Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A pesti repertoáron különleges helyet foglal el a My fair lady, amely állítólag a tíz legnépszerűbb futó előadás egyike . Az első pillanatoktól kezdve felfokozott volt iránta az érdeklődés, tavaly nem egyszer lefagyott a színház online jegyértékesítésének szervere, órákat álltak sorban hajnaltól a nézők a jegyiroda előtt a havi jegyértékesítés első (és egyben utolsó) napján, és persze, akiknek nem sikerült a vásárlás, azok ingerült kommentekkel árasztották el a facebookot.

Éppen a szűnni nem akaró kereslet miatt halogattam egészen eddig a megtekintést, mert az ilyen előadásoknak úgysem kell ajánló vagy reklám, évekig el fogják magukat adni, nem kell ehhez különösebb jóstehetség.

Aki élt és mozgott megírta már a benyomásait az előadásról még időben, és a 92 megtartott My fair ladyt eddig legalább 39560 ember látta, de nyilván több, ha a pótszékeseket is számolnánk (430 szék van a nézőtéren). Feltételezem, hogy az előadásnak vannak rajongói is, akik visszajárnak (néhányat én is ismerek), akik viszont még annál is aktívabban beszélnek róla a környezetüknek, így biztosra vehető, hogy Pesten legalább két-háromszázezer ember hallott már véleményt róla, sőt ha a szereplők ismertségét és a bulvárlapokat is nézzük, akkor talán a város lakosságának akár fele is tudhat arról, hogy mekkora siker ez az előadás.

Röviden a saját tapasztalataimat előre – szárazon - összegezve annyit: a színház minőségi szórakoztatást ígér és azt is adja. Egy igazán profi kivitelű musicalt látunk, élő zenével (zenekar a színpad alatt!), neves ÉS (!) kiváló művészekkel a két főszerepben. Nem szeretem a műfajt, de el kell ismerni, hogy ez rendesen meg van csinálva, pont ahogy kell. Ilyesmire számítottam a mű és a színlap ismeretében, tehát a látottak meglepetést nem okoztak. Valóban érdemes megnézni.

Ami engem foglalkoztatott a darab kapcsán: miért kell épp ez a darab annyira az embereknek, miért varázsolja el a közönségét a My fair lady?

Felsorolok néhány lényeges tényezőt, bár nyilvánvaló, hogy az egyes nézőre ezek nem mindegyike hat egyformán, és talán más sorrendben is írná ezeket, ha egyáltalán foglalkozna azzal, hogy mitől érezte jól magát az előadáson.

1.Élő zene: Az előadás elején hallunk ugyan rövid hangolást, de ez szinte csak jelzés értékű – lehetne hosszabb is -, és nem kizárt, hogy amíg a tapsrendnél a karmester elő nem jön a színpad alól, a legtöbben play back-re gyanakodtak, ami jóval olcsóbb és egyszerűbb megoldás lenne, de az élő zene igényesebb és mi azt kapunk. A karmester Bolba Tamás volt, de említődjék meg a zenei vezető, Dinyés Dániel is, aki betanította a zenekart.

2.Látványos díszlet, korhű jelmezek: benyomásom szerint a legtöbb néző imádja, ha egy történetet nem modernizálnak, nem mozdítanak el az eredeti kontextusából és jó ránézni a színpadképre. Szakács Györgyi neve önmagában is biztosíték volt arra, hogy a jelmezek passzolni fognak a cselekmény korához (1913 – boldog békeidők), magától értetődőnek látjuk őket, úgy érezzük, hogy csak ezeket a ruhákat viselhetik, és tényleg így öltözködtek az emberek a XX. század elején. Bagossy Levente díszlete rendkívül praktikus, könnyen leszűkíthető és kinyitható a tér, át lehet percek alatt díszletezni Higgins professzor könyvtárszobáját, és a lóversenypályán, később a királynő palotájában leszünk.

3.Tánc : a nézők azt is szeretik, ha nemcsak sokat énekelnek, de sokat is táncolnak az előadásban, van hozzá egy most már különösen rutinosan, csapatként működő mellékszereplő gárda, akik Jaross-Giorgi Viktória koreográfiáját pontosan kivitelezik.

4.Szöveg: Baráthy György újrafordította és némileg át is dolgozta a szöveget, amelyben vannak szellemes kifejezések és mainak tűnik, de egyben a történettől sem idegen. (A kisasszony, stb megszólítások megmaradtak.) Az angol arisztokrácia és a proli réteg nyelvi stílusa jól elkülönül, és kimaradtak a régi szöveg elavult fordulatai (a „csudijó”-ba még így is beleborzongok, ami nem hangzik el, de bennem maradt a korábbi szövegből, amit ezer évvel korábban láttam-hallottam).

5.Színészek: Lehet, hogy sokaknak a legfőbb motiváció az előadás megtekintésére az, hogy lássák élőben Alföldi Róbertet, aki az elmúlt években leginkább rendezőként tevékenykedett, és az Átrium (Igenis, miniszterelnök úr!, Vaknyugat), illetve a Rózsavölgyi Szalon (Az utolsó óra) az a két hely, ahol még nézhető "élőben". Nincs túlreprezentálva a művész a pesti színházi kínálatban a jelentőségéhez mérve, és ha minden este színpadra állna, akkor is lenne elég ember, aki pont őt akarná látni. A néző már csak ilyen, valakit meglát, megismer, megszeret és azt akarja újra meg újra.

13076334 b368a19e2fb8b2af3d74bfde9c6869fa y

Számomra Alföldi kiemelt fontosságú művész már több mint húsz éve, amióta először rendezett (Trisztán és Izoldája elementáris hatású volt a Víg Házi Színpadán, máig emlékszem egyes képekre belőle), később hol tetszett, hol nem, amit csinált, nem vagyok elfogult vele szemben, de megnézendőnek találtam mindig. Ha meg azt veszem, hogy a blogom elindításának egyik fő ihletője, hiszen a Nemzetiben hihetetlen eleganciával levezényelt utolsó félévét akartam magamnak is megörökíteni, ezért fogtam bele az írásba (azóta 1856 posztom van), elmondhatom, hogy ezáltal még annál is fontosabb az, hogy követni tudjam a munkáit.

Ez a Higgins az érzelmileg elérhetetlen, a felelősségvállalás elől menekülő, felnőni nem képes férfi prototípusa, aki csak használja a körülötte élőket, nincs tekintettel az érzéseikre, de akiben kellemetlen tulajdonságai ellenére is találunk valami szerethetőt, mert nagyon spontán és őszinte. Hosszú idő után láttam Alföldit most ismét színpadon, és nekem is jól esett nézni ezt az elkényeztetett kisfiúra hasonlító, de már az ötvenet közelítő bárdolatlan agglegényt, aki szörnyen önelégült és a pózok tömegéből van összerakva, de így is vonzó, aki valóban óriási lendülettel veti bele magát egy ember (és sorsa) átformálásába. Bánki György a nárcizmusról írt legnagyszerűbb könyvéhez esettanulmányként felhasználhatta volna ezt a professzort, akinek van ugyan olyan értéke, amelyre jogosan lehet büszke (nagyon ért a fonetikához), de egoizmusával mégis letapossa a környezetét, és kevéssé hisszük, hogy ideális férj-alapanyag lehetne.

Bernard Shaw a Pygmalion utószavában kinyilatkoztatja, hogy ezt Eliza is tudja, és felismeri, hogy Higgins NEM alkalmas férjnek(!) és a musical meghagyta a figurát olyannak, amilyennek meg volt írva, de az író akarata ellenére mégis hepiendet ad hozzá, a mi kedvünkért, és ez azért 180 fokos fordulat.  Shawt – a címből is látszik – a mester érdekelte jobban, míg a musical szerzői (1964-ben) áthelyezték a hangsúlyt a tanítványra, és mi is az utóbbit érzékeljük a legfontosabbnak az előadást nézve.

90db922cab815c9eaee7f046c26109f7

Eliza a leglényegesebb még akkor is, ha az ELSŐ NÉZÉShez kevesebben vesznek az ő nevére jegyet, mint Alföldi Róbertre. Tompos Kátyára még a József Attila Színházban figyeltem fel, aztán a Bárkában és a Nemzetiben már sok mindenben néztem, de ennyire, mint éppen Eliza szerepében még soha nem tetszett. Minden porcikájában az igazi. Azt hiszem, sokan lehetnek, akik megveszik a jegyet Alföldire, vagy a darabra magára, és aztán úgy beleszeretnek Elizába, hogy többször is visszaülnek. Ő az a szereplő, akinek drukkolunk, látjuk az átalakulását, látjuk a megaláztatásait, és örülnénk, ha boldog lenne. Tompos Kátya ideális operettprimadonna alkat a színészi és hangi adottságaival,megnézném egy másik zenés darabban is. (Na, ez a vég – nézem itt sorban az operetteket, musicalt, az éves adagomat magamhoz vettem tíz nap leforgása alatt, és a következő is operett lesz, amire beülök.)

Magyar Attila szintén húzónév, aki Eliza apjának szerepében az egyik legnagyobb humorforrása az előadásnak, ezt is várnánk tőle, és nem is kell csalódnunk. Verebély Iván villanásnyi megjelenése is sokat ad, megemel egy jelenetet, nem fogjuk őt sem elfelejteni. (Nincs kis szerep…)

personcover 53

Freddyként nem Rada Bálintot, hanem Ódor Kristófot nézhettük ezen a napon. (Előző este Budaörsön az Álarcosbál c. előadásban is ő játszott, így hirtelen két arcát is láthattam a színésznek gyors egymásutánban.) Jó a szereplő választása, mert jól énekel, de a néző mégsem őt boronálná össze szívesen Elizával. (Shaw a vele való házasságot tartotta a lány számára a legjobb esélynek, hiszen Freddy bolondul érte, de a musical szerzői ennél még merészebbet álmodtak, nem érték be egy sablonos házassággal.)

A színészek közül a szerep nagyságához képest különösen nagy elismerést aratott Borbás Gabi ( Higginsné), és elmondható rá, ahogy Pálfi Katára is a házvezetőnő fontos szerepében, hogy tényleg olyanok, amilyeneknek lenniük kell. Nagyon precízen megcsinált, szerethető alakok, akiknek jól áll a kor, jól áll a stílus.

A végére hagytam Cserna Antalt, aki Pickering ezredest játssza. Ahogy az Illatszertárban (egyik kedvenc előadásom, nagyon ajánlom mindenkinek, aki eddig kihagyta) is nagyon kedveltem, most is, sőt még annál is jobban. A legjobb kontraszt és a legjobb partner volt Alföldi mellett. Természetesen játszotta az úriembert, és szinte azonnal eszembe jutott, hogy mennyire jól menne ezzel a két színésszel a Játék a kastélyban, sőtTompos Kátya beleillene Annieként. Cserna Antalnak jóval kevesebb a szövege, de annak is ereje van, ahogy figyel.

6.A történet: A felsoroltak mind lényegesek, de azt hiszem, hogy a legerősebb tényező maga a történet, amely REMÉNYT ad, CSODÁt, ILLÚZIÓKAT. A musical változatban elsúlytalanodik, bár nem tűnik el egészen Shaw társadalomkritikája, amely a társadalmi mobilitást lehetetlen álomként mutatja be. Most pedig látunk két különböző hátterű, alkatú embert, akik soha nem kerülhetnének egymáshoz közel, és most mégis egymásra találnak. Erre vágyunk mi nézők, kiköveteljük a szerző utószavában bugyutának minősített happy endet, és örülünk annak, hogy legalább a színpadról azt sugározzák felénk, hogy létezhet igazi közelség két ember között, az emberek megváltoztathatóak, és így van remény, hogy a világ is jobbá válhat.

Sokkal könnyebb elhinnünk a darab legnagyobb részét kitevő folyamatot, Eliza átváltozását virágáruslányból hercegnővé, amely során nemcsak a beszéde, a viselkedése, de a gondolkodásmódja is át kell, hogy alakuljon, mint azt, hogy a megrögzött agglegény, Higgins változtatni fog hozzáállásán, és nárcisztikus egoistából majd empatikus lénnyé válik, és képes lesz Elizára odafigyelni. Vágyunk a tündérmesére, és ez az a javából, így erőt ad nekünk, mert be tudjuk magyarázni magunknak, hogy a hétköznapokban is megeshet hasonló transzformáció. Ennél jóval kevésbé szeretjük a kő kemény szembenézést a világgal. Shaw darabja – pláne a saját korában – nem volt valami kellemes, leleplezte az úri körök álszentségét, az értékrend felszínességét, nem csoda, hogy nem azt játsszák, hanem ezt a megédesített-zenésített változatot. De nem lesz tőle csömörünk, sőt hagyjuk magunkat elandalítani, mert jól esik. (A megrögzött józanoknak is megvan az esélye, hogy a darab végén kimerevített boldog pillanatot szirup nélkül gondolják tovább, és magukban akár rögtön is lejátszhatnak egy veszekedést.)

14817268319549 5

Jól esik, mert valóban jól van tálalva, és ez a rendező, Puskás Tamás érdeme, aki nagy alázattal, mindenféle mesterkéltség és a műhöz nem passzoló eredetieskedés nélkül nyúlt hozzá a kiválasztott alapanyaghoz, jó helyzetbe hozta a művészeit és megajándékozott minket egy szép estével, amelyből még egy ideig erőt meríthetünk.

Címkék: Alföldi Tompos Kátya Centrál Színház Borbás Gabi Bagossy Levente Pálfi Katalin Rada Bálint Puskás Tamás Magyar Attila Dinyés Dániel Cserna Antal Verebély Iván Szakács Györgyi Ódor Kristóf Baráthy György My fair lady Jaross-Giorgi Viktória

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2413210935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I.D. 2018.01.16. 21:18:42

en meg nem lattam sem Magyarorszagon, sem mashol olyan musicalt, ahol ne elo zene (zenekar) lett volna.... ;)

a kritika amugy szivembol szolt, engem 14 evesen az akkori Nemzetiben (ma Pesti Magyar Szinhaz) latott “csudijos” My Fair Lady Fonyo Barbaraval, Bacs Ferenccel es Sinkovits Imrevel, Agardy Gaborral teljesen elvarazsolt… Es a mostani is majdnem olyan jo (az elso, ugye, felejthetetlen ;), a ket foszereplo plane :)

MakkZs 2018.01.16. 21:22:11

Azt hiszem, én is láttam azt az előadást, mintha épp velük. (A magam részéről nem szeretem a musical műfaját annyira, igyekszem is kerülni, mert ha a műfajjal van az embernek a baja, akkor elég nyavalyás fanyalogni az előadás miatt.) Ez nekem tökéletesnek tűnt. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet a színpad alatt zenélni...de hát ez van. Több hely meg nincs.