Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem sűrűn veszik elő Tennessee Williams „The Glass Menagerie” című darabját a színházak, a színházi adattárból mindössze 14 bemutatóról lehet tudni, amelyek közül egyedül a Madách Kamara előadásával találkoztam 2003-ban, amely akkor már két éve ment (Huszti Péter rendezés, Piros Ildikóval, Viczián Ottóval,Crespo Rodrigóval, Pikali Gerdával). De ennél jóval korábban, gimnazistaként már olvastam, nagyjából annyi idősen, mint ahogy most a lányom megismerte. Most ráadásul vadonatúj fordítás is készült, Barabás András munkája. (Még itt az elején ne felejtsük el Morcsányi Géza dramaturg megemlítését sem.)

A Radnóti előadását Valló Péter rendezte, akinek kifejezetten erőssége, ha kevés szereplős darabban az emberi viszonyokat kell árnyaltan bemutatnia, és ezek –  hangsúlyozottan a színészre, nem pedig a látványra épülő – előadások a Radnóti intim közegéhez is mindig jól illeszkednek. Jól funkcionál Horváth Jenny díszlete, amely képes elérni, hogy a narrátori szövegek elkülönülhessenek a történettől, Benedek Mari ruhái pedig jelzik, hogy ez a XX. században történt.

A színlapot végigolvasva előre sejthető volt, hogy ez a vállalkozás csak jól sikerülhet, de a főpróba után ez már múlt időben is elmondható: igen, ez egy olyan előadás, amelyiket érdemes lesz hosszan műsoron tartani, meg fogja a nézőket érinteni., és remélhetőleg díjakkal is megszórják majd. Inkább azt lenne nehéz megtippelni ezúttal, hogy mely színészeket fognak leginkább kiemelni, mert annyira rendben volt mind a négy – Kováts Adél, Lovas Rozi, Nagy Dániel Viktor és Porogi Ádám -, akik alkatilag a szerepeikhez is passzoltak.

Tennessee Williams önéletrajzi műve ez, első nagy sikere 1945-ből, amelyben három olyan embert látunk, aki az életben nehezen boldogul. Fogalmam sincs, hogy aki ezt olvassa, mennyire ismeri a sztorit, de az angol nyelvű wikipédia oldalról akár részletesen és gyorsan tájékozódhat, bár a cselekmény könnyen követhető akkor is, ha valaki előzetes információk nélkül ül be a nézőtérre.

Egy kudarcos történet perfekt előadását látjuk, a kérdés már csak az, hogy fog ez az egyes nézőre hatni. Egészen átélhetővé válik a szereplők lehangoló sorsa, így megyünk velük, és mi is hajlamosak leszünk az életet a harcképtelenek oldaláról szemlélni, akiket az erősek a saját túlélésük érdekében hátrahagynak - lásd a sokat emlegetett és csak fényképen jelenlévő apafigurát, vagy a narrátori szerepet is betöltő fiút, akit Porogi Ádám játszik - , ugyanakkor a színészi játékot élvezve az ember óhatatlanul is bizakodni kezd, hiszen „ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”. Mégis van okunk reménykedni, ha egyszer ilyen jó előadásokat nézhetünk.

A nézőre tett hatás jellege nagyban múlik azon, hogy a történettel szembesülő magában talál-e közös pontokat bármely szereplővel, a tehetetlenségében gyermekein zsarnokoskodó anyával, az emberek elől elzárkózó fiatal lánnyal, aki hasonlóképpen törékeny, mint a darabnak címet adó üvegfigurái, vagy éppen a családja és az önálló útra lépés között őrlődő fiúval. Amennyiben igen, akkor az előadás jóval mélyebbre megy benne, és nem pusztán egy kellemes estéről van szó remek színészekkel.

Két váratlan fordulatnak is tanúi vagyunk, de aztán mégsem tündérmeseként végződik a történet, visszatérünk a realitáshoz és csak azzal az üzenettel mehetünk haza, hogy az ember mégis csak egyedül van, magára számíthat, csak magát tudja kimenteni a gödörből, és azt sem sérülések nélkül.

Az előadást én egy jól eljátszott kvartettnek láttam, amelyben a második részben bekapcsolódó, de már az első részben is futólag megmutatott Jim (a legéletrevalóbb és bárkivel jól kommunikáló fiatalember, az iskola egykori sztárja) éppen olyan fontos, mint a már említett három „lúzer-gyanús” figura. Nagy Dániel Viktor, akit remélhetőleg sokan láttak már Leszámolás velem című egyszemélyes előadásában, pontosan hozza a sikerember-típust, aki tervez, és a kitűzött céljait rendre megvalósítja majd, akkor is, ha eleinte akadályba ütközik. De láttatja a folyamatot is, ahogy valóban megtetszik neki Laura, és elhisszük, hogy képes lenne megváltoztatni a sorsát, meg van benne az erő és az empátia is, de már máshogy tervezte, így a csoda ezúttal elmarad, de a változás lehetősége mégsem egészen kizárható.

Porogi Ádám egyszerre van kint és bent, narrátorként visszaidézi a történteket, és be is lép a jelenetekbe, sőt ez a kettősség másként is észlelhető. Az apa által magára hagyott család tagjaként egyszerre vesztes, aki nemcsak a saját álmai megvalósításával küszködik, de a körülötte szenvedők problémáit szinte megfigyelőként észleli. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja magát sem egészen kimenteni a helyzetből, bűntudata pedig 15 év után is hajszolja. Az alkoholizmus, mint menekülési útvonal tipikusnak mondható egyébként is, a szerző műveiben sem ez az egyetlen érzékeny fiatalember, aki más megoldást nem talált. Porogi Ádámot a hasonló szerepek eddig is megtalálták (lsd. Hosszú út az éjszakába, Sirály, Mellékhatás, illetve legutóbb a Visszavonulásban), aki ismerte korábban őt is és a darabot is, sejthette, hogy nagyjából milyen lesz éppen Tomként, de mivel a színész korábban leginkább Kecskeméten volt látható, a Radnóti törzsközönségének ez a színész és ez az alakítás kellemes meglepetés lesz, narrátorként is és a történet egyik elszenvedőjeként is. (Nekem ez a tízedik vele nézett előadásom, és már azonnal az első alkalommal, a II. Edwardban megjegyeztem. )

Kováts Adél a Radnóti egyik oszlopa évek óta, így vele kapcsolatban legelsősorban az jutott eszembe, hogy most már muszáj újranézni tényleg a Vágyvillamost, amelyet még a blogírás előtt láttam, 2011 októberében, és így nem tudok róla a napi ajánlókban az előadással kapcsolatban semmit se belinkelni, pedig egészen kitűnő előadás, és kellene.

Ami igazán nagyszerű a színész játékában, hogy mi ugyan elsősorban a narrátor szemén keresztül nézzük, valóban elviselhetetlenül ráül a fia életére ez az anya, de eközben értjük cselekedeteinek mozgatórugóit is. A régi gazdagságát elveszítő, az ültetvényes Dél közegéből kiszakadó, majd a férje által is magára hagyott asszony kétségbeesett küzdelmét is látjuk a történetben, aki önálló létfenntartásra alkalmatlan, munkahelye sosem volt, így most már csak a gyermekei boldogulása által maradhatna a felszínen. Összetett ez a nőalak, aki a legnagyobb jóindulattal árt éppen annak a két embernek, akikhez még köze van. Mondanám, hogy jó nézni – de inkább vegyes érzéseket kelt az emberben, ha netán másokra/magára asszociál a láttán.

Mind a négy szereplő fontos, de szeretni mégis Laurát, a Lovas Rozi által játszott álmokat kergető, a térdsérülése miatt iskoláit rendre félbehagyó, önigazolási problémákkal küzdő fiatal lányt szeretjük, érte aggódunk, hogy az életében ne csak az üvegfigurák legyenek a társai. Figyeljük, hogy a három másik szereplőhöz hogyan tud kapcsolódni, és átéljük vele a megvalósulni látszó csodát. Valaki tényleg meglátja benne a szépséget, amit mi persze a darab elejétől kezdve érzékelünk. Korábban is voltak jó szerepei a Radnótiban, de most éreztem, hogy miskolci sikerei (A vágy villamosa, Tanítónő) után ismét túlugrotta magát, megint árad belőle az "izzó fényesség", úgy tűnik, hogy hosszabb időre is megérkezett. (Drukkolunk neki, hogy ha egyszer csoda történt vele, ez meg fog ismétlődni - tartósabb kihatással.)

Az előadás nagyon jó estét fog szerezni mindenkinek, aki legalább egyet már eleve kedvel a felsorolt négy színész közül, még akkor is, ha az amerikai naturalista drámák nem vonzzák, de kiválóan alkalmas az előadás arra is, hogy átgondoljunk, hogy bennünk mennyi van azokból az embertípusokból, akiket ez a négy nagyon jó színész képvisel. Lehet csodákban bízni, de nem érdemes mások beavatkozására várni, lépni kell. Nekem ezt üzente ezen a csütörtök estén az Üvegfigurák.

ps. Megjelent a színház rendhagyó magazinja, száz oldalnyi olvasnivaló képekkel. Mostanáig a feléig olvastam végig, de talán ez a legtartalmasabb ilyen kiadvány, amit eddig láttam. Akit érdekel a színház, menjen érte és kapjon fel egyet. Messze több ez, mint a várható előadások adatainak megismertetése.

Megpendítik, hogy építkezés várható a szomszédban...Hát igen, három éve írom ezt a blogot úgy, hogy a házunkban építkezés folyik, végeláthatatlanul. A színháznak több szerencsét kívánok. (Lassan szimbólumot kezdek ebben is látni...)

Címkék: Kováts Adél Nagy Dániel Viktor Valló Péter Radnóti Színház Morcsányi Géza Porogi Ádám Lovas Rozi Benedek Mari Horváth Jenny Üvegfigurák

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2413505469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.