Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Áprilisi bemutató volt Pelsőczy Réka rendezése, aki Lermontov 1835-ben írt verses drámáját vette elő igazán fiatal színészekkel a Latinovits Színházban.

Áprily fordítása és a versek miatt érezhető, hogy nem új a szöveg, ugyanakkor Kálmán Eszter díszlete, és Michac Gábor jelmezei világosan tükrözik azt a rendezői szándékot, hogy 2017-ről, a mi világunkról szóljon a darab. Erős feszültség jelenik meg az emlegetett hercegi és grófi címek, a gazdagság, illetve a melegítők között. Ahogy ránézünk a színészekre, inkább úgy tűnik, hogy gyanús üzletekből meggazdagodott, hirtelen felkapaszkodott emberekből összeálló szedett-vedett társaságot látunk, akik jellemzően isznak és kártyáznak, és nincsen bennük semmi rendkívüli, és egy ideig nem is történik velük semmi említésre érdemes. De aztán jön egy különleges kártyaparti...

Az előadás elkészítésére túl sok pénz nem lehetett, a bútorokat nyilván a raktárból szedték össze, vagy egy használtbútor-kereskedésből, az egész látványból árad a lepusztultság – a két lány jelent ebben némi oázist, ők mégis szépek és jó rájuk nézni. A nemesi családból származó és jó anyagi körülmények között élő szerző a társadalom felső rétegének rejtett életéről, eltitkolt szenvedélyeiről-szenvedéseiről írta a darabot, ebben vett részt maga is, ilyen züllöttnek láthatta környezetét, és ezt mutatta fel ebben a drámájában. (Az életrajzát olvasva láthatunk bőven párhuzamokat, az önéletrajzi vonások letagadhatatlanok.)

Az Álarcosbálnak magyar színpadon – ha a színházi adattár nem hiányos – mindössze két bemutatója volt korábban, egy 1962-ben a Vígszínházban, amelyben Nyinaként Ruttkai Éva is játszott, illetve 2006-ban Szolnokon.

Ha valaki megnézi, meghallgatja a szöveget, akkor nem csodálkozik ezen, hiszen a verses dráma eleve nem népszerű, van nem egy könnyebben fogyasztható féltékenységi dráma is, például az Othello, amelyre ez erősen emlékeztet. Sztarenki Dóráról menet közben is eszembe jutott, hogy Desdemona helyzetében van, de végig reménykedtem, hogy van olyan meggyőző, hogy megússza. (Az előadás megtekintése után néztem utána a wikipédián a darabnak, csak angolul volt róla részletes információ, és ez az oldal is az Othello párhuzamot emeli ki elsőként.)

Sztarenki Dóra korban is, alkatilag is remek választás Nyina szerepére, aki ártatlan és szerelmes, és nem jellegtelen naiva. Hozzá képest Böröndi Bence már jóval keményebb helyzetben van, mivel sokkal fiatalabb a szereplő megírt koránál. Tehertétel egy jóval tapasztaltabb, már kiégett fickót játszani ennyire fiatalon, nehezebb elhitetni velünk, hogy még harminc alatt ennyi keserűség lerakódhat valakiben. Még a hátrányos helyzetében is képes a figyelmünket magára terelni és meg is tartani. Attól a perctől, hogy az Ódor Kristóf által játszott Herceget megmenti a kártyaasztalnál, alapvetően az ő sorsa kezd minket leginkább érdekelni. (Ódor Kristófot egészen más karakternek láthattam másnap, a My fair ladyben, és így őt ez a véletlen kiemelte a többiek közül, nem rossz egy fiatal színészt többfélének is látni.)

Papp Endre, Chován Gábor alkalmanként feltűnnek, ők adják – néhány név szerint a színlapon nem említett – statiszta mellett a történet közegét, náluk dramaturgiailag jelentősebb szerepe van Páder Petra grófnőjének, akinek van néhány igazán jól sikerült jelenete.

Van még egy titokzatos idegen is a darabban, akit arcba húzott kapucnival szerepeltet a rendező. A közeg olyan, hogy elhihető, hogy valaki tényleg így mozog benne, így valódi meglepetés lesz a végén Bercsényi Péter mindent feltáró szövege. Bercsényi Péter erős jelenléttel bíró színész, így nem csoda, hogy őt kérték fel vendégként erre a kis, de mégis lényeges feladatra, jelenetének súlya van.

Mivel minden előadás a néző fejében történik meg, rendkívül lényeges az is, hogy milyen állapotban ül be az előadásra. Szervezési okokból közvetlenül előtte láttam a Centrálban a „Dolgok, amikért érdemes élni” című előadást. Nagyobb kontraszt nem is lehetett volna egy napra, mint ez a kettő. Még túlságosan is az előző hatása alatt voltam, enyhén feldobott állapotban, és így ez a második előadás, amely éppen nem az élet szépségéről akart meggyőzni, hanem helyette egy bizonyos közeg realitásaival szembesíteni, hidegen hagyott. A két főszereplő kapcsolata volt az egyetlen eleme, amely igazán megérintett, tekintve, hogy a felrajzolt életmód olyan mértékben távol áll az enyémtől, hogy ennek a közegnek a problémáit sem tudom mélyen átélni, csak akkor, ha az igazán profi módon jelenik meg.

Nem tudom, hogy a budaörsi polgárok hogy vannak vele, de a színház részéről valóban merész vállalkozásnak tűnő előadás ezúttal  nem volt tele, ehhez kevés volt a színészek igyekezete, maga a darab idegensége lehet a probléma. Az Álarcosbálnak az Ódry Színpadon sokkal inkább létjogosultsága lett volna, de ezek a színészek már nem egyetemisták, egy-két éve már végeztek, így esetleg a Jurányi inkubátorház lehetne az, ahol inkább megtalálná az előadás azt a közönségréteget, amelyik tudná valóban értékelni. Ha meggondoljuk, hogy Pesten 55 éve nem került színre, lehet, hogy akadna, aki kihasználná a ritka alkalmat.

Címkék: Budaörs Sztarenki Dóra Papp Endre Bercsényi Péter Pelsőczy Réka Chován Gábor Kálmán Eszter Páder Petra Ódor Kristóf Michac Gábor Böröndi Bence Latinovits Színház

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7613217093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.