Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Felhőtlen, szép estém volt vasárnap az Erkel Színházban. Minden működött, jó volt a szereposztás, a nézőtér (akció nélkül is) megtelt az ismeretlennek számító Rossini operára, a közönség követte, majd élénken ünnepelte is az előadást.

Lehetne csak ennyi is a cél, hogy a néző kapjon napokra, jó esetben hetekre elég muníciót, hogy a saját életét jobb kedvvel viselje. Igen, ettől a vígoperától határozottan jobban érezzük magunkat, de Szabó Máté rendezése mégis több lett, mint "csak" egy szórakoztató zenés előadás, az életünkhöz is hozzászól – de erre esetleg csak utólag ébredünk rá, az előadás másnapján, amikor a poénok már elhalványulnak.

23795427 10155868741227232 4218748626493462629 n

Az Olasz nő Algírban eddig kimaradt az Operaház repertoárjából, de egyszer, 2008 júniusában a Klebelsberg Kultúrkúriában már bemutatták profi énekesekkel. Mély nyomokat hagyott bennem a magyar környezetbe helyezett rendezés, és olyannyira nem tetszett az egyébként jó alapötletből elkészített végtermék, és olyannyira elégedetlen voltam néhány szólista teljesítményével, hogy magát az operát is elkönyveltem érdektelennek, annak ellenére, hogy az az énekes, aki miatt Pesthidegkútig képes voltam elzarándokolni (Hábetler András) történetesen nagyszerűen játszotta Taddeo egészen ráírt szerepét.

Ez után az előzetes benyomás után még az is lehet, hogy hagyom magam sodortatni a körülményektől (ezen az estén is lett volna több más sürgősen nézendő opcióm, elég színház dolgozik Pesten), de a rendező, Szabó Máté személye miatt már a műsor megjelenésének pillanatában tudtam, hogy mindkét szereposztásban találkoznom kell majd ezzel a vígoperával ismét. Néhány tavalyi tapasztalatból okulva, sem a korábbi A hugenottákra, sem erre nem készültem előzetesen - ha azt leszámítom, hogy az elmúlt két hétben bel canto operákat hallgattam - a Lammermoori Luciát és A sevillai borbélyt felváltva.

Szabó Máténak az Operaházban is volt már két nagy dobása – a méltatlanul kevés próbaidő ellenére is  remekül sikerült (félig szcenírozott) Doktor Faust, illetve a tavalyi Lammermoori Lucia, amelynek a díszlete nem készült el időben, és pótmegoldásként egy építőipari állványzatban láthattuk. (Az igazi díszletéhez eddig csak a japánoknak lehetett szerencséjük az elmúlt hetekben, mi pedig majd márciusban láthatjuk meg úgy, ahogy a rendező – talán - elképzelte.)

Ezzel a feladattal, egy közönségbarát és jól játszható vígoperára adott megbízással a rendező némi kompenzációt kapott a tavalyi méltánytalanságért, hiszen mindenki őt hibáztatta a látvány hiányosságáért. Most harmadszorra, ennyi hányattatás után, idei vállalkozását láthatóan teljeskörű siker koronázza, közel 12 ezer ember fogja az előadást megnézni, és a későbbi évadok repertoárjára visszasírni.

Persze minden nyilván nem lehet tökéletes, az egyik főszereplő – Szvétek László – talán két héttel a premier előtt kidőlt, így Bakonyi Marcell hirtelen nagyot ugrott a ranglétrán, Aliból Musztafává, szolgából bejjé változhatott. (Milyen szerencse, hogy Nürnbergben már énekelte a szerepet, nem a nulláról kellett hirtelen betanulnia.)

Ebben az operában szinte minden szerepnek vannak hálás részei, de Musztafáé egészében az. Basszusok álma, mármint az olyanoké, akik kacsintgatnak a buffo karakterek felé. Szabó Máté ráadásul további poénlehetőségeket ad neki, amelyek által valóban sokat nevetünk ezen a bunkó, hiú, ostoba, újgazdag macsó zsarnokon (nagyjából ez jutott első körben eszembe a szereplőről), aki a legkevésbé sem vonzó, annak ellenére, hogy nem néz ki rosszul. Nárcisztikus figura, aki csak használja az embereket, nem személyként viszonyul hozzájuk, sőt talán nem is veszi észre, hogy azok is érző lények, akiket nem lehet csak úgy lerakni, felszedni. Pontosabban igen, egy bejnek mindent lehet – ez a tapasztalata, hiszen mindenki hagyja magát. Nemcsak a szolgák, de a feleségek is felcserélhetőek egyik pillanatról a másikra. Elég néhány perc, és azonnal értjük, hogy Izabella miért nem akar a háremébe tartozni, inkább az okozhat fejtörést, hogy rájöjjünk, hogy a felesége milyen szerethető vonásokat látott meg benne eredetileg.

23632657 10155868741432232 1849044145088824134 oVassilis Kavayas (Lindoro) és Bakonyi Marcell (Mustafa)

Bakonyi Marcell megjelenésére és hangjára még irigyei (ha vannak) sem mondhatnák, hogy taszító hatást kelt alapjáraton, és az énekes dicséretére legyen mondva, mindent megtesz azért, hogy mégis egy kellően ellenszenves felfújt hólyagnak lássuk, akit kicsit sem sajnálunk meg később sem azért, mert rendesen kigúnyolják. A rendező is mindent megtett a sikere érdekében, jó poén az, hogy Musztafa Milan drukker és a focicsapat emblémájával díszített fürdőköpenyben és Milan-sállal a nyakában mászkál, vastag lánccal, és a háremében is olasz filmet néz (arab felirattal!! – a rendező ügyel a részletekre!) – a Dolce vitában Anita Ekberget csodálja, amint a Trevi kútban fürdik, ennek mintájára képzeli el az olasz életet. Sznobizmusból körülveszi magát antik szobormásolatokkal, amelyekkel sem ő, sem olasz foglyai nem tudnak mit kezdeni, esetleg a kabátjukat tudják rájuk dobni – ez is sokatmondó kép.

Könnyen el tudjuk képzelni, amikor valaki eljut oda, hogy megunja a saját életformáját, és jó dolgában valami egész másra vágyik. Musztafa történetesen egy olasz nőre, aki már sok udvarlót megkínzott…- Valóban ez van a szövegben. Ime egy macsó, aki megunta, hogy a nők kényeztetik, helyett ki akarja próbálni, milyen az, amikor packáznak vele. Megkapja, de másként éli meg, mint amire számított – foglalhatjuk össze röviden a történteket. (Igen, az élet nagy fintora, amikor teljesíti a vágyunkat, csak éppen későn, vagy így derül ki, hogy nem gondoltuk át eléggé, hogy mire érdemes igazán vágyakozni.)

A cselekmény elég keserves, és akár hétköznapi is lehetne egy pontig: nem Musztafa az egyetlen, aki jó dolgában, mert a felesége önzetlenül mindent megad neki és körülrajongja, megunja őt, és egy újat, izgalmasabbat szeretne helyette, ami viszont eltérő: van pénze, vannak emberei, és egy ideig úgy tűnik, hogy ez elég is. Mivel ez vígopera, nevetségessé válik – ez az, ami felvidít minket, nézőket, néha az önző zsarnok tényleg pórul jár – legalább a színpadon, ha az életben nem is.

Nem Musztafa az egyetlen megvezethető férfi, Taddeo szintén az, aki a címszereplő után koslat, bár a nő világosan ismertette vele, hogy másba szerelmes. Úgy tűnik, nehéz az ilyesmit elhinni-elfogadni, hogy szerelmünknek más kell, így jönnek a megpróbáltatások, a fogság és a hoppon maradás. Szenvedéseiért csak magát hibáztathatja. Cseh Antal szintén hús-vér figurát formál ebből a máshogyan lúzer férfiból, akinek ragaszkodását mintha kicsit mégis viszonoznák. Személyes pech, hogy az „igazi” meglesz, és nem jöhet szóba Izabellánál pótmegoldásként. Viszont a ranglétrán előbbre lép, kajmakán lesz belőle, ezernyi kitüntetéssel borítják, és új egyenruhájában lesz csak igazán nevetséges, amelyben még mozogni sem egyszerű. Jól áll a szerep Cseh Antalnak, aki ezzel párhuzamosan A sevillai borbélyban is fellép (mostanában Szegeden), sőt most volt Dulcamara is a Szerelmi bájitalban is a napokban. Ha a szerelemben nem is szerencsés ez a Taddeo-figura, annál lendületesebben alakul Cseh Antal, a basszbariton pályája (azt, hogy hivatalosan most basszus vagy bariton az Operaház honlapja sem nyilatkoztatja ki, alig van más, akinek megjelöletlen a hangfekvése, mindössye "magánénekes", ezzel nem hibáznak. Ha nekik sem megy, akkor én pláne nem vagyok hivatott ennek a kérdésnek az eldöntésére).

olasz12Vörös Szilvia (Isabella), Bakonyi Marcell és Cseh Antal (Taddeo)

Lindoro szerepében számomra (és nyilván sokaknak) korábban ismeretlen, fiatal görög énekes látható, Vassilis Kavayas, akinek életrajzából kitűnik, hogy Rossini és Mozart specialista, így nem csoda, hogy remekül szól ebben a szerepben. Nem látszik rendkívüli férfinak, de mégis ő tette az első nagy benyomást Isabellára, és az első szerelemnek köszönheti a nő ragaszkodását. Musztafa szakácsként hasznosítja, és a rendező egy szépen felépített pizzasütő jelenettel ajándékozza meg. Nem izzik ugyan a levegő, amikor kettesben marad szerelmével, de végtére ez egy vígopera, nem muszáj hiperrealista mozzanatokat keresni benne.

23669067 10155868741372232 8435661184658284459 oVassikis Kavayas, Vörös Szilvia és Cseh Antal, immár kajmakáni díszben

A női szereplőkre áttérve, Szemere Zita a várakozásoknak megfelelően magas szinten hozza a szerelem- és szeretetéhes feleséget, Elvirát. Kritika nélkül szemléli a vele durván és elutasítóan bánó férfit, akivel szemben – hiába nézi csodálattal a címszereplő magabiztosságát – képtelen lenne taktikához folyamodni, csak szeretni tudja, mégpedig feltételek nélkül.

Az Operaház ismertetője nem ezt a női karaktert tartja csodálatraméltónak és bölcsnek, hanem Isabellát – aki szórakozik a férfiakkal és kijátssza őket, hogy saját érdekeit érvényesítse. Nem Elvira, nem ez az elfogadó és kedves nőtípus a minta, nehogy valaki megtévedjen és lemásolja, vigyázat! Ha őt követjük, mi is érdektelenné és unalmassá válunk a szeretett férfi szemében – ez a tanulság, és ráadásul mi leszünk a hibásak érte.

Szemere Zita most is szerethető, aki az idő nagyobb részében elveszetten és  kellően rossz közérzettel nézi a körülötte folyó eseményeket, amelyekkel sodródik. Nem is régen volt már Gilda, nem ez az első nőalakja, aki képes mindenáron szeretni egy erre érdemtelen pasast – akár meg is szokhatta mostanára az önfeláldozást. Ahogy a szemét néztem, azok a gazdájuk által magukra hagyott kutya-fotók villantak be, amelyeket a facebookra rendre kitesznek. Igen, egészen hasonló lenne az ő sorsa is. Tiszta illúzió azt hinni, hogy jobbá változhatna akármilyen taktikázás által– Musztafából nem lesz szerető és valóban figyelmes férj, a történetet nem véletlenül zárja le ripsz-ropsz a szerző, nehogy még a végén eszünkbe jusson bármi valószerűséget is várni a végkicsengéstől.

olasz11Bakonyi Marcell, Dobák Attila (Ali), Szemere Zita (Elvira) és Simon Krisztina (Zulma) a háttérben  hallgatják, hogy döntenek a sorsukról...

Szemere Zita mindent tud, az ellenkezőjét is játssza ennek a típusnak – volt már Norina a Don Pasqualéban, illetve legutóbb két nappal korábban Adina is a Szerelmi bájitalban – utóbbit kénytelen voltam kihagyni, pedig előre örültem, hogy ilyen rövid időn belül két ennyire eltérő szerepben is láthatom majd az énekest.

Simon Krisztina is kapott egy jó jelenetet, Elvira bizalmasaként mintha Alival, a bej szolgájával szimpatizálna, akit Dobák Attila játszik. Utóbbi Bakonyi Marcell Musztafává válása után mindkét szereposztásban helyt kell, hogy álljon. A szerep nem nagy, de látványos, van egy saját áriája, és ennyiből is megállapítható, hogy egy ígéretes énekes-egyéniség tért haza hosszas külföldi (olaszországi és amerikai) tanulmányai után, és amennyiben itthoni karriert is tervez, fogunk róla a továbbiakban eleget hallani. Első nézésre is felkelti a néző érdeklődését. (Aki most nem látja, találkozhat vele nemsokára a Bohéméletben és februárban a Simone Boccanegrában is.)

Vörös Szilvia élete első fő-, sőt címszerepét játszotta ezen az estén, meggyőző erővel, lendülettel, szerethetően. Azt a benyomást kelti, mint aki nem kifejezetten monogám alkat, sőt szíve szerint jól elszórakozott volna mindhárom hódolójával is, láthatóan ügyesen bánik a kényes helyzettel, egyáltalán nem zavarja meg az sem, ha mindhárom férfi egyszerre van jelen. Egy igazi nő, aki inkább tűnik férfifogyasztónak, mint az „operairodalom legbölcsebb, legnagyszerűbb női karakterének”, ahogy azt a honlap közli velünk.

Egy biztos, leckéket vehetnénk tőle, hogyan kellene a férfiakat taktikázással meghódítani, tanfolyamot indíthatna elhanyagolt feleségeknek abból a célból, hogyan alakítsák át a férjeiket „maflapincsivé”, olyanná, aki nem szól semmit, csak eszik és alszik, csak hát az a kérdés is felmerül, hogy ugyan mire jó egy „maflapincsi”.

(De az a közhelyes gondolat, még vígoperai körítéssel is elég szomorú, de mintha valóban igaz lenne, hogy tényleg nem tudjuk megbecsülni azt, ami van, ami jó, ami működik, és mégis csak „,más kell!, más kell!”)

Tetszettek a szólisták, de még annál is jobban szerettem a nagy együtteseket, amikor hat-hét énekest hallhattunk megszólalni. Rossini is élvezhette, A sevillai borbélyhoz is hasonló együtteseket komponált, amelyek abban is hatásosak. Azt érezni, hogy a rendező szintén kiemelten foglalkozott ezekkel a részekkel, amelyek a tegnapi este csúcspontjaivá váltak.

Az előadáshoz nagyon kell a kórus is, akik a bej kíséretét illetve az olasz foglyokat is játsszák. „A maflapincsik karát” a Honvéd Férfikar testesíti meg, akik már szinte belsősöknek számíthatnak az Erkelben, annyi előadásban működtek közre – a teljesség igénye nélkül eszembe jut a Carmen, A bűvös vadász, a Lear, illetve nem is olyan régen a koncertszerű Stiffelio is. A rendező hasznosítja külön közülük a 220 cm magas basszust, Dani Dávidot, akit nehéz nem észrevenni, ha a színpadon van, de örömmel fedeztem fel most is több szólistaként is működő énekest, köztük Gaál Csabát, Hajdú Andrást, Kovács Pétert. Jól szólnak ezek a férfiak, öltönyben is, gatyára vetkőztetve nemkülönben.

olasz2Előleg a másik szereposztásból (Palerdi András (Musztafa), Alasdair Kent (Lindoro), Mester Viktória (Isabella), Bruno Taddia (Taddeo) - háttérben a "maflapincsik kara" (Honvéd Férfikar)

Csak érintőlegesen volt szó róla, de ahogy tavaly is kiderült a Lucia kapcsán, egy operaelőadás fontos része a látvány, nagyon nem mindegy, hogy mit bámulunk három órán keresztül. Cziegler Balázs díszlete – tengerre/sivatagra néző márványpalota – modern bútorokkal berendezve, arab motívumokat is hasznosítva szép is és praktikus is, például jól kivetíthető rá az említett filmrészlet, projektorral és a fehér közegben jól mutatnak a szintén említett márványszobor utánzatok. (Miskolczy Gabriella és Szinvai Pál készítették a szobrokat.) Füzér Anni arab ruhái jól illeszkednek a közegbe, míg az európaiak hatásosan elütnek tőle erős színvilágukkal. Ezt a látványt egészíti ki a fekete-arany színekbe öltöztetett – macskaként is számba vehető – háremhölgyek kara. A táncosok koreográfiáját Katona Gábor készítette, ők is Musztafa udvarának fényét emelik, illetve kitöltik a színpad nagy üres tereit.

Ne maradjon említetlenül a zenekar sem, amelyet ezen az estén Francesco Lanzilotta vezényelt – bennem nem hagytak hiányérzetet, de tegzük hozzá, eleve kevesen is lehettek a nézőtéren, akiknek volt komoly összehasonlítási alapjuk. (Azért ismerek valakit, aki ért az operákhoz, és nyolc előadását látta eddig a Bécsben harminc éve futó, és még mindig műsoron lévő „Olasz nő”-nek is, de úgy vettem észre, hogy ő is elégedett volt mindkét eddig megtartott előadással, és a következő kettőre is visszaül. Igaza van, négy megtekintést tartott elégnek Fodor Géza is ahhoz, hogy véleménye lehessen egy előadásról, ennyi kell - csak nem mindig megoldható technikailag.)

Valami azt súgja, hogy meg fog ez felelni a közönség túlnyomó többségének egyébként is, akik majd nem akarnak a történetből valamiféle tanulságot is mindenáron kiszűrni, viszont jól fognak szórakozni, és sokkal jobb állapotban mennek haza, mint ahogy ez előadásra beültek. És ez azért nagy dolog önmagában is.

Aki pedig mindenáron tanulságot akar, az akár példát vehet korunk hősnőjéről, az Operaház által is mintaként kiemelt Isabelláról, ne hagyjuk magunkat letaposni, foglalkozzunk saját érdekeink érvényesítésével, és próbáljunk ellenállni a körülöttünk élő akarnokoknak. (De juthat más konklúzióra is, csak közben fogja fel az életet is vígoperának, akkor jár a legjobban.)

 

ps. A bejegyzésben szereplő fotók részben az Operaház fotógalériájából származnak, illetve az előadásban résztvevő énekesek facebook-posztjaiból (elsősorban a Vassilis Kavayas által megosztott fotókat használtam). A fotók készítőinek a nevét nem ismerem.

Címkék: Kovács Péter Opera Szabó Máté Erkel Színház Olasz nő Algírban Cseh Antal Cziegler Balázs Simon Krisztina Vörös Szilvia Gaál Csaba Szemere Zita Honvéd Férfikar Hajdu András Bakonyi Marcell Füzér Anni Katona Gábor Dani Dávid Francesco Lanzillotta Vassilis Kavayas Dobák Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2813325133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.