Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Őrült tempóban építkeznek, és így hatalmas a zaj a Rózsavölgyi Szalon vidékén a délelőtti órákban, de arra a hetven percre, amíg a sajtóbemutató tartott, mindez megszűnt, vagy legalábbis nem vettem észre, mert annyira lekötöttek a látottak.

Oleksandr Mardan kortárs ukrán szerző darabját Varsányi Anna jól mondható fordításában Dicső Dániel rendezte, két briliáns színésszel, akiket korábban soha nem lehetett együtt színpadon látni. Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt Makranczi Zalán és Balsai Móni meghívása, de nagyon eltalálta az ízlésemet, és akár további előadásokban is szívesen nézném őket a Rózsavölgyiben IS.

EDV 3745

Az előadásról a színház szórólapja sokat sejtetően ír, de egészen egyértelműen a megtekintés által sem kapunk választ a legtöbb kérdésre, most fokozottan igaz, hogy „az előadás a néző fejében születik meg”. Deés Enikőt jelöli meg a színlap dramaturgként, de mivel új a mű, fogalmunk sem lehet, hogy miféle beavatkozásokat hajtott végre, vannak-e jelentős húzások, vagy sem. A ködöt szándékosan nem oszlatják el, nem vagyok annyira elbizakodott, hogy azt gondoljam, hogy rájöttem az egyedüli érvényes értelmezésre.

Az előadással kapcsolatos számtalan kérdést, a bizonytalanságokat jól mutatja Makranczi Zalán folyamatábrája, amelyet én is ide másolok a színház honlapjáról:

Zalán

A saját értelmezésemmel nem akarok senkit befolyásolni, most sokkal többet ér az, ha valaki minden előismeret nélkül csak úgy beül, és hagyja magára hatni az előadást.

Ami egészen biztos: a két színész valóban rendkívül árnyaltan játszik karnyújtásnyira tőlünk, élő emberek kerülnek elénk. Balsai Móni alakja körül kevesebb homály van, és ez a nőalak van olyan komplex, mintha egy Csehov-darabból lépett volna elénk, míg Makranczi Zalánból legalább kétfélét látunk, és mindkettő megfog minket, még akkor is, ha kétségeink támadnak az őszinteségével kapcsolatban.

Egy elegáns lakásban vagyunk, Valentin nap éjszakáján – ez a támpont.

((Számomra a február 14 mindig különösen fontos nap volt, apám születésnapja, illetve 2013-ban éppen a Rózsavölgyi Szalon ezen a napon tartott előadásával kezdtem el a blogírói tevékenységemet, ez ismét róluk szól, de már az 1927. bejegyzésem, így a dátumról ez a színház is eszembe szokott jutni logikus módon azonnal.))

A Szalonhoz nagyon illenek az ilyen egy helyszínen játszódó darabok, Enyvvári Péter néhány bútorral most is jelzi ezt, Cselényi Nóra pedig a ruhával is el tudja finoman különíteni Makranczi Zalán két különböző figuráját, és láhatjuk, hogy a felső tízezer körében játszódik a történet.

A sztorit magát nem piszkálgatnám, valóban az is kérdéses, hogy mennyi a szerepjáték, a képzelet és a valóság abban, amit látunk – talán a telefonbeszélgetések valóban megtörténnek,

EDV 3691

abba bele lehet kapaszkodni -, ugyanakkor maga az élethelyzet az így is ismerős, fontos ezzel szembesülni, még akkor is, ha a közönség viszonylag elhanyagolható százaléka tartozhat éppen a leggazdagabb emberek közé. (Igen, talán ebben is lehet vonzerő, hogy látjuk, hogy a milliomosoknak is vannak nehézségei az életben.)

A színlap is utal arra, hogy a párkapcsolatok válságáról szólna az előadás. Nem hiszem, hogy a nézők között tömegesen lennének otthon ülő üzletember-feleségek, akiknek a személyzet irányítása és a fogadásokon való részvétel megszervezése az egyetlen feladata, de bőven lehetnek, akik szép hosszúra sikerült, ámde elunalmasodó házasságokban érzékelik, hogy már elfogyott körülöttük a levegő. (A legutóbbi premier is erről szólt, a Visszavonulás – egészen más stílusban.) A Szalon művészeti vezetőjének teljesen igaza van, a célközönséget sokkal jobban érintheti ez a probléma akármilyen darabbal körítve (és persze kitűnő színészek által prezentálva! - mert itt a lényeg), mint akár a politika, vagy más társadalmi kérdések. Aki ide jár, annak húsbavágó létfenntartási problémái egyébként sem nagyon lehetnek.

Örök probléma, hogy lehet bármilyen emberi kapcsolatot élőként megtartani hosszú távon. Energia befektetés nélkül óhatatlanul is kiüresedik minden, és az előadást nézve azt is el kell döntenünk, hogy egy ilyen folyamat visszafordítható-e vagy sem, vagy legalább más szinten tovább lehet-e működtetni valamit, ami már szinte szétesett. A választ erre már inkább megadja az előadás, de a nézőtől is sok függ, sőt a pillanatnyi közérzetétől is. Én például ezen a délelőttön még az előző napom hatására rendkívül bizakodó hangulatban ültem be, sőt ez a hangulatom azóta is tart, még most pénteken is a bejegyzés írásának időpontjában, de ettől még a tisztánlátásom nem veszett el. Az előadás első jelenete mintha azt üzenné, hogy végig legalább annyira oda kell figyelni a mellettünk élőkkel kialakított kapcsolatainkra, mintha egy kertet gondoznánk– a sikernek ez lehet a titka. Ha nem ezt tesszük, akkor mindenféle extrém-akciókkal kell valahogy a mulasztásokat pótolni, ha ugyan nem késünk el vele.

EDV 3631

Az első jelenet hangulata a Kékszakállú herceg várát juttatta eszembe, elég sok átfedés van annak a problematikájával is –  a férfi-nő kapcsolat üzemelési nehézségeiről szól mindkettő, és a thriller-elem is közös bennük.

Az előadás problémáira egy legyintéssel válaszolna bárki, aki éjjel-nappal megélhetési gondokkal küzd, a mókuskerékben kevéssé vehető észre, ha eltávolodnak lélekben az emberek – a szabad idő teszi ezt a luxust lehetővé. Ezt láthatjuk a nő példájából, ennek az árnyoldalait. Az idő értelmes kitöltése nem egyszerű, bár az értelmes cselekvés lehetősége talán megtalálható akár önállóan is.

Az előadásról eszembe jutott Vörösmarty verse – „míg nyomorra milliók születtek, néhány ezernek jutnNA üdv a földön, ha istenésszel, angyal érzelemmel használni tudnák éltök napjait…”- ott az a feltételes mód, lehet, hogy sokkal kevesebb embernek megy ez, mint ahogy a költő gondolta.Lehet, hogy csak néhány száznak van együtt minden a boldogsághoz?

ps. Aki várta, hogy 2,5 oldal után felfedem a kissé bombasztikus címem jelentését, annak csak annyit, hogy ez a műből vett idézet. Nem lesz sem idill, sem sztriptíz a szó valódi értelmében, viszont csak javasolni tudom a darab megtekintését, mert ennyire jó színészeket látva mégsem érezhetjük komolyan, hogy veszve van minden. A mentőkötelet odadobták nekünk, vegyük észre.EDV 3556

Éder Vera fotóiért köszönet a Rózsavölgyi Szalonnak.

Címkék: Makranczi Zalán Rózsavölgyi Szalon Balsai Móni Dicső Dániel Cselényi Nóra Enyvvári Péter Valentin nap éjszakája Deés Enikő

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4513503471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.