Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Galgóczy Judit rendezésében már július elején bemutatta a Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkció a Nóra 2.-t, amelyik azt teszi, amit a címe alapján várnánk tőle: tovább gondolja Ibsen Nórájának a történetét. Nem Lucas Hnath az, aki először színdarabban folytatta a Nórát – Elfrida Jelinek eszmefuttatásával már találkozhattunk 2012 januárjában az Örkényben (Kerekes Évával, Zsótér Sándor rendezésében), ha valaki még emlékszik rá.

Ez most más, de továbbra sem tűnt a leírás alapján sem könnyű nyári darabnak, és a 85 perces előadást megnézve most már mondhatom, hogy nem is az, viszont van benne négy nagyon jó színész, akik képesek csodát csinálni: megelevenítenek egy olyan szöveget, amely leginkább egy, a házasság létjogosultságát tárgyaló vitairathoz hasonlít. Érzem, hogy jól lehetne sörözni utána, és közben mélyre ásni a témában – már amennyiben valaki fel van szerelve ismerősökkel-barátokkal, akik erre elmennek vele, és még van idejük beszélgetni is. (Ez nekem nem jött össze, ha lenne ilyen közegem, akkor nyilván nem lenne időm blogot írni...- Jellemzően egyedül megyek színházba, és ez jó is így, van elég felbukkanó ismerős mindenhol, de épp a Nórával kapcsolatban próbálkoztam partnereket szerezni, mert valahogy éreztem, hogy ez éppen az a darab, amelyiket jó megbeszélni utána. Aki menne rá, vigyen magával valakit. Akár tesztnek is beválhat az előadás, megtudhatja valaki, hogy egy számára fontos illetővel egy fontos kérdésben mennyire van összhangban. Lehet, hogy egy este befektetésével éveket takaríthat meg...)

 Nora2

Kováts Adél - Csankó Zoltán (Pénzes Kristóf fotója)

Ki a célközönsége az előadásnak? - ez a legfontosabb kérdés, hiszen ez egy ajánló.

Ez az előadás nagyon alkalmas arra, hogy valaki ennedik alkalommal is átélje, hogy mennyire bitang jó színész a címszereplő, Kováts Adél, és valóban elhihető neki (nem a szerzőnek), hogy most ismét elénk lépett. Igazi Nóra, hús és vér, és a papírízű mondatokat is el tudjuk tőle fogadni. Aki miatta kíváncsi a darabra, az feltétlenül nézze meg. (Nem szerettem annyira a szöveget, bár ezért nem a fordítót, Zöldi Gergelyt hibáztattam, de ennek ellenére, éppen Kováts Adél miatt tudom, hogy meg kellett néznem – ez egy bizonyos nézői rétegnek így kihagyhatatlan előadás.)

A tér alkalmas a beszéd-centrikus előadás lebonyolítására (Juhász Katalin a tervező), és Szakács Györgyi ruhái alapján a történetet el tudjuk fogadni Ibsen korában is, de nem állnak olyan messze a mától sem. Sikerült a megfelelő egyensúlyt megtalálniuk. Ráadásul a másik három színész is nagyon jó.

Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna a Katonán kívül Bodnár Erikát, nem nagyon szokott vendégként fellépni, de neki is elhiszem Anne Marie-t, a nevelőnőt, csak az a kár, hogy nagyon mesterkéltnek tűnik, ahogy a szerző rángatja ki és be. (Egy fiatal emberről van szó, nyilván előbb-utóbb belejön majd a darabírásba ő is. Ibsen sem a Nórával kezdte.)

László Lili, aki az Orlai Produkció egyik gyakran foglalkoztatott fiatal színésze, üde jelenség, nagyon hálás jeleneteket kap, megtestesíti anyjával szemben a másik pólust, és szerethető is. Drukkolunk neki, hogy sikerüljön simán "átkorcsolyázni az életen", annak ellenére, hogy az előadás nem ringat minket valami túlságosan optimista hangulatba, nagyjából úgy tűnik, hogy minden út járhatatlan.... Kinézhető belőle egy későbbi Nóra is.

Annak ellenére, hogy nagyon értékeltem a női szereplőket, mégis az a benyomásom, hogy az este nyertese Csankó Zoltán, akire rá lehet csodálkozni. Még azoknak is, akik hozzám hasonlóan sokat láthatták játszani eddigi pályája folyamán is, pl. a Radnótiban. A férfi író úgy látszik, hogy jobban át tudta élni az elhagyott férj szempontjait is, és ez a Torvald Helmer sokkal szimpatikusabbá válik most, mint amilyen eredetileg volt. Lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen az egyébként zsúfolásig megtelt nézőtéren, akinek az jutott az eszébe, hogy mennyivel többet ért volna, ha „annak idején” (az eredeti Ibsen-darabban) a nagy beszéd után Nóra adott volna még egy lehetőséget neki. A darabot nézve nehéz elhinni, hogy így alakult jobban…

Csankó Zoltánnál megmarad Torvald Helmer kimért és szabálykövető banktisztviselőnek, de gesztusaiból némi melegség, sőt elfojtott szenvedély is átszűrődik, egy-egy mondata után végre felnevet a nézőtér is, és ennek lehet örülni (a „sziporkázó humor” azért túlzás, ami a színlapon szerepel). Szerdán nézem Csankó Zoltánt a Thália Vidéki Fesztiválján a győriek előadásában (A vád tanúja), különösen örülök most ennek az újabb lehetőségnek.

Az, hogy az előadás valakinek mennyire fog tetszeni, nagymértékben függ a nézőnek a felsorolt színészekhez, illetve magához a témához fűződő viszonyától. Egészen biztos, hogy nagymértékben szóródni fognak a vélemények, de tényleg jól meg lehet beszélni. (Nem vagyok hivatva állást foglalni a házassággal kapcsolatban pro és kontra elmondottakkal kapcsolatban, már csak azért sem, mert a férjem segítsége nélkül esélyem sem lenne ezt a blogot írni, az meg már sosem fog kiderülni, hogy az elmúlt 28 évben mire jutottam volna nélküle.)

Vasárnap, akik beültek, mély figyelemmel nézték, és az erős tapsból úgy tűnt, hogy nagyon szerették a színészeket, és talán örömmel vették, hogy kaptak némi gondolkodnivalót, amit magukkal vihettek a színházból.

Címkék: Szentendre Kováts Adél Belvárosi Színház Orlai Tibor Bodnár Erika Csankó Zoltán Galgóczy Judit László Lili

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3614221947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.