Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Trafó kis füzetében és a honlapján is nagyon jó bevezetés található, a Fekete Ádám által írt és rendezett előadásra nekem kedvet csinált, bár korábban is szerettem a munkáit. Azt hiszem, hogy önmagában ez a szöveg is elég, hogy kiderüljön valaki számára, az előadás célközönsége-e vagy sem. De azért egy rövid ajánlónak nekifutottam, bár az előadást a nyilvános meghirdetése előtt már eladták, annyira nem szorul támogatásra. (A Stúdió K-ban van egy még újabb előadása, amelyikre még nem jutottam el - a Reggeli dinoszauruszokkal.)

A helyszín a Trafó lenti klubhelyisége, ahol a tornapadra és apró székekre ülhetünk (megtelt egészen), a színpadon pedig valóban „zavaros teret” rendeztek be, szedett vedett rongy- és egyéb szőnyegeket látunk, nagyon esetleges az egész, de ahogy az előadás ment előre, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy mégsem véletlenül ilyen az egész. Ilyen a „külső táj”, amely nagyon sokat elmond a szereplő „belső tájáról” is, érezzük a megfeleltetést. A játszó hét színészről már a színlapról tudható, hogy ugyanannak a személynek a hét hangját játsszák, közülük kettő nő – öt férfi. Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Laboda Kornél, Stefanovics Angéla, Sipos Vera és Terhes Sándor - nagyon jók, mindegyik alakítás megérne egy alapos elemzést is.

Ez a háttérinformáció azért elengedhetetlen, mert könnyen belezavarodhatnánk egyébként a látottak értelmezésébe, de még így is, ennek ellenére is, sok az agyalnivaló. A személyek azonosságát finoman jelzi a halványzöldes árnyalatú narancssárga pettyes zokni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez van olyan feltűnő jelenség, hogy mindenkinek szemet is szúr. Juhász Nóra mintha turkálóból öltöztetné a szereplőket, első blikkre azt is mondhatnánk, hogy ízléstelen, de ez sem céltalan. Az egyik pólón ott a felirat „chaos”. Nem véletlen ez sem. A zavarosság, bizonytalanság érzetét közvetíti minden, és a szereplők közül is legkivált Pallag Márton, aki mintha a külvilággal kapcsolatban álló én lenne.

Fekete Ádámot nem az érdekli, hogy történetmesélős, pörgős előadás jöjjön létre, a színház által a saját léthelyzetén töpreng, és késztet minket is arra, hogy vele gondolkodjunk. Közben elemzi saját írói létét, és megpróbálja a nézőt és a színészt elválasztó szakadékot áthidalni. Rám ezek a részek hatottak a legjobban, amelyek jellemzően Jankovics Péter által szólaltak meg. Az egészből még inkább azt halljuk ki (azt is), hogy kevéssé hisz abban, hogy két ember között igazi, mély emberi kapcsolat létrejöhessen, bár többször is felmerül az egymásra rátaláló férfi és nő képe. Nem tudom, hogy az emlegetett nő miért Judit, (azonnal van belőle kétféle), így akár azonnal gondolhatunk a Kékszakállúra is, amelyben ő jelenti a társat, akinek a megtartása végül mégsem sikerül…Visszanézve úgy tűnik, hogy Balázs Bélánál Fekete Ádám nem látja optimistábbnak az életnek ezt a szeletét, ráadásul jóval bonyolultabbnak.

Ez a kilencven perc elsősorban azoknak lesz jó élmény, akik szeretnek együttgondolkodni a szereplőkkel, sőt a darab által felvetett gondolatokat még hajlandóak később is továbbfűzni. (A Trafó falra írt új szlogen a „BEKAPCSOL” – és ez most különösen igaznak tűnt. Igen, ez egy másik színházi közeg, és másféle nézői hozzáállást feltételez, jóval aktívabbat.) Aki érdekes és fordulatos történetre, netán látványszínházra vágyik, az ezt itt nem kapja meg, de van benne hét érdekes színész, akik külön egyéniségként is hatnak, és együtt is.

Az előadás közepe táján a kialakult kissé monoton hangulatot élénken megtöri a Kaláka feldolgozásában Tankó Sirató Károly Tengerecki Pál című verse, és még kapcsolódik a „vándor” motívumhoz is. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 18.45-55 között például azon vettem magam észre, hogy kikapcsoltam mégis...Vagy két hete kicsit sok mégis a hatos kelés a hajnali 1-2 óra között fekvéssel kombinálva - úgyhogy ezt azonnal a saját fáradtságommal is társítottam.)

Azt hiszem, hogy olyan ez az előadás és színdarab, hogy szakdolgozati téma nélkül csellengő bölcsészek nagy örömmel tudnák a mélységeit felfedezni, szétcincálni és a felhasznált forrásokat a napvilágra hozni. Erre is jó egy művelt szerző. (Mi tagadás, én is szívesen elolvasnám a művet magát, mert érzem, hogy sok minden elkerülte a figyelmemet közben.) Némi párhuzamot véltem felfedezni A Godot-ra várva című alapművel is, de lehet, hogy azért, mert egy drámaórán előkerült pénteken, és az érintett osztálynak így Fekete Ádám alkotásairól is beszéltem valamicskét.

Az előadásból valami rémlik "a beteljesületlenség varázsáról" is, hogy tovább tart egy élmény, ha hiányérzetet hagy…Talán az, hogy most már talán ötödször próbálom befejezni ezt, szintén kihathat arra, hogy még mindig foglalkoztatnak a látottak, bár azóta már két másik előadást is megnéztem. A mű szellemében így most ezt az ajánlót itt abba is hagyom.

 

 

Címkék: Jankovics Péter Trafó Fekete Ádám Sipos Vera Stefanovics Angéla Laboda Kornél Pallag Márton Terhes Sándor Kárpáti Pál Juhász Nóra A Jeditanács összeül

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr513589977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.