Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Immár a negyedik alkalommal találkoztunk néhány ismeretlen ismerőssel és újabb csatlakozókkal tegnap éjszaka az Erkel Színház főbejáratánál. 33 ember vágott neki a kalandnak, köztük idén tíznél kevesebben, akik korábbi években is játszottak. Menet közben öt ember adta fel az éjszakázást, akik nyilván nem voltak tisztában azzal, hogy a program leírásában a 22-07 h időpont nem kamu, sőt idén majdnem nyolcig elhúzódtak a történések, és szinte összeért a reggel nyolctól kezdődő rendezvénnyel (a Dalár-nappal), amelyen szintén fontos szerepet kapott Aczél András, az éjszakai vetélkedő ötletgazdája és főszervezője, aki számára nem jelent rendkívüli eseményt a többnapos, folyamatos munka sem. Lehet, hogy észre sem veszi, ha két éjszakát is kihagy zsinórban.

IMG 20180513 011553Aczél András

A szervezők csak a második évben voltak kissé meglepve, hogy sokan újra eljöttek, most már számítottak rá, és a későbbiekben is számítanak a régi motorosokra. Attól tartok, hogy mivel valóban talán 45 fő lehetne a csúcslétszám (volt is korábban ennyi), nem lenne szerencsés a túl nagy kampány sem, viszont az éjszakázás és az, hogy ezúttal az esemény nem passzív részvételt kíván meg, leszűri az érdeklődőket erősen.

A cél eredetileg az lenne, hogy olyanok kapjanak kedvet az operához, akiknek ez a közeg ismeretlen, és beleláthatnának abba is a mezei nézők, hogy nem egyszerű feladat egy előadás összerakása.

Az idei évben a megszokottnál több volt a profi résztvevő, az Operaház dolgozóihoz közeli emberek, más színházak munkatársai, és színészek is, akik nyilván hallottak arról, hogy ez jó buli (igen, így van), de túl nagy beavatásra nem volt szükségük.

Számomra a mi csapatunk első idei megmérettetésén, Nádasdy András balettóráján azonnal kiderült nagyjából tíz percen belül, hogy a jelenlévők között vannak nagyon erősen fejlett mozgáskultúrával rendelkezők, és mindaddig elkezdtem magamban gondolkodni, hogy mi is lehet a foglalkozásuk, amíg valaki fel nem világosított, hogy a Bábszínház tagjairól van szó, Bánky Eszterről és Kemény Istvánról, akiknek ezen a napon a kihívást inkább a próbalehetőség hiánya adta, nem pedig maga a feladat. Előbbi Ariellel, utóbbi egy csikóhallal és sárkánnyal is bővíthette már így jelentős repertoárját az éjszaka folyamán.(Hát igen, nem járok eleget a Bábszínházba, ez is felmerült bennem. Azonnal lelkiismeret-furdalásom is lett.)

26Nádasdy András - balettórát tart (BOLDOG SZÜLINAPOT, András!)

A balettórán találkoztunk a nekünk szánt zenével, amelyet Aczél András egy Walt Disney filmből emelt ki, A kis hableányból. (Ha valaki ismeri, a „Ringat a víz” c.  opuszról van szó. Hááát…) Megkaptuk a magyarázatot, hogy mivel ez az évad a „Ring gyűrűi” címet viseli, a „RINGat a víz” tökéletes kapcsolódás ehhez. (Egy másik csapat a "RINGasd el magad"-ot énekelte...(no comment)

Ami azt illeti, ez az „aczélos” megoldás nem volt számunkra szokatlan a korábbi tapasztalatok alapján, ez tényleg nem egy komoly műveltségi vetélkedő, és nem teszi azzá a teszt sem, amelyet nagyjából hasonló szinten tölthetett ki a három csapat. Arra nekünk csak később, hajnali 3 körül került sor. Karczag Márton, az Operaház archívumának vezetője nem poénkodott, hanem a Ring szereplőire, azok hangfajára, egyes régi Wagner-énekesek szerepeire kérdezett rá. Erre a részre, amely úgysem számít semmit a végső értékelésnél, kaptam esélyt, és sajnos volt néhány olyan mozzanat, amely annyira nem boldogított (elég necces volt, hogy Sümegi Eszterhez A walkür Brünnhildéjét diktáltam be, nem a Siegfriedét, illetve egy walkürt is sikerült keverni egy sellővel, hiába hallgattam meg ezerszer a műveket, tényleg nem tudom az összes walkür nevét, ez a nagy helyzet– viszont Temesi Mária esetén valahogy sikerült jól tippelni, hogy mit is énekelt Wagnertől. Joviczky József, Szilágyi Arabella és Delly Rózsi esetén sajnos semmiféle háttértudásra nem tudtam építeni, de nem kizárt, hogy a másik két csapat résztvevőinek se volt ez erős pontja, ámbár lehet.

Mivel még mindig kialvatlan vagyok, és ennek is nyomot hagy ez a bejegyzés, most térek vissza az elejére is. Ahogy az első két alkalommal (mindhárom esemény leírása olvasható, ha valakit ez különösebben foglalkoztat), most is három csapatban versenyeztünk. Mindhárom csapat kapott egy karaktert – Brünnhildét, Wotant vagy Mimét -, ehhez két csapatvezetőt. Én a Mime csoportba kerültem, a lányom és tanítványom, Major Miklós viszont wotanosak lettek. A mi vezetőnk, Válóczy Elek jelmezében a törpe kovácsra utalt, akit Fogarasi Flóra Anna, aki egyébként az Erkel nézőteréről ismerhető (a földszinti balról),  pedig segítője volt a terelgetésünkben.

Először meghallgattunk egy Miméről egyes szám első személyben írt szöveget (aczélos volt ez vagy karczagmarcis?), amelyet később használnunk is kellett. Ezután minden csapat más sorrendben járta végig a helyszíneket. A balettóra után mi két felé oszlottunk, a csapat egyik fele koszorút köthetett, míg a másik, amelyikben én voltam, Jolsvai János kovácsmesterrel gyűrűt készített. (Később derült ki, hogy más csapatoknál kardokat is állítottak elő, amelyeket még haza is lehetett vinni, de nekem elég jó emlék ez a gyűrű.

IMG 20180512 234148Jolosvai János, kovácsmester

Ugyan nem annyira, mint a Wagner operák szereplői, én csak kismértékben jártam meg a gyűrűvel, mert ráerőltettem a kezemre, és aztán csak nagyon nehezen tudtam leszedni. Hiába, nem tanultam a Ringből – a gyűrű veszélyes. Erre a necces helyzetre később, az énekóra közben került sor, amelyet most is, mint az előző két alkalommal is, Rőser Orsolya Hajnalka tartott. Mellesleg fél1-re ért be a színházba, előtte Miskolcon a Varázsfuvolában énekelt Éj királynőjét, és ez után vállalta be, hogy egészen reggelig velünk marad. Nagyon jól éreztem magam az énekóra közben, bár ez a dal irritált.

IMG 20180513 011626(1)Rőser Orsolya Hajnalka végig mosolyogva bírta végig a teljes éjszakát, jellemző a kép

Az énekóra után azonnal jött a teszt, majd utána néhány asztali társasjátékkal illetve logikai játékkal (ördöglakat, malom, stb) kellett foglalkoznunk. Éreztük, hogy a dalt kellene még gyakorolni, de aztán elmaradt, és jött a kincskeresés. Tíz kelléket kellett a ház különböző pontjain fellelni, homályos leírás alapján. Ami jellemző volt: a kellékek elhelyezésénél két szempont vezette a kitaláló Karczag Mártont: minél több utat kelljen ekkor (hajnali 4 körül) megtennünk kettő között, tehát hol a negyediken, hogy a díszlettároló pincében, majd megint fent és aztán logikus módon a zenekari árokban kötöttünk ki. Érdekes volt az Erkel üzemi területeit bejárni.

A fekete leves persze, amire a régiek számítottak, eztán következett.

Megadott stílusban egy-egy produkciót kellett, hogy készítsen a három csoport másfél órán belül a saját szereplőjük nézőpontjából.

Itt jött a szokásos bökkenő, mert aki csinált már színházi előadást, akármilyen rövidet 10-13 szereplővel, az tudhatja, hogy másfél óra kevés, a különböző koncepciókat ütköztetni is kell, bepróbálni…A megtalált kellékeket fel kellett használni, a betanult (?) koreográfiára énekelni kellett, és azt szervesen beépíteni ebbe a produkcióba.

A mi esetünkben nagy plusznak éreztem a profi művészeket, ráadásul volt még amatőr színész is köztünk, mondhatni „emberanyag” tekintetében nem volt gond, de az Erkel szobát kaptuk próbahelyként (mondjuk lehetett 20 négyzetméter, benne egy hatalmas és elmozdíthatatlan zongorával), itt nincs az az isten (Wotan sem), aki bepróbál egy koreográfiát, ráadásul a próbaidő vége előtt kaptuk meg a zenét CD-n. Ennyit erről. Ja, még egy apróság: a Hacsek és Sajó stílusában kellett Miméről beszélni…Ez kikerülhetetlenné tette a beszédet, és ez nem tett jót nekünk. (Így utólag persze könnyű, most már tudnám, hogy mit kellett volna csinálni, de szerintem a csapat többi tagja is így van vele…)

A mi csapatunkban mire ide jutottunk, hárman adták fel a játékot (egy másik csapatban ketten, míg a wotanosok mind bírták), és így tíz embert kellett összehangolni.

Ami a leszakadó emberek kapcsán érdekes: a balettórán, a legelső feladatnál már nem vett részt a próbán egy fiatal fiú, viszont kicsit zavarban, kicsit unottan, de nézett minket. (Egyedül a kovácsnak sikerült bevonni a munkába, és ez is mutatta, hogy milyen empatikus ember is Jolsvai János, hogy el tudta érni, hogy ez a zárkózott fiú gyűrűt fűrészelt neki.) A vetélkedő tényleg alkalmas arra, hogy a produkciót létrehozó művész helyzetét átélhessük, és most azt is megtapasztalhattuk, milyen egy kevéssé jó energiákat sugárzó néző hatása, aki közel van hozzánk…

A három jelenet előadása lement, és megkaptuk a véleményeket is, részletesen. Számomra is egyértelmű volt, hogy a Brünnhilde csoport „street dance” stílusban előadott performance-a volt a nyerő, telefonos zenei bejátszásaik változatosak voltak, a történt főbb fordulatai pantomimjükből átjött, mind a Brünnhildét, mind a Siegfriedet játszó személy különösen erős karakter volt, nem is kérdés, hogy a zsűri jó döntést hozott. (Az ember mentségeket találhat akár egy produkció esetén is, hogy mi miért nem sikerült, de a végeredmény érdekes csak. Jobbak voltak, ennyi.)

Összességében az idei vetélkedő megvalósítása takarékosabb volt a korábbiaknál. Nem kínoztak a felsoroltakon túl egyetlen művészt sem azzal, hogy éjjel jöjjön és énekeljen. Ezt kicsit sajnáltam, például – ha már Rőser Orsolya énekelt Brünnhildét – hallgattam volna egy Wotan-áriát is, de megértettem, hogy ez a csökkentés szükséges, akár emberiességi okai is lehettek, vagy egyszerűen csak az az oka, hogy a vetékedőre nem jutott több forrás. Kávé, ásványvíz és engem utasellátókra emlékeztető folpackba csomagolt szalámis zsömle viszont korlátlan mennyiségben rendelkezésünkre állt, és így is rengeteg ember háttérmunkája kellett ahhoz, hogy az Erkel minden zege-zuga rendelkezésünkre állt ezen az éjszakán.

Ami egyedül probléma volt számunkra, az a vetélkedő időkezelése. A színházi próbákhoz szokott ember megtapasztalhatta már sokszor, hogy egy ilyen esemény lehet nagyon feszes, nagyon takarékos és lötyögésmentes is, vagy épp ellenkezőleg: lehet benne sok csúszás, állóidő, amikor az energiák elillannak. Jelen esetben a mi bajunk az volt, hogy szinte mindenütt előbb készen lettünk, és ennyi plusz idő még a dohányzóknak sem kellett, és ugyanez a felesleg később nagyon jól jött volna a produkció előállítására. (Mind közül az első vetélkedő volt a legfeszesebb és legjobban megszervezett, ezt kell mondanom - akkor különleges hangsúlyt helyeztek rá, most már kicsit érződött a rutinszerűség, ahogy a színházi előadások életében is hasonló folyamatok mennek végbe, ha nem vigyázunk.) Ugyanez a feladatsor befért volna az éjszakába és akár 3 óra felkészüléssel is készülhetett volna a jelenetünk, vagy ha a szervezők mindenáron azt akarják, hogy villámgyorsan összetákolt mű szülessen, akkor mindez ötig is lebonyolódhatott volna.

Az, hogy kit miként érintett az állóidő, változhat – én egész addig nem bántam, hogy csak úgy ott lézengünk az Erkelben, amíg nem kellett eredményt is felmutatnunk. Nagyon kellemes embereket ismertem meg, örültem, hogy színházról, akármiről lehetett beszélgetni a dohányos csapattagokkal, önmagában ez is jó élmény volt.

Várjuk, hogy jövőre ismét „megkínozzanak” minket, várjuk az Eiffel csarnok elkészültét, és állunk elébe az újabb kihívásnak.

33Ezt és a Nádasdy Andrásról szóló képet tanítványom, Major Miklós készítette, a Wotan csapat tagja

Címkék: Opera Kemény István Erkel Színház Nádasdy András Rőser Orsolya Hajnalka Aczél András Bánky Eszter European Opera Days Válóczy Elek Karczag Márton

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6613915852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.