Bizarr vállalkozásnak érzem mindig, amikor a Pintér Béla Társulat előadásairól írok ajánlót, hiszen a független társulatok között nincs még egy, amelyik elmondhatná, hogy folyamatosan többhónapos várólista van az előadásaikra, és mindig minden pótszékük tele van. Az elmúlt húsz évben nem egyszer megtapasztaltam ezt, töretlen a siker 1998 (A népi rablét) óta, és a legtöbb bejegyzésemben azt nyomoztam, hogy mi ennek népszerűségnek az oka.
Pintér Béla - Y. Kovácsné Faragó Zsuzsa
Most május elején is zsúfolásig megtelt várakozókkal a Szkéné előcsarnoka, szinte levegő sem volt már. Az, hogy mennyire volt meleg később már nem jelentett problémát, már csak azért sem, mert a darab kötött le minket.
A démon gyermekeit tíz éve mutatták be (2008. februárjában) és nem adták elő túl sokszor, mert ez mindössze a 62. alkalom volt. (Lesz még idén júniusban, ugyanúgy utolsó perces várólistás technikával lehet bejutni, ahogy mindig, ha valaki előre nem gondolkodott.)
A darab nem volt ismeretlen számomra, benne van Pintér Béla drámakötetében, de már az is évek óta forgalomban van, így csak főbb vonalaira emlékeztem, és ahogy a többi „bélás alkotás”, ez nem a szokásos szószínház, a szöveg csak egy rétege az egész előadásnak.
Az színészek is a régiek, egyetlen poszton van csere: Szamosi Zsófia elfoglaltsága miatt – éppen Cannes-ban vesz részt új filmje bemutatóján - Pető Kata látható a vőlegény szerepében.
Aki tíz év alatt szintén kihagyta az előadást, az elcsodálkozhat. Nem elírás, a szereplők többnyire – de nem kivétel nélkül – ellenkező nemű karaktert játszanak, és ez jó feladat. A nemcsere egészen hasonló hatású ahhoz, ahogy ebben a 2008-ban készített előadásban folyamatosan a” japán” szóval helyettesíti be a szerző minden helyzetben a „magyar”- t.
Pintér Béla minden előadása az aktuális magyar viszonyokhoz, társadalmi kérdésekhez, az ország közérzetéhez szól hozzá, és ez a megoldás csak még inkább kiemeli azokat a torzulásokat, amelyek ekkor már egy ideje végbementek. Apa és fia két éve nem váltottak szót, mert más pártra szavaztak, hangzik el az előadásban, amely helyzet már 2008-ban sem a szerző különleges ötlete volt, hanem az évek óta folyó gyűlöletkampány miatt a valóság betolakodása a színpadra. A politikai véleménykülönbség családokat szabdalt szét, ezt bárki tapasztalhatta, de ez a színpadról mégis humorosan hat ez a képtelenség, ha elég fekete is ez a humor. Ráadásul mindkét szerepben nőt látunk – Szalontay Tündét és Pető Katát. Ez a mozzanata az előadásnak most is hat, sőt, mivel a társadalom megosztottsága még markánsabbnak tűnik és megváltoztathatatlannak, állandó feladattá vált ennek a mesterségesen megteremtett, de nagyon is valódi szakadéknak a leküzdése a hétköznapjainkban.
Szalontay Tünde
Szalontay Tünde és Pető Kata is nagy színész, így igazán élmény őket nézni, ahogy férfiakat játszanak. Az apa helyenként a lehetőségek határáig lelassított mozgásában ott van a javíthatatlan alkoholista, a szövegében pedig átjön a régi meggyőződéses pártember, aki csak nem tud beilleszkedni az új rendszerbe, hiába telt már el húsz év is azóta.
Ha ebbe belegondolunk, hogy milyen állapotokat rögzít az előadás, miféle üzenetet közvetít a magyar társadalom helyzetéről, nem lesz kedvünk nevetgélni, és most, hogy ez a húsz év már harminc, még annyira sem.
Pintér Béla rendezése mondanivalója ellenére is eléri, hogy mégis szórakozunk, élvezzük az élő zenét, amely előadásainak mindig fontos tartozéka (a zenészek is Benedek Mari jelmezeit és Kovács Dániel álarcait viselik) Tamás Gábor letisztult szinte üres terében, amely valóban felidézi a japán házak levegősségét, sőt a színészek is megszólaltatnak egyes hangszereket.
Visszatérve a szereplőkre, Quitt László az előadás főszereplőjének „felesleges férje”, aki úgy működik, mint egyes bohózatokban, vagy akár Molnár-vígjátékokban az események menetét néha kommentáló (emellett praktikus funkciókat is betöltő) inas. Az asszony gyermekeinek apja, de mégis jelentéktelennek beállított figura, aki így egyetlen kivételként a nemét megtarthatta.
Roszik Hella szintén férfi, mégpedig a menyasszony, Mónika testvére. A nőt játszó férfiak – köztük a főszereplő, Zsuzsa asszony bőrébe bújó Pintér Béla, Mónika szerepében Friedenthal Zoltán és újdonsült anyósaként, Thuróczy Szabolcs annyira élnek, és önmagában azzal, hogy ilyen plasztikusan játszanak nőt, jelenlétükkel (amely folyamatos) humorforrássá válnak, lényegében az elmondott szövegtől függetlenül. (A férfit játszó nőket nézve inkább elgondolkodtam, és megörültem, hogy milyen jól is sikerülhet ez egy színésznőnek, de mintha ezt a váltást messze nem éreznénk annyira poénosnak, mint amikor férfiak játszanak nőt. Ennek okai el lehetne hosszabban is gondolkodni…)
Ami az előadásban érdekessé válik, az eljegyzésre összegyülekező két család tagjainak viszonya, az alig rejtett, feszülő indulatok, amelyek elszabadulnak, és mindenki kimondja valós gondolatait, kimutatja valódi érzelmeit, ahogy egy bizonyos ajándék előkerül...
Tíz évvel a bemutató után is feszes tempójú, élő előadást láthat, aki megpróbálkozik a bejutással – a következő alkalmakra: 2018. június 17, 18, 19-én 20h-kor.
