Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy héttel ezelőtt Makón jártam Vashegyi György és együtteseinek Bach kantáta estjén, amely után – ha lehet – még inkább szerettem volna megismerni ezt a csapatot, amelyben vannak többen is, akik már 27 éve együtt muzsikálnak. Köszönöm a lehetőséget, hogy együtt mehettem velük és Mozart-hangversenyüket két helyszínen is, Pécsett és Szegeden is meghallgathattam.

Nyomhagyó bejegyzés következik a két estéről, amelynél jobb feltöltődésben nem is lehetett volna részem, nagy szükségem volt erre a két minőségi hangversenyre és örültem annak is, hogy módom volt zenészekkel és énekesekkel (ha nem is mindenkivel) hosszabb időt eltölteni, és néhányukat valamennyire meg is ismertem, bár az eredeti ötletem túl grandiózusnak és egyben kivihetetlennek bizonyult: nem tudok olyan bejegyzést írni, amelyben egyenként említést teszek a fellépő 31 zenekari művészről, 31 énekkari tagról is a négy szólistán és a karmesteren kívül, hiába szerettem volna. Sokakat most már viszont be tudok azonosítani és ez jó érzés még így is, hogy a kitűzött célom megvalósításához kevésnek bizonyult ez a három délután is. (Minden résztvevőt felsorol a megfelelő napnál a honlap.)

IMG 20181008 171435(1)Vashegyi György - külső és belső fül egyszerre

A pécsi Kodály Központhoz, ha nem is sok, de most már négy igazán kellemes koncert emléke fűz. A terem még újnak számít, (még csak nyolcéves), de híresen jó, ha zenésszel találkozik az ember, a város kapcsán szinte azonnal a terem akusztikája említődik. Már odafelé az úton látszott az énnekkar tagjain, hogy relaxáltan mentek, és előre számítottak a jó élményre.

Valószínűleg más mezei nézőknek is új információ és új nézőpont: vannak olyan színpadi terek, amelyekben a zenész/énekes nem hallja magát és elbizonytalanodik. Nos, ez a probléma pont a Kodály Központban nem merül fel, ahogy ez az előzetes próba alapján is világossá vált, viszont Szegeden már igen, itt nagyobb kihívást jelent játszani, viszont a nézőknek ez nem jelent problémát - a Nemzeti Színház tere bensőségesebb, közelebb érezhetjük magunkat a zenekarhoz. (A még 1886-ból származó szegedi Fellner-Helmer épületben is éppen négy alkalommal jártam, viszont rengeteg előadást tudnék felsorolni, amire készültem, de nem jutottam el rá, még az ősszel is két eseményre készülök visszatérni.)

Összességében nézői szemmel elmondható, hogy mindkét helyszínen jó volt koncertet hallgatni, és ünnepnek éreztem mindkét estét, egyáltalán nem éreztem egyik alkalmat sem feleslegesnek, örülök, hogy kétszer is meg tudtam ugyanazt a programot hallgatni.

Mindkétszer hétköznap délután-este volt a turné, így sokan már munka után érkeztek (az együttesek tagjai jellemzően tanítanak valahol, vagy más együttessel próbálnak), és az is érezhető volt, hogy örömmel várták a fellépést, nagyon szeretik ezt a zenét játszani-énekelni. Miután ezt több művésszel folytatott beszélgetésből is leszűrtem, bár nem csináltam jegyzeteket arról, hogy pontosan hányan említették, összességében is elmondhatom, hogy a Purcell+Orfeo ereje pontosan abban van, hogy ezek a profi zenészek szeretnek együtt, illetve Vashegyi Györggyel dolgozni, jól esik nekik ez a típusú repertoár, örülnek, hogy nem nagyobb az együttes, és mivel minden fellépésre külön szervezik a résztvevőket egy tágabb körből, nem gépiesedett el a munkájuk, van előnye annak, hogy nincsenek állandó státuszok.

Mivel a műsor csupa olyan darabból állt, amely a közreműködők számára nem volt újdonság, elmondható, hogy stresszmentes hangulatban történhetett a felkészülés mindkét napon. Szegeden ráadásul rövidebb beálló próbára volt már szükség csak, és a színház elhelyezkedése miatt módja volt mindenkinek rövid időre körülnézni – sőt vacsorázni is - a városban.

Visszatérve Pécsre, a koncertet ezúttal megelőzte egy majdnem negyven perces beszélgetés is – Vashegyi György tájékoztatta az egybegyűlt nézők sokaságát együtteseinek munkájáról, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus repertoárjának jellegéről. Elhangzott ezen kívül sok lényeges háttéradat Mozart befejezetlen Requiemjének utóéletéről, az elkészült változatokról, illetve a koncert másik három darabjáról is. Mivel a művek zenetörténeti háttere könnyen megismerhető, itt most a repertoár három rétegéről teszek említést.

Ez a koncert hangverseny látogatók számára jobban ismert műveket tartalmazott, de ez Vashegyi Györgyék műsorának csak  kisebb szelete. Gyakran játszanak közkedvelt szerzőktől kevésbé felkapott műveket – a legutóbbi Bach-kantáta estjük is ebbe a kategóriába tartozott. Ezekhez képest jóval nehezebb a közönséget bevonzani „no-name” komponisták háromszáz éve elfeledett alkotásaira, mégis ez a zenekar és kórus jelenleg legerősebben támogatott vonala. Francia partnerrel összefogva évente legalább egy felfedezett művet vesznek lemezre és lépnek fel vele koncerten. Ennek köszönhetően nem egy olyan darabot mutattak be ők, amelyiket senki más nem játszik a világon, és ezek a lemezek is unikumnak számítanak.

A pécsi közönség most tudta meg, hogy egy ilyen újdonság jövő ősszel hozzájuk is eljut, a zenekar pedig még korábban, december 3-én is visszatér egy újabb (leginkább Bach műveiből álló) koncertre, majd januárban fellépnek Haydn Évszakok című oratóriumával is.

Ez a mostani hangverseny két részből állt, pont megfelelő volt a hossza – két és egynegyed óra egy húszperces szünettel.

A műsor összeállítása arról árulkodik, hogy Vashegyi Györgynek elsődleges szempontja, hogy a kórus számára jó feladatokat biztosítson. Volt két rövid darab, amelyikben nincs is szóló (a „Sancta Maria, mater Dei”, amelyik az első, illetve az „Ave verum corpus”, amelyik a második részt nyitotta), és a másik két hosszabb műben is legalább olyan fontos a kórus, mint a szólisták.

IMG 20181008 171353Brácsások a próbán - akik pont nincsenek a Vesperae-ben

A „Vesperae solennes de confessoré”-t az utóbbi években kétszer is láttam élőben, az ELTE Kórus és a Cantemus tolmácsolásában is, néha meg-meghallgatom felvételről is, és emiatt a ráismerés örömében most is részesülhettem. A zenekar tagjaival beszélgetve a többségről úgy tűnt, hogy különösen élvezik a felfedező akciókat, az új művek betanulását, én viszont a legjobban azt szeretem mégis, ha már ismert művekkel találkozva élem át, hogy milyen sokféleképpen is lehet egy-egy darabhoz hozzányúlni. Akárhányszor hallgatom a Vesperae-t, mindig eszembe jut, hogy a szólisták közül egyedül igazán a szopránnak kedvezett Mozart, a többiektől elsősorban alázatos közreműködést és persze nagy pontosságot igényelt. Szutrély Katalin több év kihagyás után most már egyértelműen visszatért, a Bach-est után nemcsak ez a két fellépés várta, hanem ő fogja a Teremtés szoprán szólóját is énekelni a Zeneakadémián most szombaton (okt. 13-án).  Ahogy a legutóbb, most is látszott, hogy nagyon alaposan fel van készülve, tudja minden szólóját kívülről, nincs szüksége a kottára. Nagyon együtt lélegzik a zenével, és ezt az átszellemült éneklést nagyon jó nézni.

A koncertek csúcspontja mindenképp a Requiem volt, amely nekem mindig különösen jó élmény, bár nem újdonság, hiszen sokszor hallottam élőben is, még idén is biztosan fogom legalább egyszer. Voltak olyan korszakaim, amikor naponta többször is végighallgattam felvételről, különösen, amikor Kányádi Sándor „Halottak napja Bécsben” című verséről írtam a szakdolgozatomat, amelynek egyik fontos motívuma éppen a Mozart Requiem. Ez a zene több mint harminc éve foglalkoztat, és nagyon nehezen tudnám eldönteni, hogy mely tételeit szeretem legjobban, de ez kevéssé érdekes, mert mindig egyben szoktam végighallgatni.

A Requiem esetén már nemcsak a szoprán van jó helyzetben, a további három szólista is kap esélyt, hogy virtuozitásukat bemutathassák nekünk. Az alt szólamot éneklő Balogh Eszter, Megyesi Zoltán tenor és Kovács István basszus is el tud minket varázsolni a már említett Szutrély Katalin mellett. A kórus tételei így is a legdominánsabbak, a legdrámaibb hatást azok váltják ki.

Megyesi Zoltán az a szólista, akit a legrégebben figyelek (12 éve), és talán abban a tízben van benne, aki a legtöbb bejegyzésemben említődik, már csak azért is, mert igyekszem amiben csak lehet, megnézni. Mostanában rengeteg a fellépése, a szegedi Requiem után másnap, azaz ma is fellépett a városban, mégpedig egy Huszár Lajos művet énekelt. Mozart Requiemet még október 23-án is énekelni fog Budán a Szent Imre templomban egy ingyenes hangversenyen.

Kovács István az általam legtöbbet emlegetett előadás, a Figaro 2.0 kapcsán vált fontossá számomra öt éve - minden alkalommal láttam, amikor Grófként megmutatkozott, sőt minden egyes alkalom külön meg is van örökítve egy-egy bejegyzésben. Ez a rá alakított szerep nagyon jól áll neki, remélem, hogy lesz még belőle előadás. Ez a mostani két koncert adott lehetőséget számomra, hogy néhány háttér-információt megtudjak pályájáról, a korábbi pécsi kezdetekről, verseny-szerepléseiről, illetve repertoárjáról. Mozart Requiemjével sokat foglalkozott, látszott, hogy kívülről tudja - Pécsett összecsukott kottával énekelte a Tuba mirumot, és ez feltétlenül szerencsés volt, hiszen így a közönséggel jobban tudta a szemkontaktust tartani, és mindig imponál nekünk a szólista bátorsága, ha bevállalja, hogy "védőháló nélkül" énekel. Kovács István a következő időszakban Verdi Requiemet is énekel az Operaház szervezésében (november 2-án Vácott, majd 4-én Cegléden, sőt november 19-én Kecskeméten is), illetve részt vesz a Tosca-turné előadásain is mielőtt két Eiffel-központos projektbe belefogna 2019 elején.

Balogh Eszter most kezdi a szólista-karrierjét, a Purcell Kórus állandóan fellépő tagja, de számára sem volt újdonság ez a mezzo-szerep.

A négy énekes hangja jól illett egymáshoz, de összhangban voltak a zenekarral és a kórussal is. Egymásra tudtak hangolódni, és együtt muzsikáltak, mi pedig komplex élményt kaptunk tőlük.

A Requiem írásakor Mozart beteg volt, be sem tudta fejezni, és a zenéből az jön át, hogy a szerzőt valóban foglalkoztatta az ember halál utáni sorsa, remélte az örök nyugodalmat - a „requiem aeternam”, a szöveg kezdete épp ezt jelenti.

Az örök nyugalom az élet némely szakaszában jó ajánlatnak tűnik, sőt még az ideiglenes nyugalom is az, amit egy ilyen koncert garantáltan biztosíthat, az előzetes reménykedő várakozást és az utóhatást is beszámítva akár napokra kiterjedő boldogságot is adhat, és ez nem kevés.

43390585 2073428449386272 8962693888791805952 oPróbafotó a zenekar FB-oldaláról

Persze, az már megint a koncert közreműködőjének/nézőjének alkatán múlik, hogy az akkumulátorát mennyi időre tölti fel egy ilyen esemény - a Filharmónia mindenesetre több bérleti hangversenyt is szervez az ország számos nagyobb koncertteremmel rendelkező városában, amelyek feltétlenül alkalmasak a hétköznapok bearanyozására, és az sem rossz gondolat, ha valaki ezek miatt utazik el máshova, akkor a különleges helyszín még inkább hozzáad az élményhez.

Az előadók többet számíthatnak, mint a helyszín. Mostanában elég gyakran van fellépése a Purcell+Orfeónak is, ha valaki a honlapjukra rákeres, láthatja a naptárból, hogy ezen a héten még egy Teremtés is vár a kórusra (okt. 13-án a Zeneakadémián), aztán pedig – okt. 26-án – jön az Éliás a Müpában, amelyikre én már a nyár közepe óta készülök, és számolom vissza a napokat…

 

Címkék: Pécs Szeged Kodály Központ Kovács István Megyesi Zoltán Vashegyi György Szutrély Katalin Purcell Kórus Orfeo Zenekar Balogh Eszter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6914292033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.