Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A TRIP hajó (a Batthyány tér és a Halász utcai villamosmegálló között van kikötve) a legközelebbi színházi helyszín, ahova alig kell húsz percet gyalogolnom, és az egyik legújabb is Pesten. A tavalyi évadban nem jutottam el ide, most viszont három napon belül kettőt is nézek: ma ismét a M/Ámort, amely nagyon tetszett a tanítványaimnak is októberben, így újabb csoportot szerveztem rá, illetve szombat este néztem a J. háborúját, a Terminal Workhouse előadását amelyről most rövid ajánló következik.

43734299 998962833644424 162443935241732096 nMolnár Gusztáv - amíg nincsenek előadásfotók, addig is...

Ez a hajó szerencsés helyszín, és pláne az lehet meleg időben, amikor a terasza is működik, és előadás előtt vagy után ki lehet oda ülni. Novemberben sem rossz kilátást nyújt innen a parlament, és ezt a látványt talán nem is lehet igazán megszokni – én lassan harminc éve nem untam meg.

Az egész héten csupa kevésszereplős előadást láttam, valahogy így alakult – olyanokat, amelyben volt egy-egy olyan művész, akinek őrült hosszú szöveget kellett memorizálnia, és ez önmagában is méltánylandó (lsd. Az étkezés ártalmasságáról, Egy doktorkisasszony naplójegyzetei). Molnár Gusztáv most ugyanígy nyolcvan percet vállalt magára, és ez különösen nagy kihívás.

A színészt legutóbb – hétfőn – a „Nehéz”-ben figyelhettem meg, amint kevés megjelenéssel, még kevesebb szöveggel mégis fel tud építeni egy igazi élő embert, hozzáteszi a magáét a főszereplő kálváriájához. Ez a másik véglet, amikor kis villanásokban lehet csak megmutatkozni, és egy fiatal színésznek jellemzően eleinte ezekből a feladatokból jut a több, nem mindig olyan szerencsés a helyzet, mint a M/Ámor esetén, amikor szinte hasonló fontosságú szerepet kap minden közreműködő.

Molnár Gusztáv ezekben az egészen kis villanásokban is érdekes tud lenni, átjön a személyisége, éppen ezért részéről nem túl korai egy monodráma bevállalása sem.

Természetesen sok függ magától a szövegtől és a témától is, és ha ezt nézzük, akkor viszont meg kell állapítanunk, hogy jó nagy ez a fa, amibe vágta a fejszéjét, mert amiről szó van, az kicsit sem kellemes, és az emberek rendszerint kikapcsolódni vágynak, nem pedig arra, hogy még a színházban is a problémáikra hívják fel a figyelmet.

Ahogy a M/Ámor is átdolgozás eredménye, úgy ez a „J. háborúja” is az. Most a kiindulópont egy bizonyos Dalton Trumbo regénye, a „Johnny háborúja”, amelynek egy verzióját már láttam 2003 áprilisában a Budapesti Kamarában (emléke sír a lanton még!), mégpedig Bozsó Péter előadásában. Kifejezetten tetszett, bár az is megmaradt, hogy nem volt annyira egyszerű feldolgozni az elhangzott szörnyűségeket.

Az alap egy végtagjait és látását is elvesztett katona elképzelt belső monológja, aki eredetileg az első világháború áldozata. (Ez az egy mondat is rémülettel töltötte el a fiamat, mert elképzelte, hogy ez a valaki nem tud semmit csinálni tényleg. Az előadásban ez ennél alaposabban ki van bontva.)

Jelenleg az átdolgozó, Dancsecs Ildikó továbblépett, és a cím megváltoztatásával ezt jelzi is: ez már az ő szövege, amely nyomokban támaszkodik erre az előzményre.

A nyolcvan perc folyamán először azt hisszük a színpadi berendezés alapján, hogy egy orvosi vagy hivatali várószobában látjuk a főszereplőnket, és eleinte az előadás egészen olyan, mintha a színész civilben beszélne hozzánk, a saját nevében, majd átvált a hangulat egy "stand up"-előadásra.

Nem mellékesen, Molnár Gusztávnak jól áll a műfaj, nyugodtan át is nyergelhetne erre, mert egészen természetesen beszél mindenféle közérdekű dologról, a véleményéről a reklámok, a környezetszennyezés vagy akár a vegetarianizmus kapcsán. Elhihető neki, hogy azt mondja, amit valóban gondol, és nem megírt a szöveg. Ez a spontaneitás nagy érték, és csak azok láthatják, hogy azért van különbség mégis, akik találkoztak vele civilben, vagy például hallották beszélni ugyanígy tömeghez, de közönségtalálkozón. (Az, hogy a M/Ámor után két héttel eljött, és beszélt a tanítványaimhoz most ebből a szempontból is hasznosnak bizonyult, mert így lett összehasonlítási alapom. Ez a J. nem egyenlő Molnár Gusztávval, minden hasonlóság ellenére sem.)

A színész ezzel a szöveggel, a „hétköznapok harcairóll”, amelyeket mindannyian folytatunk, ténylegesen képes lekötni minket, a hangulat kellően derült is, mert vannak poénok, amikor egyszer csak kezd átváltani – és lassan rájövünk, hogy itt most nem egy átlagember beszél hozzánk, hanem egy emberi roncs, akinek csak a szelleme maradt ép. Ami ezután következik, az már jóval komolyabb, és ebből a helyzetből visszagondolva, minden apró-cseprő ügy, ami minket foglalkoztat, amiből elegünk van nap mint nap, érdektelennek tűnik és nevetségesnek.

Miért akarunk a saját igazunkról mindenáron meggyőzni másokat? – vetődik fel egy kérdés, amelynek a hatására elgondolkodom, hogy igen, pl. én is miért is akarok másokat olyan nagyon meggyőzni, hogy ez vagy az az előadás/előadó mennyire jó…

A szöveg viszont ennél is tovább lép, és kimondja azt, amit valószínűleg senki nem fog vitatni: milyen sok háborút indítottak, tömegeket öltek meg elvek, nagy eszmék szolgálatában. Mivel ezt a háború egyik áldozata mondja, az állítás ennél hangsúlyosabb már nem is lehetne. (Most már teljesen mindegy melyik háborúról van szó, bár ez az előadás történetesen az I. világháborúra emlékező események sorát gyarapítja.)

Erős a hatás, de azt hiszem, hogy van ez olyan súlyos, és egyértelmű, hogy az előadásnak ez a része túl hosszúvá válik, kevesebb szövegből is átjött volna. (Mondom én, a blog-túlíró.) Persze - ez volt az első alkalom, fog ez még alakulni, tömörödni, akkor fog beállni a ritmusa, ha már néhány közönség kipróbálta.

Végezetül - kinek is való?

Természetesen a szörnyű történeteknek mindig megvan az az előnye, hogy a néző utána a saját életét habkönnyűnek érzi, és ha ehhez viszonyít, akkor érezheti is.

Molnár Gusztáv megrokkant katonájával lehet azonosulni, egyet lehet az általa elmondott véleményekkel érteni, vagy netán magunkban itt-ott vitatkozni, és emellett az előadás után csodálattal adózni annak, amikor valaki ennyire nagy energiákat képes mozgósítani azért, hogy legyen egy olyan előadás, amelyben igazán megmutatkozhat. Jól jár az, aki kíváncsi lesz rá, és meghallgatja.

Az előadás ajánlója a TRIP oldalán részletes, jelzi az időpontokat és az online jegyváltásra is esélyt ad.

Címkék: Molnár Gusztáv Dancsecs Ildikó Terminal Workhouse TRIP J.háborúja

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr10014367959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.