Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Annyira sok prózai színházi bemutató nincs januárban, de ha az ember régebbi előadásokat is pótolna, figyeli az operaházi eseményeket, sőt koncerteket beütemez, akkor azt fogja tapasztalni, hogy minden napra jutNA valami igazán fontos, sőt küzdhet a bőség zavarával pontosan úgy, ahogy eddig bármikor.

Most van a hónap közepétől a Zeneakadémián az operavizsga fesztivál (egy kínai és egy jeruzsálemi vendégjátékkal), ezt még itt az elején kiemelem.

2017-ben nekem 242 előadás jutott – és megállapíthattam, hogy az iskolai szünetek teljes kihagyása mellett heti átlagosan egy „pihenőnapom” volt, bár ez a valóságban nem így nézett ki – több üres este és több duplanap. Januárban muszáj lesz kihagyni, ami kihagyható, a hónap nagyobb részét mégis egyedül fogom tölteni a gyerekekkel, és ez mégis csak egy erős szempont.

Nézzük a részleteket:

Az Erkel Színház és a Müpa műsora most van a Fidelióban először együtt felsorolva a prózai színházakkal, ami ésszerű dolog, hiszen voltaképp mindenki ugyanazokért az estékre akarja megszerezni a nézőket.

A szokásos újévi koncertek után az Erkelben egy Cigánybáró-sorozat pótolja a díszlet hiánya miatt kimaradó szokásos Denevéreket, majd lesz három ritkán játszott opera koncertszerűen.

A vámpír az első, az eredetileg kiválasztott „saját vámpírunk” helyett visszajön Bruno Taddia, akit az Olasz nő-ben már láthattunk –  és aki látta, az nem felejti -, ez azért megemlítendő, bár Kolonits Klára miatt már úgyis nézendő, így a bariton már csak ráadás. Sőt: Cser Ádám is vezényel, és a többi közreműködő sem „futottak még” kategória, emiatt külön be is linkelem a szereposztást, mert rengeteg jegy van még 1200 Ft-tól kezdődően. Tavaly a Zeneakadémián láttam Almási-Tóth-rendezésben, megtetszett eleve a mű is. Ismeretlen opera – koncertszerűen, ez az utóbbi időkben gyakori lett, de még mindig elég kevesen vannak, akik kockáztatni akarnak. A hagyományos esték kedvelői akkor fognak felderülni, amikor megkapják a Toscákat, ráadásul két szereposztásban. Ugyancsak két szereposztásban lesz Pomádé is. A hónap legvégén pedig egy újabb ritkán látható mű kerül elénk, a Porgy és Bess. Ami meglepő, ez népszerű darabnak tűnik, de még vannak rá jegyek bőven.

Az Operaház felújítása miatt a Müpában is készül három koncertszerű előadás (Turandot, Az árnyék nélküli asszony, Othello), amelyeket idén máskor nem lehet élőben meghallgatni. Ha már Müpa – jan. 14-én egy operabeavatós Figaro házasságára is lehet számítani, délelőtt és délután eltérő programmal. (A legutóbbi A sevillai borbély volt, arról itt a beszámoló – hasonló felépítésű előadásra lehet számítani.)

Január folyamán az Ódry Színpadra igyekszem többször eljutni, ahol a mindig rengeteg a bemutató, és nagyon le vagyok maradva. Novemberben is volt vagy hat, és a hónap folyamán lesz egy Ahogy tetszik, és a Nyíregyháza utca. Utóbbi az amszterdami roma prostitúcióról szól, munkabemutató formájában már láttam december közepén. Kemény előadás, egy hónap alatt sokat változhatott.

A Katona Sufnijában sor kerül Dankó István első rendezésére, a Holt lelkekre, benne figyelemre méltó fiatal színészekkel, két egyetemistával is – Lestyán Attilával, Vizi Dáviddal. Ezzel tervezem az évemet kezdeni.

Valószínűleg ennél jóval nagyobb figyelmet fog kapni a Centrálban Ibsen Kísértetek című drámája, amelyet Alföldi Róbert rendez – Básti Juli, Gáspár Tibor és Gáspár Sándor főszereplésével.

A másik előadás, amelyről valószínűleg gyorsan olvasható lesz tucatnyi hivatalos kritika is az Örkény Színház Kafka-adaptációja a hónap közepén, amelynek a főszereplője Polgár Csaba.

Az Orlai Produkció Szabó Máté rendezésében újabb bemutatóját most a Hatszín Teátrumban tartja. A Heisenberg két szereplője Benedek Miklós és Ullmann Mónika.

Ez messze nem minden, Budaörsön jön az Egerek és Emberek, a MU-ban Othello, a Jurányi Házban A gólyakalifa…

Több nap van, mint előadás…Meglátjuk, hogy mit sikerül megnézni, de aztán jön a február, és jön a folytatás.

Címkék: Ajánló Súgó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3113522071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.