Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy részben két óra ez a Rómeó Dicső Dániel rendezésében, amely a nyári bemutató után most a Hatszín Teátrumban folytatja karrierjét.

benvolio romeo mercutioGeorgita Máté Dezső - Márfi Márk - Tasnádi Bence (kép a nyári előadásból)

Szerethető színészek, kellemes hangulatú előadás, sok ötlettel, amely a darabbal kapcsolatos évtizedek óta meglévő ellenérzéseimet mellékhatásként azért felszínre hozta.

A Rómeó és Júlia  az egyetlen, mindenki által valóban ismert Shakespeare mű, (mert általános iskolai kötelező, sőt néhány tanár a gimnáziumban is pont ezt olvastatja), már csak a filmes feldolgozásoknak köszönhetően is. Sikerének titka, hogy a holtig tartó örök szerelem képzete is hozzátapad, bár talán a nézők többsége szintén megélt már hasonló szenvedélyes szerelmet legalább három-négy napon át a címszereplőkhöz hasonlóan. Ami persze különbség: ezt a szerelmet a hétköznapok nem kezdhették ki, mert a szerelmesek mindössze csak néhány órát tölthettek együtt egyébként sem hosszú életük folyamán.

Hálás téma, mert a szerelmi szenvedély mellett megmutatható, hogyan öli meg a felnőtt társadalom a fiatalok lendületét, illúzióit és pusztítja el lényegében saját folytatását. Lehet vele mit kezdeni, és mindig aktuális.

Éppen ezért rendszerint nem hagyják meg a történetet a saját korában, Dicső Dániel is áthelyezte a jelenbe, és egy buszmegállóban játszatja a történetet, amely néha persze egészen más helyszíneket is helyettesít.

Veronáról most már nem az aréna, nem a szerelmesek, hanem egy tömegkatasztrófa jut eszünkbe elsőként, így nem zárom ki, hogy ez az ötlet, amelyik hol működik, hol nem, a "veronai buszos tragédia "miatt pattant ki a rendező agyából, mert tény és való, hogy ez alapvető hatással van a legtöbb iskola életére, hiszen azóta hivatalosan nem lehet olyan programot szervezni, amelyen a diákok este 11 után még buszon utaznak, így fel kellett hagyni a vidéki buszos színházlátogatások szervezésével is.

Az aktualizálás kétélű fegyver, vannak előnyei is: nincs szükség korhű díszletre, jelmezre, mai ruhákban olcsóbb lebonyolítani az előadást, és a Hatszín Teátrumban nem is építhettek volna fel egy illúziót keltő palotát (tervezők: Márkus Sándor, Cselényi Nóra), ugyanakkor a következetes átalakítás még nagyobb változtatásokat is magával kellett volna, hogy hozzon. Mindig nehéz megállapítani, hogy hol a határ, ameddig még az eredeti szerző neve alatt futhat a darab, meddig elfogadhatóak még a szöveg betoldásai. Most van ebből nem kevés, sok a szleng, Rómeót tini nindzsának és hülye gyereknek is nevezik barátai, ugyanakkor megmaradt a párbaj, és a kettő együtt azért mégis ellentmondásos helyzetet teremt, lássuk be. ( Nádasdy Ádám fordítása volt az alap, amelyet Deés Enikő dramaturg gondozott.)

mercutio tybaltA párbaj - Tasnádi Bence - Patkós Márton

Engem ez, illetve néhány más ötlet is az eredeti mű megoldatlanságaira, illetve a szerző által talán szándékosan homályban hagyott pontokra emlékeztetett. (Shakespeare darabjaiban persze nem mindig érdemes vaslogikát keresni, viszont elég jól el tudta találni, hogy mire vágyik a közönség, és ezt a szempontot tartotta elsődlegesnek.)

Sosem kedveltem ezt a történetet, mert mindig fájt, hogy a szerelmesek bukása nem feltétlenül következik a jellemükből, csak "elbénázzák", rossz tanácsokat kapnak - ennyi az egész. Minden R&J nézés során "ki szoktam akadni" Lőrinc barátra, aki jó sok hibát csinál,  akár elzárkózhatott volna az esketéstől, vagy ennek kapcsán azonnal maga intézhette volna a Hercegnél a családok kibékülését, de a gyászra való tekintettel legalább az új (teljesen indokolatlanul elsietett) házasságot Párisszal meg tudta volna akadályozni. Ehhez hozzájön még az üzenetátadás körüli további ügyetlenkedés, illetve a legfőbb bajom: ha Rómeó elmegy száműzetésbe, és még jómódú is, mi az ördögért nem viszi el a feleségét is? Ez a mindenre elszánt Júlia vele is ment volna Mantovába, vagy akár utána szökhetett volna, miután az apja is szinte kilökte otthonról.  

Ezek a szokásos bajaim azzal, hogy a mába helyeződött a történet, még inkább felerősödtek, hiszen manapság még aki házasodik is, az is vár amíg "harmincpluszos" nem lesz, szó nincs arról, hogy a 14 évesek többsége rég anya.  Jelenleg teljes képtelenség lenne két kialakulatlan, zavaros fejű tinédzsert arra biztatni, hogy VÉGLEGES döntést hozzanak sorsuk felől, mindössze pár órányi ismeretség alapján, és persze bennük se merülne fel, hogy egyházi áldás kellene a szerelmük beteljesítéséhez.

Persze a szenvedély nagy úr, valaki még egy ilyen lépésre is képes elszánnia magát, de a jelen inkább szól a veronai szerelmesekhez hasonló gyorsasággal tető alá hozott intenzív, ámde bomlékony kapcsolatokról - remélhetőleg a tragikus lezárás nélkül. A XXI. század inkább lenne a dajka világa, aki könnyen el tudja képzelni, hogy szeretett védence néhány napon belül egy másik férfinél kössön ki.

Sokat emel az előadáson az élő zene, ráadásul nemcsak a két zenész (Kéménczy Antal, Szabó László), de a szereplő színészek is játszanak hangszeren, illetve énekelnek. Nagy erőssége a gitározás Tasnádi Bencének, aki nemrég az idei évadom legkedvesebb előadásában, a Jeanne d'Arc-ban is hasznosította magát zenészként. A színészek többsége is énekel (változó színvonalon), de a hangosítás nem mindig állt a pártjukra, volt akit lehetett érteni, és volt akit nem.

A két címszereplő - Márfi Márk és Döbrösi Laura  - nagyon szerethető, nagyon intenzív a játékuk, "velük lehet menni", sőt még akár sajnálni is lehet őket, bár maga az előadás helyenként igazán súrolja a paródia határát, a közönség végignevette a kripta jelenetet is, és ez azért egy R&J-nál elég szokatlan.

romeoesjuliaJúlia és Rómeó

Ez a két fiatal még nagyon az élete elején van, talán a legjobban tennék, ha élveznék is ezt, hiszen nincsenek is nagyon rossz helyzetben, a végleges elköteleződés nem lenne annyira sürgős. Kívülről nézve szinte érthetetlen, hogy minek sietnek.  Júlia kellemesen elszórakozik a Dajkával, Rómeó pedig a baráti körével, akik ugratják folyton, de törődnek vele. Szerettem ezeket a jeleneteket az előadásban ( a táncosok Gulyás Anna által koreografált betéteit is, amelyek szintén a fiatalok közegéről szóltak), amelyek bennem is visszaidézték kollégista éveimet, amikor jó társaságban tudtunk együtt szenvedni többen is, és úgy isten igazából át tudtuk élni, hogy mennyire rossz is nekünk...Tetszett ez a közeg, intenzív volt Georgita Máté Dezső (Benvolio) és Tasnádi Bence (Mercutio) játéka ebben a szerepükben is. Ezek a feladatok hálásabbak voltak a címszerepeknél. Rajtuk múlt talán leginkább, hogy jellemzően vígjátéki színezetet öltött az előadás, hiszen Georgita Máté Dezső Lőrinc barátként végig komikus figura, szinte egy mondata nincs, amelyiken ne nevetne/derülne a közönség, Tasnádi Bence pedig Párisz udvarlását is karikírozza. Ehhez a darabban talál fogódzót, hiszen a történet folyamán a gróf egyszer sem beszél a lánnyal, csak az apát nyaggatja. (A mindig nála lévő hortenzia-csokor viszont jól mutat végül a kriptában.) Erősen úgy tűnik, hogy ő is, ahogy Rómeó is a szerelembe szerelmesek, nem pedig egy konkrét személyiségbe - Júliát valójában egyikük sem ismerhette meg igazán.

Ebben az előadásban nem sikkad el a Róza-szál sem, nagyon lényeges adalék, hogy Rómeó hetek óta epekedett valaki másért, és a szövegben is benne van, hogy Júliában az a vonzó, hogy viszonozza az érzelmeit. (Párisznak pedig mintha elég lenne az udvarlás ténye is, neki talán még jobb megoldás, hogy a kriptába járogathatna ki a halott kedveshez.)

Döbrösi Laura Júliája nem naiva, nincs benne semmi szentimentalizmus, karakteres mai lány. A nászéjszaka előtt látjuk, ahogy a szőrt borotválja le a lábáról, a rendező beállítása ezt az alakot is a komikum felé viszi. Szinte túl jól is sikerült határozott egyéniséget formálni belőle, mert nemigen hisszük el, hogy ez a lány behódolna akármilyen szülői tekintély előtt. Ez a Júlia kézen fogná Rómeót, és menne vele, miután a szüleinek ezt be is jelentette.  (Esetleg pár hét után derülne ki, hogy egyikük sem olyan, amilyet a másik hosszútávon szeretni tudna...- ez jutott eszembe az alakításáról, az egész cécó a méreggel, a tetszhalottsággal teljes nonszensznek tűnt.)

Márfi Márk energikus, lelkesedős kamasz, akinek még minden új, minden előtte van, aki mindent azonnal akar, és sajnáljuk ezért a kapkodásért - többet érdemelne, mindenekelőtt nyugodt időt. A "nem-nyugodt ERŐ" - jut eszembe a színészről most is, ahogy visszaemlékszem akrobatikus mozgására a  buszmegálló tetején. Ez a tragikus, ahogy ennyi energia, indulat mind veszendőbe megy, és ezért csak részben hibáztatható a környezet.

Patkós Márton Tybaltja szintén lendületes, forrófejű, és nyilván jobb sorsra érdemes - érezzük, hogy a civódás-párbajozás szinte csak megszokásból történik, egyáltalán nem gondolja ő sem át, hogy mit cselekszik. Most se bántam volna, ha kicsit többet szerepel, ahogy ez nemrég a Patikánál is ugyanígy eszembe jutott. ((Alkatilag talán nincs senki jelenleg, aki egy klasszikus Rómeó és Júliához jobban passzolna címszereplőként, csak az a kérdés, hogy kinéz-e mostanában valahol egy ilyen felfogású produkció...))

Úgy tűnik, hogy ebben a rendezésben a Dajka kapja mégis a legtöbb reflektorfényt, ő a legaktívabb, sokat beszél és sokat mozog (fel-le a buszmegálló tetejére, amelyik egyben Júlia szobája is). A színlapra Rainer-Micsinyei Nóra és Bajor Lili van kiírva, akik váltva fogják játszani, és bármelyiküknek nagyon örültem volna. Ez az este elvileg Bajor Lilié lett volna, aki egy baleset következtében kényszerpihenőre szorul (törött lábbal valóban nemigen tudná ezt az intenzív előadást végigjátszani), és helyette bravúrosan beugrott Spiegl Anna. A szerep neki is való, hatalmas energiákat mozgósítva játssza most is. (Aki nem látta még a Bábszínházban A vihart, azok most ebben is felfedezhetik maguknak.) Senki nem gondolná, hogy csak napokkal ezelőtt került az előadásba, átgondolt és kiérlelt alakításnak tűnik, érezzük, hogy köze van hozzá a színésznek. A korunkra leginkább jellemző hozzáállást közvetíti szavaival: törődjünk csak saját érdekünkkel, és ne ragaszkodjunk senkihez, élvezzük az életet. Ehhez képest úgy látjuk, hogy a darabban bemutatott kapcsolatok közül mégis a Júlia-Dajka viszonyban van a legtöbb tartalom, tekintve, hogy ők legalább ismerik is a másikat, egy valódi személyhez viszonyulnak, nem egy illúzióhoz.

Észszerű megoldás, hogy takarékosan, mindössze két színésszel oldják meg a sokkal halványabbra írt szülőket, a Capulet- illetve Montague-párt, akikről sok lényeges dolog nem derül ki, azon kívül, hogy kevéssé tudják, hogy mi történik a gyermekeikkel. Valószínűleg ők is csak megörökölték az ellenségeskedést, és nem tudnák megindokolni, hogy miért is KELL olyan nagyon gyűlölni a másik családot, amelyik semmiben nem különbözik a sajátjuktól.

Eke Angélának Capuletnéként még van valami esélye arra, hogy élő embert mutasson - egy még mindig fiatal nőt, aki túl sokat nem ért rá a lányával foglalkozni, miközben a férje zsarnokoskodását el kell tűrnie - neki biztosan tetszik Párisz gróf. Bakos-Kiss Gábor Capuletjének motivációi mintha még ködösebbé váltak volna, mint amilyenek az eredetiben voltak, látunk egy kicsapongó férfit, aki valami miatt a lányától azonnal szabadulni akar. Miért? - ez kérdés marad. Eddig se nagyon zavarta őket Júlia, csak a dajka foglalkozott vele. A Montague-pár valóban csak a szimmetria kedvéért van jelen, róluk semmi különös nem derül ki, csak azt tudjuk meg, hogy Rómeóhoz is tartoznak felmenők.

A rendezés nagy esélyt hagy ki azzal, hogy nem konkretizálja az ellenségeskedés okát - nagyon sok modernizálás ezt megteszi. Ha netán aktuálpolitikai felhangot adna a műnek, jobban köthető lenne a mához, és karakteresebb lehetne, így viszont "csak színház", és legalább elkerüli a produkció, hogy támadási felületet adjon.

A darab kapcsán minduntalan kiemelik, mert nagy számnak tartják, hogy ellenséges családok képviselői szeretnek egymásba, pedig a fiatalok rendszerint nem azonosulnak teljesen szüleik értékrendjével, amely nincs is igazán megalapozva. Az igazi és áthághatatlan akadály az lenne, ha ők maguk gondolkodnának másként világnézeti/politikai vagy egyéb fontos kérdésekben, az hosszú távon valóban megölné a kapcsolatot. (Ha mással nem, akkor azzal, hogy a konfliktus kerülése érdekében kerülnék a nemkívánatos témát, és a  kommunikáció hiánya bármilyen ígéretesnek tűnő barátságot/szerelmet biztosan kinyír, nemcsak annyit jelent, hogy egyik embertől a másikig nem jut el az információ, és például nem tudja meg Rómeó, hogy Júliája csak tetszhalott.)

Lezárásként elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy nem kedvelem a darabot, a színészeket így is szerettem benne, szórakoztató estém volt, kicsit sem unatkoztam. Nem zavart meg az sem, hogy egyenetlennek tartottam a produkciót, félig kitaláltnak, és még nem egészen összeérettnek, de nyugodt szívvel tudom ajánlani, ha egyszer foglalkoztatott annyira, hogy két napon át írjam róla ezt a bejegyzést.

Címkék: Rómeó és Júlia Tasnádi Bence Eke Angéla Spiegl Anna Bakos-Kiss Gábor Patkós Márton Rainer-Micsinyei Nóra Dicső Dániel Döbrösi Laura Gulyás Anna Márkus Sándor Cselényi Nóra Georgita Máté Dezső Bajor Lili Hatszín Teátrum Deés Enikő Márfi Márk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2314518112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.