Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kilencven perc szünet nélkül – ennyi idő kell Ibsen viszonylag ritkán játszott drámájára a Centrál Kisszínpadán, ahol Alföldi Róbert rendezésében nézhető Básti Juli szinte az első perctől az utolsóig.

Básti

Básti Juli kapott egy jó nagy szerepet egy nem kicsit tandráma ízű darabban, bár a felvetett kérdések fontosak, és egyet lehet érteni a rendezővel, akivel riport olvasható a színház műsorfüzetében: a múltat tisztázni kell, mert könnyen megrohaszthatja a jelent és a jövőt is. Az előadást nézve ez az állítás egyértelműnek látszik, és igazán érthetetlen ostobaságnak főszereplőnk viselkedése házassága alatt és után is, minden, amit annak érdekében tett, hogy férje valódi természetét elleplezze és megfeleljen a vélt/valós társadalmi nyomásnak. Ez az első gondolatunk, miközben nagyon kevés olyan személy ülhet a nézőtéren, aki hasonló csapdába nem esett bele soha, egyszer sem adta fel magát azért, hogy másoknak megfeleljen.

Amennyiben valaki a Kísérteteket nézve eljut odáig, hogy a saját hasonló cselekedeteit is felidézze, amelyek persze lehet, hogy kisebb horderejűek, akkor több is történt ezen az estén, mint annyi, hogy megnézett egy ritkán látható darabban egy nagyszerű színésznőt további jó színészek társaságában – tegyük hozzá rögtön.

Básti Juli képes arra a nem kis attrakcióra, hogy a szűk térre és kevés kellékre szorítkozó rendezésben lekösse a figyelmünket, és aki csak miatta megy a Centrálba, mert éppen őt akarja hosszan nézni, az jól is teszi, mert a darab erre módot is ad. Eljátszik egy olyan nőt, aki egész életében mások elvárásainak akart megfelelni, vigyázott a család jó hírére, egyetlen menekülési kísérlete után sikeresen feladta önmagát, és végigvisz egy teljesen értelmetlen projektet évtizedeken keresztül, miközben elszakad az egyetlen embertől, a fiától, akit valóban szerethetne. (Utóbbit elhiteti velünk.)

Básti Juli valóban hús-vér karakter, és élnek a kapcsolatai is. Gáspár Tibor játssza korábbi szerelmét, a tiszteletest, akiről szinte azonnal világos, hogy egészen másként gondolkodik, és sosem lehetett volna igazi társa ő sem. A színész erre a főpróbára még nem készült el a szereppel, de néhány alkalom után bele fog rázódni, és alkatilag szerencsés választás, jó partner lesz. Ágoston Katalin a főszereplő nevelt lányaként viszont már most meggyőzően hozta a saját boldogulásával foglalkozó, törtető nőt, akinek nem lesz lelkiismeret furdalása, ha valakivel csak érdekből köt házasságot vagy élettársi kapcsolatot, és az apját, a sánta asztalost játszó Gáspár Sándor hasonlóképpen készen van már a szerepével. Ódor Kristóf, az elhanyagolt és az apai betegséget öröklő gyenge fiúként nem kapott túl hálás feladatot, de érezzük, hogy ő is kihozza azt a szerepből, ami kihozható.

Alföldi rendezése gördülékenyebb lesz, ahogy a színészek begyakorolják a szerepeiket, akik majd most fognak márciusra jegyet venni, azok sokkal jobban járnak, mint akiknek sikerült bejutniuk az első előadások egyikére. Be fog állni egy jobb tempó, de az előadás minimalista jellege nem fog ettől megváltozni. Olyan, mintha egy görög drámát néznénk, ahhoz illik a rendezés. A történetben van is sok hasonlóság például az Oedipus királlyal – most is a múlt feltárulása teszi tönkre a jelent.

A szövegen és a gondolatokon van a hangsúly, a szereplők nem mozogják szét a beszélgetéseket, nem találtak ki számukra valamiféle pótcselekvéseket. A közönség egy része könnyebben fogadná persze, ha valódi szobának berendezett térben látná ugyanezt, és a beszélgetések közben főszereplőnk – mondjuk – otthonosan kötögetne. Helyette kapunk egy szimbolikus díszletet Kálmán Esztertől, amely talán másodpercek alatt megfejthető, és valóban nagyjából úgy működött, ahogy első ránézésre feltételeztem. Ajtókeretekből álló háttért látunk, és talán azonnal leereszkedik az első. Meglepne, ha lenne akár egy néző is, aki ekkor már nem számít arra, hogy miként lesz tovább. Persze, aki nem ismeri a darabot, azt érhetik egyéb meglepetések, főleg akkor, ha Ibsen más darabjait és dramaturgiájának jellegét sem ismeri, mert a tanulmányai folyamán kimaradt a szerző a biologizmussal és az élethazugság fogalmával együtt. (A darabnak nem ártanak a húzások - ezúttal a rendező szerepel dramaturgként is a színlapon, saját maga hajtotta ezek szerint végre a szükséges változtatásokat Kúnos László fordításán.)

Pedig azért – ha már elmegy az ember Básti Julit nézni a Centrálba – mellékesen elgondolkodhat ezen, hogy tényleg hosszú távon van-e értelme folyton másoknak megfelelni (ebből azok a mások sem profitálnak túlságosan!), érdemes-e a közvélemény nyomására hazudni, és akkor még nem is volt szó az eutanázia kérdéséről, amely szintén belekeveredik a többi jobban kitárgyalt probléma közé.

Ami még megfontolásra érdemes: a darab végén a főszereplőnk, aki addig már mindent elmondott arról, hogy milyen borzalmasan züllött és kellemetlen alak volt a férje, hirtelen eljut arra a pontra, hogy elkezdi ezt az embert, akivel évtizedeket töltött el úgy, hogy nem értette meg, másként nézni. Megérti a szempontjait, és úgy tűnik, hogy végül mintha meg tudná neki bocsájtani mindazt, amiben neki ártott.

Ez a mozzanat az, amelyiket talán igazán érdemes kiemelni és megőrizni az előadásból. A valóság álcázásának és az állandó jószándékú hazudozásnak a feleslegessége elég határozottan átjön úgyis, bár kötve hiszem, hogy akinek ez már beidegződés, az egy színházi előadás hatására majd megváltozik.

A Kísértetek bemutatása bátor húzás a színháztól, mert a darab nem illik bele a profiljába, nem szórakoztató, sőt nyomasztó, nem érezzük magunkat jobban a megtekintésétől, nem kapcsolódunk ki, viszont a színház művészei számára ez kétségtelenül fejlesztő hatású lehet. Élettel kell megtölteni egy tandrámát, amely nem hálás feladat, viszont kihívás. Aki a felsorolt színészeket szereti, azok az előadás igazi célközönségét képezik – aki rájuk kíváncsi, az nem fogja megbánni, hogy kilencven percre bement a Centrálba.

Ps.A fenti sorokat azonnal az előadás után írtam le. Azóta eltelt 24 óra, a posztolással ki akartam várni a premiert. Kivártam, sőt eltelt annyi idő, amennyi alatt akkor is kész lettem volna, ha ma nézem. Ennyi idő után némileg más lett a kép. Jobbnak érzem az egészet, mint éppen a megtekintés közben, vagy rögtön utána. Ma egész nap még ez foglalkoztatott és három drámaórát is tartottam ennek kapcsán, a mű alapkérdését körüljárva, és a jövő héten is lesz még néhány osztály, ahol ezt szóbahozom és megbeszéljük. Nem hiábavaló megnézni.

Címkék: Alföldi Gáspár Sándor Básti Juli Centrál Színház Gáspár Tibor Ágoston Katalin Kálmán Eszter Kísértetek Ódor Kristóf

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9913553213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.