Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A címben feltett kérdés magától a szerzőtől származik, aki az előadás keletkezésének történetéről előre beszámol a színlapon. Előre tudható, hogy egy ingatlanos sztori a téma, és annyira nem nehéz kitalálni, hogy egy átverés szem-és fültanúi leszünk. Aki látott már korábbi „Spiró-zeitstück”-öt is, az akár azt is borítékolhatja látatlanban, hogy a mindennapi élethez nagyon közeli, igazi adatokat is felhasználó darab született, nem tündérmese. Másfél óra intenzív színházat nézünk Zsámbéki Gábor rendezésében, négy nagyszerű színésszel, de happy endet nem kapunk hozzá. Ennyi a lényeg röviden, és most következik három oldal kifejtés.

SZL 3713Bányai Kelemen Barna, Takács Kati, Fullajtár Andrea, Rezes Judit - a lámpa, a székek, a szőnyeg és még hátul a tükör is látszik

Az ellipszis alakú színpadot körbeülik a nézők. Volt már hasonló elrendezés a Kamrában, de egy kicsit mégis más Khell Csörsz díszlete, átéljük az újdonság varázsát. A díszlet része egy nagyon modern mennyezeti lámpa, a két hosszanti falon egy-egy tükör – így a nekünk éppen háttal lévő művészek is jól látszanak, és az átlátszó székek és asztal a halványzöld szőnyegen egy igazán profi iroda benyomását keltik, és a segítségükkel minden hangsúly a négy színészre kerül.Apró tárgyakat cserél ki az asztalon a néha bevonuló hostess, aki az ügyvédi iroda alkalmazottjának is tűnik - ezen az előadáson Sipos Szilvia, más előadásokon pedig Gerlóczi Judit, aki ezen az estén éppen nézőtéri felügyelőként volt jelen, és oldotta meg az utolsó percben még pótszékben reménykedők helyzetét. (Ez is ilyen folyamatosan pótszékes előadásnak néz ki, aki nem tud két hónappal előre jegyet venni, annak más választása nincs, előadás előtt legalább negyven perccel kezdjen el várakozni.)

Nemcsak a bútorok, de a felvázolt helyzet is nagyon átlátszó, és biztosan nem kerülhetne sor az egészre, ha az áldozat nem bízna meg egészen a volt osztálytársában, egykori legjobb barátnőjében…

Az előadás nyilvánvalóan egészen más hatást fejt ki azokra, akiket kicsit vagy jobban vertek már át ingatlaneladás kapcsán. (Talán én is másként nézném, ha nem lenne saját rossz tapasztalatom, bár az mégsem ilyen léptékű, és legalább nem lakásmaffiához kapcsolódó.) Hasznos az előadás ezen a felszínes síkon is, mert aki ezt megnézi, és később mégis átverik, az tényleg csak magára vethet.

Az előadás mélyrétege mégsem erről szól elsősorban, hanem kétféle életszemléletet ütköztet. A már említett „mindenkit legázoló pofátlan pimaszsággal” érvényesülő törtetést, amely eredményeként luxusban lehet élni ugyanabban az országban, ahol máról a holnapra vergődve tengődik az, aki munkával keresett jövedelemből próbálja a felszínen tartani magát, trükkök nélkül.

Spiró nem fedezett fel semmit, korábbi korszakokban is megírták már ezt a jelenséget, és valószínűleg az ősember sem a vadászatba fektetett energiákkal egyenesen arányosan osztotta el a zsákmányt, bár ha valakinek jól esik, gondolhatja, hogy régen bezzeg minden jobb volt. (Mellékesen eszembe jutott, hogy mivel élő szerzőről van szó, akinek sok darabját bemutatták, maga is volt dramaturg, mennyi esélye volt a beavatkozásra - esetleg külső szemként - a produkció dramaturgjának, Török Tamarának, mennyit változhatott a szöveg a próbák során.)

Nagyon kegyetlen ez a bemutatott világ, és a színészi alakítások vannak olyan jók, hogy kétség sem férhet a látottak valódiságához.

SZL 4000

A Katona társulatából ezúttal csak két színészt látunk, Rezes Juditot és Fullajtár Andreát. Rezes Judit a jól menő ügyvéd, aki látványos karriert futott be, luxusban él, ugyanakkor gimnáziumi barátnője csak egy egyszerű műszaki fordító, aki egyedül neveli örökbefogadott gyermekét. Spiró nem fog happy endet kihozni kettejük találkozásából, de igazi mély tragédiát sem (mert érezzük, hogy az egész történet érhetne még rosszabb véget is), és nem fest hamis képet a mai korszak társadalmáról, tehát minden szereplőjéről az derül ki, hogy nincs rendezett családi háttere. Sem a nagymenőnek, sem a lúzernek nincs társa – nem zárnám ki, hogy statisztikákban is utána keresett, hogy a negyvenes korosztály hányad része él tartós párkapcsolatban, és nem akart valamiféle hamis egyensúlyt teremteni mondjuk azzal, hogy egyiküknek még egy mélyérzésű, gondoskodó férjet is juttatott. (Talán még az is jelzésértékű, hogy három egyedülálló nőt, és egy ugyancsak egyedül élő férfit látunk, aki érzelmileg senki iránt sincs elköteleződve.)

SZL 3786

A két színésznőről Szakács Györgyi jelmezei mindent elárulnak, az erőviszonyokat is azonnal látni fogjuk, ahogy rájuk pillantunk, de nemcsak a smink, a ruha, hanem a testtartás is jelzi, hogy a két nő mennyire másként viszonyul az élethez, a saját helyzetéhez.

A nézők többsége valószínűleg azonnal az örökbefogadott gyermekéről szeretettel, az átélt kudarcairól pedig lemondással beszélő Nővel, a későbbi áldozattal kezd rokonszenvezni, és ugyan tudjuk, hogy hiába, a darab mozgosít minket, és drukkolni kezdünk neki, hogy ne hagyja, hogy megvezessék. A magam részéről legalábbis erről tudok beszámolni, végig reménykedtem, hogy az áldozatnak kiszemelt ússza meg, és jól esett volna, ha jön egy nagy csavar, és jön a leleplezés – például Fullajtár Andrea igazán előhúzhatott volna egy személyit, amelyből kiderül, hogy a lakásmaffiára ráállított nyomozó, illetve láthattunk volna nála is egy bekapcsolt diktafont... De ránk fért volna egy ilyen megoldás, de Spiróra nem nehezedett semmilyen nyomás, nem kötelezte a színház arra, hogy mindenképp happy endet állítson elő. (Moliere még kénytelen volt erre, és a Tartuffe végére is képes volt jó megoldást tenni, de azóta legalább a drámaírók szabadabban működhetnek.)

Fullajtár Andrea tényleg nagyon jó ebben a szerepben, szerethető, Rezes Judit pedig igazi rafinált bestia, jól ellenpontozzák egymást. Két igazán nagy kaliberű tehetségről van szó, akiknek minden apró rezdülése számít, és az jutott eszembe, hogy ugyanez a darab éppígy működhetett volna fordított szereposztással is, sőt – bár ez plusz energia befektetés lenne az alkotók részéről – egy idő után bennem felmerülne, hogy megcseréljem őket. (Valószínűleg ez esetben rengetegen ugyanezt újra megnéznék még egyszer, kíváncsiságból.) Nekem még talán az is belefért volna, hogy némi bevezető szöveg után akár véletlenszerű sorsolással dőljön el, hogy ki lesz kettejük közül a nyertes illetve vesztes szerepben, ezzel is igazolva, hogy az életben rengeteg minden a véletlenen dől el...(Így elengedem néha a fantáziámat, ha igazán jó színészeket látok - és ezt egy ajánló blogbejegyzésben meg is lehet említeni, hiszen ez az, nem kritika.)

SZL 3811

Bányai Kelemen Barna most még vendégként játszik, és az a színész, akit egy nézésre is meg lehet jegyezni – engem is elvarázsolt azonnal, amikor a Tháliában vendégszerepelt, és színészi munkáját látva nem tartom túlzottnak a személyével kapcsolatos felfokozott érdeklődést. (A Katonán kívül az Örkény is várja tagjai közé, nemsokára csak kiderül, hogy melyik meghívást fogadja el a színész.)

Ebben az előadásban az ügyvédnő partnere, akinek kétségtelenül jó az emberismerete, tudja, hogy újabb alkalmas áldozatot sodort elé az élet a Nő személyében. Van a személyiségében a gátlástalansága mellett valami vonzó is,valami gyermeki (nem véletlenül említődik meg a hatalmas terepasztal felépítésének vágya), és talán emiatt rá mégis kevésbé haragszunk mi nézők, mint a volt osztálytársát eláruló ügyvédnőre. (Még Dante is határozott különbséget tett a csalók és az árulók között.) Színes figura, nem illik bele az értelmiségi közegbe. Spiró mintha meg lenne győződve arról, hogy az életben való érvényesüléshez elsősorban nem tudás, műveltség, hanem féktelenség kell, a másokon való átgázolás képessége. Ebben a darabban ez nagyon erősen érvényesül is, a történet - benne ezzel a figurával - kiválóan alkalmas is erre.

Takács Katinak, a másik vendégnek egy jelenete van mindössze. Az átverési ügy persze nélküle is lebonyolódhatna, de kell egy slussz poén, egy csavar, amely egyben jelzi, hogy bizonyos embertípussal szemben felesleges az elővigyázatosság, másrészt általa a szerző tovább mélyíti azt a gödröt, amelybe a mi szeretett áldozatunkat eljuttatta. Ez az anyatípus, aki úgy kedveskedik lánya barátnőjének, hogy közben a saját gyerekét folyton leszólja, ismerős. A Mama a maga módján ugyan szereti lányát, hiszen most is összegyűjti számára a szükséges pénzt, mégis folyamatosan rombolja az önbizalmát – talán így igazolva a saját értékességét. Nagyon ellenszenves, ugyanakkor egy igazi jó ziccer szerep. (Azonnal eszembe jutott ennek az anyatípusnak egy még durvább változata a „Pokemon go”-ból, amelyben Tímár Évához volt szerencsém alig két hete…)

kivalasztott SZL 3692

Takács Kati egy hatalmas monológot kapott, amelyben túlbeszél mindenki mást, és nem lepne meg, ha kiderülne, hogy mennyiségileg ez van annyi, mint két kolléganője szövege, akik folyton színen vannak. Miatta még jobban sajnáljuk a Fullajtár Andrea által játszott nőt, és csak azt reméljük számára, hogy az előadásban csak említett fia legyen legalább tényleg aranyos, aki kárpótolja mindenért, a kertes házhoz fűződő meg nem valósult álmaiért is.

Ahogy nem ritkán láthatjuk Spiró darabokban, a szereplőknek nincs saját neve, egyszer sem halljuk, hogy valakit a nevén szólítanának. A szereposztásban is csak a Nő, az Ügyvédnő, Mama, Ingatlanos kitétel szerepel – és ez is utal arra, hogy a szereplő csak társadalmi helyzete/foglalkozása alapján számít, az egyénisége kevésbé érdekes, sőt: ezekbe a szerepekbe-helyzetekbe mi is belekerülhetünk, és ez nem túl megnyugtató gondolat.

A négy színész játéka engem igazán lekötött, és a múlt heti öt, hasonlóan a színészre épülő független társulatok által jegyzett, szintén kamaraszínházi körülmények között játszott előadás után most ismét érzékelhettem azt is, hogy a magasan jegyzett Katonában lényegileg ugyanilyen szemléletben folyik a munka, a rendező itt is a színészek minél jobb érvényesülése érdekében dolgozik. A két világ között nem áthidalhatatlan a szakadék, ez az ami biztathat minket, ha már Spiró darabja alapján valószínűsíthető, hogy Magyarországon a „pofátlan pimaszok világa” továbbra is érvényesülni fog, nem lesz semmilyen deus ex machina, amely ezt meggátolná.

ps. A fotókat a színház galériájáról töltöttem le, ahol továbbiak is megtekinthetőek.

Címkék: Katona Spiró György Bányai Kelemen Barna Fullajtár Andrea Zsámbéki Gábor Török Tamara Rezes Judit Takács Kati Szakács Györgyi Khell Csörsz Gerlóczi Judit Széljegy Sipos Szilvia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9213718470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.