Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ezen a napon volt a Kékszakállú operaházi bemutatójának 100. évfordulója, és az Erkelben már egy éve ki volt tűzve az ünnepi megemlékezés (45 perces előzményről, benne egy főigazgatói beszéddel és Opera Café-részlet filmbejátszással tesznek említést azok, akik ott voltak). Számos, a Kékszakállú iránt igazán érdeklődő ismerősöm hónapokkal korábban erre vett jegyet , így elég nagy hátránnyal indult az a különleges magánakció, amelyről csak május elején lehetett értesülni először.

Ráadásul még egy harmadik megemlékezés is esett erre a csütörtökre: a Bartók Béla Emlékházban levetítették Kolonits Klára és Kovács István Kékszakállú-filmjét és erről is lehetett beszélgetni az alkotókkal. (Ez meghallgatható!)  (Azt ne is számítsuk, hogy két új prózai premiert is tartottak éppen ezen a csütörtökön (Gömbfejűek és csúcsfejűek, Az öngyilkos), de ezeknek és a Kékszakállúnak a célközönsége csak minimális mértékben fed át, talán hárman lehetünk a közös részhalmazban.

Talán ennyiből is világos, hogy kellett ahhoz önbizalom, hogy valaki belefogjon egy utolsó perces program megszervezésébe egy olyan mű esetén, amelyik alapjáraton sem vonz túl sok nézőt. Egy színházi ismerősöm radikális volt: e program meghirdetése után átcseréltette korábban megvett színházjegyét egy másik időpontra - lehettek akár többen is, akik mégis váltottak. Nekik volt igazuk.

32918591 1580375815419267 5500988181366964224 o.pngCser Krisztián - Fodor Bernadett - Cser Ádám (ez a kép hirdette az eseményt Cser Krisztián facebook oldalán)

Az Óbudai Társaskör nagyterme kétszáz fős, legalább háromnegyedrészben tele is lett, és ez a fenti körülmények között kifejezetten nagyszerű eredmény.

Az este nemcsak az opera 100. évfordulója köré szerveződött, Cser Krisztián nem oly régen töltötte be a bűvös 40. születésnapját, amely után „hivatalosan is basszus a basszus”, húsz éve debütált a János passióban, és tíz éve énekel az Operaházban. (Én csak majd nov. 9-én mondhatom el, hogy „már tíz éve figyelem”, akkor láttam a Pomádéban először.) Ahogy a Művész utólag facebook-oldalán közölte, neki is meglepetés volt a program egy ideig, amelyet barátai találtak ki, és szerveztek meg számára. (Lehetne ebből rendszer, ha egyszer ez ilyen jól sikerült, jut eszembe - évfordulók nélkül is össze lehetne gyűjteni a népet egy-egy ária/dalestre.)

Az énekes családja, barátai, közeli és távoli ismerősei, és a  vele személyes kapcsolatban nem álló tisztelői együttesen árasztották rá azt a szeretetteljes figyelmet, amely a koncert alaphangulatát meghatározta. Ez a koncert láthatóvá tette, hogy van egy biztos hátországa, amelyre építhet. Utóbbi rendkívül fontos egy művész pályáján, bár Ókovács Szilveszter ezt nem sorolja fel a 12 tényező között (2/71-es Tatjána levelében), amelyek ahhoz kellenek, hogy egy opera-csillag szülessen. (Ez a tényező valóban inkább a hosszas, viszonylag zavartalan működés egyik alapfeltétele.)

Ezen az estén Cser Krisztián számíthatott Németh Kristófra, aki felolvasta a Prológot, és a testvérére is, aki könnyedén le tudta zongorázni a teljes operát (Tiszta játékidő: 56 perc.)

Cser Ádám fellépése önmagában is vonzerő lehetett, ismert karmesterként és zeneszerzőként is (már van öt szimfóniája!), a televízióban is sokan láthatták, ahogy az őszi karmesterversenyen helytállt, és elsőként jutott döntőbe. Nagyon rokonszenves módon nem variált, nem cserélte le a kevésbé előnyös Debussy-darabot egy másikra, amelyet látványosabban vezényelhetett volna – ezt megjegyeztük. Most már az is szélesebb körben tudható, hogy nagyszerűen zongorázik.

Ezúttal a zongorás változat előnyét tapasztalhattuk meg: az intimebb térben közelebb voltak a szólisták, az elért hatás még intenzívebb lett, és eleve nem merült fel, hogy a zenekar elnyomja az énekesek hangját.

Először meglepett, hogy a két szereplő oldalt cserélt, amelynek okát csak menet közben értettem meg: a zongora húrjait maga a Kékszakállú pendítette meg háromszor is, amivel a vár sóhajtását hatásosan jelezte.

Helyenként színházi hatást is keltett amit láttunk. Operák koncertszerű előadásaiban nem szoktak az egymással éppen párbeszédet folytató énekesek egymással kapcsolatot létesíteni, most viszont mindkét szereplő próbálkozott ezzel, játszott, bár a közöttük elhelyezkedő zongora hatékonyan akadályozta ezt. Ez így is van jól, mert a történet elsősorban a két egymásra vágyakozó ember egymásra találásának lehetetlenségéről szól.

KITÉRŐ – Cser Krisztián korábbi Kékszakállú előadásairól (2010 - 2018)

Cser Krisztiánt Kékszakállúnak először felvételről láttam, amely a miskolci operafesztiválon készült, az előadás izzása így is megfogott, olyan volt, mintha Juditra még az előszobában rányitotta volna a herceg a harmadik, negyedik és az ötödik ajtót egyszerre és váratlanul. Zsoldos Dávid a bevezetőjében szintén utalt a saját miskolci élményére, ezek szerint mindketten ennek kapcsán vettük észre, hogy megjelent egy IGAZI Kékszakállú a magyar operaéletben. Általa szembesültem azzal, hogy a Kékszakállú herceg nem szükségszerűen kőszoborszerű, öregedő férfi, amilyennek a legtöbb operaházi rendezés beállította a korábbi években.

Ez után kilenc hónappal megnézhettem egy (Vörös Szilviával) előadott rövid részletet, amely az első ajtó kinyitásáig tartott. Ez a talán 10 percnyi kettős, szintén zongorával, elég volt ahhoz, hogy nem sokkal később kiutazzam mindössze 24 órára Kijevbe az ukrajnai ősbemutatóra, amely aztán mindmáig a legtöbb reményt kifejező Kékszakállú előadás maradt számomra. Akkor ugyanis Szántó Andreában egy olyan Juditra talált a herceg, akivel legalább eleinte úgy tűnt, hogy képesek lesznek a harmónia megteremtésére. Később ezt követte két milánói (2015. febr.), majd néhány operaházi (2015 okt-nov. – Komlósi Ildikóval), egy szombathelyi (2016 ápr.) megtekintés, utóbbi Meláth Andreával, akivel korábban a basszista kétszer is játszott egy megrendezett változatban, Kínában. (A Budafoki Dohnányi Zenekar is ezzel a párossal készítette el jubileumi Kékszakállú-CD-jét, amely kapható is.)

33299984 2052598511624925 5493665476875649024 oGiancarlo Pavanello milánói festő képe 2015-ből, amelyet Cser Krisztián Kékszakállú fellépése ihletett (a művész saját fotója a képéről)

Tavaly tavasszal viszont egy nagyszabású BFZ-turné három állomásán Komlósi Ildikó partnereként énekelt megint, én Katowicében hallottam őket. Idén februárban is volt már egy Kékszakállú a Müpában –  Szántó Andreával, és most hirtelen, jött ez a meglepetés-koncert.

Még mielőtt erről az estéről írnék, ez itt a reklám helye: jövő március-áprilisban lesz a Müpában három BFZ-s Kékszakállú, Vizin Viktória lesz benne Judit (jegyek már vannak!), és az előadás vendégszerepel majd Párizsban, Luxemburgban és New Yorkban is (a Carnegie Hallban).

A fenti előadások linkjein látható, hogy hol éppen mi jutott eszembe a basszista alakításáról, amely minden alkalommal változott, és persze az is látható a beidézett bejegyzéseken, hogy éppen a darab melyik szeletét éreztem hangsúlyosnak.

Lehet, hogy felsorolva soknak tűnhet ennyi Kékszakállú öt éven belül, de ez korántsem az összes, csupán 13-at láttam a Művész által eddig elénekelt 27 alkalomból. Ez a kedvenc szerepe, és minden alkalommal meggyőz arról, hogy MAGA A Kékszakállú. Amióta megláttam ebben a szerepben, igyekszem mindenben nézni, amiben lehet, ennek a próbálkozásomnak viszonylagos sikerességére vezethető vissza, hogy róla szól a legtöbb blogbejegyzésem, bár ha valaki a most már 29 KSZ-cikkemet végigtekeri, azt is észre kell vennie, hogy az utóbbi öt évben a Pesten műsorra kerülő összes többi Kékszakállún is ott voltam, és most sem hagytam ki a másik három énekes előadását sem, aki a szerepben meghallgatható volt idén az évforduló kapcsán.

KITÉRŐ VÉGE

De milyen Kékszakállú volt éppen most Cser Krisztián?

A "zene szól, a láng ég" sor határozott értelmet nyer, ha nézzük. Játékát a visszafojtott szenvedély jellemzi. Egészen mozdulatlanul áll eleinte, önmagát érezhetően emberfeletti energiákat öszpontosítva fegyelmezi, arcán látszik az állandó fenyegetettség is. Legszívesebben elmenekülne, de Judit iránti vágyakozása mégis erősebb, és ez visszatartja. Ennek a belső feszültségnek az ereje nagyon hat ránk is, és örülhetünk, hogy nincs rendezés, amely valamilyen pótcselekvéssel elterelné a figyelmünket.  Az első ajtóknál csak apró mozdulatokat tesz, egy-egy kutató oldalpillantásig jut el, és csak később - ahogy nyílnak az általa szívesen megmutatott ajtók, feltárul a kincseskamra, a rejtett kert és az egész birodalom -, úgy enged fel, jönnek fokozatosan az első lépések (a "mert szeretlek" a kulcs - erre mozdul meg először, és ennek súlya is van a hosszas mozdulatlanság után), majd a szélesebb gesztusok. Mozgása jelzi mindvégig, ahogy a vár egyre világosabb lesz, majd a hatodik ajtótól "visszafagy", hogy előálljon a kezdeti fájdalommal teli rezzenetlenség állapota. A darab alapos ismerői számára igazán boldogító, hogy tényleg minden egyes mondat belülről jön, átgondolt ÉS átlelkesített. Ezt a Kékszakállút nagyon fájdalmas látni, folyamatosan kisugározza a nyugtalanságot és csillapíthatatlan szeretetvágyát ránk, de ennek egyúttal örülni is kell, hogy ennyire élő lehet a figura.

Ha nézzük, nem egy koncerten fellépő énekest látunk, Cser Krisztián most is MAGA volt a herceg, a hangja pedig úgy áradt ránk, ahogy egy nyári késő délutánon a napsütés, amely már nem éget, de erősen melegít.

Fodor Bernadett Juditja jó választás volt mellé, számomra pedig újdonság - ebben a szerepben.

Persze tudtam, hogy 2013. márciusában Rómában már fellépett a műben  (akkor is Cser Krisztiánnal), illetve korábban Bécsben is, és ez most számára a harmadik nyilvános előadás volt mindössze, egyben magyarországi bemutatkozása.

Fodor Bernadett az én életembe Erdaként robbant be 2015 júniusában, de négy perc alatt is egészen világossá vált, hogy NAGY HANG, és figyelni kell rá, ott a helye a Wagner-napokon a külföldi sztárok által meghatározott mezőnyben. Azóta már többször hallottam, idén Chemnitzben (szintén Erdaként) és nemrég az Erkelben Ulrikaként. Az az énekes, aki azonnal megjegyezhető.

Ezen az estén, 44 már megtekintett Kékszakállú után óriási élmény volt hirtelen azt megtapasztalni, hogy egy ilyen sötét és nagy volumenű hang párosul az általam megszokott-megszeretett basszushoz. Reveláció volt önmagában már ez is, de az különösen, hogy a mezzoszoprán élete harmadik Judit alakítását ilyen hosszú kihagyás után (ráadásul nem egy presztízs-koncertre, észrevehető gázsiért) ennyire precízen kidolgozta. Ugyan ő kottából énekelt, de szintén csak alkalomszerűen támaszkodott rá, ahogy néhány nappal előtte a Zeneakadémián Sebestyén Miklós is. Nagyon szerencsés volt, hogy ebben a szabadabb helyzetben, ahol intimebb térben, egy zongorához igazodva, drukker-közönség előtt szinte bármit megtehettek, Fodor Bernadett mert játszani. Még sosem láttam olyan Juditot, aki koncerten változtatta volna a helyét, az énekesnő viszont alkalmanként még hátra is ment, többször hátat fordított nekünk. Minden mozgást indokolni lehetett, ugyanígy a Kékszakállúra vetett pillantásokat is. Mozgása jóval intenzívebb volt partnerénél, hiszen ő az ostromló fél, ő az, aki valamit akar...

Ez a Judit meglehetősen feltűnő, ciklámenszínű ruhája által IS kiemelve, rendkívül erős egyéniség, öntudatos nő, aki saját értékeivel tisztában van, és meri diktálni a feltételeket. „Minden ajtót ki kell nyitni!” – már az elején jelzi, hogy nem alkudozik, nem akar kompromisszumokat kötni, és tudatosan végigmegy az útján. (A Kékszakállú kulcsmondata ezzel szemben a "szeress, sose kérdezz" - az a két álláspont nem összeegyeztethető , hiába hiszi azt a férfi, hogy ellágyulása  (a "nyithatsz, csukhatsz minden ajtót" kimondása) ellenére ezt a mindentudást mégsem akarhatja.) Judiit ugyan egyoldalúan örök hűséget esküszik a „ha kiűznél, megállanék, küszöbödre lefeküdnék” mondattal ,de ettől a férfi behódolását várja,  és közben biztosan nem tételezi fel, hogy el lehetne utasítani. Az énekesnő játéka azt is jelzi, hogy ez a Judit hiába érdeklődik a Kékszakállú iránt, mégsem tud kilépni saját nézőpontjából, és arra nem gondol, hogyha feleslegessé válna netán, akkor a küszöbön fekvése sem lesz kívánatos – már csak azért sem, mert erősen nehezíti a jövés-menést…

Ezt a Juditot rendkívüli elszántság jellemzi (kiemelten igaz, ha a másik három Judit-alakításhoz mérve is). nehezen mond le az ideálképről, ahhoz viszonyít, és tévedését látva sem áll le, pedig már értelmetlen a további faggatózás. Kerek és független önálló világ.

Látjuk, hogy akármilyen nagyszerű és csodálatos, sőt lényegileg illik a Kékszakállúhoz (maga a hangok illeszkedése ezt sugallja), a kapcsolódás mégis lehetetlen. Talán Judit maga sem fogja fel a megismerés során, hogy éppen azért, mert mindkettejük világa annyira teljes és gazdag önmagában is, nincs mód a közös életre. Mindkét szereplő magányra van ítélve, és ez kiderül már az első ajtó kinyitása előtt. Az sem segít, hogy mindketten csak saját látószögükből képesek rálátni a másikra, bár a darab szellemének megfelelően éppen a csak magával foglalkozó Kékszakállú tűnik hajlékonyabbnak - odaadja még az utolsó két kulcsot is, pedig azt biztosan nem akarná. (Talán azt titokban nem is bánja, hogy az első ötöt kitapossák belőle.)

Cser Krisztián Kékszakállúja számára feltétlenül vonzó Judit kételymentes határozottsága, az, hogy ennyire tudatosan és erőteljesen közelít felé. Akarja is, hogy kiszedjék belőle a titkait, de nyugalmat is szeretne, hogy ismeretlenül elfogadják. (Ez a kettős vágy nem hozhat soha megnyugtató eredményt, teljesíthetetlen, ez tragédiája.) Szándékosan választott egy erős nőt, aki mindkettejük helyett bízik benne, hiszen ő maga tele van kétséggel, és ha ránézünk, akkor egy védtelen, kiszolgáltatott embert látunk, aki tele van sérüléssel, de most erőt vesz magán, és bízni kezd abban – ha nem is túl nagy mértékben -, hogy most minden jól fog alakulni. (Láttam már Cser Krisztiánt ennél nagyobb hittel és bizalommal belevetnie magát az új kapcsolatba, de kevesebbel is - ez most az én észleletem szerint egy "közepes szinten bizakodó herceg" volt.) 

Már többször fejtegettem, hogy a kapcsolódás lehetetlensége az eltérő világlátásból és eltérő kommunikációs technikából áll. A Kékszakállú el tudja képzelni, hogy valaki ne nyissa ki az összes ajtót, hiszen ő nem nyitogatna, tudja, hogy van, ami feldolgozhatatlan, és túlterhelne egy kapcsolatot. Mélységében nem kíváncsi senkire, Judit lényére sem, akit egyszerűen lát - talán csak a felszínt - de, nem is akar többet. Egyetlen kérdés erejéig sem foglalkozik a nővel, csak az érdekli, hogy az őt milyennek látja. Úgy tűnik eleinte, hogy elég erős kapocs, hogy mindkettejüket csak a Kékszakállú érdekli, de itt jön a tévedés: Juditnak nem elég a felszín, neki tényleg "minden ajtót ki kell nyitni", még akkor is, ha utána nem tud mit kezdeni a feltárt titkokkal.

Ez a lerohant Kékszakállú azért néha mégis felderül – a virágoskert látványa is büszke boldogsággal tölti el, a birodalom bemutatása közben szintén ezt érezzük, már előre várja, hogy a megmutatott szépségek végleges áttörést jelentsenek és lefegyverezzék az ostromlót. Ez után a csalódás, "a fehér rózsád töve véres", illetve a "véres árnyat vet a felhő" megjegyzések igazi hidegzuhanyként hatnak rá. Ami most különösen érdekes volt: emlékeim szerint a régi asszonyok emlegetése közben a fájdalom és a Judittal szembeni bosszú vágya szokott leginkább dominálni, de most az előadásból a legerősebb megmaradt képem éppen a régi asszonyok dicsérete közben az énekes arcára kiülő megnyerő mosoly volt. Milyen kár, hogy ezek csak ritka felvillanások - Kékszakállú az idő nagyobb részében most is rosszul érzi magát, ahogy azt Bartók előírta számára.

Látunk egy férfit, akinek saját kommunikációs technikája (az állandó titkolózás) miatt jellemzően kudarcélmény kísérte minden kapcsolódási kísérletét, de ezek után is képes csak a szépre emlékezni, pedig ez a magyar Kékszakállú akár korábbi élettársainak hibáit is listázhatná. (És most nem az jött át, hogy a többi nő felértékelésével csak Juditnak akarna fájdalmat okozni cserébe a követelőzésért, ez a mostani herceg kevésbé volt kegyetlen, mint például a februári.)

Amint látszik, az előadás hatására ismét elkezdtem a szereplők viszonyait mélyebben is elemezni, mert annyira élő volt ez a kapcsolat. Nagyon fájdalmas és keserves volt ezt a papírforma szerinti, de nagyon élő vesztes-vesztes játszmát nézni, bár enyhületnek ott volt az előadás hanghatása. A hangokból áradó szépség akár teljesen közömbösíthetné a darab üzenetét, de mivel mindkét énekes élte a szerepét, de ezúttal történetük tragikuma volt az erősebb - számomra. (Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy előadás befogadása mennyire függ a néző állapotától, előélményeitől, magunkon szűrjük át az előadást. Lehet, hogy valakinek nem ment ilyen mélyre.)

A korábbi Kékszakállú előadásoknál megfigyeltem, hogy amikor elég jó Judithoz volt szerencsém, ez esetben az illető „átállított”, azaz hiába mentem a helyszínre egyértelműen a herceg megtekintése céljából, az előadásban alapvetően mégis Judit szemszögébe helyezkedve szemléltem a „kulcsok körüli huzavonát”, és neki drukkoltam. (Gyengébb Juditnál értelemszerűen a Kékszakállú mellett álltam, ahogy azt valószínűleg Bartók is szerette volna, aki leveleiben egy rendkívüli férfi és egy átlagos nő történeteként említi a darabot.) Jelen esetben viszont azt vettem észre, hogy egészen végig a Kékszakállú nézőpontjával azonosulva néztem Fodor Bernadett Juditját, akinek a hangja egészen elbűvölt, és néha már már azt éreztem, hogy én magam vagyok a Kékszakállú, akit ez az ostrom fenyeget. Na, ezt a kombinációt még sosem próbáltam, a bevonódásnak egy egészen különleges szintjét tapasztaltam most meg.

(Megjegyzem, lehet éppen ellenkező felfogásban is jó Judit valaki. Tavaly júniusban erősen tetszett Töreky Katalin, akinél lágyabb, alkalmazkodóbb Juditot nem láttam, és szinte csoda számba ment az, hogy egy ennyire simulékony nővel, aki valóban maga elé helyezi a hercegét, miért nem lehet boldogulni. Akkor úgy tűnt, hogy ez csakis a Kékszakállú kommunikációján múlt, de a kezdő esély legalább megvolt. Mégis az az igazi, ha átjön, hogy mindkét fél hibázik, miközben önmagukban mindketten "tökéletesek" - énekesként is.)

Rám ez a katartikus előadás mélyen hatott, mélyebben mint bármelyik korábbi Kékszakállú, és ez az erősebb reakció meg is lepett. (Lehet, hogy én magam sem gondoltam, hogy egy zongorás verzió lehet olyan erős, mint egy zenekaros, így készületlenül ért?) Az idei évadom egyik legintenzívebb élménye volt ez, a legfelkavaróbb, és még most napokkal a megtekintése után is a hatása alatt tart, nem véletlenül bővítettem ezt a bejegyzést naponta háromszor az elmúlt két hét folyamán. Nem sikerült rövidíteni.

Közvetlenül utána képtelen voltam feloldódni, a szereplőkben Kékszakállú és Judit helyett éppen a fellépésük sikerének örülő operaénekeseket üdvözölni és átállni az ünneplésre, és tortázgatva (mert meglepetés-torta is volt, amelyről ismét eszembe jutott az Örömünnep) méltatni a szereplőket a jelenlévő húsznál több ismerősöm társaságában, ahogy az célszerű lett volna. Ehelyett rekordsebességgel hazaszaladtam, nem rázva le az előadás hangulatát, és megúsztam oda és vissza is a viharos esőt, amelytől végig tartani lehetett. (Legalább nem áztam szét, mint szinte ugyanezen az útvonalon egy héttel korábban a German Late Night miatt. (Igen, rengeteg apró tényező számít, még az időjárási körülmények is...- egy szenvedélyes előadást hallgattunk nyomott légköri viszonyok mellett.)

Így személyes gratuláció helyett maradt ez az írásos köszöntés-köszönés, ráadásul két hét csúszással. (Talán majd az 50-30-20=100-on jobban fogok teljesíteni és lazán veszem.)

Addig viszont nem kell várni a művészek ismételt megtekintésével.

Cser Ádám a miskolci operafesztiválon Bartók mindhárom színpadi művét el fogja vezényelni (június 8, 10), Fodor Bernadett június 11-én ugyancsak az Óbudai Társaskörben Liszt-Wagner dalestet ad, Cser Krisztián Bach kantátákkal fog turnézni a BFZ színeiben (június 8-9-10), majd július 22-én elénekli újra a Kékszakállút – Szombathelyen, ezúttal Komlósi Ildikóval.

Nagyon sajnáltam, hogy nem ez volt az utolsó Kékszakállú a sorban, ez után a megrendítő élmény után azonnal lemondtam a másnapi színházat is, arra biztosan nem tudtam volna koncentrálni. Megfontoltam, hogy mivel ennél nagyobb hatást tényleg nem várhatok a darabtól magától sem, fel kellene adnom ez után a második előadás után az egész nagyívű Kékszakállú projektet az évforduló ellenére is, sőt "tudom, nem lesz fényesebb már" - felkiáltással most kellene harminc év után felhagyni a darab további szétboncolgatásával is.Alkalmas pillanat lett volna akár arra is, hogy ezt az élményemet kivételesen megtartsam magamnak...

Aztán másnap megtudtam a halálhírét az egyetlen olyan másik bloggernek, Fehér Elephántnak, aki szintén napi alapon járt színházba és szinte mindenről írt...

Muszáj ezt tovább csinálni, nem lehet valamit félúton feladni, és persze minden előadás hoz valamiféle új tapasztalatokat, hozzáad valamit a nagy puzzle-hoz, és ez akkor is számít, ha néha az összkép ezek nélkül a kis pluszok nélkül is világos.

Ahhoz, hogy össze tudtam magam kapni, különlegesen nagy szerepe volt Kolonits Klára ajándék-áriájának és megerősítésének, a tőle kapott energia-adagok nélkül valószínűleg mégsem ültem volna vissza még kétszer Kékszakállút nézni - ez azért hozzátartozik a teljes képhez.

Hétfőn tehát jöhetett a harmadik előadás, Kasper Holten új rendezése, bíztam abban, hogy nem lesz érdektelen.

Érdektelen nem lett, viszont nagyon megosztó igen - és nem maradtak el az új nézői felismerések.

Címkék: Opera Németh Kristóf Kékszakállú Cser Krisztián Óbudai Társaskör Cser Ádám Fodor Bernadett

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6314005308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása