Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez az előadás még novemberben került be a naptáramba, szokatlan módon – mert a tervezéssel mindig kivárom azt, amíg a teljes havi műsor elérhető lesz. Most is lett volna helyette ez meg az, de hittem annak, aki meghívott és biztosított róla, hogy ezt szeretni fogom. Igaza volt. A Terminal Workhouse és a Manna Kulturális Egyesület a mai napon második évfordulóját is betöltő előadásának a célközönségébe tartoztam. Nagyon szeretem az ilyen kevés kellékre és kifejezetten a színészi játékra épülő, kis térben játszódó előadásokat, amelyekkel jellemzően alternatív színházakban, illetve kőszínházak stúdióiban lehet találkozni.

Egyáltalán nem néztem meg a színlapot, csak azt tudtam, hogy Molnár Gusztáv játszik benne, miatta került szóba egyáltalán az előadás.

Azt hiszem, hogy a mezei nézők nem kis hányada megy felkészületlenül színházba (például azért, mert életük párja/szülő/osztályfőnök választja a programot), és még a szórólapot sem olvassák el. (Ennek az előadásnak a színlapján nem volt magyarázó szöveg.) Azért azt meg szokták ők is érdeklődni, hogy meddig tart, lesz-e szünet. (Kilencven perc, egyben.)

Ezúttal pont így viselkedtem én is, és így már ment egy ideje a darab, amikor magamtól felfedeztem, hogy jé, ez a Szentivánéji álom parafrázisa. (Ez az információ persze a honlapon elérhető, aki egy kicsit is utána nézett, az előre számíthatott rá.)

Örülök, hogy nem tudtam előre, mert nem nagyon szeretem pont ezt a Shakespeare-darabot, talán mert a Csányi János-féle verzió túlságosan is tetszett (már több, mint 20 éve), de ezt az idegenlkedésemet két éve a Színműn legyőzte egy másik átirat is, illetve Szabó Máté Britten-rendezése szintén. Ugyanaz a téma ezredszer is hathat újdonságként a nézőre, csak jól kell megcsinálni.

Dancsecs Ildikó dramaturg és Dömötör Tamás rendező Vonnegut adaptációját egy hónapja láttam a MU-ban, és ez már a második találkozás a munkájukkal. Ezúttal nagyon jónak éreztem a végeredményt, és szerettem a Hermia-Heléna szálak kibontását, szerencsés volt, hogy főleg erre koncentráltak, és nem akarták az egész darabot minden részletében bemutatni.

A színészek több szerepet is játsszanak, és ez nem árt az előadásnak, sőt. Többfélének mutathatják magukat. (Shakespeare annak idején jellemzően nyolc színésszel dolgozott, most öt van, közülük egy, a Robit játszó Simon Attila hangszereken kíséri a néha dalra fakadó kollégáit.)

Ahogy nézzük a jelenetek kibontakozását, és a párbeszédek stílusát, eszünkbe juthatnak más előadások is, például a szintén nagyrészt falusi kocsmában játszódó Portugál, vagy a műben emlegetett Pintér Béla műveinek egyike –másika, aki minden bizonnyal az alkotó csapat példaképéül is szolgálhatott. Ha az ő munkáihoz hasonlítom az előadást, akkor a hasonlóságok mellett nem elhanyagolható különbség, hogy ezúttal a problémák mintha legalább a felszínen - átmenetileg - megoldódnának, a keserű tartalmat mintha hatékonyabban borítaná és tenné fogyaszthatóvá valamiféle cukormáz.

Az élet nekem egymás mellé tette ezt az alternatív Shakespeare verziót, és a Centrál keddi Sok hűhóját, amelyek bemutatója között két hónap különbség volt. Mindkettő eredendően a szerelmi vágyakozásról szólt, ez a M/Ámor is – ráadásul Valentin-napon játszották most hosszabb szünet után -, mindkettőben erős a bohózati elem is, de utóbbiban nem jelentéktelen a társadalomkritikai él sem, amely a Centrál előadásából viszont teljes egészében hiányzik.

Zenés vígnépszínművelet” a műfaji megjelölése, és az átírás gyanítható a teljes címből – M/ámor, vagy amit akartok”. (Ahogy Shakespeare, a mai szerzők éppúgy nyomatékosítják, hogy igyekeznek a nézők kedvére tenni, úgy csinálnak színházat, ahogy mi szeretnénk.)

Látunk egy falusi kocsmában zajló történetet, ahogy azt a pesti értelmiségiek elképzelik, a nem kicsit riasztó valódi tények figyelembevételével.

Vidékről elvándorol a lakosság, mert nincs munka. Ez történik évek óta. Eredendően Pestre jöttek, de most a darabban erősen megjelenik a külföldre vándorlás képe – ezúttal Dánia merül fel, ahol két szereplő szerint is feltétlenül jobb lenne élni, mint itthon. De akár Madagaszkár is szóba jöhetne. (Nem is olyan régen volt, amikor tanítottam egy osztályt, ahol a diákok kétharmada távozott külföldi egyetemekre, többek között Dániába, ahol nincs tandíj. Ez a jelenség a pesti fiatalokat még erősebben érinti, a darabban is a diplomások akarnak csak elmenni, „a tanulatlan parasztoknak” továbbra is otthonos helynek tűnik Makkoshotyka is. )

A falusi közeg bemutatásánál – nemcsak a felhasznált népdalok miatt – jutnak eszünkbe a népszínművek, és az alkotók elérik, hogy valóban szórakoztatónak érezzük a felkínált helyzeteket, azt például, amikor valakinek a hét eseménye, hogy elmehet a turkálóba, illetve az iváshoz kapcsolódó poénok sokaságát.

Az előadás szerencsésen tömörebb az eredetinél, és Pagonyi András segítségével, aki a színlapon zeneszerzőként van feltüntetve, az előadáshoz jól illeszkedő nép- és műdalokat válogattak. Molnár Gusztáv is belekezdett egy dalba, de a dramaturg döntéséből megszakítja magát („jelzem, csak nekem nincs saját számom” – mondja, és mi ezt a fordulatot valóban sajnáljuk).

El lehet azon merengeni, hogy az előadás sikerességének mi a legfontosabb összetevője, a jól sikerült adaptáció (amely a próbák improvizációját is nyilván beépítette), a jól választott és eklektikus zenei anyag, vagy éppen a színészi játék. Számomra az egységesség benyomása volt a legfontosabb, és ahhoz mindezen tényezők hozzájárultak.

Molnár Gusztávnak elhittem Bélát is, a közmunkás iszákost, és a volt téeszelnök fiát is, aki egyszerre két nőnek udvarol. Az első sorban ülve nagyon jól látszott arcmimikája, végletes érzelmi állapotokat tud kifejezni. Érezzük a tragikus helyzetét, mégis nevetünk rajta. (Akkor pláne, amikor sörivás közben a karizmai minden kortyot jeleznek.) Döme szerepében ezen és a játékba belevetett hatalmas energiákon túl is lehet értékelni azt, hogy egyáltalán nem egyszerűsíti le a figurát, szinte érteni véljük a mechanizmust, hogy is gondolkodik az, aki számára egészen természetes, hogy van egy barátnője és egy menyasszonya, és amikor őket látja máshoz pártolni, még képes meg is sértődni.

Ebben a felfogásban nem követik szolgaian Shakespeare-t, Dömének nem kell varázspálinkát innia, hogy ráébredjen arra, hogy mégis Heni az igazi – pontosan elég neki a mindent megvilágosító szituáció. Hédi más miatt az esküvő előtti éjszaka el akarja hagyni, Henit pedig meglátja riválisával csókolózni…- azt a nőt választja, aki eddig is mellette volt, és várhatóan mellette is marad.

(A szerepkettőzés egyik értéke, hogy Molnár Gusztáv a Henit játszó színésznővel, Gerlits Rékával egy házaspárt is játszik, ahogy a másik páros, Heni szüleiként is működnek – Kálóczi Orsolya és Géczi Zoltán -, így még mielőtt a fiatalokkal találkozunk, előre vetül, hogy milyen jövő vár rájuk, ha álmuk beteljesül és végbemegy a boldog esküvő mégis…- Nem leszünk túlságosan megerősítve, hogy érdemes erre a sorsra vágyakozni.)

Gerlits Réka a mindenki által lebecsült kocsmáros lányként nagyon érzékeny és összetett alakítást nyújtott. Érezzük, hogy neki tényleg fontos gyerekkori barátja, semmi más nem érdekli csak az, hogy maga mellett tartsa, és el fogja akkor is viselni, ha a papírforma szerint belőle is a szokásos alkoholista férj válik majd. Nagyon meggyőzött, és egy csapásra kíváncsi lettem rá, hogy más szerepekben milyen.

Géczi Zoltán szintén erős a falusi tanító szerepében, aki mindig kilóg a sorból, és nyilván emiatt eresztik le a biciklije gumiját naponta…

Káloczi Orsolya a polgármester főiskolát végzett, messzebb tekintő lányaként a legaktívabb szereplő, miatta mozdulnak ki a dolgok a megszokott kerékvágásból, és nem Robi varázspálinkája miatt.

Összességében ezt az előadást bárkinek ajánlom, aki szereti az átírt darabokat, és nem bánja, ha nem a látvány dominál, hanem a színészek.

Mindenhogyan alkalmas előadás volt arra, hogy a blogom ötödik születésnapját megünnepeljem, várom a Terminál Workhouse és a Manna további koprodukcióit.

Címkék: Szkéné Simon Attila MaNNa Géczi Zoltán Molnár Gusztáv Dömötör Tamás Gerlits Réka Dancsecs Ildikó Terminal Workhouse Kálóczi Orsolya Pagonyi András

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8013675348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.