Már írtam vagy nyolc oldalt Szabó Máté Figaro rendezésének két megtekintése alapján az előadás koncepciójáról, illetve 17 szereplőről. De mivel 26 szólista lép fel, és a Figarót valóban minden mennyiségben szeretem, újra elmentem Győrbe, mert a tegnapi előadásban a hiányzó kilencből öten felléptek, és most a produkció másik karmestere, Silló István vezényelt. És még tervezek legalább még egy megtekintést…
Tehát egy rövid kiegészítés következik, igyekszem magam keveset ismételni.
Fodor Beatrix és Mester Viktória
Az előző bejegyzésre visszautalva: a rendezés csak 50%-os happy endet biztosít nekünk, elhihető Susanna és Figaro boldogsága (rövid- és talán középtávon is biztosan), viszont a koncepció a „kényszeres kujon” Grófot, aki egyértelműen szexuális zaklatóként viselkedik, elítéli és kemény kézzel elválasztja a feleségétől, aki a nagy megbocsájtás után szakít vele. Figaro lakodalma után nemsokára jöhet Almaviva válópere is.
Haja Zsolt ebben a rendezésben debütált Grófként, és az ő beállításában egy nagyon jókedélyű, az életet felszínesen látó, egyértelműen nárcisztikus személyiségű Almavivát mutat, aki tudatában van saját vonzerejének, csak azt nem hiszi, hogy lehet nő, aki helyette mást választana. Nagyon egységes alakítás ez, és emlékeztet arra, hogy a Figaro mégis vígopera. A rendezői koncepcióhoz illeszkedik, ugyanúgy nem érezzük rajta, hogy lenne esélye annak, hogy ismét beleszeressen a feleségébe, mint korábban Kendi Lajos és Kovács István esetén sem, de Haja Zsolt kevésbé tűnik fenyegetőnek, benne inkább valóban egy magától eltelt, jókedvű Don Giovannit látunk. Elhihető, hogy régen - bár rövid ideig - tényleg szerelmes volt Rosinába, és ő is szerethető - maradt benne valamiféle kisfiús báj még mindig.
Fodor Beatrix Grófnőjét láttam talán a legtöbbet, és nagyon tudtam azonosulni felfogásával, amelyre a Figaro 2.0 épült annak idején. Ez a Grófné mélyen szereti a férjét, és mindent képes megbocsájtani, és még akkor is reménykedik, amikor már mindenkinek régen világos, hogy nem érdemes.
Az előadásban van egy nagyon izgalmas – ámde néma jelenet – a grófi pár között, amely a legjobban kifejezi kettejük viszonyát. Várják a lakodalom előtt az üres teremben az esküvőt, a Grófné eleinte nem akar a Gróf mellé ülni, elhúzódik, de aztán feladja az ellenállást,mégis mellé ül. A játszmát elvesztette, nem fog tudni semmit elérni – már tudjuk. És azt is, hogy a rendezői utasítás szellemében, hiába utasítja vissza a Gróf felszínes közeledését, előbb-utóbb nyilván engedni fog, hiszen szereti ezt az embert, aki persze lelepleződése után már annál is kevésbé érdekelt abban, hogy a látszatot fenntartsa, és még annyira sem fog vele foglalkozni, mint korábban.
Fodor Beatrix Grófnéja váltótársainál, Rálik Szilviánál és Schnöller Szabinánál lágyabb, legbelül nem alakította át magát, és nem keményedett meg, ahogy ennek a rendezésnek a szelleme elvárná. Nem tud mást tenni valóban, már megszerette ezt a felszínes alakot, és nem fog tudni leválni róla - ez a fájdalmas igazság.
De jó ez így is, sőt talán még életszerűbb is. Van ilyen, hogy hagyjuk, hogy a másik nyerjen, különösen, ha igazából világos, hogy úgyis menthetetlen a kapcsolat.
Nagyon szerettem megint ezt a Grófné-alakítást, és örültem, hogy éppen erre a napra jutott.
Jó ellenpontja a grófi párnak, Susanna és Figaro kettőse. Susanna most is Keszei Bori, akiről már írtam, aki ebben az előadásban valóban úgy tűnik, hogy szinte minden létező férfi célpontja. (Bartolo, ezúttal Bátki Fazekas Zoltán alakításában, az egyetlen, aki nem mozdult rá, még általa lehetett volna fokozni a feszültséget.)
Keszei Bori most is viszi a darabot, ahogy mindig, ezúttal Cseh Antal partnereként.
Cseh Antal volt az első olyan Figaróm, akivel 13 éve a Kovalik-rendezésben megtetszett a mű, és ennek hatására az ő pályájának alakulását is követem.
Ez az ötödik rendezés, amelyben énekli a szerepet, nem most kezdi a figaróságot, mint kollégái, Kiss András és Pataki Bence. Ez a Figaro érett férfi, akin érezzük, hogy nagy játékos volt, és talán kicsit ügyesebben intézte a dolgait, mint a Gróf. Ő az egyetlen, aki egyébként összeillő párt alkotna Marcellinával is (Lázin Beatrixot láthattuk ma is ebben a szerepben). Megvan benne a szükséges szellemesség, elszántság, életöröm és ravaszság, tudja, hogy okosabb a Grófnál, és végül sértetlenül megússza az ügyet. (Még ez is lehet, Haja Zsolt Grófjáról elképzelhető, hogy legyint és továbblép.) Most már eleget szórakozott, megállapodna, különösen így, hogy megtalálta a megfelelő élettársat végre. Ez a felfogás eléggé hasonlít Kiss Andráséhoz, mindkettejüket Keszei Borival láttam. (Hát igen, ha pesti előadásról lenne szó, bennem lett volna érdeklődés még sok leosztásban megnézni azt, hogyan működik a koncepció.)
A rendező számára nagy előny, hogy sok énekese már több produkcióban is találkozott a szereppel, a debütálók lehetnek kevesebben. Régen apród már Mester Viktória is, aki most is nagyon jól érvényesül Fodor Beatrix és Keszei Bori partnereként. Amikor a második felvonásban hárman együtt énekelnek, ismét a 2.0-ás előadás jutott eszembe, amelyet éppen velük láttam a legtöbbször.
Az „Asszonyok, lányok…” kezdetű közismert áriát a konyhaasztalnál ülve énekli, és ahogy ott jelen van, megszületik a csoda: valódi kérdésnek tűnt ez az általam élőben is 76 alkalommal hallott dal, és nem az jutott eszembe, hogy itt ül egy énekesnő, aki szépen elénekli az egyik fő számát, hanem maga a probléma – hogyan és miért is szeretünk bele egy pillanat alatt valakibe? (Az apród esetén ez tényleg indokolt, akivel ez naponta háromszor is megesik.)
Őt látva, egészen nyilvánvaló, hogy lehet olyan eset, amikor valaki egyszerre elénekel és átélten megjelenít egy karaktert. Nemrég volt Olasz nő, nemsokára pedig négyszer újra Carment énekel – mindkettő az ő szerepe szintén.
Megjegyzem: az előadás egyik legerősebb pontja éppen ez a Cherubino, mert mindkét szereplőt nézve teljes értékű alakítást látunk. Kálnay Zsófia, aki az előadások többségében lépett fel apródként, ráadásul különösen férfias jelenség is.
Hasonlóképpen nagyon erős a produkció Basilio-fronton is. Korábban Balczó Péter is nagyon tetszett, akit számos opera fő- és mellékszerepében már néztem, így meglepetés azért nem volt, hogy most ez is sikerült.
Rácz Rita - Laki Péter
Viszont most sorra került Laki Péter, akinek a személyében mintha még egy rivális Cherubinót ismernénk meg. Ilyen beállításban még nem láttam a szerepet. Laki Péter fiatalember, aki mintha nem olyan régen hordana öltönyt, hiú a kinézetére, sürgölődik a Gróf körül és ahogy zakóját ledobja, abból azt érezzük, hogy ő is Susanna azonnali letámadására készül. Több merészség és agresszió van benne, mint más Basiliókban, akiket láttam, benne pontosan ugyanúgy tombol a tesztoszteron, mint az apródban. Nemcsak az első felvonásban, de a történet végén, második találkozásukkor is még üldözi, sőt mintha még a tapsrendre is maradt volna kettejük konfliktusából valami…Nagyon hatásos alakítás, különösen azt nézve, hogy időben milyen keveset van színpadon a szereplő. Most már feltétlenül sikerült megjegyezni a nevét, aki egyébként az Operettszínház népszerű művésze.
Takács Zoltán, Szabó Alexa ezúttal is korábbi szintjén volt jelen, ahogy Schwimmer János is, akinek kertésze most harmadszor bűvölt el alakításának rendkívül precíz kidolgozottságával. Nagyon él az alak, és most is kifejezetten sajnálom, hogy nem koncentrált Mozart jobban a szereplőre, még elnéztem volna.
Említődjenek meg a díszítők is még egyszer, akik helyenként játszanak – eddig nem írtam le, de az első jelenetben Susanna és Figaro párbeszédét ők is letátogják, és a cselekmény néhány további pontján szintén beavatkoznak. (Vígopera ez, ebben is benne van.) Jelenlétük színesíti az előadást (piros overálljuk is), és pont olyan mértékben vannak ott, ahogy kell, nem sok és nem is kevés ez.
A közönség se maradjon ki – nagyon nyugodt hangulatú előadás volt, úgy tűnik, hogy lekötötték a nézőket a látottak. A keddi 17h-s kezdés nyilván a diákoknak, az idősebb embereknek és persze a Győr környékén lakóknak szólt, és ez lehetővé tette akár a pesti nézőknek is, hogy eljöjjenek megnézni, ha már nincs idén Primavera fesztivál az Erkelben.
A Figaro 2.0-ás cikkeimbe is beleírtam az előadást megtekintő kollégák nevét, legyen most itt az, hogy Köteles Géza, a 2.0 áthangszerelője ezt az előadást nézte meg, míg korábban, Wiedemann Bernadett és Kissjudit Anna is eljött egy-egy alkalommal. Utóbbiról azóta a bravúros beugrása miatt elmondható, hogy be is indult a karrierje.
Továbbra is várom a folytatást. Bordás Barbara, Farkasréti Mária, Biri Gergely megtekintését még nem adtam fel, ha minden jól megy, van is egy megfelelő időpont erre márciusban.
Ps. A fotókat a Co-Opera fb-oldaláról töltöttem le, sajnos nem volt több előadás-fotó ezekről a szereplőkről is.
