Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem mondható könnyű szórakozásnak Székely Rozália új „költőien-abszurd” darabja, de a Trafóba bekapcsolódni járnak a nézők.Kilencven perc, új történet és van benne három remek színész, Kurta Niké, Nyakó Júlia és Varju Kálmán, illetve maga a rendező-író is fellép egy jelenet erejéig, sőt kivetítve vagy hangbejátszás formájában további művészek is megjelennek ( Hegedűs D. Géza, Zsótér Sándor, Gyabronka József, Székely B. Miklós, Váry Károly, Hajmási Dávid).

„Zseniális, az évad előadása, Székely Rozi nagy felfedezés, Kurta Niké ragyog a szerepben, és el lehet merülni Nyakó Júlia csodálatában is, aki még mindig gyönyörű, színpadi jelenlétük pedig mindkettejüknek nagyon erős. Varju Kálmán pedig épp az a férfi, aki mindenkire nyitott, alakítható – minden nő álma lenne. Szabados Luca kellően lepusztult lakótelepi lakása jó háttér számukra. A múlttól nem lehet szabadulni, a jelen értelmetlen cselekvések sorozatából áll, jövő pedig nincs, és ezt végig átérezzük – letaglóz minket a depresszió, amely nagyon kötődik 2018-hoz.”

Valahogy ilyen röviden, de ennél sokkal élvezetesebb stílusban foglalná össze a látottakat az egy hete elhunyt   Fehér Elephánt színházi blogger, aki egészen biztos, hogy bejelentkezett valamelyikre a tegnapi vagy a mai előadások közül még időben, aki leginkább a jóminőségű kísérleti színházat szerette, és előadás után két perccel már volt megkérdőjelezhetetlen ítélete a látottakról. Minél kevésbé volt közismert egy színházi alkotó, annál valószínűbb volt, hogy mégis bevette a programjába, ott volt az Ódry Színpad minden vizsgáján is, de azért a legnagyobb presztízsű műhelyek előadásait sem hagyta ki. Mindenre futotta neki, kiállításokra és filmekre is – na jó, gyerekeket nem nevelt, bár ha magamba nézek, akkor nem tudom, hogy ez mire lehet hivatkozási alap, hogy én viszont igen. „Nem kellene annyi hülye operát nézned!” – ez volt a megoldási javaslata, amikor mentegettem magam, hogy ez vagy az az évad előadása miért maradt ki. Sokszor egyet tudtunk érteni, és most ezt az előadást kicsit helyette is néztem, bár erősen remélem, hogy a hivatalos kritika is megjelent a második előadáson – szombaton úgy tűnik, hogy csak egy másik színházi blog (a Kétlámpás) képviselői mutatkoztak.

Kevés a kortárs dráma, és akkor fognak csak igazán jó művek születni, ha az alkotók színpadon is láthatják a darabjuk megszületését, és tanulva a hibákból, fejlődnek. Kipróbálási lehetőség nélkül nincs esély tökéletes alkotásra. Jelen esetben a FÜGE produkció TITÁNium mentorproramjának köszönhető Székely Rozália első drámája.

A színlapon is ott az alaphelyzet: valaki sosem látott apjától hirtelen örököl egy lakást, amely külső szemszögből nagy lehetőségnek látszik, esélynek egy új életre, közben pedig megtudjuk, hogy ez a lakás kiszakítja korábban megszokott életéből, és elvágja attól a lehetőségtől is, hogy vőlegényével külföldön egy egészen más életbe kezdjen.

A felvázoltak áttételesen emlékeztethetnek minket akár a saját életünk olyan helyzeteire, amelyekben csak vegetálunk, de mégsem merünk radikális lépéseket tenni. Az persze így is kérdéses, ha valakinek egy ilyen párhuzam az eszébe jut, hogy ennek eredményeként lép-e, a művészet képes-e ilyen hatást kifejteni. Talán, kivételes esetekben igen.

A figyelem középpontjában tengődő lány ezúttal Kurta Niké, akit végre megint főszerepben látok, bár már korábban is láthattam volna, ha legutóbbi premierjére is eljutok (MU Színházban volt „A rendezői változat”, ősszel majd megint lesz). Egy olyan fiatal lányt játszik, aki egészen pontosan nem tudja, hogy merre kellene haladnia, és hiába próbálkozna egyedül új utakra lépni, hangüzenetekkel múltjának szereplői folyton beszólnak, anyja ráadásul lépten-nyomon személyesen is megjelenik.

Nyakó Júlia nem kevésbé tűnik bizonytalannak legbelül, de már kialakította azt a működési mechanizmust, amellyel eltengődik napról napra.

Valóban közös a két színésznőben az erős színpadi jelenléten kívül a belülről is áradó szépség, amely némiképp ellensúlyozza a történetből áradó masszív depressziót. Kettejük közös jelenetei voltak a legerősebb pontok, amelyek hangulata bennem maradt.

Harmadikként szerencsés választás Varju Kálmán, aki úgy látszik, hogy mindkettejükhöz valóban képes illeszkedni, maga „A” megértő férfi, aki a semmiből előkerül, majd eltűnik, és mintha a saját sorsa kevésbé érdekelné.

További részleteket nem árulnék el, a megtekintés óta már eltelt két nap alatt még sokszor eszembe jutott a darab, ez is a hosszanható típusba tartozik, úgy látom. Jövőre remélhetőleg ismét feltűnik a Trafó kistermében.

Címkék: Zsótér Sándor Trafó Gyabronka József FÜGE Szabados Luca Varjú Kálmán Hegedűs D. Géza Nyakó Júlia Kurta Niké Székely B. Miklós Hajmási Dávid Székely Rozália Kálvária lakópark Váry Károly

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2014009670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.