Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Szkénében Háy János ősbemutatót tartottak Mucsi Zoltán főszereplésével, aki az író Nehéz, illetve A halottember c. drámájában is fő- illetve címszerepet játszott. Igazi színházi esemény volt ez, erről következik egy rövid ajánló. Igazából a Mucsi-rajongók ennyi információ alapján is már rákereshetnek a Szkéné online-jegyvásárlási menüpontjára, mert a színészt egy ilyen volumenű szerepben lehetetlen kihagyni, de ettől még ezt-azt leírok az előadásról.

hayAz előadás plakátja, a szerző grafikája

„Olyan, hogy minden tényleg jó – nincs!” – Ez, vagy valami nagyon hasonló elhangzott az előadásban, amely lehetne akár az egész Háy-életmű legalapvetőbb tételmondata is.

Novelláskötetei és drámái nagyobb hányadában nem mozdul el a mi korunkból, szereplői egyszerre áldozatok és bűnelkövetők, nem találnak kapaszkodót egyetlen idősíkban sem, és ráadásul kellemetlenül hasonlítanak ránk. Háy Jánosnak dobogós helyezése lehetne a világot a legkilátástalanabbnak bemutató magyar írók között, „az emberfaj sárkányfog vetemény – nincsen remény” – gondolat továbbfűzője. Labirintusában még véletlenül sincs egyetlen járat sem, amelyikben több csapda ne lenne elhelyezve. Aki ismeri, az persze nem is vár tőle holmi happy enddel végződő sztorit, tudjuk, hogy minél jobb lesz az előadás, annál rosszabbul fogjuk magunkat érezni a hallottaktól, viszont a csodás színészeknek jó esélye van arra, hogy egy-egy karakter tragédiáját mélységében is bemutassanak. Kis túlzással elmondható, hogy a mazochistáknak csinál színházat, akik nincsenek kevesen - most is megtöltötték a nézőteret, és még egy darabig meg is fogják-fogjuk. 

Mi, akik tudtuk, hogy mire megyünk, szintén megrázkódtunk egy-egy szokatlanabb megállapításnál, pl (kb): „csak azok maradnak együtt, akik gyűlölik egymást, bosszúból. Aki szeret valakit, az tudomásul veszi, hogy beleszeretett másba, és elengedi.” - És még volt néhány hasonló.

Ez a történet, amelyet a szerző drámának átírt (és Gyulay Eszter dramaturgként gondozott) még 2010-es írás, amelyik megjelent 2015-ben A hozott lélek című novelláskötetben is. Vele kapcsolatban erős emlékeim vannak, nem sokkal a megjelenése után közvetlenül egy BFZ-Bach koncert előtt olvastam el, nagyon mellbe vágott, és így ha lehet, még fokozottabban értékeltem a hangversenyt, és már ekkor tudtam, hogy Háy János igazságai elől Bach (és általában a zene) a legjobb menedék.

Szinte a teljes életmű ismeretében elmondható, hogy az emberek szinte minden cselekvési lehetősége katasztrofálisnak tűnik nála, de valahogy talán a művészet és azon belül is a színház, illetve a zenehallgatás területét kihagyta. Ez számomra új felismerés, most az előadás közben jutott eszembe, hogy azt mintha sose olvastam volna, hogy utóbbi is csak pótcselekvés és felesleges, de könnyen lehet, hogy ennek csak az az oka, hogy nem figyeltem eléggé, vagy esetleg az, hogy Háy világában olyan emberek vannak, akik nemigen foglalkoznak művészettel, hiába segítene rajtuk.

A színház erőt adhat, még ez az előadás is, amelynek világa mélyen pesszimista, és még csak nem  is igazán színházszerű maga a szöveg.

Szabó Máté színészei valóban "szépen mondják ki a rettenetet", a rendező maximálisan alkalmazkodik a történetmondás alaphelyzetéhez, tisztán mutatja meg nekünk a szereplők viszonyrendszerét - kihozta a darabból azt, ami kihozható, és szerencsére nagyszerű partnereket kapott a feladathoz.

Kovács Krisztián nyomozóként kihallgat egy, az élet szörnyűségeire némileg már érzéketlenné vált  pszichológust, Mucsi Zoltánt. A beszélgetés során felelevenedő jelenetekben Moldvai Kiss Andrea játssza a nőt, akinek élete terítékre került, sőt annak anyját is. Mucsi Zoltán a pszichológuson kívül a nő életének három további kulcsszereplőjét is megeleveníti: az apát, az építési vállalkozót és a plasztikai sebészt. Nem elhanyagolható mozzanat, hogy mindenki az életben betöltött legfőbb funkciója szerint említődik, név nélkül, így személytelenebbül - az író nyomatékosan érzékelteti, hogy tipikus jelenségekre akar rávilágítani, nem egy különleges életsorsot felmutatni, és ez így még felerősíti a történetből áradó kietlenséget. (Természetesen rengeteg függ a befogadó érzékenységétől is, lehet olyan néző, aki ismerve az író korábbi munkáit, már immunis az üzenetére, és csak a színészek munkáját élvezi, de első Háy-élményként minden bizonnyal kellően felkavaró élmény. Fel kell rá készülni, hogy nem egy felejtős előadás, még időről időre sokáig eszünkbe fog jutni egy-egy mozzanata.

336673 film alanyaki moldvaikiss andrea foto meszaroscsaba.jpg

Az, hogy a darab szövege novellából lett átdolgozva, érződik is rajta, és a szereplők rendkívül keveset mozognak, alig van jelenet, amelyben valamifajta testi kontaktusba kerülnek egymással. (Beszélgetés által idéznek fel beszélgetést, ez az alaphelyzete, és ez nem mozgalmas, csak az számít, hogy mit és hogyan mondanak el a színészek. ) A műfüves jellegű szőnyeg és rajta a három kényelmes szék épp elég díszletnek, jó, hogy legalább a háttér nem fekete, ha a szöveg hangulata az is. (Ondraschek Péter tervezte, ahogy a szereplők egy-egy öltözetét is, amelyek jól is jellemzik őket.)

Lehangoló szinte minden mozzanata az elhangzottaknak, lehangoló egy kiégéshez közelítő pszichológust látni, illetve egy alkoholista apát, a túlságosan az anyagiakra koncentráló anyát, akik mind modellként szolgálnak a megidézett lány/nő életében. Nehéz lenne megcáfolni Háy állítását – az ember viszi tovább a szülei mintáját, nem tudja az életét másként irányítani, ugyanazokba a csapdákba esik bele még akkor is, ha ezeket előre látja, és megpróbálja elkerülni.

Ami viszont ezt a nagy feketeséget ellensúlyozza (azon kívül, hogy az életmű is felvértez az újabb hasonló szövegek depresszív hatása ellen, hiszen egy idő után már tényleg nincs lejjebb): a színészek igazán nagyszerűek, és egészen biztosan élvezik a játékot. Ellentmondás, de mégis csak jó rájuk nézni, hiába keserves szinte minden, amit mondanak nekünk, elsősorban miattuk érdemes megnézni az előadást.

Kovács Krisztián alakításai eddig sem hagytak bennem hiányérzetet (ha valaki a szuperlatívuszokat jobban szereti: zseniális színész ő is), és most is jól esik ezt a nyomozót látni, aki átlagosan normális ember benyomását kelti, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját.

Moldvai Kiss Andreáról még mindig eszembe jut radnótis időszaka, és akkor is, azóta is erős jelenlétű színésznő benyomását kelti. Ezúttal férjével együtt lép színpadra, játékuk összhangja kellemesen ellenpontozza a darab üzenetét.Látunk egy kissé könnyelmű nőt, aki valóban szinte mást sem tesz, viszi tovább szülei viselkedésmintáit, és megszólalásai által egyszerre vonz és taszít minket.

Mucsi Zoltán remek színészi állapotban van, a tavalyi évad kimerítő forgatásait túlélve, most mintha egészen kipihentnek tűnne.  Jól áll neki az öltöny és az ősz szakáll, ("nem sármtalan" - jut eszembe a Tóth János sorozat) nem tudom, hogy többi szerepe meddig teszi lehetővé, hogy megtartsa, nekem tetszett. Megjelenése alátámasztja szövegének egyes mozzanatait: „idősebb kora ellenére még férfiként is értelmezhető”, mégpedig vonzó férfiként. Az előadás néhány pillanatában érezhető volt, hogy még nem egészen a sajátja a hatalmas monológok minden sora. Ismét imponálóan nagy a teljesítménye, jutalomjátéknak tűnik a feladat, és miatta egyetérthetünk a szerzővel, és csak örülhetünk, hogy átdolgozta a novelláját. Sikeresen lép egyik szerepből a másikba, határozottan el tudja különíteni ezeket mindenféle átöltözés nélkül is. Nemcsak a leghosszabban játszott pszichológust, de a rövid jelenetekben előkerülő apát, az építkezési vállalkozót és a plasztikai sebészt is elhisszük neki.

336674 1024 alanyaki mucsizoltan foto meszaroscsabaPróbakép - a darabban ilyen boldog pillanatok nemigen idéződnek fel, sajnálom.

Ugyan az előadást a színészek miatt érdemes elsősorban megnézni, de persze a műben felvetett húsbavágó kérdések beszélgetés-indítónak is alkalmasak, ennek kapcsán akár megtudhatjuk, hogy barátunk/kiszemelt élettárs-jelöltünk miként vélekedik a házasság intézményéről. (A Nóra 2-nél éreztem legutóbb azt, hogy az előadás legfőbb célja éppen ez, hogy megbeszéljék a nézők és továbbgondolják. Hozzátenném még: és változtassanak is rajta, de úgy tűnik, az író nem hisz abban, hogy a világ megjavítható.)

Háy János tényleg elveszi minden illúziónkat, de a színészek megfognak minket, mintegy védőhálót képeznek köztünk és a bemutatott meztelen valóság között. Akárhogy is van, lehet, hogy tényleg nincs működő párkapcsolat férfi és nő között, viszont látunk három csodálatos színészt, akiben nyugodtan lehet gyönyörködni, ráadásul köztük egy házaspárt, akik mintha jelenlétükkel, közös munkájukkal mégis kivételt képeznének a Háy János által bemutatott házasság-modell alól. Lehet, hogy a nézők végül mégsem fognak teljes elkeseredettségükben a Dunának menni előadás után, hanem szépen tudomásul veszik, hogy így működnek a dolgok.

Ezen a csütörtökön ráadásul túl szép este volt (a Szkénéből kilépve mindig láthatjuk a folyót, a kivilágított hidakat, a Várat, Gellérthegyet-miegymást), amely így végleg átbillentette a mérleget a pozitívumok oldalára, így még egy Háy-előadás után is kellemesnek tűnt az élet, amíg zenét hallgatva mentem hazafelé.

Címkék: Szkéné Szabó Máté Mucsi Zoltán Kovács Krisztián Háy János Moldvai Kiss Andrea Gyulay Eszter Ondraschek Péter A lány aki hozott lélekből dolgozott

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4614239305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.