Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Úgy látszik, hiába zárták be az Operaházat, a zenés műfaj csak nem enged el, vagy én hagyom magam könnyen elcsábítani. Két héten belül ez már a második operett (nemrég egy másik ismeretlen operettet is néztem, A chicagói hercegnőt), sőt két musicalt is (a Rozsdalovagot ráadásul itt a Karinthyban, a My fair ladyt pedig…mindenki tudja, hogy hol). Ezeknek nem én vagyok a célközönsége, de némi kíváncsiság volt bennem most is, mert a XIV. René címét ismertem. A műfaj miatt ezeknek az előadásoknak több akadályt kell legyőzniük bennem, mint akár egy átlagos zenés vígjátéknak, nem is beszélve egy Molnár Ferencről, hogy a Karinthy Színház profiljába is beletartozó szerzőt említsek. A véleményemet ebből a nézőpontból kell szemlélni, mert az előadás mégis a néző fejében születik meg, és ugyan van némi köze hozzá a rendezőnek, a színészeknek, a tervezőknek, hogy milyen is lesz az élmény, de talán még annál is többet számít a néző maga, sőt az aznapi állapota sem mellékes. (Lehet, hogy túl merész párhuzam, de nemcsak a körtefán múlik, hogy milyen pálinka lesz a gyümölcséből.)

Két színházmentes nap után kipihenve sétáltam el a Karinthyba, komplikációmentesen, bár a fülhallgatóm kezd elromlani, már csak az egyik oldalon szól ez is, és ha teljesen tönkremegy, vészhelyzetként fogom megélni. De optimista vagyok, és ez a fordulat nem árnyékolta be az estémet.

A XIV. René Harsányi Zsolt, Zágon István és Eisemann Mihály operettje – most „zenés hatalmi őrület három felvonásban, két részben” alcímet visel. Eddig nem játszották túl gyakran, az 1940-es vígszínházi bemutató óta csak a kilencvenes években volt egy-egy szolnoki,kecskeméti és székesfehérvári előadása, így sok pestinek nincs  előélménye róla. Ez nem baj, sőt – legalább a cselekmény fordulatai újdonságot jelentenek, és az egyébként is szerencsés, ha nem kell az előadásnak esetleg egy korábbi nosztalgia által megszépült emlékképet is legyőznie.

Azért az sose véletlen, ha egy darab nem megy sokat, a XIV. Renének is vannak üresjáratai, ráfért volna egy dramaturg, aki kicsit meghúzza. Ha ezt és a történet egyéb gyengeségeit leszámítjuk (amelyek tekinthetők operettes kötelező elemeknek is), elmondható, hogy rendesen színpadra tették a művet. Jó, hogy van élő zene (zenei vezető: Fekete Mari), van némi tánc is – összesen öt szereplővel, (hiszen milyen is lenne egy operett tánc nélkül?) de egyáltalán nem baj, hogy nincsenek többen, mert nem azt érezzük, hogy kicsi a színház, hanem maga a történet indokolja. Egy aprócska országban, ahol 128 főből áll a hadsereg, az udvarhölgyek is csak négyen vannak (a színház stúdiósai, akik az előadás elején kicsit megvillanthatják saját egyéniségüket is, érzem, lesz hozzájuk még bővebben is szerencsénk), és minden létező tisztséget egy ember tölt be (az álláshalmozó Csonka András, jól áll neki ez a mindenes szerep, és egyáltalán, jól áll neki az operett).

23467072 1646201978763716 6872491503223854568 oSzűcs Péter Pál és Csonka András az udvarhölgyekkel (Kuna Kata, Koltai Vivien, Hajdú Csilla, Kálmán Zsófia)

A látványért Zeke Edit a felelős, akinek most is szépek a ruhái, és a parlamentre emlékeztető háttérépület is jó választás, kiemeli, hogy elvileg itt egy politikai darabról van szó – előtérben lenne a közélet megtisztításának kérdése, eltörölhető-e a korrupció, van-e elég tisztességes ember ahhoz, hogy új alapokra lehessen helyezni mindent. Nemcsak a Széles Tamás által játszott miniszterelnöknek,

23405871 1646202245430356 1106594709654760464 oSzéles Tamás, a miniszterelnök

de nekünk is kétségeink vannak efelől, és értékeljük Dányi Krisztián sármos György hercegét, és elhisszük, hogy minden nő bolondul utána, sőt még azt is, hogy az ősellensége is beleszeret, de azt, hogy majd ő sikeresen végrehajtja ezt a megtisztítási folyamatot, sajnos nem. Az operett képes bennünk 2-3 órára illúziókat kelteni, elandalítani, de ennyire mégsem. A mű egyik fő erőssége, hogy jól fel van építve György herceg érkezése, már mindenki megemlítette és nagyon várjuk, hogy megjöjjön.

23405932 1646202235430357 245168707160454304 oGyörgy herceg: Dányi Krisztián

Ez az operett is hasonlít a többihez abban, hogy nem nélkülözi az erős társadalomkritikai megjegyzéseket. A chicagói hercegnőben egy másik lepusztult ország, Sylvária szerepelt, itt Ladoméria – nyilván egy sereg hasonló kis operett-országot lehetne összeszedni egy képzeletbeli térképre, amelyekben mind hatalmas mértékű a korrupció, a pénztelenség és aki arra megy, megveheti az egészet. Hiába minden, hiába szólna az alaptörténet az ország sorsának jobbításáról, hiába hangzik el direktben is, hogy „az élet nem a szerelemről szól” (vagy valami hasonló), a cselekmény nem ezt bizonyítja, úgy tűnik, hogy itt minden más megfontolást felülír a szerelem, illetve a szerelem utáni vágyakozás. (A történetet eszembe sincs elmesélni, de mindenkit megnyugtatok, ki fognak szépen a párok alakulni az előadás végére.)

Az operettek szerzői ránk öntik a szirupot, de csak üzleti megfontolásból: tudják, hogy ezt veszi meg a néző, a mások garantált boldogságát, és kis időre azzal is kárpótolni tudja magát mindazért, ami neki nem sikerül a hétköznapjaiban. Üzleti romantika ez, de rajtunk múlik minden – ha álmodozás helyett keményebb társadalomkritikát szeretnénk mégis, akkor más darabokat kell választanunk, másik színházba menni.

Csizmadia Tibor professzionális operett-előadást rendezett, jó helyzetbe hozza a színészeit, akik szemmel láthatóan élvezik a sokuk számára szokatlan kirándulást az operett világába.

Mivel hely hiányában nagy zenekarral és nagy tánckarral nem dolgozhat, igazi színész-egyéniségeket szerződtetnek a legtöbb szerepben. Ez a legjobb, ami adható, a kétdimenziós szerepeket élettel kell megtölteni, éppen ezért egy ilyen operetthez sokkal jobb színészek kellenek, mint az árnyaltan megírt darabokhoz. (Paradoxon, de ehhez átlagos operettszínészek kevésnek bizonyulnának, nem elég, ha tud valaki énekelni és táncolni, nem mellékes, hogy miként szólalnak meg a prózai dialógusok, mintha mégis ezek vinnék a darabot.)

A címszerep jól áll Járó Zsuzsának, akit Egerben láttam a Mayában – az volt az egyetlen alkalom, amikor az eredeti helyszínen és nem vendégjátékon nézhettem meg Csizmadia Tibor egri társulatának előadását, már a korszak vége felé. Róluk (beleértve még a szintén hozzájuk tartozó Bozó Andreát is) ez még mindig eszembe jut, az utóbbi évtizedek egyik kétségtelen értéke volt az a társulat, kár volt szétverni – és még nagyobb kár, hogy az ilyen helyzeteken minimális morgással csak úgy túllép a szakma.

De vissza ehhez a mostani előadáshoz:

23004560 1646202115430369 4737414794607727486 o

Járó Zsuzsa túl sok nadrágszerepet nem játszott, pesti működése alatt túl sok zenéset sem, emiatt is érdemes megnézni, hogy mire jut a kihívással. Érdekesen mély a hangja, érződik, hogy erős személyiség, így az alakításnak azok a gyenge pontjai, amikor a gyámoltalanságot kell játszania, amikor a szereplő magára talál és erőt mutat, az hitelesebbnek hat. (De ugyan miről is beszélünk, teljesen valószínűtlen az egész, így lélektani realizmust nem érdemes várni…) Lehet, hogy túl sokat láttam már, és ezért nem tudom azt az érzést leküzdeni, hogy az egész társaságban ő a legdominánsabb személyiség, és szó nincs itt semmiféle gyenge nőről.

A király hazalátogató rokona, Mária Eleonóra főhercegnő szerepe talán a leghálásabb az egész darabban, sok poénja van, ő a cselekmény motorja, és nincs semmi igazán valószínűtlen elem. Egri Kati számára jutalomjáték, és mi is örülünk, hogy látjuk megint színpadon. Neki van a legtöbb esze, jött, rendbe tette Ladomériát, és már ment is vissza Olaszországba.

23334279 1646201985430382 8032531300560004305 oCsonka András, Egri Kati

Bozó Andrea szintén előnyös helyzetben mutathatja meg komikai vénáját, Illyria királyasszonya özvegy, és a bányák koncessziójának megszerzésén túl csak egy újabb férfi beszerzése foglalkoztatja jobban – ezzel tovább bonyolítja az egyébként sem egyszerű cselekményt. Törve beszéli a ladomér nyelvet, és így szövegében mondatonként akár két poén is jól elhelyezhető. bozoJó partnere Szűcs Péter Pál, aki a királynő hadsegédeként módot ad nekünk arra, hogy illír nyelvű párbeszédeket is hallhassunk tőlük. Utóbbi kapott még egy jó kis szerepet: jazzkarmester-koreográfusi minőségben táncot tanít be az előadás elején az udvarhölgyeknek, így az előadás alaphangulatát épp az ő jelenete határozza meg. Jó belépő ez a „nők bálványának” beállított Alfonz hercegnek, de Ágoston Péter mégsem ez a típus, igazán tapasztalatlan kis fiatalembert játszik, akinek fő értéke az ártatlansága, és nincs még kialakult személyisége , így valóban kellően vicces hatást kelt, hogy minden nő belebolondul. Az operettek kedvelt tartozéka ő is, ahogy szükség van naivára is. Alfonz menyasszonya, Ladányi Júlia ígéretesebb a megszokott operett-ártatlanságoknál, már most világos, hogy a házasság után „háztartásbeliként” ő fogja Alfonzon keresztül még a hadsereget is irányítani. A koreográfustól, Vislóczky Szabolcstól kap egy balett-szólót (A hattyúk tavából táncol el egy részt), és ez különösen megemeli az alakítást, ebből is láthatjuk, hogy több van benne, mint amire igényt tart ez az operett. (Nem vele láttam, de játszik a Vőlegényben is, ha valaki rá lett kíváncsi, megnézheti abban is.)

23331347 1646202105430370 6247836028678501474 oLadányi Júlia, Ágoston Péter

A felsorolt művészek mellett vonzerő lehet néhány operett-sláger felcsendülése, amelyekről pláne nem tudtuk eddig, hogy ebből az operettből ismerősek (nyilván azért, mert külön éneklik őket gálaesteken), ilyen „A pénz beszél, a kutya, a kutya meg ugat”, vagy az „Egy kis rúzs…”. Ezeket – ki tudja mióta – még én is ismertem.

A darab aktuálpolitikai áthallásai működnek, a közönség érti, amit hall, de az egyes nézőnek módjában áll felszínesebben, vagy akár mélyebben értelmezni a látottakat. XIV. René sorsát nézve akár oda is eljuthatunk, hogy egy nőnek mennyivel nehezebb érvényesülni a világban (1940-ben ez az üzenet még fokozottabban hathatott), de még ennél is jobban általánosíthatunk: a legjobb, ha senkinek nem mutatjuk meg igazi valónkat, mert csak az esetek kis százalékában vesz feleségül, és sokkal valószínűbb, hogy csak simán elveszítjük a trónunkat.

A tegnapi premier kétségtelenül siker volt, a jó hangulatú tapsrendben Dányi Krisztián oroszlánrészt vállalt a virágcsokrok kiosztásában, Bozó Andrea mintha még szerepben maradt volna (gyorsan a frissen megszerzett párja mellé állt), és a rendező nem ment ki, csak az erkély lépcsőjén fogadta a közelben ülők gratulációját. Igen, azt hiszem, hogy a későbbiekben sem nagyon lesz szabad helye a nézőtéren, de nem hiszem, hogy ez nagyon el fogja keseríteni.

Címkék: Fekete Mari Széles Tamás Csonka András Csizmadia Tibor Bozó Andrea Karinthy Színház Dányi Krisztián Járó Zsuzsa Egri Kati Szűcs Péter Pál Ágoston Péter Zeke Edit Ladányi Júlia Vislóczky Szabolcs XIV. René

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5013232661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.