Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

„Sírásás két részben Dürrenmatt „A nagy Romolus” című történelmietlen történelmi komédiáját figyelembe véve” – szerepel alcímként már 2015 április közepe óta a Stúdió K előadásának színlapján.

Közel három éve készültem erre a megtekintésre, EZ folyamatosan szerepelt a "feltétlenül megnézendők" listáján, mivel a darabot is szeretem, és mindkét "K színházat" is, de csak most jutottam el rá épp ezen a héten, amikor a már megtekintett három előadás (Don Quijote, Anyajegy, Hitted volna?) kivétel nélkül ugyanígy a régi restancia behozásáról szólt.

bakfitty-011

Fábián Péter és Benkó Bence, a K2 vezetői jegyzik az előadást, akik szeretnek átírni darabokat (most volt még erre külön emberük is, dramaturgként Kautzky-Dallos Máté), feldúsítják őket idézetekkel, hogy a művelt néző, aki az érettségire rendesen felkészült, így utólag – egyszer az életben! - élvezze az évekkel korábban befektetett energia gyümölcsét. A Stúdió K közönségét ezen az estén többségében alkotó gimnazisták talán észre is vették a túlságosan ismerősen csengő gyanús betoldásokat, de a másik erőteljes dramaturgiai beavatkozást ennél is biztosabban igen: Dürrenmatt nyelvezete a mai élőbeszédhez lett közelítve, szlenges kifejezéseket és káromkodások özönét hallgatjuk. Nem mintha nem lenne ez reális, „kultúremberek” is „kötőszavaznak”, és néha azt érezni, hogy e szavak használatának a célja nem indulakifejezés, hanem elsősorban az, hogy közvetlenséget fejezzenek ki a kommunikáló felek. Az alkotók maguk is önironikusan reflektálnak erre, majd a második részben ezek után észrevétlenül ritkulni kezdenek a káromkodások, és a figyelmünket teljes egészében a történet végkicsengésére irányítják.

Dürrenmatt saját korának írta át az utolsó római császár történetét, és ennek az estének a fókuszába talán még erőteljesebben „a NA DE ITT MI LESZ?” kerül, azaz egy áthallásos előadásról van megint szó.

A két rendező, Fábián Péter és Benkó Bence előadott szombaton a Marczibányi téren, a drámapedagógiai napon is, ahol ki is fejtették, hogy nagyon is szándékos a törekvésük arra, hogy jelenleg is fontos témákra keresnek darabot, illetve a darabokat úgy alakítják át, hogy a máról szóljanak. (Erről a beszélgetésről nemsokára lesz külön bejegyzés, ha sikerül pár órán belül azt is befejezni.)

A nagy Romolus engem először 1986-ban kezdett érdekelni, amikor történelemtanárom emlegetni kezdte, és nemcsak Róma kapcsán. Előttem van még mindig, amikor a tyúktenyésztő Romolusról beszélt, aki szándékosan akarta megbuktatni a velejéig rohadt birodalmat. Első hallásra ez roppant meglepő persze, de ahogy Romolust látjuk, majd végül meghalljuk a magyarázatát, el lehet fogadni a logikáját, nagyon is. Persze, alapvető kérdés, hogy mennyire képes bárki is igazán alakítani a korát, vagy inkább csak arról van szó, hogy azok a személyiségek érvényesülnek, akik a megfelelő időben a megfelelő helyen vannak.

Nagypál Gáborral kapcsolatban közhelyszerű megállapítás már az, hogy egészen azonosnak érezzük a szereppel, olyan, mintha pont ráírták volna. Eleinte egészen elhiteti velünk, hogy egy ösztönös semmittevő, és csak aztán jön a meglepetés, amikor kiderül számunkra, hogy koncepció van mögötte. Jó nézni azt a természetességet, ahogy tőlünk nézőktől 2 méterre létezik, és most is, ahogy minden előadásban, központtá válik. Most is nagyon jó társa – ezúttal nem anyaként, mint a Peer Gyntben, hanem feleségként – Nyakó Júlia. Nincs túl sok jelenetük együtt, de abból a kevésből is elénk tárul egy sokat megélt házaspár kapcsolata, akik már az elhidegülésen is túl vannak, és akármeddig elélhetnének egymás mellett, ha a germánok nem szólnának közbe.

bakfitty-019

De az előadás nem velük kezdődik, hanem a mellékszereplőkkel. (Dürrenmatt elég jól ismerte a drámairodalmat, van Shakespeare-átirata is, így ezen nincs mit csodálkozni, a Romolus "jól meg van csinálva", működik.)

Aki nem ismeri előzőleg a darabot, és gyanútlanul beül a Stúdió K-ba, azt feltétlenül meglepi már az elmosódott mozaik-imitációra leszórt szalmaréteg is, háttérben a raktári fémpolcokkal, amelyeken nyomtatványok, papírhalmok hevernek rendezetlenül. A Pignitzky Ádám által tervezett látvány kiegészítője még néhány sámli, egy koszos kanapé is. A ruhák leginkább színházi jelmeznek tűnnek, amelyek szándékosan ügyetlenek, azaz olyan kiegészítőkből is állnak, amelyek egyértelműen nem származhatnak a római birodalom korából, azt a benyomást keltik, mint amikor egy amatőr társulat pénzhiány miatt kénytelen szükség-megoldásokhoz folyamodni. Jelen esetben a megoldás célja, hogy egyszerre jelezzék azt, hogy NEM MOST játszódik a történet, és azt is, hogy DE MÉGIS.

A látvány poénként is hat, különösen az első benyomás, amint Domokos Zsolt és Borsányi Dániel, Romolus őreiként megjelennek IKEA-ágytakaróra emlékeztető szövetből készült tóga-utánzatban, és a helyzet csak fokozódik amint már a szájukat is szóra nyitják. Kis szereplők, de végig jelen vannak, így jóval markánsabbnak hat a jelenlétük, mint amire következtetnénk az elmondott mondataik száma alapján.

Az előadáson belül a színházcsinálásra külön hatásos utalások vannak (más K2-es előadásokból ez a gesztus bőven ismerős, lsd a Züfecet pl.), és egy-egy mondat nagyon üt, például az, amit Domokos Zsolt megjegyez: „na végre van egy mondatom” (vagy majdnem ez). Van egy másik kis szerepe is: egy színészt játszik, aki a császár lányának, Reának (Pallagi Melitta) tanít be egy monológot, mégpedig Antigoné sírbeszédét. Ezekben a jelenetekben, illetve Borsányi Dániel szövegeiben, amelyek egy bizonyos rendezőnőről, Anikóról szólnak, hallhatjuk direktebben is színházról beszélni, nem kevés öniróniával. De hát ez egészen helyén is van, a nyolc éve együtt dolgozó csoport alkotóit mi más is érdekelhetné, mint a színház.

Amit összességében kapunk, megfelel a szerző műfaji megjelölésének: történelmietlen komédia valóban élt emberek neveit használva. Ha netán akad egy gimnazista, aki legalább wikipédia - szinten utána ás, akkor talán még több apró utalás poénként fog számára hatni, mint például a Horváth Szabolcs által játszott Zénó, keletrómai császár megjelenése is, aki a valóságban nemhogy nem ment menedéket kérni a konkurenciához, de sosem ismerte el Romolus Augustus hatalmának törvényességét. Odoakerről is hallhattak valamit a diákok, akit Rózsa Krisztián játszik. Nagyon lehet szeretni párbeszédét Romolussal, szerencsés módon erősre sikerül az előadás lezárása.

Anakronisztikus erősen Apollónia műtárgykereskedő felléptetése, akit Piti Emőke játszik. Határozott személyisége van ebben a szerepében is, de Theoderichként szintén, mindkettőben emlékezetes.

bakfitty-035Tárgyalás a nadrággyárossal a birodalom fennmaradásáról

Nincs olyan szereplő, akinek a mondataiban, gesztusaiban ne lenne valami anakronisztikus, de Caesar Rupf nagyiparos, nadrággyáros viszi a prímet ezek között is. Spilák Lajos ajánlata logikusnak tűnik, és mivel Dürrenmatt „a rothadó kapitalizmus” koráról írta a darabot, nem is meglepő, hogy a „pénzzel minden megvásárolható” elv dominál. A világ folyása sok pénzzel más mederbe terelhető, változtathatóak a dolgok, jobb és rosszabb irányba is tolhatóak, mi pedig eldönthetjük, hogy jó képet vágunk hozzá, vagy sem.

Lovas Dániel – a nevéhez illően –„ a lovasság prefektusa”, az összeomlásról szóló hír kissé türelmetlen hírnöke, Sipos György és Homonnai Katalin miniszterek, akik próbálnak az idők szavához igazodni, és állandóan újratervezni a császári udvar programját. Viktor Balázs személyében látunk egy igazi áldozatot is, aki hosszabb idő után germán fogságból visszatér, és aki szerint egészen mást követel meg a haza, így nem tud azonosulni a császár politikájával, és képes a legnagyobb áldozatokra. (Érdemes "a nagyobb jó" érdekében lemondani személyes boldogságunkról? - erre a kérdésre többféle választ is kapunk az előadásból.)

A darabban hálás karakterek jutottak minden Stúdió K-s és K-2-es színésznek is, akik most már heteken belül újabb koprodukciós előadást mutatnak be, mégpedig febr. 28-án Brecht Rettegés és ínség a Harmadik birodalomban c. darabját. Ezt igyekszem gyorsan nézni, és nem éveket késni a megtekintéssel.

Most pedig péntekről átlépek szombatra, és írom is a bejegyzésemet az említett készülő előadás nyílt próbájáról…

ps. A fotók a Stúdió K honlapjáról származnak, és még továbbiak is nézhetőek itt.

Címkék: Nagypál Gábor Stúdió K Nyakó Júlia Rózsa Krisztián Viktor Balázs Fábián Péter Piti Emőke Spilák Lajos Homonnai Katalin Lovas Dániel Sipos György Domokos Zsolt Borsányi Dániel Horváth Szabolcs Kautzky-Dallos Máté Benkó Bence k2 színház Pallagi Melitta Bakfitty Pignitzky Ádám

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4413657396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.