Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Eredetileg egy hete lett volna „Az élet álom” premierje a SZFE Szentkirályi utcai épületének kertjében, de az eső közbeszólt, a színészek és a rendező elnézést kért a megjelentektől, hogy ilyen körülmények között nem tarthatják meg az előadást, és visszahívtak minket a mai vasárnapra.

Ezúttal verőfényes napsütés tette valóban vonzóvá a kertet, ahol a rendező összesen három helyváltoztatás erejéig számított a nézők aktivitására is. A két órából csak az utolsó tíz percet kellett végigállni, nem mondhatjuk, hogy Zsótér Sándor extrém terheket rakott volna ránk, hiszen nyilván tisztában volt azzal, hogy Calderon bosszúdrámájának követése is épp elég kihívás, különösen így, hogy a főbb szereplőket kettőzik, és még az is előfordul, hogy nem egymást követően látunk más-más színészt a herceg szerepében, hanem párhuzamosan.

A különleges helyszín kockázatot is jelent, beleszól az előadásba a közelben hangosan beparkoló autó-zaja, kapnak a hallgatók „fogjátok be a pofátokat!” felszólítást is egy ablakból leüvöltő szomszédtól, de persze van olyan is, akit érdekelnek a történtek, és egy ablakból kihajolva hosszabb ideig is figyel. A kockázatok körébe tartozik az is, hogy a néző nemcsak a 12 egyetemista színész, de a madárdal, napsütés, fák és bokrok látványának is ki van téve, ezek mind elterelhetik a figyelmét annak, aki már régen nem ücsörgött természeti környezetben.

30221718 10155805367925141 5307854162174672896 oKét főszereplő a falon, még az előadás elején

Nem ilyen stílusú előadásokhoz vagyunk szokva az Ódryn: hol a Padláson, hol a Hevesi teremben jellemzően alig néhány kellékkel mesélnek el egy történetet, hol csak székeken ülve (Az éjszaka a nappal anyja), hol intenzív mozgással (Szerelemáru). Ami mégis közös: ahogy nincs díszlet, úgy nincs jelmez sem, amit a diákokon látunk (leginkább melegítőket), az leginkább próbaruha. A néző fantáziájára most is, ahogy máskor is bátran lehet támaszkodni, tetszés szerint el tudunk képzelni mindent, ha elég érdekesek a színészek.

A színészhallgatók kihasználják a terep lehetőségeit, látjuk őket fára mászva, sőt az első herceg most is eljut a kerti raktár tetejére, ahogy ezt már mástól korábban is láttam néhány évvel ezelőtt Zsótér Sándor kerti Peer Gyntjében. (Utóbbi öt évem húsz legfontosabb prózai előadásában ez mindenképp benne lenne, rengeteg mozzanatát őrzöm, most pláne eszembe jutott, amikor visszatértem a tetthelyre.)

Felmerülhet a kérdés a nézőben, hogy a színészekre háruló terhek közül mi a legnagyobb, a mai beszélt nyelvtől erősen eltérő stílusú hatalmas szövegfolyam megtanulása, a rengeteg mozgás végrehajtása, amely sokszor „föld-elemeket” is tartalmaz a szó szoros értelmében (többen kúsznak-másznak a porban, fenyőtű-levelek között), vagy a szerepek elsajátításához egyébként is kapcsolódó lelki terhelés jelenti a legnagyobb kihívást. A diákok tizenketten vannak, és így a válasz egyénfüggő nyilván, de az is látszik, hogy Zsótér nem minden hallgatót tesz ki extrém fizikai terhelésnek, mert nem mindenki alkalmas rá, és – nem mellékesen - szükségtelen is lenne. (Zsótér Sándor rendezői megoldásait most már 26 éve figyelve biztos vagyok abban, hogy nincsenek üres és öncélú ötletei, bár nem állítom, hogy mindegyiknek fel tudom fejteni a mélyrétegeit – jóval összetettebbek az előadásai annál, hogy egy nézésre ez lehetséges lenne.)

29790054 10155805364720141 3442817639552909312 o

Jól esne most is egyenként méltatni a közreműködőket - Ábel Stella, Antóci Dorottya, Darvasi Áron, Dino Benjamin, Ertl Zsombor, Horváth Csenge, Kovács Máté, Lukács Dániel, Márfi Márk, Márkus Luca, Reider Péter, Rudolf Szonja alkotják az osztályt -, de mivel neveket nem tudok az arcokhoz társítani, (ebben nem partner az SZFE honlapja, nem tűnik úgy, hogy a hallgatók megismertetése a célja), így ez most elmarad. A hallgatókról általában elmondható, hogy nagyon igyekeztek, minden energiájukat beleadták az előadásba, és azt a benyomást keltik, hogy pontosan tudják, hogy mit miért csinálnak és örömmel játsszanak nekünk.

Azok a szereplők a legfeltűnőbbek, akik fa-, fal-, tetőmászó pozícióba kerülnek, és számukra ez a tevékenység érezhetően nem is okoz nehézséget, nem bánják az extrém megoldásokat, a már említett „föld-elemeket” sem. Ahhoz képest, hogy mind arra vagyunk szocializálva gyerekkorunk óta, hogy ne koszoljuk be a ruhánkat, már ez is feladat, hogy túl kell ezen lépni. Úgy tűnik, hogy a színészhallgatók valóban bármire hajlandók és képesek is a siker érdekében.

Az előadás egyik legdominánsabb képe, amikor az udvaron ásott gödörbe a Herceget ahogy van, élve eltemetik. Ilyen megoldásra a legfelszereltebb színházban sem kerülhetne sor ilyen magától értetődően, valódi föld, valódi ásó, valódi színművész kell hozzá, és a jelenet közben nézhetjük, ahogy Márfi Márkon egyre jobban nő a földrakás.

29790647 10155805363450141 6852780780746178560 oA gödör mellett - "föld-elemek"

Erős ez a kép, és meg kell hagyni, hogy meglehetősen jól kifejezi, ha áttételesen is, hogy a főszereplő herceg 18 éven át raboskodott egy jóslat miatt apja parancsára egy toronyban, lényegében élve eltemetve. Ennél jobb képet nehéz lenne kitalálni annak a megmutatására, hogy mennyire ki van szolgáltatva, illetve mennyire hiányzik neki a szabadság, és ezt akkor is el kell ismerni, ha alapvetően nem szimpatizálunk „a színész-kínzós” rendezői ötletekkel.

A színházi alkotók alapvető célja, hogy nyomot hagyjanak a befogadóban, a kifejezni kívánt gondolathoz kapcsolódó erős hatások érdekében pedig sok mindenre rá tudják szánni magukat. (Ráadásul a korábbi években néhány színésszel beszélgetve az is kiderült számomra, hogy amikor mi sajnálgatjuk „szegényeket”, hogy milyen rossz és nehéz nekik, akkor ők maguk legtöbbször élvezik a szokatlan feladatokat, és nem szenvednek.)

Ez a gödör feltétlenül jelzi a diákok elszántságát, és a szövegtől elszakadó, de a mozgássorokkal mégis a darab leglényegét kifejező színházcsinálási utat.

Pénteken láttam egy korábbi Zsótér-előadást, amelyben szintén a fizikai színházi vonal dominált (Szerelemáru) , és ebben is erős hangsúlyt kapnak a mozgásszínházi megoldások, amelyek nem azt a cselekvést mutatják be, amelyet a szöveg sugalmazna, hanem olyan mozgássorokat, amely a szereplők érzéseit, hangulatát, cselekedeteinek mozgatórugóit jellemezhetik. Ennek megfelelően bonyolultabb benyomások érnek minket, és valószínűleg a legtöbb néző óhatatlanul is szelektálja az őt érő sokféle hatást. Ráadásul látóterünk peremén is fel-feltűnik egy-egy éppen nem játszó színész, sőt néha nem is világos, hogy a távolabb lévők a koncepció keretein belül vagy kívül csellengenek.

Az előadás ugyan nem várja el tőlünk, hogy mi is fára másszunk, vagy más attrakció végrehajtásával támogassuk a produkciót, de feltétlenül elvárja a folyamatos készenléti állapotot, a folyamatos kombinálást, mert szellemi erőink koncentrációja nélkül nem fogjuk megérteni a látottakat. Annak való ez, illetve a legtöbb Zsótér előadás, aki nem bánja, ha gondolkodásra kényszerítik a látottak.

Az előadást nézve egyaránt fontosnak tűnik, hogy a hallgatók megmutathassák magukat, hiszen ez is vizsga, de ettől függetlenül nem tűnik érdektelennek a volt osztályfőnök, Marton László által kiválasztott darab üzenete sem.

Tanulságokat rejt a darab uralkodójának döntéssorozata, amellyel születendő fiáról jóslatot kér, a jóslat beválását elkerülendő toronyba zárva tartja, mint egy bűnözőt, majd egy napra kiengedve le akarja tesztelni, hogy tényleg szörnyeteggé vált-e, ahogy ezt jövendölték, vagy majd királyhoz méltóan fog viselkedni.

Ezt hallva nyilván joggal képed el ezen az átlagos néző, hiszen ez a magatartás előhívja a tragédiát, és a hétköznapi életünkre levetítve pusztán annyit jelent, hogy óriási elvárásokat támasztunk a fiatal generációval kapcsolatban, miközben a nevelését elhanyagoltuk.

Calderon viszont még hisz, vagy hinni akar a csodában, abban, hogy mind a herceg, mind a király jobb belátásra térhet, a zsarnok megjavulhat, így végezetül kapunk is deus ex machinát, és talán ekkor gondolhatjuk azt, hogy eddig volt a valóság, és most következik az álom.

Az előadás zárásában a sok szenvedés eredményeként béke lesz, véget ér a polgárháború, a felek belátják a hibáikat. Ennek a megoldásnak, bármilyen valószínűtlen, mégis tudunk örülni, hisz a „művészszínházi előadások” nézői is szeretik a happy endet. Megtapsoljuk a színészeket, akik közül két főszereplő a csatornából mászott ehhez elő…

Aki valami szokatlanra vágyik, új arcokra, új hatásokra, új helyszínre, szereti a régi darabokat új köntösbe öltöztetve látni, és valamelyik hétvégi délutánon van szabad két órája, az jól teszi, ha ezt a Zsótér-féle kerti színházat is egyszer kipróbálja, kaland.

Ps. Az előadáshoz ezen a vasárnapon fotókat készített Éder Vera, de azok még nem elérhetőek, bár nyilván többet mondanak majd akármilyen szövegnél. Az Ódry Színpad Fb-oldalán viszont volt már három kép, és ezeket fel is használtam. (A képhez neveket nem posztoltak, aki netán biztosan felismer valakit, kommentben közölhetné.)

Címkék: Zsótér Sándor Ódry Színpad Szentkirályi utca Az élet álom Ábel Stella Antóci Dorottya Darvasi Áron Dino Benjámin Ertl Zsombor Horváth Csenge Kovács Máté Lukács Dániel Márfi Márk Márkus Luca Reider Péter Rudolf Szonja

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8113821312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czelfrida 2018.06.01. 02:20:50

szia! nem tudom, aktuális-e még, lehet, hogy azóta megismerted az osztályt, de azért mondom, hogy ki kicsoda.
az első képen Dino Benjamin és Rudolf Szonja.
a másodikon lentről fölfelé: Darvasi Áron, Reider Péter, Kovács Máté, Horváth Csenge, Rudolf Szonja, Antóci Dorottya, Márfi Márk, Lukács Dániel.
a harmadik képen balról jobbra: Ábel Stella, Darvasi Áron, Horváth Csenge, Márkus Luca, Antóci Dorottya, Reider Péter, Lulács Dániel, Ertl Zsombor, Dino Bejamin, a földön alul Márfi Márk, fölül Kovács Máté.
az előadásképek nagyon szépek, de ott sincs név... :( remélem, tudtam segíteni.
ez az előadás nekem is nagy élményem!

MakkZs 2018.06.01. 08:27:59

@czelfrida: Köszönöm szépen, azóta nem láttam őket, és így a nevek be sem tudtak rögzülni. Érdekes ez a folyamat, amikor egy szerep után egyszer csak "megvan" valaki. Az az igazi, ha például egy színházi nézőtéren látva is tudja már az ember, hogy akkor ő az XY. Ez messze van, de majd a többi előadásuk segít. :-)
Szeretem ezeket a vándorlós előadásokat, ha nem nézted meg még, akkor ott a Meggyeskert is, június 10-én délután.

czelfrida 2018.07.01. 14:15:10

még csak harmadévesek :)
köszönöm az ajánlást, sajnos a Meggyeskertet nem tudtam megnézni ebben az évadban, pedig volt is rá jegyem, és nagyon szeretném, úgyhogy reménykedem, hogy lesz a következő évadban is. én is szeretek vándorolni :)