Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Szkénének szeptemberre a Háy-bemutató után még egy másik is befért, mégpedig a Woyzeck, amely annak ellenére relatíve népszerű (eddig 23 bemutatót tartott nyilván a színházi adattár), hogy az emberi szenvedés milyen feneketlen mélységeit tárja fel. Most is azonnal elfogytak az októberi jegyek, még a premier előtt, aki szeretné látni, november 7-én és 26-án teheti meg legközelebb.

Woyzeck 01A címszerepben: Major Erik

Egy igazán jól sikerült Woyzeck után a mezei nézőnek romjaiban kell hevernie, nincs mese. A "minél rosszabb, annál jobb" esete forog fenn, ebből nem szokás könnyed szórakoztató színházat rendezni, bár a háromszögtörténet, amely végül féltékenységből elkövetett gyilkossággal végződik, így akár musical alapanyag is lehetne.

Az megint más kérdés, hogy kinek mennyi szüksége van arra, hogy mesterfokon nyomasszák, így ennek az előadásnak a kiválasztásánál a szokásosnál még inkább számításba jön a néző pillanatnyi állapota, érzékenysége, és emellett az is, hogy "megvolt-e már neki úgy igazán" a mű, látott-e olyan előadást, amely után köpni-nyelni, de még levegőt venni sem tudott, amelyik nagyon fájt.

Kinyilatkoztatásokba most sem bocsátkozom, de valami azt súgja, hogy ez az előadás első Woyzecknek biztosan nagyszerű választás, sokkal jobb élmény lehet a művel most ismerkedőknek, mint azoknak, akik már akár tíz feldolgozásban látták, beleértve a felkavaró Alban Berg operát is.

Hegymegi Máté a fizikai színház mozgáscentrikus szemléletével dolgozik, és ötletei most sem nem öncélúan illusztratívak, hanem a lényeget ragadják meg - Woyzeck helyzetét a fenti fotó is látványosan kifejezi, és ezen kívül az előadás még számos más hasonló helyzetet teremt, amely ugyanígy működik. Rendezése letisztult, a művet kiválóan elemzi, megoldásai leleményesek, színészválasztásába se igen lehet belekötni. Fekete Anna térkialakítása artisztikus és kifejező, az egyes szereplők egymástól élesen elkülönülő, mindössze néhány díszletelem által jelzett külön tereivel amelyeket a szereplők maguk forgatnak el a színpad közepén álló "fa" körül, és az egész látványból-mozgásból még a magyarul nem beszélő is megérezhetné azt a feloldhatatlan magányt, amely nemcsak a címszereplőt, de a többieket is körülveszi.

Woyzeck 43

Igen, az előadás teljes mértékben hozza azt, amit a színlap szövegének a leírása alapján várhat tőle egy néző. A hidegség és a magány hangulata elementáris erővel árad ránk, úgy érezzük, hogy igazi kapcsolat nincs, sőt nem is volt soha a szereplők között. Ezzel a koncepcióval, amely nem idegen Büchner darabjától, pusztán annyi a bajom, hogy ha azt érzem, hogy Woyzeck és Marie között sosem lehetett mély kapcsolat, akkor nem jön át az igazi veszteség sem.

A Woyzeck-történetben számomra mindig az volt a tragikus, ahogy a mű bebizonyítja, miként nem jut semmi még a legigyekvőbb kisembernek sem. A doktor kísérleteiért kapott pénz és a zsoldot kiegészítendő külön munkából (a kapitány borotválása) szerzett jövedelem sem elég ahhoz, hogy a közlegény szerelmét és gyermekét eltartsa, a próbálkozásba belerokkan, szükségszerűen eltávolodik szeretteitől, és ezek után már csak egy apróság kell - egy újonnan beállító harmadik, a tamburmajor személyében -, és vége mindennek.

Az előadás nekem túl hideg volt, de nem kizárt, hogy mások számára letisztultsága, a következetesen és logikusan végigvitt koncepció ezt ellensúlyozza.

A színészekről is megemlékezve most már:

A rendezői koncepcióhoz illeszkedik a szereposztás, mindenki a helyén van. Horkay Barnabás a címszereplő katonatársaként jelzi, hogy Woyzeck nem egyedül szenved, fontosnak érezzük a jelenlétét. Van aki kibírja ugyanazt a terhelést, van aki belerokkan. Nagypál Gábor a csábító tamburmajor szerepét akár puszta jelenlétével és két mozdulattal is megoldja. Ha ránézünk és a címszereplőre, esélytelennek látjuk utóbbit, hogy megtarthassa szerelmét. Jelen esetben nem azt látjuk, hogy a tamburmajor társadalmi és anyagi helyzete által tarol, már szuggesztív jelenléte is hat.  De ez a kapcsolat is jelzésszerű marad, nem éreztem, hogy a szenvedély lángolása fölfűtötte a színpadot. Igen-igen hideg ez a világ, tényleg sikerült a koncepciót minden részletében végigvinni.

Woyzeck 35Tóth Zsófia (Marie), Terhes Sándor (Kapitány) és Csoma Judit (Doktor)

Terhes Sándor, mint kapitány és Csoma Judit, mint doktor ugyancsak pontosan illeszkedik az előadásba, és a doktor jeleneteibe némi halvány humort is belecsempésznek, bár utóbbinak a Woyzecken végzett kísérletezése a mű egyik legfájdalmasabb mozzanata, a szereplő kiszolgáltatottsága, aki még legelemibb szükségleteiben is korlátozva van, így válik teljessé. Bánki Gergely bolondja pedig leginkább azért kell, hogy valami ellensúlyozza az általánosan komor alaphangulatot.

Végül a két főszereplőre áttérve elmondható, hogy a két egyetemi hallgató alkatilag is nagyon jól illik egymáshoz, őket nézve - egy szerencsésebb közegben - el tudnánk képzelni egy "és boldogan éltek, amíg meg nem haltak"-típusú életet is nekik. Tóth Zsófia hajlítható, de nem szívtelen Marie, és kicsit több törődéssel megtartható lett volna - próbáljuk elhinni. A figura ezért már a kezdetektől fogva áldozatként viselkedik, és ez illik is helyzetéhez, hiszen a XIX. századi történetben egy lányanya mi más is lehetne. A mai világba éppen ezért átültethetetlen a történet, viszont a nyomasztó hangulatát, az egész művet átható magányérzetet most sem érezzük idejét múltnak. Major Erik hozza az ártatlan fiatalembert, aki biztosan nem tervez távlatosan, nem látja át tetteinek következményét sem, ezért is került ebbe a helyzetbe, hogy minimális jövedelméből még két emberről kell hirtelen gondoskodnia, de nagyon igyekvő, jószándékú, csak a lényegről feledkezik meg. Egyedül a pénzre gondol, de valóban törődni nem képes a családjával. Ha gondolkodna, magát is hibáztathatná, és nem gyilkolna.

Tiszta a helyzet, nincsenek kétségek, kibírhatatlan ez az élet, a rendező a szereplők nehéz helyzetét kifejezi látványos megoldással is: Woyzeck a hátára kötve folyamatosan hordoz egy nagy követ, Marie pedig egy másik hatalmas kődarabot hurcol magával mindenhova babaként, amelyet aztán egy ponton letesz.

A többi egyedül a néző habitusán múlik, szeretne-e másfél órára egy ilyen világ részesévé válni, vagy nem. Ha az előadás nem is jár happy enddel, de kilépve az utcára egy átlagos helyzetű nézőnek az az élmény így is megadathatik, hogy lám, a teremtésben más vesztesek is vannak, akik még nehezebb köveket hurcolnak, mint éppen ők.

 Woyzeck 39

PS. A fotókat Mészáros Csaba készítette.

Címkék: Szkéné Nagypál Gábor Csoma Judit Bánki Gergő Kálmán Eszter Kákonyi Árpád Peer Krisztián Horkay Barnabás Hegymegi Máté Terhes Sándor Fekete Anna Garai Judit Major Erik Tóth Zsófia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4214262371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.