Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Mostanában mindenféle olyan élmény ér, amely - ha lehet - minden eddiginél jobban kiemeli számomra a zene, a színház értékét, és ennyire még sosem voltam hálás néhány előadás létrehozóinak azért, hogy sikeresen elvonták a figyelmemet két vagy három órára a maradék időről, mint éppen ezekben a hetekben. A művészet kiragad minket a hétköznapokból, erőt ad, hogy meg tudjunk küzdeni azzal, amivel éppen kell, és az egyes események akár lépőkövekként is szolgálhatnak, már a várakozás rájuk is megkönnyíti az életünket. A művészek rengeteget adnak nekünk mindannyiunknak, akik nézőként veszünk részt az előadásokban, néha azt hiszem, hogy ennél többet egyik ember a másiknak nemigen tud adni, vagy legalábbis: nemigen szokott adni.

Persze mindenkinek más és más előadó/társulat/zenekar az, amelyik a  szükséges kapaszkodót megadja - nekem idén a Fesztiválzenekar barokk együttese a nagy felfedezés, hetente nézném őket, ha lehetne. (Persze évtizedek óta figyeltem a teljes Fesztiválzenekar munkáját és eljártam a koncertekre is, de ez most már más...) Most néhány napon belül összesen négyszer is meg tudtam őket hallgatni, és ezekről az alkalmakról igyekszem írni egy nem túl hosszú beszámolót, amely nem zenekritika - arra ne is számítson senki. A két koncert nem hagyott bennem hiányérzetet - ezt tudom röviden mondani.

42560390 1067494063427904 5129920861171613696 nA BFZ barokk együttese és a szólisták a koncert után

Tíz napon át a Müpa számos hangversenye a Baltikum és Lengyelország zenei kultúrájának népszerűsítésével foglalkozott az Európai Hidak fesztivál keretében. Véletlen vagy szándékos egybeesés, hogy eközben az Operaház is éppen Varsóban vendégszerepelt (a nyáron pedig Észtországban), illetve Káel Csaba a Müpa művészeti vezetője Vilniusban Kékszakállút rendezett magyar szólistákkal (Cser Krisztián, Szántó Andrea), amelynek éppen ma lesz a bemutatója. Van élő kapcsolatunk tehát Európa ezen régiójával is, ez a fesztivál erre hívta fel a figyelmet, a pesti közönség látókörének kitágítására szolgált, ránk fért. Én mindössze a Fesztiválzenekar két koncertjén vehettem részt, de tekintve, hogy mindkét esetben megnézhettem a főpróbákat is, a két-két megnézés-hallgatás még közelebb vitt a művekhez. 

A Fesztiválzenekar honlapján tájékozódva könnyen felmérheti a néző, hogy kiállítanak egészen kis együtteseket, amelyeket ingyenes vidéki koncertekre küldenek el kamarazenélni (idősotthonokba, óvodákba, zsinagógákba, templomokba) az évente háromszor megrendezett közösségi hetek keretében, ugyanakkor a teljes nagyzenekari apparátussal  beutazzák a világ nagy hangversenytermeit. a műsorokon pedig ott van minden, nemcsak a közönség által leginkább kedvelt könnyen eladható szerzők, hanem kevésbé ismert régizenei művek és kortársak is, amelyek jellemzően csak egy-egy vékony közönségréteg számára vonzóak.

I. szeptember 21 - Arvo Pärt és társai

A műsor ismeretében nagy teljesítménynek érzem, hogy Arvo Pärtre, aki a három szerzőből egyedül igazán közismert nálunk is, három alkalommal is majdnem egészen meg tudták tölteni a Müpa nagytermét. A közönség jól fogadta a kétszer 45 perces műsort, amely mesterien volt megszerkesztve: egy-egy rövid darab után következett egy nagyobb lélegzetű. Karakterében mind a négy mű jelentősen eltért, de azonos pontokat is lehetett bennük találni. A program összeállítója, feltehetően Fischer Iván nagyon jól mérte fel a teherbíróképességünket, nem vált unalmassá egy ponton sem az este.

Óriási élmény volt a próba is, amikor számos leállással ment le a műsor, és láthatóvá vált az az alkotói technika, ahogy az egyes hangszereket, hangszercsoportokat egymáshoz hangolta, módosított a tempón és a hangerőn. Tette mindezt egy másik asszisztens (?) karmester segítségével, aki ráadásul egy fiatal nő volt. Nagyon kevés a női karmester, nyilván rendkívülien jó lehet már most is, hogy idáig juthatott. A hatalmas zenekar látványa - egy koncertmentes nyár után - egészen lenyűgöző volt, nem is tudom, hogy mikor láttam egyszerre hat nagybőgőt egyszerre játszani, ahogy most - ez volt az első benyomásom. A zenekar profizmusa megnyilvánult abban is, hogy 10.00-kor az utolsó emberig mindenki a helyén volt, és azonnal el is tudott kezdődni a munka.

294064                                                            Čiurlionis - Szonáta a naphoz

Nekem az jött le a próbán, hogy a koncert legnagyobb kihívása az első tízperces műhöz kapcsolódó kivetítés technikai megoldása volt, a zenei anyag eljátszása ennél jóval kisebb igénybevételt jelentett. Csupa kiváló zenészt gyűjtöttek össze, akik között jó volt látni kilenc olyat is, akikkel annak idején a júniusi BFZ templomi koncert-turnén is találkozhattam .

A koncerthez szokás szerint készült egy, a zenekar színvonalához méltó magyar és angol nyelvű műsorfüzet, amelyben mind a négy darabról meg lehetett tudni, amit érdemes, feltüntették nemcsak a keletkezésük időpontját, de azt is, hogy abban az évben milyen fontos események történtek, és persze elolvasható volt a művek teljes szövege eredetiben és fordításban is.

A koncert Čiurlionis "Az erdőben" című alkotásával kezdődött, amelynek mintegy tíz perce alatt megközelítőleg húsz-huszonöt festményét láthattuk kivetítve. Nem én lehettem az egyetlen, aki az egyébként elismert litván zeneszerző nevét sem hallotta, de most már tudhattuk, hogy festő is, sőt ez a válogatás valószínűleg jó képet is adott nekünk a teljes festői életművéről. Fischer Iván szavai alátámasztást nyertek: érezni lehetett a képek zenei, a zene vizuális ihletettségét. A zene leírásával nem küzdök, akit érdekel, itt van egy youtube-link, sajnos nem a BFZ-é, de nekem a koncert előtt kedvet csinált ez is a műsorhoz.

Az első rész második állomása ezek után Arvo Pärt "Como cierva sedienta" című spanyol nyelvű darabja volt. Harmincöt percnyi mű, amelyet egy szoprán - jelen esetben Sylvia Schwarz végigénekelt. Ehhez is találtam felvételt  illusztrálás céljából, amelyen érzékelhető, hogy ez feltétlenül különleges koncentrációt igényel a szólistától. Ez persze a megszakítások ellenére is látszott már a próbán is, egyáltalán nem lepett meg a végeredmény, amely valóban lenyűgöző volt, de ennek befogadása a közönség körülöttem ülő tagjai közül többeket is próbára tett, jó, hogy épp a szünet elé került.

42304776 2289300624432372 500344195127443456 oFischer Iván és a szerző között: Sylvia Schwarz

A második rész első darabja szintén egy rövid mű volt, Pēteris Vasks Epifaniája. A lányomnak, aki eddig csak operát és színházat jött velem nézni, zenekari koncertet soha, épp ez tetszett a legjobban, bár az eseményre őt is Arvo Pärt neve vonzotta be, ahogy feltételezésem szerint mindazokat, akik nem a "ha BFZ, akkor minden jó lesz" - gondolat jegyében váltottak jegyet vagy bérletet. Ehhez is van youtube-felvétel, sőt bőven volt választék is, ami azt is mutatja, hogy ezek a kiválasztott művek valóban jók és népszerűek, de kell egy hatásos lökés - például egy fesztivál, vagy az, hogy egy minőségi zenekar vegye fel programjára - ahhoz, hogy foglalkozzunk velük időhiányos-pörgős mindennapjainkban.

A koncert Arvo Pärt Te Deumával zárult, amelyik a három részre osztott nagy kórussal valóban a legimpresszívebb mű a négyből. A Cantemus Kórusnak izgalmas bővített hétvégéje volt, a Vegyeskar tagjai közül még messziről is feltűnt néhány olyan személy, akikről azt hiszem, hogy a vasárnapi Gyöngyösi Levente szerzői esten is felléptek a Pro Musica Leánykar keretében. Négy nap - négy fellépés. Ezt a Te Deumot előzetesen is hallgattam az ide is belinkelt felvételről, szintén csak ajánlani tudom. (Hét év alatt másfél millióan hallgatták meg, valamit elárul a szerző népszerűségéről.)  Korábban az észt komponistának egy egészen más arcát ismertem meg - felületesen - , igazán sokat eddig csak a János passióját hallgattam. A szerző egyházi művei voltaképp nincsenek is olyan messze a régizenétől, rám legalábbis hasonlóan megnyugtató hatást tesznek.

II. szept. 26 - a Barokk Együttes a Fesztiválszínházban 

A BFZ a három nagyzenekari koncert után még két előadással készült a Fesztiválszínházban, a zenekar Kortárs Együttese kedden, a Barokk Együttes pedig szerdán lépett fel. Utóbbiak programját már a zenekar évadhirdetése időpontjában bevéstem a naptárba, lényegében szeptemberre ez volt az egyetlen fix programom és örülök, hogy ezt meg is tudtam védeni, ez a szerda elsősorban erről a koncertről szólhatott.

A koncert első felében először egy lengyel barokk szerző, Jarzębski három kamaradarabja hangzott fel (Spandesa, Chromatica,Tamburetta), amelyeket hallgatva kicsit a reneszánsz tánczene is eszembe jutott, mindenesetre el tudtam volna ezekhez koreográfiát is képzelni. Ezeket egészen kis együttessel adták elő, és a zenekar két állandó vendége, Robert de Bree oboista és Farkas Gergő fagott-művész ezekben a számokban furulyán működött közre, meglehetősen virtuóz módon. Ne felejtődjön el Tokodi Gábor, aki lanton és barokk gitáron játszott, és Dinyés Soma, aki pedig csembalón kísérte a két hegedűst, Lezsák Zsófiát és a koncertmestert, Lesták Bedő Esztert.

Utólag jöttem rá, hogy mégis csak hiányzott valami a koncertből: Dinyés Soma ezúttal nem fűzött magyarázatot a művekhez - nyilván azért, mert nem akarták, hogy két óránál hosszabbra nyúljon a koncert, és most éreztem meg, hogy ezek mennyire sokat segítenek a megértésben. (A műsorfüzet elolvasása is megoldás persze, mégis más...)

42656934 2294441640584937 2075355345915478016 nSzólót játszik: Lesták Bedő Eszter

Ezután  Bach d-moll hegedűversenye hangzott fel (BWV 1052R) mégpedig  Lesták Bedő Eszter átiratában. Amint tudható, a kotta teljes egészében nem maradt meg, rekonstruálni kellett. Ez a zene talán csembalóversenyként jobban ismert, decemberben egy kecskeméti hangversenyen hallottam élőben.

A hegedűművész, akit az Arvo Pärt koncerten, mint a zenekar egyszerű tagját is megfigyelhettem, ezúttal nemcsak koncertmesterként, de egy hosszabb lélegzetű mű szólistájaként is bemutatkozhatott. (A BFZ-nek van házi versenye, erről már többször hallottam, és a döntősök kapnak esélyt önálló megmutatkozásra is.) Megfogott nemcsak a szólista virtuozitása, de még inkább az az összhang, amely létrejött ennek a műnek az előadása során a hegedű és a most már kamarazenekarrá kibővített zenekar között. A legintenzívebb hatást rám éppen ennek a hegedűversenynek a második tétele tette.

A próbák alatt, ahogy annak idején a júniusi turnén, nagyon szerettem azt nézni, ahogy a koncertmester egyenrangú partnerként kezeli a kollégáit, akik közül néhányan ki-kiléptek a nézőtérre, és véleményezték a hallottakat - éppen kinek kellene visszafogottabban, vagy éppen hangosabban játszani. Dinyés Soma nem egyszer egy-egy mondattal közbevetette, hogy a tétel elvileg miről szólna, mert itt valóban nem az a kérdés már, hogy az együttes le tudja-e játszani a darabot (bármit le tudnának elsőre - nekem ez jött le eddig), hanem az, hogy mit is akarnak ezzel kifejezni. Intenzív érzelmek áradtak ránk, és úgy tűnt, hogy ebben a versenyműben Bach mintha saját küzdelmeit is megosztotta volna velünk, és a zenekar mindezt érzékenyen tolmácsolta.

A második rész csak énekelt darabokat hozott, még nagyobb zenekarral, és felépítése hasonló volt az elsőhöz : szintén lengyel barokk szerzőkkel indítottak, aztán jött Bach 42. kantátája. A műsor összeállításakor nyilvánvalóan lényeges szempont volt, hogy a legismertebb barokk szerzőt összevethessük nálunk ismeretlen kortársaival.

Żebrowski Magnificatja impozáns mű, ezt és a másik lengyel szerzőt hallgatva szinte érthetetlen, hogy ezeket miért nem játsszák gyakran. (Hát igen, rengeteg a barokk szerző és darab...de jó ez nagyon.) Élmény látni a kisebb apparátus után azt a rengeteg hegedűst is, akik egymás mellett állnak - és örültem persze annak is, hogy ott vannak a turnéról ismert arcok is (Kostyál Péter, Oláh Gyöngyvér, Gulyás Emese, Czirók Györgyi), akiknek - mondhatni - megszoktam már a játékát és be is tudom azonosítani, akárcsak a Fekete Zoltánt, aki brácsázott. vagy Nagy Csabát, aki Debrecenből jött el erre a koncertre oboázni.

Az ezt követő műsorszámhoz már megint kevesebb zenész kellett, és nekem az is igazán tetszett, hogy a hangverseny során az éppen nem játszók közül többen is bent maradtak, és meghallgatták a kollégáikat.

42582071 2294440267251741 1341451885793509376 o

Gorczycki  "In virtute tua" című motettája mindössze  öt perc, az örvendezés alaphangulata átjön a zenéből. Eszembe jutott róla Esterházy utolsó éveiben, de még betegsége előtt hangoztatott jelszava - "örülni, örülni, örülni!" , amelynek fontossága még sosem volt számomra ennyire nyilvánvaló, mint éppen most. Nincs idő, örülni kell mindennek, aminek csak lehet. Éppen most, nem később. Ennek a koncertnek lehetett is.

Nagyon élveztem ezeket a számomra új zenéket a két koncerten, de nekem mégis leginkább az jön be, hogy hónapokig időről időre meghallgatok valamit, és a koncerten a ráismerés öröme hat át - és a felismerésé, hogy élőben ez még jobban is szól. Talán április óta így készültem a BWV 42-re, J. S. Bach "Am Abend aber desselbigen Sabbat" című kantátájára.

Az énekes szólistákról sem elfeledkezve most már - a zenekari bevezető után Szigetvári Dávid áriája következett. A Berlinben élő tenor mostanában már nagyon ritkán hallgatható itthon, és most is a tőle megszokott átszellemültséggel énekelt. Őt követte az alt ária Gavodi Zoltántól, akinek hangja számomra sokadik alkalommal is igazi meglepetés, most is kitűnő formában volt. A két szóló után a tenor és a szintén igazán remek (és itthon túl sokat nem hallható) szoprán, Kovács Ágnes duettje zeneileg különösen érdekes része a darabnak, a kedvencem ez a rész, amelyben a cselló is markánsan jelen van. Nagyon élveztem és figyeltem végig Kertész György játékát, aki kísérte a szólistákat.

A záró korál előtt, amelyben a szólisták kórust pótoltak, még egy basszus recitativóra és áriára is sor kerülhetett. Cser Krisztián vilniusi Kékszakállú főpróbahetének közepén ugrott haza erre a szereplésre, jó volt hallani a hangját hosszú idő után ismét. Idén még többet énekel külföldön, mint korábban,  Pesten legközelebb ismét a Müpában hallgatható, Fideliót énekel november 3-án. Mindenkit akkor kell meghallgatni, amikor lehet.

42537992 2294440253918409 1075929718995288064 oKovács Ágnes, Gavodi Zoltán, Szigetvári Dávid és Cser Krisztián

Nincsenek olyan messze a klasszikusoktól a kortársak, jutott eszembe az Európai Hidak fesztivál műsorát nézve, és a Nemzeti régi szlogenje, még az előző korszakból: klasszikus - ki mondta, hogy unalmas? - kortárs - ki mondta, hogy érthetetlen...

 PS. A fotók a BFZ facebook oldaláról származnak.

Címkék: BFZ Fesztiválzenekar Cser Krisztián Müpa Kovács Ágnes Szigetvári Dávid Gavodi Zoltán Lesták Bedő Eszter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3714262047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.