Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nagyon szép estét kaptunk a Carmen tegnapi előadóitól-közreműködőitől a rendkívüli körülmények (sztrájk) ellenére is - köszönet érte. Ráadásul ez a tegnapi nap a blogom szempontjából is fontos évfordulóra esett, így még fontosabbá vált az élmény.

Carmen-MesterVMester Viktória egy másik Carmen-előadásban

Rövid nyomhagyó bejegyzés következik:

Éppen ma hat éve, hogy láttam egy revelatív előadást az Erkelben, amely esetén először éltem át, hogy milyen az, amikor egy hagyományos beállítású, érdektelen és kidolgozatlan rendezői koncepciót az énekesek le tudnak győzni, és gyönyörű előadást csinálnak a megadott keretek ellenére. Ez igazi csoda volt, többször emlegettem, és ennek a Don Giovanninak meghatározó szerepe volt abban, hogy a mindössze ekkor még csak három hete írt blogomat elterelje az opera irányába. Az, hogy ez ilyen nagymértékben sikerült, azért ahhoz feltétlenül kellett egy másik 2013-as előadás is, egy Kékszakállú, benne Mester Viktóriával, ennek a Carmennek a címszereplőjével, aki először ültette el bennem azt a gondolatot, hogy az énekesek miatt egy darabot nemcsak időnként érdemes megnézni, hanem akár két héten belül négyszer is, különösen akkor, ha a rendezői koncepcióval nem vagyok egy hullámhosszon. Idén ennek jegyében néztem több Nyugat lányát (Lesz még kétszer idén!), a Gioconda-sorozatot, és mivel eredetileg ezek az operák első hallgatásra nem hoztak lázba, mindkét esetben ez a többször nézés volt az egyetlen jó hozzáállási lehetőség.

A Carmen viszont a tökéletes operák egyikének tűnik, amelyikben van mély mondanivaló az emberi kapcsolatokról, fordulatos a történet, jól játszhatóak a szerepek és bármilyen beavatkozást kibír - amennyiben megfelelő a szereposztás, akkor hat a nézőre. És ez a Carmen tegnap (nekem) tökéletes szereposztással került elénk.

Oberfrank Pál rendezését sokszor láttam, mindig az énekesek miatt, így most megint nem emelném ki, hogy mi minden nem tetszett benne. Az első nézéstől azt érzem, hogy csak az utolsó felvonáshoz illik a tér kialakítása, és a rendezői ötletek, az viszont teljesen rendben van. Szimbolikusan persze az élet lehet egy bikaviadal, meg lehet magyarázni mindent, csak az a néző, aki először találkozik ezzel, itt-ott megakad. De hetedszer már biztosan nem, túllépünk a kempingszékeken és a pompon lányokon, annyira lekötnek a szereplők.

Ennek az előadásnak kapcsán két évvel ezelőtt éreztem először a csodát, amikor ráadásul semmi kedvem sem volt pont Carment nézni, de mit tehettem, annyiszor nem lép fel Mester Viktória az Operaházban, hogy egy Carmen-sorozatot teljesen kihagyjak. Óriási élmény volt ilyen indítás után teljesen bevonódni. Ehhez persze kellettek a többiek is. Ma ennek az emléknek a birtokában vártam, hogy megint egy százszázalékos Carment kapok, és a zavaró körülmények ellenére azt is kaptam.

Az Operaház három szakszervezete közül az egyik sztrájkolt hat és nyolc óra között, amely a csúszás miatt csak az első részt érintette, és azt is csak alig: az énekkar jelent meg hiányosan. Persze hét katona nem képez túl nagy tömeget, és nem is értettem, hogy mi lehet a gond, korábban a Honvéd Férfikar segített ebben ki, ők csak nem sztrájkolhatnak… A kórusba – civil ruhában – beállt Csiki Gábor karigazgató is, aki nekem az utóbbi időben erősen hiányzott a színpadról, mindig szerettem nézni, ahogy valóban átélten játszik, önálló életet élt a színpadon. Most is kiválik, és kiválna, ha még hetven katona állna mellette, akkor is. Carmen épp neki dobja köpenyét, és ő azonnal magához szorítja, megszagolja. Sztrájk ide vagy oda, most is belülről játssza a szerepet, civil ruhában is átlényegült, ahogy korábban is mindig.

A gyerekkar kifejezetten jól szólt, ők nem közalkalmazottak, így teljes létszámban voltak jelen – ne felejtődjön el Hajzer Nikolett sem, aki betanította őket.

A zenekar szintén teljes létszámban jelent meg, Dénes István most is nagyon élvezte a darabot, kívülről vezényelt, ahogy Ókovács Szilveszter is megemlítette az előadás előtti beszédében.

A főigazgató magyarázatot adott a csúszásra, felajánlotta, ha valaki nem elégedett a helyzettel, még távozhat, a jegyét visszaváltják, de csak nagyon kevesen hagyták el helyüket.

Most már számítottam rá, hogy mind a négy kulcsszereplő igazán jó lesz, és egymáshoz is kapcsolódik, így valóban kevésbé zavart meg az énekkar hiányos megjelenése, és valószínűleg a vészhelyzet a szereplőket csak nagyobb koncentrációra serkentette.

52594470 2330422900354583 1471698040355028992 n

Az előadásban Micaelaként debütáló Anna Shapovalovát is már hallottam emlegetni, és felkészítettek rá, hogy rendkívül jó lesz. Igen, az előrejelzés beigazolódott, és második áriáját már különösen nagy tapssal is jutalmaztuk, nagyon hiteles volt a szerelmét kereső fiatal lány szerepében, sallangmentes meggyőző alakítást láttunk tőle. Ekkora tapsot általam látott előadáson még nem kapott Michaela, ez bizonyos, a közönség úgy néz ki, hogy szereti az új csillagok feltűnését, örül a meglepetéseknek. (Azonnal eszembe jutott erről Kissjudit Anna két héttel ezelőtti debütálása a Giocondában, annak a hatása volt ezzel leginkább összemérhető. Mindkettő egy-egy fiatal énekesnő életében az első alkalom volt.)

Az előadásban ráadásul a kisebb szereplők is mind a helyükön voltak, mind elősegítették azt, hogy Mester Viktória ne légüres térben legyen Carmen. Név szerint is megemlítem őket, mert nélkülük ez az előadás jóval kevesebb lett volna: Káldi Kiss András volt Morales, Rácz István Zuniga, a csempész-négyest, Carmen barátait pedig Megyesi Zoltán, Bátki Fazekas Zoltán, Nagy Zsófia és Kálnay Zsófia alkották.

E négy szereplő és Carmen között érezni is lehetett a szorosabb viszonyt, a lányok pedig úgy tűntek, mintha Carmen "tanítványai" lettek volna, akik a mintáját akarták követni. Kálnay Zsófia a torreádor – Molnár Levente -  első megjelenésekor külön magánszámot ad elő, ahogy aláírást kér tőle (a dekoltázsára is kap egyet), rajongva nézi. (Igen, pontosan ilyen csodálat kellene ezeknek az énekeseknek – jutott eszembe.) Nagy Zsófia is bekapcsolódik, és ezek után különösen jól érvényesül, ahogy a torreádor végül Carmen egyetlen megszólalása után észreveszi, hogy ki a jelenlevők között az a nő, akivel a legérdemesebb foglalkoznia.

Ez a jelenet nagyszerű előkészítés ahhoz, hogy felismerjük, hogy milyen a torreádor – Don Giovanni alkat – és hogyan válik számára igazán fontossá Carmen, az egyetlenné. Ezt az ívet nagyon szépen bemutatja Molnár Levente, aki hiába kezdi öltönyben, torreádora nem nélkülözi a szenvedélyt már a kezdetek kezdetén sem. Van ilyen típusú férfi (vagy akár női) út is, sok keresgélés után egyszer csak meglesz az, akivel azonos hullámhosszra kerülhet, és akkor jöhetne a békés építkezés időszaka is, ha a körülmények is engedik. Akit az operákban a szenvedélyes éneklés fog meg, az egészen biztosan a bariton hatása alá került, aki mindig száz százalékos energiákkal van jelen a színpadon, és ez nem hagy minket hidegen. (Előző nap még Marcellót énekelt az Operaház turnézó Bohéméletében Újvidéken, nemsokára pedig Bánk bán lesz az Erkelben.) Ha már Molnár Levente, akkor említődjön meg, hogy nemrég megjelent egy szóló CD-je, amelyen jobbnál jobb áriák hallgathatóak meg, és mindenkinek való, aki szereti a bariton-repertoárt.

52513860 2146589308763892 6896170408681144320 o

Az előadásban mind Carmen, mind Escamillo azonos életszemléletű ember, és mindkettejük tragédiája az, hogy ugyan már egymásra találtak, de nem tudhatjuk meg, hogy ez most tényleg a sírig tartó nagy érzés és szövetség vagy mindkettejük életének csak egy állomása, ahonnan előbb-utóbb tovább lépnének mindenképp, mert nem élhetnek változatosság nélkül.

Molnár Levente ebben a rendezésben ma debütált, bár a szerepet énekelte sokszor. Aki szeretné még 17-én is őt nézheti, míg március 13-án váltótársát, Bretz Gábor látható, akit ebben a szerepben már valóban sokat néztem. (Két éve is ő volt Mester Viktória nagy szerelme.) Ahogy a két énekes habitusa is más, a két torreádor is más lesz, de mindkettő igazán illik a partneréhez.

Az előadás minden mozzanata Mester Viktória Carmenje körül bonyolódik, akinek szerepformálását a kezdetektől (a Tháliában megtartott rövidített Carmentől kezdve) követem. Egyre mélyül, ahogy egyre többet játssza, bár az első alkalomtól éreztem, hogy az IGAZI Carment látom. Magával visz, mivel látunk valakit, aki önazonos, aki nem alakoskodik, viszont ragaszkodik a saját egyéniségéhez, és útjához.

Igazi Carmen, amikor a katonák előtt kelleti magát, és akkor is, amikor „a hegyek között” bújkálva egy rezsón főz vacsorát az élettársának, vagy amikor az utolsó pillanataiban is nézegeti magát a tükörben, mert még gondol arra, hogy mi van, ha sikerül bemennie az aréna nézőterére.

Don José viszont egészen más utat jár be, és ha megnézzük a darabot, akkor az ő tragédiája a legnagyobb. Francesco Pio Galasso is IGAZI Don José, egy olyan átlagember, akinek nincs semmi különleges tulajdonsága, de jóképűnek mondható. Elképzelhető róla, hogy szépen végig élné az életet, nagyobb kilengések nélkül, lenne munkája, családja (akár Micaelával), de ehelyett a „papírforma-élet” helyett eléri a végzet Carmen által.

1934595 1167652199547 4056298 n

Beleszeret egy olyan nőbe, aki egészen másként él és gondolkodik. Ez még nem lenne baj, hiszen, ha Carmen két mondattal lepattintaná, akkor röviden túl lenne az egészen. De nem, peche van, Carmen is beleszeretett, így rövid időre azt éli át, hogy érdemes volt önmagát feladni, csak később érez rá, hogy ebbe az új életbe, amelyik idegen tőle, nem tud beilleszkedni. Carmen - bár túl későn -  is felismeri kettejük idegenségét, és így visszanézve úgy tűnik, hogy a semmiért adta fel hivatását, becsületét, a saját útját.

Ez a Don José már a harmadik felvonásra, amikor csalódott mindenben, egészen szenvedélyessé válik, nem kevésbé, mint Carmen vagy Escamillo. Az egyetlen baj az, hogy valami olyat erőltet, aminek már vége van. Nem képes belátni, hogy tévedés volt egy ennyire más módon élő emberrel összekötnie a sorsát, és nem hajlandó méltósággal veszíteni.

Az előadás egyik nézője jegyezte meg, és azt hiszem igaza van: ez a Don José-hozzáállás általánosabban is felfogható, vonatkoztatható minden olyan kapcsolatra, amikor nem tudunk belenyugodni abba, hogy megszűnt a szeretet, a másiknak (legyen az szülő, gyerek, barát) már nem vagyunk fontosak.

Francesco Piú Galasso Don Joséja igazán szerethető, ahogy az előadásban a másik három szereplő is, drukkolunk neki, hogy hagyja menni Carment a maga útján. Sorsából tanulhatunk, az önfeladás hosszú távon biztos kudarc…

Nagyon örültem, hogy az olasz tenoristát visszahívta az Operaház, ha már valami miatt Nyáry Zoltán (aki szintén nagyon átélhető Don José volt nem egyszer) nem kerül nálunk műsorra. Ha minden igaz, Francesco Pio Galasso jön hozzánk – egy másik szerepben – jövőre is.

53589934 2371095639620642 2477977275438465024 nMegyesi Zoltán - Mester Viktória - Anna Shapovalova - Francesco Piú Galasso - Nagy Zsófia - Kálnay Zsófia - Dénes István karmester az előadás díszletében

Összességében az egész előadásnak lehetett örülni, a második részre már teljes létszámmal beálló énekkarral együtt. Teljes élményt kaptunk, a közönség elégedetten távozhatott, és valószínűleg jó estéje lesz a hátralévő két előadás nézőinek is. Ugyan el van adva a ház, de 1800 hely esetén mindig lehet azzal számolni, hogy néhány jegy feleslegessé válik az utolsó pillanatban. Ez ma is így történt (négyen próbálkoztak jegyüket eladni és volt rá kereslet is), erre is lehet építeni, és számítani lehet az Erkel különösen segítőkész pénztárosaira.

Ami meg a sztrájkot illeti, nyilván kiderül minden hamarosan, hogy kik és mit tudtak elérni...

Ps. Miután nem találtam ezekkel az énekesekkel előadás képeket, Mester Viktória régebbi (az Opera-Világban megjelent) fotóját használtam, illetve a másik három énekesnek a facebookon kitett képeit.

Az előadás korábbi szereposztásaival készült fotók, amelyek a díszletről és a jelmezekről is nyomot hagynak, láthatóak az előadás galériájában, az Operaház honlapján.

Címkék: Opera Rácz István Oberfrank Pál Carmen Molnár Levente Erkel Színház Bátki Fazekas Zoltán Káldi Kiss András Mester Viktória Megyesi Zoltán Csiki Gábor Kálnay Zsófia Nagy Zsófia Francesco Pio Galasso Hajzer Nikolett Anna Shapovalova

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9614679768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.