Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ezt a keddet átterveztem kétszer, majd színházmentes nappá nyilvánítottam, de aztán rájöttem, hogy be tudom pótolni a 2015 áprilisában bemutatott Don Quijote-t, a Nézőművészeti KFT előadását, amely az egyetlen Mucsi Zoltán jelenleg futó előadásai közül, amelyik eddig nekem kimaradt. Nagyon reméltem, hogy alkalmas lesz a fiamnak is, aki kilenc éves, és élőben még sosem látta a kedvenc színészét, akit pedig a Munkaügyekben és a Tóth Jánosban is NAPONTA megnéz.

Mucsi Zoltán meglehetősen népszerű, úgy tűnik, hogy ennek a hatását most talán ő maga is érzékelhette, nemcsak mi, akiknek az első sorban jutott hely ezen az estén. Mellettünk és mögöttünk közvetlenül egy nyolcfős társaság ült, kb. 25 év körüliek, akikről biztosan tudom, hogy aktív pihenésként fogták fel a színházi estét. Megettek fejenként legalább másfél csomag ropit, a zacskókat zörgették és a ropogtatás sem ment hangtalanul. A szénsavas üdítők nyitogatása azért ritkább jelenség volt, viszont az evés mellett a telefonjaikat is hárman nyomkodták közülük, és még akkor sem hagytak fel ezzel, amikor néha teljes sötétség borult a nézőtérre. Ment nekik a megosztott figyelem, mert nézték az előadást is, és ahogy az a hangos kommentekből kiderült, szerették is. Csak azért nem voltam rájuk igazán dühös, mert az arcukról azért látszott, hogy nagyon nagy élvezettel nézték a művészeket, és nem volt bennük rosszindulat sem, csak egyszerűen soha senki nem hívhatta fel a figyelmüket arra, hogy színházban így nem szokás viselkedni. Fel sem merült bennük, hogy akárkit zavarnának. Legalább közelről láthattam olyan embereket, akik még beavatatlan nézők. (Lehet, hogy érdemes lenne egy rövid reklámfilmet forgatni – netán Mucsival – amelyben felhívná a figyelmet, hogy mit nem csinál egy néző….- már ha ezeket az embereket sikerül rendszeresen és nagyobb mennyiségben bevonzania.)

A figyelmemet nekem is meg kellett így osztanom, sőt néha a fiamat is elnézegettem, aki viszont rezzenéstelenül, folyamatosan érdeklődve nézte az előadást. Nagyon tetszett neki, nem esett ki a történetből, és azonnal mondta, hogy újranézné. Ha rá gondolok, elmondható, hogy a Mucsi-előadások közül ez alkalmas gyerekeknek is. (Nem zavarta meg, hogy a darab szerint sebekkel borított embert előadás közben levetkőztették, lemosták, átöltöztették. Adódott a helyzetből, és mivel természetesen történt, nem volt benne semmi megbotránkoztató, így legalább ő nem röhögcsélt idétlenül. Ennek azért örültem, mert vele biztosan menni fogok még előadásra, és már most civilizált, nem beszélt előadás közben egyáltalán.)

Ahogy a közönség reakcióit figyeltem, sokan az első percektől „röhögésre hangolva” nézték az előadást, és talán durvább poénokra is vártak volna, de épp a főszereplő játékában kevés volt ilyenből (és ebben az előadásban nem káromkodik, ha valaki emiatt nézné a darabot, az menjen inkább a Kutyaharapásra), most is  igazán lehetett szeretni a csendes, meditatív részeket. Mucsi Zoltán átlényegül, IGAZI Don Quijote lesz. Menekülni akar a valóság elől, amit meg is értek – én is szerettem volna a körülöttem ülők hatása alól szabadulni. Reménykedtem is, de hát mindig volt újabb csomag ropi kéznél...

Cziegler Balázs rendkívül invenciózus tervező, tud drága, nagyszabású díszletet is tervezni, de itt a Szkénében nem először hoz össze olcsó színpadképet, amely mégis kiválóan szolgálja a mondanivalót. A lepedőkkel körülvett térben, egy nagy ágyon játszódik a cselekmény, és a közönség együtt utazhat el a főhőssel a képzelet világába, és kicsit lebegtetve van, hogy most maga is színházat játszik miközben betegen fekszik, vagy valóban útra kel, csak nekünk kell mögé képzelnünk a megváltozott hátteret. (Mindkét verzió működhet, lehet választani, kinek mi a szimpatikus.) Az egyszerű, de egymással is harmonizáló jellemzően tojáshéj árnyalatú jelmezeket Kiss Julcsi tervezte. (Zátonyra futottam a képek feltöltésével, de a színház honlapján van galéria, meg lehet nézegetni a kitett fotókat.)

Rába Roland rendező partnere Gyulay Eszter dramaturg volt, és feltételezem, hogy ők ketten készítették el az előadás végleges szövegét a regényből és annak Parti Nagy Lajos-féle átiratából.

Az eredmény egy kilencven perces tömörített változat, amely természetesen csak a lényeg megragadására törekedhetett. Mucsi Zoltánnak jutott a szöveg nagyobb része, már ennek megtanulása is jelentős teljesítmény, de a történet elmesélésében nagyon jó partnerei voltak a többi nézőművészetisek is, akikkel évek óta összeszokott csapatot alkottak – Scherer Péter Sancho Panzaként, Parti Nóra házvezető-ápolónőként, Vámos Veronika elsősorban táncosként, Kovács Krisztián és Katona László pedig sok kisebb szerepben. (Nekem sokszor tényleg nem volt világos, hogy őket maga elé képzeli csak a hősünk, vagy valóban találkozik is velük, de ez lényegében annyira nem is fontos, a JÁTÉK-jelleg dominált.) Mindenki egyenként is megérdemt volna egy-egy bekezdésnyi laudációt, nagyon jó ez a társulat, minden előadásuk ezt bizonyítja.

A nézők, ahogy a fiam is, nagyon szerették ezt a történetmesélős estét, és az előadást elsősorban a felsorolt színészek kedvelői mellett azoknak javaslom, akik nem bánják, ha két matraccal, néhány bottal és lepedővel mondanak el nekik egy sztorit, és magát a regényt is szeretik.

Címkék: Szkéné Parti Nagy Lajos Mucsi Zoltán Rába Roland Parti Nóra Scherer Péter Kovács Krisztián Nézőművészeti Kft Katona László Gyulay Eszter Cziegler Balázs Vámos Veronika Kiss Julcsi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1113643114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.