Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Tavaly ezekben a napokban Miskolcon jártam, másodikán három előadást néztem ott, harmadikán, azaz ma egy éve pedig Hollóstetőről átgyalogoltam a Bükkön át Egerbe, majd a vonatozás után este még belefért egy főpróba a Radnótiban, majd a Solti teremben A tisztességtudó utcalány is. Egész nap hétágra sütött a nap, már elfelejtettük, hogy volt tél is (emiatt szinte furcsa volt a Radnótiban Téli regét nézni, annyira nem volt aktuális), viszont már egy napja tudható volt az idei évad operai programja. Tavaly március 3-án így azzal is tisztában voltam, hogy pontosan egy év múlva kezdődik a Lucia-sorozat is.

És most értünk ide, hogy el is kezdődött.

Már a címben is jeleztem, hogy a mai Lammermmori Lúcia címszerepét Kolonits Klára énekelte, illetve ez volt az a nap, amikor  Cziegler Balázs, azóta már Japánt is megjárt díszlete végre a nyilvánosság elé került. (A pontosság kedvéért hozzátenném: a díszlet egyes elemeiről tudni lehetett, hogy nem fognak a japán színpadokon elférni, így azok nem is utaztak, a teljes építmény valóban ma debütált.)

Sok minden máshogy alakult volna az általam is megtekintett premieren, amennyiben ez a díszlet időre elkészül. A mai előadást látva biztosan állíthatom, hogy a közönség egyetlen rétege sem háborodott volna fel Szabó Máté rendezői megoldásain, mert a nézők egyértelműen az építőipari állványzat miatt voltak kiborulva, és sokan még nemrég is ezt emlegették, mert ez maradt a legélesebb emlékük. (Engem továbbra is csak kis apróságok zavarnak - szépen világítható a permetezett víz, és Lucia jól tud még ezzel is kapcsolatot teremteni, de mégis van hangja a spriccelésnek, és ez engem most is zavart, ahogy tavaly is.)

Ha a koncepciót megnézzük, még talán az állványzat – amely sosem volt a rendezői koncepció része, csak kényszermegoldás! – jobban érvényre is juttatta a történet egyik fontos elemét: a család kiszolgáltatottságát, és annak a szükségességét, hogy Lucia érdekházasságot kössön.

Ez a végleges díszlet kifejezetten harmonikus, és éppen olyan, amilyen – szerintem – megfelelhet azoknak is, akik a klasszikus előadásokat, és azoknak is, akik a modernizálást szeretik. A magasba törő oszlopok és falak semmilyen kapaszkodót, vagy búvóhelyet nem nyújtanak a címszereplőnek, otthontalan tér ez.

Az operát nem kedvelő lányom volt a szerencsés, akit most magammal vittem, mivel éppen ő volt velem február 27-én délután, amikor a Szegedi Csaba facebook oldalán kitett felhívásnak engedve, öt fotóját felismertem, és ezáltal két jegyet nyertem tőle a mai előadásra. Ez a váratlan fordulat négy nappal előbb eldöntötte a mai estém sorsát,amely még ingadozott. Nem bántam meg, hogy a tervezettnél pár nappal előbb néztem újra a Luciát, amely a tavalyi évem egyik nagy élménye volt. Ez volt az első a sorozatból, így fennmaradt a lehetősége a további újrázásnak még mindig. (Ugyanez a szereposztás nézhető lesz még csütörtökön is, holnap pedig színre lép a másik, Miklósa Erikával,Kálmándy Mihállyal, Balczó Péterrel, Megyesi Zoltánnal, Kovács Istvánnal - és szintén Vörös Szilviával, Ujbári Gergellyel.)

Berta számára - mi tagadás -  az előadás kevésbé volt vonzó, ahogy erre számítani is lehetett, és megemlítette a díszlet kapcsán, hogy neki sokkal érdekesebb lett volna, ha legalább a díszlet nem statikus.Ezzel sok néző is így lehet, akit egészen nem köt le az énekesek meghallgatása.

A Lammermoori Lucia pedig igazán azoknak való, akik az éppen fellépő énekeseket kedvelik, és őket akarják hallgatni, ha leáll az áriák alatt a cselekmény, ha nem.

Ebben a szereposztásban két megbetegedés is történt. Horváth István helyett Luca Giordani, egy fiatal, energikus olasz vendégtenor ugrott be, aki szeretetreméltó egyéniségnek tűnt, elhihettük, hogy Lucia beleszeret, és még szép hangszíne is volt, bár néha mintha kifogott volna rajta a szólama, itt-ott mintha rekedten énekelt volna. Mivel feltehetően egy próbával, vagy akár próba nélkül léphetett fel, ez is nagy szám, hogy beugrás íze mégsem volt az előadásának, sikert aratott kétségtelenül.

Kun Ágnes Anna olyan hirtelen lett beteg, hogy nemcsak a színlapon maradt kint a neve, de még a számítógépes kijelzőn sem tudták átállítani azt, hogy helyette Vörös Szilvia énekelt, és be sem mondták a változást. Kun Ágnes Annának vigasztaló lehet az, hogy a nevére nem hoztak szégyent. Aki nem tudta, hogy kit lát, az is meg lehet arról győződve, hogy egy magas színvonalon éneklő, igazán jó hanggal rendelkező mezzoszopránt ismert meg.

Vörös Szilvia egy olyan komornát mutat nekünk, aki tényleg nagyon kötődik Luciához, felelősséget érez iránta, de annál is többet: szeretetet. Nincs kétségünk arról, hogy ő az erősebb, racionális – letörölgeti magáról is, védencéről is a vízpermetet, és érezzük, hogy megvan a véleménye a feltörő szenvedélyről, és a titkos találkákról is… Szép, komoly fiatal nő ez a komorna, és őt látva nem kétséges, hogy mielőtt felmond, jól be fog olvasni Enricónak még egyszer utoljára…

Az Arturót alakító Szappanos Tibort most is jó, és most is lehet akár sajnálni is, hiszen korrekt ajánlatot tett Lucia bátyjának, még rá is kérdezett, hogy Lucia véletlenül nincs-e elkötelezve. Nem érdemli meg, hogy nősülési szándéka miatt a nászéjszakájánn megöljék - ráadásul nem kizárt, hogy ő is szerelmes volt, csak késve érkezett.

Ujvári Gergely Normanno szerepében mintha tavaly óta még jobban szólna, szívesen hallgattam volna még hosszabban is.

Raimondo, Lucia lelkiatyja nem kicsit felelős a lány sorsáért, hiszen ő beszélte rá, hogy engedelmeskedjen Enrico akaratának, bár tudta, hogy a lány esküt tett másnak. Fried Péter betegség miatt kihagyta a tavalyi premiert, így majdnem másfél év csúszással mutatkozhatott be a szerepben, amely ugyan nem túl hosszú, de vannak hatásos megszólalásai, és elég jó feladat egy basszistának. Olyan papot látunk általa, aki meggyőződése szerint beszél, aki feltehetően tényleg jobbnak látta, ha a lány a család érdekeinek megfelelően megy férjhez. Az utolsó felvonásban ő az, aki elmeséli a gyilkosságot és látjuk megtörtségét. (A lányom szerint a cselekmény egyetlen érdekes része maradt ki az operából, a gyilkosság bemutatása…)

Enrico szerepe a címszerep után a legfontosabb, és nekem már tavaly kétszer is tetszett benne Szegedi Csaba, aki mostanában mintha elég sok agresszív macsó férfit kapna feladatul, és rendre meg is felel a kihívásoknak. Mintha ezek a hasonló vonásokkal rendelkező karakterek egyre jobban erősítenék egymást, és Szegedi Csaba most már nagyon tud igazán kemény és ellenszenves is lenni, a mélyen és magasan is jól hangzó baritonja pedig továbbra is jó formában van.

Ebben az évben az eltelt két hónap alatt ez a harmadik ilyen karakterű főszerepe, a Porgyban is ő a főgonosz, akit eltesznek végül láb alól, illetve a múlt vasárnap Conradként mutatkozott be A rajnai sellők című Offenbach operában. Utóbbi erőszakos katonatiszt, aki meglehetősen gátlástalan, nőket csap be, erőszakol meg. Ez a figura volt számomra az, amelyik a legjobban sikerültnek tűnt abban az előadásban, és sajnáltam, hogy mivel az egész mű nem hatott rám, végül nem tudtam ajánlóban kiemelni ezt a kimagasló egyéni teljesítményt. (Ráadásul a négy előadásból hármat Szegedi Csaba énekelt, amikor én láttam, az beugrásnak számított éppen.)

Enricóként sokat nem változtatott a szerepértelmezésén, most is Luciától várja, hogy megmentse őt is és az egész család jövőjét is, és éppen úgy, ahogy Raimondo, bizonyítja, hogy nem ismeri kellően a saját testvérét, pedig annak gyenge idegzete számunkra az első perctől egyértelmű.

Végül elérkeztünk papírforma szerint a címszereplőhöz is.

Kolonits Klárát látjuk-halljuk, akinek ez a szerep továbbra is lényeges, továbbra is teljes mivoltával részt vesz az előadásban, és éli Lúciát. Egészen természetesen énekli a koloratúrákat, mi pedig ennek következtében tapssal ugyanúgy leállítjuk az előadást, ahogy az történt tavaly is – Kocsár Balázs figyeli ezt az árokból, és látszik rajta a nyugalom és az elégedettség. Igen, az lett volna a meglepő, ha kimarad ez a szűnni nem akaró tapsorkán.

Az életben vannak kiszámítható dolgok, például az, ha Kolonits Klára ezt a szerepet énekli, az sikert arat. (Aki csütörtökön nem nézi, és a Cosíban sem látta egy hete, annak még áprilisban ott a Varázsfuvola, illetve Debrecenbe lehet menni Normára.)

Most már nincs vasállványzat, amely eddig némelyek számára a befogadást meggátolta – aki szereti a bel canto operákat, ott a helye valamelyik Lucia előadáson. Még van három.

Címkék: Opera Szabó Máté Erkel Színház Lammermoori Lucia Horváth István Cziegler Balázs Szappanos Tibor Fried Péter Kolonits Klára Szegedi Csaba Vörös Szilvia Kocsár Balázs Kun Ágnes Anna Ujvári Gergely Luca Giordani

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2513713242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.