet érdekesnek, hogy mi lesz a sorsa.

Azt, hogy HERCEG talán mégsem kellene figyelmen kívül hagyni. Ez feltétlenül jelzi, hogy státuszban felette áll Juditnak, megszokta, hogy kiszolgálják, alkalmazkodnak hozzá, és nem ő az, akinek másokra kell figyelnie. Persze a "hercegség" érzékeltetése problémákat okozhat egy modernizált előadáson. Mindenesetre a mindenkori Kékszakállúban alapvetően felfedezhető, hogy ő van fenn, és ebből a pozíciójából közelít Judithoz.

A lényeg ennek ellenére jellemzően azonnal átjön minden előadásból – „hideg marad, sötét marad” – a férfi lelke nem alkalmazkodó, és nem fog megváltozni. A kérdés csak az, hogy elfogadható-e így? Erre a Juditok öncsaló választ adnak, igent mondanak, sőt hozzáteszik, hogy "nem kell napfény, nem kell rózsa", pedig azonnal a vár felmelegítése jut eszükbe, a férfi megváltoztatása. Nem hallgatnak az eszükre, illetve a Kékszakállú őszinte mondatára, aki előre jelzi, hogy nem fog átalakulni.

Van azért olyan beállítás is, amikor a Kékszakállúról a „túl tökéletes, túl egészséges” jutott eszembe, amikor összességében egy melegszívű, nagyon szerethető, nyugodt férfinak játszotta Sebestyén Miklós, akinek csak annyi hibája volt, hogy kicsit magába forduló alkat volt, a sebzettséget kevésbé lehetett észlelni, és inkább Judit hibájának tűnt, hogy ezzel a férfival nem találja meg a közös nevezőt. A Kékszakállú akár ilyen is lehet.

De lehet akár nagyon méltóságos, akinél érezzük, hogy a várúrságán van nyomaték, amilyen Kovács István volt a Szinetár-rendezésben.

A szereplő beállításánál nagyon jelentős szerepe van a kinézetének, és nemcsak a szereplő alkatának, hanem az esetleges jelmeznek is. Lehet valakit jelentőségteljesebbnek mutatni (pl. szamuráj-külső, vagy páncélszerű ruha), lehet hétköznapi polgár (függönyös), vagy kiemelődhet „egyszerű átlagos férfi” mivolta, hogy közel érezzük magunkhoz, fekete ingben.

Különleges, vagy sem, de alapvetően szerethető, minden defektjével együtt – emelte ki a „Megérthető zene” sorozat előadásán Hollerung Gábor karmester. "Ezt a Kékszakállú-típust igazán érdemes keresni és megtalálni, mert annyi szeretet és melegség van benne a kozmikus fájdalom mellett." (Ez azért érdekes megjegyzés, mert a darabot elemezve könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy éppen ezzel a férfi-típussal nem lehet igazi kapcsolatot teremteni zárkózottsága miatt.)

A Kékszakállú karakterről MÉG KÉT további fejezet következik, aztán térünk csak át a várostromló Judit szemszögére. De addig még jön nekem ez a mai, hamburgi "cserkrisztiános-komlósiildikós" újabb verzió, Káli Gábor vezényletével...

Címkék: Opera Kékszakállú Cser Krisztián Kovács István Palerdi András Sebestyén Miklós

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6714709831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.