Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Kékszakállúval kapcsolatos összegzésből az első, illetve a második rész után jöjjön a következő, a teljes sorozat legrövidebb fejezete. (Akinek kevés, estére kész leszek a két friss müpás előadásról készült beszámolóval, visszanézhet.)

A 4-6. rész majd kizárólag a Kékszakállú karakter jellegzetességeivel foglalkozik, aztán szintén több részben következik Judit - erre számítson az, akinek "komolyak a szándékai", azaz tervezi, hogy még velem tart ezek után is. :-)

V. Kulcspontok, amelyek előadásról előadásra markánsan változni szoktak:

Amíg biztos – a kottában megjelölt eléneklendő hangokon túl – például az "unhappy end", addig nagyon sok alapvető kérdés a szereplők kiválasztásán és a beállításon múlik.

Milyen kilátásokkal indul a kapcsolat, mekkora energiákat/lendületet/reményt tesz bele a Kékszakállú?

Menet közben gyakran billen a mérleg, változnak az erőviszonyok, de szintén előadásfüggő, hogy miként. Melyik az a pont, ahol leginkább érezzük, hogy feladják?

Ezeket általánosságban nem dönti el a librettó, minden alkalommal másként történik meg.

Láttam már nem egy nézőt, aki valamely előadás után kifogásolta, hogy „ez a Kékszakállú nem tűnik gyilkosnak”, mert nem tudtak elvonatkoztatni a legendától, és vannak előadások is, amelyek ahhoz kapcsolnak vissza, a horror-krimi vonalra fektetve a hangsúlyt. Ez felszínes megoldásnak tűnik, hiszen a szerzők elsősorban lélektani drámának szánták a művüket. A Kékszakállú herceghez képest egy sorozatgyilkos primitív lény, de persze beállítható annak is. (Egyszer – a vilniusi második előadáson – magam is azt sajnáltam, hogy a rendező nem egy ilyen koncepciót választott, az élt volna meg a legjobban az adott körülmények között.)

VI. A Prológ

Nem egyszerű döntés már az sem, hogyan hangozzék el a Prológ, amelyet néha el is hagynak. Máskor felvételről halljuk, de sokszor egy idősebb (ritkán egészen fiatal) színész mondja el, de hallottam már a darab rendezőjétől, többször a karmestertől (pl. Fischer Iván szereti mondani), sőt néha a Kékszakállút magát is „duplán hasznosítják”. A legjobb, legkifejezőbben elmondott prológot, amely a szöveg váltásaihoz maximálisan igazodott, éppen egy Kékszakállútól (Palerdi Andrástól) hallottam, aki ezt nem élőben, hanem felvételről mondta el egy operaházi előadásban.

Ennek a regösénekeket utánzó szövegnek nem elhanyagolható a szerepe, ráhangol a történetre, mintha nem rólunk és a mi életünkről beszélnének, hanem egy régi mesét hallanánk. A zene meg is szólal a szöveg elhangzása közben, mi pedig jó esetben elengedjük magunkat, és hagyjuk, hogy a hatása alá kerüljünk.

A prológnak van két létező verziója, egy régiesebb és egy modernebb, amelyekkel felváltva találkozunk. A produkció alkotóin múlik, hogy elhangzik-e a „hallgatjuk és csodálkozzuk”, illetve a „tik is hallgassátok”. A régies nyelvhasználat távolító szerepe nem lenne lényegtelen…

Szinte minden elhangzó sor kulcsfontosságú, de a „hol a színpad, kint-e vagy bent?” mondatot különösen gyakran kiemelik. Mióta Balázs Béla leírta, ez már nem igazán kérdéses, azóta szinte közhelyszerű megállapítássá vált, hogy a színház mindig a néző fejében történik meg, emiatt se nagyon lehet objektív véleményt mondani egy színházi estéről, mindenki a saját előadását nézi, és ezt pillanatnyi hangulata, előélményei, tudása a darabról egyaránt meghatározza, nemcsak az előadás szereplői.

Emiatt lényeges, hogy a néző a lehetőség szerint alkalmas állapotba hozza magát a megnézésre, amelyben a darabot jellemzően előkészítő első rész néha segít is. Aki ma, a posztolás napján olvassa ezt a részt, és nem nézi meg a Müpában a BFZ előadását, azoknak mondom, hogy délután fél 4-kor kezdődik az élő közvetítés a bfz.hu-n, és az első részben Sebestyén Márta énekel olyan népdalokat, amelyeket aztán a zenekar el is játszik Bartók feldolgozásában. Ugyan a Kékszakállúra feltehetően csak 16.45 körül kerül sor, feltétlenül érdemes ezt az energiaadagot is magunkhoz venni előtte, amely biztosan alkalmassá tesz minket, hogy jó állapotban menjünk végig a Kékszakállú herceg és Judit útján.

Folytatás következik: VII. A Kékszakállú herceg útja

Címkék: Opera Kékszakállú

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2014709827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.