Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ez most egy rövid (?) kedvcsinálónak készül, kifejezetten azoknak, akikben felmerült, hogy Pesten kívül is vannak operaelőadások, de valahogy nem jutottak el oda, hogy el is induljanak.

MÉG NEM AZ ELŐADÁSRÓL, csak a megtekintés körülményeiről, ÁT LEHET UGRANI

Nagyon jó élmény néha egzotikus helyszíneken operát (színházat) nézni, és ha valakinek a pályáját akarja az ember követni, akkor ez is benne van a pakliban - az énekesek nem helyhez kötöttek, de a rendezők/színészek sem. Most voltam Zsótér Sándor miatt Kecskeméten, később ennek kapcsán Székesfehérváron, és már ezt is kalandnak éltem meg. Az utazáshoz találkozások és beszélgetések is kapcsolódnak, illetve városnéző séta és ezek a plusz élmények, ÉS a befektetett energia/idő/pénz megemelik az előadás értékét is.

Ezen a február 3-i szombaton jó volt a pesti műsor is (Pomádé és Simon Boccanegra), Miskolcon a Varázsfuvola ment nagyon jó szereposztásban, és valószínűleg a Gábor Géza - Hábetler András kettős együttes jelenléte oda is csábított volna, de hasonló esélye volt Kolonits Klárának is, aki Debrecenben énekel Normát, és még nem kizárt, hogy a szegedi friss Carmennek is épp volt ezen a napon előadása, amelyre már hívtak...(Mindből van még több, ezeket is be lehet tervezni, és valamivel egyszerűbben-olcsóbban, esetleg ottalvás nélkül is.) Ja, és persze Györben is volt A sevillai borbély. Pont ezen a napon minden.

Ahogy ismerem magam, tipródtam volna néhány hetet, hogy most mi is legyen, de ez most kimaradt, mert egy deus ex machina döntött erről a hétvégéről, mégpedig már augusztus 19-én.

Egy német ismerősömtől, (akivel három éve együtt töltöm a Wagner-napok minden szünetét), levelemre, amelyben ezen a napon érdeklődtem, hogy mit tud a chemnitzi operaéletről, a februári Rajna kincse előadás külföldi szereplőiről, akikkel nem mellékesen két magyar is fellép, húsz perc után azt a választ kaptam, hogy a külföldieket nem ismeri, de Fodor Bernadett Erdája eddig is mindig csodálatos volt, Cser Krisztián pedig annyira tetszett neki a Rienziben , hogy bizalmat szavaz nekik, és MÁR meg is vette a jegyeket - és a feleségén kívül engem is visznek magukkal. Összesen nem tudtam az előadás létezéséről hatvan perce, mikor már volt rá jegyem. Ez azért elég extrém eset a nézői pályám során, megér egy említést. (Egy infó: a chemnitzi online-jegyvásárlás valahogy nem hagy elég lehetőséget a válogatásra, így csak a harmadik sorba szóló jegyet tudtunk ezen az augusztusi napon kapni, viszont más német operaházakhoz képest az 54 eurós ár nem sok, és ha jól láttam, fele ennyiért is már be lehet menni...Meg mintha lenne diákjegy is.)

Emiatt a fordulat miatt nyilván majdnem fél éven át vártam az előadást, persze még mindig nem bíztam abban az utolsó percig, hogy ez tényleg ilyen egyszerűen fog lebonyolódni. De mégsem jött semmi közbe, jól tudtunk egymással beszélgetni, és a megfelelő időben hallgatni is. (Mert igen, azért nem mindegy kivel ül az ember be ennyi időre egy autóba...)

Semmi túlzás nincs benne, hogy ez a két nap már a beszélgetések miatt is megérte, tényleg egy hullámhosszon voltunk, hogy egészen más az életstílusunk. Az opera két embert erősen össze tud kötni.

MOST MÁR INNEN AZ ELŐADÁSRÓL kezdek írni...

A Rajna hat előadását Chemnitzben nem úgy nyomják le, ahogy nálunk szoktak egy sorozatot - nem egy héten belül -, hanem a környék lakosságára gondolnak elsősorban. Tudhatják, hogy sok lesz az újranéző, mert egy igazi Wagner-rajongó minden alkalmat megragad, ha élőben hallhatja a szerzőt. Ha magam dönthettem volna a megtekintés idejéről, biztosan egy későbbi időpontot választok ki, hogy jól összeérjen a produkció, az utolsó előadások szoktak a legerősebbek lenni, de már most a premieren sem tűnt kidolgozatlannak.  (További lehetőségek: febr. 22., márc. 3., 31., ápr.15., 28.)  Ezek közül kitüntetett szerepe van az ápr.15-nek, amikor egyszer Fodor Bernadett Fricka szerepében lép majd fel. 

27500815 1626193987495616 4019771849558125679 oFodor Bernadett

Legalább egyszer még meg szeretném nézni, és azt hiszem, hogy ez akármiféle laudációnál több nyomatékot tartalmazó mondat, mivel a helyszín mégis 700 km-re van, és kényelmesen nem elérhető, nem megy fapados a környékre, úgy tűnik, és bár nem kizárt, hogy akár le is vezetem a távolságot, de semmiképpen nem mennék el egyedül.

Találtam annyi gondolatot az előadásban, amely foglalkoztat azóta is, hogy nem tartanám túlzásnak, ha még újabb két napot rászánnék az újranézésére. Chemnitz nem az elsővonalbeli német operaházak közé tartozik, és azt hiszem, hogy ennek a szereposztásnak az átlagszínvonala érezhetően a pesti előadások alatt volt, és a két magyar énekes kiragyogott a mezőnyből, de mivel számunkra éppen az ő jelenlétük volt az érdekes, egyáltalán nem bántam, hogy ők is tűntek a legjobbnak a szólisták közül. (A zenekar kicsit lehetett volna erősebb, de majd belejönnek, mire kész lesz 2019 áprilisára a teljes Ring.)

Annál is inkább elfogadható volt, hogy a mi két énekesünk volt a produkció legerősebb pontja, hogy mivel Erda mondja ki azt a figyelmeztetést, amely Wotant a nyavalyás gyűrű átadására készteti, ennek a szereplőnek nem szabad súlytalannak lennie semmiképp. Az előadás vége előtt jelenik meg 20 perccel és mindössze négyet énekel, DE ez annyira erős élmény kell, hogy legyen, hogy vele kapcsolatban nincs helye kompromisszumnak, és a legjobb színvonalú énekes kell hozzá, hiába rövid a szerep. Nehéz is lehet az előadás végén négy percig a topon lenni, de Fodor Bernadettnek minden alkalommal, amikor láttam Erdaként, könnyedén sikerült. (Sosem hallottam erőlködni.) Most - ha valaki az előadás egészét átgondolja, az egyetlen igazán kellemes esztétikai élményt adó szereplő éppen ő volt, aki elegáns fekete estélyi ruhájában elénekelte a szólóját, míg körülötte az egész színpad az elszórt dobozokkal, betonfallal, eklektikusan öltöztetett istenekkel, elég kiábrándító hatást keltett. Bele kellett kapaszkodni, és ő mutatta volna a kiutat a zsákutcából, amibe Wotan belejátszotta magát.

10 RheingoldWotan és Loge

Az előadásban ugyan nehéz helyzetben volt Fodor Bernadett, de utólag úgy tűnik - ha a már megjelent kritikák említéseit nézem - , hogy mindenkiben nyomot hagyott, a legkisebb terjedelmű hírből sem marad ki. Nagyon megérdemli. A Wotant éneklő Cser Krisztián vele ellentétben arra kapott esélyt, hogy a teljes darabot végigjátssza, még a négy kép közül az elsőt (a sellőset) is, amelyben nincs is jelen elvileg. Gigászi feladat, és valóban végig egy egységes figurát formált meg.

Az utolsó évtizedben az általam látott minden Rajna kincse előadás ( a Müpában és az Operaházban is) jellemzően Logéról, illetve amióta Kálmán Péter játssza, Alberichről szólt. Nem ritka, hogy színházban egy előadásban a legerősebb jelenlétű énekes dominál, még akkor is, ha más is van hasonló súlyú szerepben a környékén. Most annak a szerencsés fordulatnak lehettünk a tanúi, hogy a rendező, Verena Stoiber koncepciójának a centrumában egyértelműen Wotan áll, és Cser Krisztián képes is arra, hogy a teljes menetidő alatt, két és fél órán keresztül végig a középpontban tartsa magát.

Interjúkból is tudható, hogy régen szerette volna eljátszani Wotant, és ebben az évadban immár másodszor hozzá is jutott a lehetőséghez. (Kínában már novemberben kétszer énekelte egy félig szcenírozott koncerten.) Könnyen lehet, hogy amikor szerepálomként elképzelte, akkor a germán mitológia főistene lebegett előtte, egy magasztos és vonzó személy, olyasvalaki, akinek a zene ábrázolja. Ha valaki ismeri a művet, és így nézi a rendezést, akkor nem kerülhetné el a figyelmét, hogy most SEMMI isteni nem maradt Wotanban, sem a többiekben - most az egész történetben a mi világunkra jellemző karaktereket látunk, és minél kevésbé állunk ellen a koncepciónak, annál inkább átjön, hogy ez bizony rólunk szól. (Hasonló úton járt M.Tóth Géza rendezése is, sokkal kifinomultabb látvánnyal, de ebben a chemnitzi előadásban még keservesebbnek érzékelem a konklúziót, a "fogyasztói társadalom kritikáját".)

Nem most vettem észre először - hiszen több mint kétszáz alkalommal láttam már énekelni Cser Krisztiánt -, hogy egy alázatos énekesről van szó, aki mindig átadja magát a koncepciónak, és nem akar kibújni a terhek alól sem. Wotanja nem isten, hanem átlagember, rengeteg szánalmas és nevetséges hibával.

A feleségével együtt - nézőként érkezik az előadásra, és egy pár percig el is hisszük nekik, hogy késők. A szomszédommal, egy vadidegen német nővel rosszallóan össze is néztünk - "micsoda bunkók ezek, és hogy lehet, hogy pont az első sorba hagyják őket bemászni kezdés után", csak aztán észleltük az átverést, majd végül a színpadon elhelyezett nulladik sorban kötöttek ki. Egy héttel korábban hasonló kezdést láttunk Székesfehérváron, akkor is istenek állították fel az első sorban ülő nézőket, úgy látszik, hogy sok rendező így akarja kifejezni, hogy a szereplő is csak egy közülünk.

Majdnem fél órán keresztül ment a sellős jelenet a színpadon szándékosan "hótkonzervatív" felfogásban, a sellők indákon lengedeztek, és ők is és Alberich is az őskori állapotokat akarták visszaidézni. Unalmasra volt rendezve az egész, szándékoltan rondák a kosztümök (bár egyes német kritikusoknak mintha ez tetszett volna - nem vagyunk egyformák), viszont erről elvonta a figyelmet a néző-Wotan.

A centrálisan elhelyezett Cser Krisztián remekül eljátszotta azt a férjet, akit a felesége vonszol be egy opera-előadásra művelődni, aki először fészkelődik, nézegeti a jegyét, a műsorfüzetet lapozgatja, néha hátrabámul ránk, és rosszallását fejezi ki a kosztünök láttán...Amíg ezt a némajátékot néztem, amely valóban találó volt, és ennél jobban nehéz lett volna az unatkozó nézőt visszaadni, már tudtam, hogy ez az én előadásom lesz. Ez a Wotan már itt egy igazán kisszerű alak volt, aki el is aludt hamarosan (így nem mozogta szét az arany megszerzésének jelenetét, amely egy eddig általam nem látott megoldást tartalmazott: Alberich levágta a sellők aranyhaját, közben még vért is ontott bőven).

A sellők után a Walhalla-szín következett, amikor Wotannak elvileg ki kellene fizetni a várat a munkát frissen befejező óriásoknak. Wotan a darab szerint felébred, és most is így történhetett, az elalvás imitálása így duplán is indokolt volt.

Cser Krisztián ezek után még erősít a karikatúrán, amelynek a kibontását nézőként csak éppen elkezdte. A következő percekben sok néző akár feszenghetett is a székén, mert meglehetősen erős hatása volt azt látni, hogy az építkezés kifizetése helyett Wotant leginkább a minél több és előnyösebb szelfik elkészítése vonzotta, udvarolni kezdett a takarítónőnek, aki a sellő-jelenet által kilocsolt víz feltörlése céljából jött, és aki nem is titkolja, hogy nevetségesnek tartja a főnököt. A főisten szerepében a rendező egy üres fejű, korlátolt és felszínesen gondolkodó, nem kevéssé nárcisztikus kispolgárt mutatott, aki jelentéktelen, miközben fontos embernek képzeli magát. Minden gesztusából ez fejeződött ki, bár néhány megoldást ( a sok szivarozást) már túlzásnak véltem, mert kevesebb is elég lehetett volna ugyanennek a kifejezésére.

Ebből a Wotanból szisztematikusan kivonták a vonzerőt, bár aki a műsorfüzetet végiglapozta, azt is láthatta, hogy sárga parókában még lehetett volna kicsit rontani a képen. Ez a Wotan nem megnyerő, és így a néző képes távolságot tartani. El kell ismerni a teljesítményt, a Művész a lehető legnagyobb mértékben képes volt elsúlytalanítani magát. Persze, a HANG az megmaradt, és egyes hosszabb szólóknál óhatatlanul is előtört így a kontraszt, mert ezzel a hanggal egészen jelentéktelennek senki nem tűnhet, még akkor sem, ha az összes rendezői instrukció erre irányult. A karakter nevetségessé vált, de a hatás meg-megtöredezett. Nem jó ember ez a Wotan, de nem is olyan rossz - jutottunk erre a végső konklúzióra.

Ezt a kontrasztot akár szimbolikusan is lehetne értelmezni: ott van bennünk a szépség, de mégsem az jut a felszínre, a gyarlóságaink elfedik azt.

Több kritikában kiemelték, hogy a női rendezőknek ezzel a Wotannal fejeződik ki a véleménye a férfiakról általában. Ennél azért lehetnénk opimistábbak, hátha nem ez a felszínes-nárcisztikus típus a jellemző, de a Walhalla-projekt finanszírozását előre végig nem gondoló Wotan valóban beállíítható ilyennek. Majd, ha eljutunk a további részekig, akkor fog csak rájönni, hogy milyen alapvető hibákat követett el, de az még később van...Remélem, hogy meglátom, hogyan fejlődik a chemnitzi Wotan négy női rendező által. (Amennyire fiatal, akár azt is mondhatnám: hogyan nő fel.)

Jó megoldás ennyire fiatalnak beállítani a főszereplőt, csak az a kérdés merül fel, hogy a más-más rendezők által kidolgozott négy este koncepciója mennyire lesz egyeztetve - hátha igen. (Walkür premier március 24-én...Nyári Zoltánnal Siegmund szerepében.)

Ahogy Cser Krisztiánt elnéztem Erda megszólalása alatt, amely már Fasolt meggyilkolása után van, összetörve, valódi könnyek között, miközben már szembesült öregkori énjével is (a rendező újabb találmánya egy néma statiszta színre állítása, akinek bekötött szeméről arra asszociáltunk, hogy ő lehet az idős Wotan, aki mindent tud és már mindenen túl van), és ekkor szinte kizártnak tűnt, hogy egy ilyen kettős sokkhatás után miként lehetséges, hogy valaki mégis folytatja a megkezdett útját, nem tanul, nem változtat, de megy tovább neki a falnak, rendületlenül. (Úgy tűnik, hogy az előadásról írók mindegyikében felmerült a folytathatatlanságtól való félelem - majd elválik, A walkür után többet fogunk tudni.)

Ennyire képtelenek vagyunk a terveinken-vágyainkon módosítani, még akkor is, ha egészen biztosak vagyunk, hogy egyenesen a falnak rohanunk neki? - Wotan megrendülése annyira erősre sikerült, hogy még most is mélyen megérint, ahányszor az eszembe jut.

Még eddig sosem láttam, hogy Wotan megtört volna ebben az első részben, mindig csak az elszántságot és a szinte azonnal megszülető gondolatot, hogy csak azért sem adja fel a gyűrű keresését. Loge, a rossz tanácsadó feldobta ezt az ötletet, amelyet soha többet nem tudott elengedni, még akkor sem, amikor minden fontos emberét be kellett áldoznia érte. (Aki Pesten van, eszébe se jut, hogy két napot beletegyen egy akármilyen előadás megnézésébe, de látni szeretné, hogy köszön el Wotan a legkedvesebb lányától, Brünnhildétől, ezt megnézheti február 11-én a Zeneakadémián, Cser Krisztián elénekli ezt a híres monológot.)

Megtörtség, sokkhatás és racionális gondolkodás ide vagy oda, Wotan a papírforma szerint  végül feláll, és mintha nem is történt volna semmi katasztrófa, bevezeti a feleségét a Walhallába.

Az arany az előadásban mindenféle - egyébként hasznos - műszaki cikké változik, amelyek számtalan dobozban kerülnek a színpadra. Addig sem tett ránk jó benyomást a Walhallát jelképező betonfal, amelyen egyre több grafitti jelenik meg menet közben, de előtte még ezek a dobozok is ott vannak...Egészen nyilvánvaló, hogy az arany értéktelen, az egész küzdés is hiábavaló. Még a harmadik képben láttuk Alberich világát is - bordélyház prostituáltakkal fent, és gyerekmunkások alattuk...- , látjuk, hogy honnan ered.

11 RheingoldFent bordély középen Alberich, lent gyermekmunka-tábor - előtérben Wotannal

Mint mondtam, alapvetően tetszett a rendezés, ugyanakkor nem egy ponton túlzásnak éreztem azt a bevatkozást, amellyel eltereli a rendezés koncepciója a figyelmet az éppen éneklőkről. A néző a sivár látványból pillanatok alatt felfogta az üzenetet, de az, hogy a teljes Nibelung-jelenet alatt kint maradnak az egyébként elég csinos és félmeztelen nők, feltétlenül megosztotta a közönség figyelmét. Muszáj lett volna egy idő után a háttérbe állítani őket.

Alberich átváltozásának jelenete is mindig lényeges egy Rajna kincsében, és rendszerint - a technikai lehetőségek ellenére - béna megoldások születnek. Nekem tetszett, hogy Alberich mindössze tükröt tart Wotanéknak - mert ez a jelenet a legjobb jelkép, még akkor is, ha nagyon egyértelmű. Az előadás maga is egy tükör - a fiatal rendező, és a fiatal tervező - Sophia Schneider - ilyennek látja a mi világunkat.

Másodlagosan az előadás tükröt tart az operajátszásnak is. A sellőjelenet és a további három kép között óriási a kontraszt, és a közönség reakcióiból úgy tűnik, hogy a tipikusan "rendezői színháznak" nevezett vonal sem jön be mindenkinek.

A magam részéről örömmel láttam, hogy valóban igaz, amit a német közönségről mondanak: sokan bravóztak, és sokan fütyültek, csak a nézők kisebb része maradt passzív. Ki merik fejezni a véleményüket, és ebből nem lesz katasztrófa. Nem állítom, hogy nekem egészen és maradéktalanul tetszett minden rendezői megoldás, de feltétlenül örültem, hogy egy gondolatgazdag előadáson vagyok.

Sokak szerint egy operát minden további üzenet nélkül, csak a darabért kell játszani, én viszont mindenféle színházban azt szeretem, ha akarnak valamit mondani, bár ez a mondanivaló jelenleg nem volt túl optimista, sőt inkább lehangoló.

((Az előadás óta eltelt időben szinte folyamatosan hallgattam az operát, és egyre nyugtalanítóbbnak érzem a kontrasztot a rendező által ábrázolt világ és a zene által kisugárzott hangulat között. Nehéz úgy modernizálni egy operát, hogy ne legyen idegen a végeremény a mű szellemétől. A zene az isteneket magasztos és értékes személyeknek állítja be, ez tagadhatatlan - ehelyett most azt érezzük, hogy a látvány és a rendezői koncepció lenullázza őket. Lehet, hogy egy "Rajna 2.0" vagy hasonló megjelölés célszerű lett volna figyelmeztetésként...A szereplők teljesítményét ettől még elismerhetjük persze, sőt el is ismerte a közönség egyöntetűen.))

Tetszett az előadás, mégis a hatása volt annyira erős, hogy szomorú lettem tőle, még akkor is, ha közben büszke is voltam az énekesekre, és annak pláne örültem, hogy a vendéglátóimmal nagyjából hasonló véleményen voltunk, még egy egész napig ezt beszéltük meg. Nem bánták meg a kalandot ők sem, akiknek roppant kevés az idejük, és havonta esetleg egy-két előadást tudnak a naptárukba belenyomni.

Már így sem rövid a beszámoló, de lehet, hogy sokakban felmerül, hogy mindössze a két magyarról írtam, és hol vannak a többiek? (Akiben ez felmerül, annak szeretettel ajánlom a négy napon át írt, hihetetlenül részletes tavalyi zágrábi Don Carlosról írt cikkemet, amelyet rekord-kevesen olvastak, pedig én talán NÉGY igazán jó külföldi énekest is felfedeztem, és legalább kettőt, akit bármikor szívesen megnéznék...És Zágráb Chemnitzhez képest sokkal elérhetőbb helyen van, kb. négy órára...)

Nem, ha esetleg tényleg visszajutok még egyszer erre a Rajnára, majd akkor részletezgetem a többieket is, muszáj hagynom magamnak még valami témát. (Amúgy meg - ez egy blog. És aki egyáltalán ennek az olvasásába belekezdett az talán kizárólag a két magyar miatt tette...)

Lelkiismeretfurdalásom azért sincs a többiek kihagyása miatt, mert maga a rendező is Wotannal foglalkozott, és a mellékesebb isteneknek kevesebb teret hagyott, illetve néhány kevéssé érthető rendezői ötlettel ajándékozta meg őket. Fricka elég tipikus karrierista nőnek tűnik, aki vigyáz a külsejére és folyamatosan ellenőrzi férjét, Freia nemcsak naiv, de szinte biztosan értelmi fogyatékos. Az, hogy Froh és Donner miért is öltöznek női ruhába...majd talán később kiderül, én nem értettem, és lapoztam.

07 RheingoldA két óriás, Freia és a szivarozó Wotan

Az előadás után éjféltájban még a témáról beszélgetve azt a nagyon bölcs tanácsot kaptam: annak kell örülni, ami van - az élet minden területén. A blogommal is pontosan ezzel próbálkozom, és most bőven volt minek örülni.

Igen, ebben az előadásban, sőt a hozzá kapcsolódó hétvégében rengeteg pozitívum volt, kiemelkedett a hétköznapokból, és valószínűleg jóval többet adott, mint az az öt előadás, amelyeket ennek kapcsán töröltem a naptáramból. Akinek van némi ideje, maga is nagyon jó kis hétvégét tudna e köré az előadás köré szervezni. Kéthetente újra és újra lesz rá lehetőség....és nemsokára kitavaszodik.

27368933 2000736433477800 3099978233516390629 o Az Operaház hóesésben, a szállodai szobából fényképezve - az előadás után.

ps. Fodor Bernadett képe  a Művész FB-oldaláról, az előadás fotói pedig a színház honlapjáról származnak. Továbbiak megnézhetőek itt.

 

 

 

Címkék: Opera Cser Krisztián Ring Fodor Bernadett Chemnitz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9613635062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.