Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Annyira gyakran nem jutok el vidéki előadásra, így most ez nem lesz rövid bejegyzés. A kiemelések segítenek az ugrálásban, mert öt oldalnak vág neki most valaki, nem nyolc sornak, bár ez így sem KRITIKA, hanem BLOG.

67 AWP7363

I.Hosszas bevezető (2 oldal!) – kicsit a blogírásról is - akit csak az előadás érdekel, azonnal tekerjen előre a második pontra:

Volt egy nap a hónapomban (éppen EZ), amelyikre kérdőjellel sem tettem előadást, mivel a nyolcadikos felvételi dolgozatok javítására kellett szánnom. De ahogy nem ritkán vannak banális véletlenek/tévedések, (így jártam legutóbb két nappal korábban egy fixre beírt operavizsga előadás kihagyásával, mert nem lett kész a vacsora időben), úgy csodaszámba menő események is történhetnek. Mint most. (Van egyezés a darabbal – Sen Te is kapott rögtön a történet elején ezer ezüstdollárt – én pedig kaptam ezt a színházi estét, jutott eszembe most blogírás közben.)

Az, hogy valaki a blogomból leszűrte, hogy Zsótér Sándor rendezései érdekelnek, de a kecskeméti (november közepén bemutatott) előadását még nem láttam, majd kommentben felajánlotta a segítségét a bejutásra, és emellett még volt egy másik ismerősöm is, akinek kedve volt engem az esti előadásra levinni, mert őt is érdekli Zsótér – na, ez így együtt azért kvázi csoda. A meghívás nélkül eleve nem is gondolkodtam azon, hogy létezik-e bárki, akinek kedve lenne vidékre színházba jönni velem, így eleve csak a délutáni időpontokat néztem meg, hiszen nincs vissza vonat Kecskemétről este fél 9 után, ahogy ezt nemrég egy decemberi hangverseny kapcsán már leírtam. Autóval viszont rendkívül egyszerű az egész, ötven percen belül már Budapesten jártunk. Nem lehetetlen odáig elmenni, ha valakit érdekel a darab, megéri.

Eredetileg november 26-án vasárnap készültem a bemutató utáni első délutáni alkalomra, de megakasztott Zsótér Sándor csapatának nyílt levele, és mellette még egy másik esemény is arra késztetett, hogy a vonatozás helyett inkább a blogírás és a kritika kapcsán kialakult gondolataimat szedjem össze. Attól, hogy nekem a blogírás nem pénzkereső tevékenység, még az életem kihagyhatatlan része öt éve, és ezen a napon egészen esélytelen lett volna, hogy teljes nyitottsággal és nyugalommal nézzem A jóembert. Ami azt illeti, a darabhoz jól kapcsolható lett volna a bejegyzés – el lehetett volna különösen azon merengeni, hogy lehet-e bárkinek ingyen adni valamit, ami negatív hatásokat ne váltana ki belőle vagy a körülötte lévőkből, mert nem elég, vagy nem olyan, amit szerettek volna. Aki kevesebbet kap, az már azonnal "gyűlölni" fogja, mindenkihez (és pláne önmagunkhoz is még) nem lehet valaki egyszerre jó. Ezzel a tudattal kell élnünk, nincs mese. (Az előadásban nem egy hasonló jelenet van - lsd. Sen Te rizsosztásai -, amelyikben ez jelenik meg.)

Az előadásnak ez feltétlenül egyik alapvető tanulsága. Lehet, hogy már az is valami, ha egy ember életben marad ebben a világban, és legalább nem rossz, ha nem is egészen jó? Muszáj lenne a parancsokon finomítani tényleg? Legyen elég a méltányosság, az igazságosság helyett? – konkrét válasz nem érkezik most sem, csak ott maradunk elbizonytalanodva, akárcsak Sen Te.

Azóta találkoztam egy kedves ismerősömmel, aki finoman kifejtette, hogy nem igazán kellene mindenkinek előadásokról irkálni (rám célzott)– tehát szerinte az előadásokról való vélemény kinyilvánítása meg kellene, hogy maradjon az igazi szakértők privilégiuma, azaz nagyjából húsz emberé most, az internet korában is.

Mivel a benyomásaim rögzítése kapcsán nagyon gyakran előfordul, hogy mélyebb összefüggésekre rájövök, másnak sem ártana ugyanez a tevékenység, az előadásnak pedig csak jót tesz, ha minél többet beszélnek róla, még akkor is, ha nem mindenki akarná az értékeit keresni. (Attól tartok, hogy nem segít valakinek sokat, ha eleve úgy ül be egy előadásra, hogy annak a hiányosságait keresi. Alig van olyan, amelyik igazán tökéletes - de ez a szemlélet könnyen csinál még a hetven százalékig tele poharakból is üreset.)

A színház a mezei nézőknek készül, akikre személyenként és másként hat, és másféle szöveg csinál hozzá kedvet. Az érdeklődést az említés is felkeltheti, a legtöbb ember egy alapos elemzést sokkal kisebb eséllyel fog elolvasni, mint egy nyolcsorosat. (Ezt tudva, igyekszem rövidíteni – de van amikor nem megy. Pedig…) Jó ez, vagy sem – egyre inkább a sommás, és így szükségszerűen felületes vélemények fognak több emberhez eljutni, nem a szakcikkek. Korábban is a napilapkritikák hatottak jobban – nem hiszem, hogy ez ellen bármit is lehet tenni.

A színházak jobban járnának, ha minél több színházi blogger működne, hiszen most már olyan világ sosem lesz, hogy egy ember (egykor MGP) véleményét várta mindenki. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos folyamatok – a szabad, és cenzúramentes vélemény megjelenésének lehetősége – nem visszafordíthatóak. Az egyetlen akadálya a blogírásnak: idő, energia kell hozzá, de bárki belefoghat, akár most. (Aki károsnak tartja ezt a jelenséget, azt megnyugtatom, hogy a tanítványaim öt százaléka szeret írni, a többiek ezt fárasztónak/kellemetlennek/feleslegesnek tartják, gondolkodni pláne kevéssé szerretnek az emberek – tehát igazi veszély nem áll fenn, hogy a magyar lakosság tévénézés és sörözés helyett esténként elkezd napi alapon blogot írni, és az egymillió blogger országává válunk majd.)

Ezen a szombat estén minden jól alakult, zavarmentesen, a földszint közepéről tudtuk nézni az előadást, amelyre szinte minden helyet eladtak, talán ha öt szék maradt üres. Ez volt a 14. alkalom, csupa mezei nézővel, akik többnyire a Csortos Gyula bérlet tulajdonosai voltak. Évekkel ezelőtt egy másik Zsótér-előadáson jártam itt legutóbb (2004. febr.22-én egy délutánin – Kurázsi mama volt Vörös Eszterrel), azóta csak a Kamaraszínházba vetődtem el, szintén Zsótér Sándor munkái kapcsán.

Maga az épület is hat a nézőre, szépsége és harmóniája gyönyörű meglepetés annak, aki még nem járt itt. A Vígszínházra emlékeztet, hiszen a tervezői azonosak, csak sokkal kisebb. Már önmagában az jó élmény, ha valaki ezen a nézőtéren ül.

II.Innen van szó az előadásról konkrétan:

Zsótér Sándor rendezésében a férfiak kék, a nők piros ruhában vannak – így meglehetősen feltűnő a váltás, amikor Sen Té-ből Sui Ta lesz. A kék munkásoverall ráadásul nagyon elüt a nézőtér eleganciájától, így különösebb további beavatkozás nélkül a néző megéli, hogy valami ebben a világban nem stimmel. Ráadásul a szereplők egyrésze a nézőtéren is megjelenik, tehát már az első pillanatoktól úgy veszik, hogy mi nézők is a szecsuániak körébe tartozunk. A kék zubbonyok és az épület kontrasztja jelentős, és aláhúzza a darab mondanivalóját: nem jól működik a világ. Benedek Mari jelmezei utalnak erre, és uniform-jellegük miatt arra is, hogy Brecht az emberi természet működéséről általános tanulságokat von le, mintha mind ilyenek lennénk, ahogy itt láthatjuk. („Az emberek lopnak, csalnak, hazudnak. Lustálkodnak. Vizezik a bort. Klórozzák a vizet. Egymásnak vermet ásnak. Részrehajlók, kárörvendők, önzők, zsugoriak, gyávák, pöffeszkedők, irigyek, kontárok, tohonyák” – jut eszembe Lázár Ervintől.)

A nézők nagy részét zavarni szokta, ha nem elég szépek a ruhák, és egy ötlettelen előadást is békésen megnéz, ha a látványban örömét leli. (Egyébként tényleg nagyon nem mindegy, hogy mit nézünk két és fél óra hosszat.) A díszlet hasonlóan egyszerű megoldásokkal él, mint a jelmez, és én megint csodálattal néztem Ambrus Mária munkáját.

12 AWP7056

Házfalak közé ékelődik egy apró fel-le mozgatható fedett, de oldalt nyitott és ferdén álló kis szoba, amely talán jó ha négy négyzetméter van, és mégis itt vagy ennek a közvetlen közelében töltik a szereplők a legtöbb időt. Ez Sen Te dohányboltja. Mindennél többet mond, ahogy a ferde padlón, majd később a tetőn muszáj a főszereplőnek másokkal, majd egyedül megkapaszkodnia, a beszorítottság, a kényszerhelyzet rendkívül intenzíven érvényesül. („A kín finomít” – hangzik el…)  Nem tudom, hogy más hogy volt vele, némileg aggódtam is, hogy le ne essenek a szereplők a tetőről – és ez ha Brecht elidegenítő célzatára gondolok, ebben az esetben rendben is van. A szerző tudatosan ellene dolgozott, hogy valóságnak higgyük el a történeteit, ehelyett azt célozta meg, hogy a felvetett társadalmi problémákon gondolkodjunk, és ettől érezzük rosszul magunkat. Ki akart zökkenteni, ki is zökkentem, mert Trokán Nóráért, és nem Sui Tá-ért aggódtam. (Ha a "famászó Peer Gyntre gondolok, amely a legjobb Peer Gynt élményem volt, akkor elmondható, hogy ez "lájtos"megoldásnak számít azért...)

A díszlet aztán meg is fordul, ez is jó - sokat számít, hogy mozog - az meg kit izgat, hogy egy másik előadásban is hasonló történik. Nem ez az első olyan színházi díszlet, amelyik a forgó segítségével megmutatja a túloldalát is.

Ha már a szerző további elidegenítő effektjeiről van szó: vannak a díszlet falára vetített feliratok, amelyek a leglényegesebb mondatokat kiemelik, vannak songok, amelyeknél énekesként és/vagy zenészként remekül hasznosítják Szemenyei Jánost, aki az előadás egyik főszereplője is (a Repülő). Önmagában az is kizökkentő hatású, ha egy szereplő más jeleneteit zenészként kíséri, de elfogadjuk ezt a megoldást, Brechtnél szinte jó is.

Vannak apró, de nagyon kifejező „zsótéros” megoldások – például a füstbe menő esküvőt a sorban kipukkadó lufik jelzik, de ilyenek a dohányboltba érkezők elhelyezése, testhelyzete is. Volt néhány rövidebb időszak az előadásban, amelyet én kevésbé kitöltöttnek éreztem, de nem tudom magam egy olyan néző helyzetébe képzelni, akinek az egész új. Kedvenc Brechtjeim egyike, de ez alapvetően olyanokra kellett, hogy hasson, akiknek meglepetés lesz a vége. Nekik a történet követése is leköti az energiájukat, így másként érzékelhették a látottakat.

Mielőtt még áttérünk a színészekre, essen szót a szövegről is. Biztos voltam benne, hogy Ungár Júlia újra fogja fordítani (vagy már korábban megtette) kedvenc szerzőjének fontos darabját, és így is történt. Jól mondható, az egyszerű hétköznapi beszédhez is hasonlatos a darab nyelvezete. A színészek megfelelően kiemelik a leghangsúlyosabb mondatokat, amelyeken el kellene gondolkodnunk a „lehetünk-e egyszerre jók másokhoz és magunkhoz” téma kapcsán. (p. „mennyi szerencse kell ahhoz, hogy az ember a kerekek alá ne kerüljön”, "másokba belerúgni is energia" -.utóbbira nem emlékszem pontosan, de nagyon tetszett a megfogalmazás.)

A színészek közül sokaknak nem tudtam a nevét, hiszen szinte csak a kecskeméti vendégjátékokat láttam korábban, de tetszettek a kisebb szereplők is, akiket nem említek külön, azok is a helyükön vannak, viszont ez mégis az a darab, amelyet alapvetően mégis a címszereplő határoz meg.

Miután addig nem olvasok kritikákat, amíg meg nem nézek valamit, fogalmam sincs, hogy mekkora laudáció kísérte Trokán Nórát a nagybácsiját is eljátszó Sen Te szerepében. Nekem a tegnapi 14. előadás alapján, amely szükségszerűen kiforrottabb kellett, hogy legyen, mint a premier, az a benyomásom, hogy ez most minden kétséget kizáróan az ő szerepe, most még az sem mondható, hogy életkorilag nem neki való – na jó, nem görbe a lába (pedig benne van a szövegben), és nagyon nehéz elhinni, hogy az a fránya Repülő ebbe a kívül-belül gyönyörű nőbe nem szeret bele. Ez igaz. (Szemenyei János megoldja ezt is, neki elhiszem, hogy nem keltette fel benne az érdeklődést a jóság és az odaadás, csak az jutott eszébe, hogy kihasználja.)

58 DWP9240

Trokán Nóra Sen Té-je olyan, akiből árad a szépség, az ártatlanság, ha prostituált is volt, ez nem érintette meg igazán, meg tudta magát őrizni. Tudunk neki drukkolni, és végig fenntartja az érdeklődésünket. Látszik a belső vívódás, amikor nagybácsit kell játszania. Az, hogy miért nem ismerik fel, akár elfogadható (ha ezt állítja a szerző, akkor mit tehetünk – bár el lehetne teljesen maszkírozni, de minek?), de ezt úgy is vehetjük, mint annak a tudomásul vételét, hogy a való életben sem figyelik meg egymást igazán az emberek, felületesek, így megtéveszthetőek könnyen.

Igazi a belső küzdelme az észérvek és az érzelmei között , elhisszük, hogy egészen belebolondult az öngyilkosságra készülő Repülőbe, aki  később tudatosan ki is használta a lány felett kialakult hatalmát.

Szemenyei János egy percig sem kelti azt a benyomást, hogy a lány valóban érdekli, egy nárcisztikus, érzelmileg elérhetetlen férfi prototípusa. Így mi is átvesszük a lány dilemmáját, jól elbizonytalanodunk, hogy Nagy Viktor „kékszakállú” (egy feleséggel már rendelkező) egyébként kellemesen komikus (és kevésbé fenyegető) Borbélyát kívánjuk-e neki, vagy ezt a sármosabb Repülőt. (Talán egyiket sem, pedig neki másként, de mindkettőre szüksége lenne….) Nagy Viktor szerepel Sen Te befogadottjai között is, sőt az egyik (a legrugalmasabb) istent is eljátssza.

 120 AWP7695

Kevés kivétellel, mindenkinek több szerep jut, így talán a társulat mellékszerepekben fellépő tagjai sem érzik, hogy statisztaként vesznek részt a produkcióban, mindenkire szükség van, hogy lássuk, hogy milyen élhetetlen világban is kell Sen Té-nek talpon maradnia. Nagyhegyesi Zoltán szintén családtag/munkanélküli és még isten is hozzá, Csombor Teréz – a harmadik isten – pedig a Repülő anyjának szintén kiemelten fontos szerepét is megkapja, és jól áll neki. Mintha különösen élvezné a játékot, a táncszáma pedig lenyűgöző. (Hiába, egy hosszú ideje a pályán lévő színész már percek alatt is képes megfogni a közönséget, és akkor is érzi az ember, hogy egy igazi egyéniséggel van dolga, ha nem kapott főszerepet. Mintha nagyon szeretne ebben az előadásban játszani, ez a gyanúm. Remélem, nem tévedek.)

02 AWP6965

Vang, a vízárus mellé nem kap mást Fazakas Géza, ezzel is jelzi a rendező, hogy különleges személyről van szó, és az ő lelki válsága szintén megérint minket. Danyi Juditot még a győri periódusában, egészen kezdő színészként néztem meg/ki magamnak, és most Mi Csü asszonyként kellően hangsúlyosan volt ellenszenves. Vele kapcsolatban sem a szerző, sem a rendező nem keresett mentő érveket arra, hogy miért is kegyetlen és számító. Látunk egy szép és dekoratív nőt, akinek mintha nem kellene semmit kompenzálnia, és akit úgy tűnik, hogy a világ mégis túl óvatossá tett, aki még véletlenül sem kockáztatja, hogy bárkit megszánjon.

Csak számítással lehet talpon maradni, ez az, ami biztos: Sin asszony is így tesz, akit Sára Bernadett formál szintén ellenszenvesre, ahogy azt kell, és aki nem ilyen – a szőnyegkereskedő és felesége, Szokolai Péter és Kertész Kata, a darab egyetlen teljes egészében pozitív mellékszereplői, elveszítik egzisztenciájukat.

Korábban még felsorolgattam minden egyes közreműködőt, de most már muszáj adnom arra, hogy nehogy véletlenül kritikának nézzék az írásomat, így ezt már nem teszem meg, ráadásul mindenki mással kapcsolatban az volt az egységes benyomásom, hogy együtt alkottak egy jól összehangolt csapatot, és általuk (és a háttérben dolgozók által is) működött az előadás. Teljes szereposztás olvasható a színház honlapján.

Nagy volt a siker – a nézők nem menekültek el a szünetben, és hosszan tapsoltunk. Semmi botrány, semmi meghökkentő – valóban egy „hétköznapi Zsótért” láttunk. Jó színház, jó színészekkel. Ahogy Ascher Tamás sem újult meg az egészen tökéletesre sikerült Háztűznézőjével idén, úgy Zsótér Sándor sem ezzel az előadással lépett valami egészen új ösvényre, minden korábbi előadását hátrahagyva. De amit látunk mindkét esetben olyan minőség, amely egyben nézőbarát és szerethető. Azoknak is jól befogadható, akik sosem láttak Brechtet, és egy vidéki színház nagyszínpadán ez alapvető követelmény kell, hogy legyen.

Örülök, hogy megnézhettem, ez volt a hetem csúcspontja. Köszönöm a két jóembernek azt, hogy lehetővé tették.

ps. A fotók a színház honlapjáról származnak, a továbbiak megtalálhatóak, az előadás galériáján!

Címkék: Kecskemét Zsótér Sándor Szemenyei János Trokán Nóra Ungár Júlia Ambrus Mária Nagy Viktor Nagyhegyesi Zoltán Sára Bernadett Benedek Mari Danyi Judit Kertész Kata Csombor Teréz A jóember Szecsuánból Szokolai Péter Fazakas Géza

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1713593285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.