Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Thália Színház április végi bemutatója – ha nagyon akarom – még voltaképp friss, ezúttal nem egy éves lemaradással néztem meg, mint például a múlt évad végén A nagy kézrablást, de ezzel az AJÁNLÓval már sok újdonságot nem árulhatok el azoknak, akik mindig időben tájékozódnak, így néhány gondolat megosztására szorítkozom csak, amelyek az előadás kapcsán eszembe jutottak.

A legfontosabb: a színház „tükröt tartó”, világot megváltó szándékain túl rendelkezik fájdalomcsillapító/szórakoztató, a valóságról megfeledkezni akarók számára (másfél, két vagy akár három órára) teljes kikapcsolódást ígérő funkcióval is. Ez – ha tetszik, ha nem – létező igény a néző részéről, talán azért is, mert vannak olyan problémák, amelyek vagy megoldhatatlanok, vagy annak tűnnek, vagy óriási felfordulás kellene a valódi orvoslásukra, és még akkor sem biztos, hogy jó irányba változna valakinek a helyzete, ha bevállalná a változtatást. Erősen nézőfüggő, hogy kit mi zavar, de lehet ez a globális felmelegedés, a nagypolitika (a kormány vagy/és az ellenzék tevékenysége), munkahelyi vagy magánéleti ügyek, vagy mindezek kombinációja. Lehet, hogy valaki már azt is eredménynek tartja, ha rövid ideig mindebből kiszáll, jobban érzi magát és feltöltődve vág másnap neki az újabb feladatoknak, mivel legalább volt egy jó estéje. (A darabban is elhangzik a mondat – „a valóságot hagyjuk ki”, igen, erről szólna az este – az állítólagos olasz, nem a hazai viszonyokról…- és ha valaki a hazaiakra érti, akkor sem mondhatjuk, hogy bele lehetne látni valami társadalmat jobbító, problémafeltáró vetületet. Ez most nem egy ilyen szándékú este, ennyi.)

A művészeknek, akik azért dolgoznak évtizedek óta, hogy mi ideig-óráig jobban érezzük magunkat, feltétlenül hálásak lehetünk, ahogy ma néztem a szereplőket ez volt az elsődleges gondolatom. Jó, hogy vannak, hogy ezt a strapás-stresszes-bizonytalan pályát választották, és mi örülhetünk nekik.

Azt, hogy valaki mitől töltődik fel, neki magának kell tudnia, rendelkeznünk kell annyi önismerettel, hogy el tudjuk dönteni, hogy várhatóan melyik műfaj való nekünk, hova érdemes járni.

A magam részéről én semmi másra nem törekszem, mint egy-egy előadásról annyit leírjak, amely alapján valaki, aki veszi a fáradtságot, hogy előre tájékozódik, felmérhesse, hogy ez az ő előadása, vagy sem, és jó esetben kedvet is csináljak a megtekintéshez. Hátha ennek a célnak ez a bejegyzés is megfelel.

A-főnök-meg-én-meg-a-főnök-a-Tháliában-049Molnár Piroska, Szabó Erika és Tóth Eszter

Kinek ajánlható ez „A főnök”, és mitől van sikere – ez itt a kérdés.

Az előadás alapja Goldoni kétszáz évnél régebbi vígjátéka, A két úr szolgája, amely már eleve a commedia dell`arte sok száz éves hagyományaira és tapasztalataira támaszkodott. A mai, Pugliába helyezett Hamvai Kornél-féle változatot nézve is rengeteget nevet a közönség, a lényegileg azonos darab („minden olyan, csak totál más”) és poénok (a szolga szerencsétlenkedése a csomagokkal, a tálalással, félreértések, a szereplők elkerülik a másikat) ugyanúgy hatnak. Ritkán hallok ennyire hangos és szívből jövő nevetést, és emlékeim szerint én is pont itt a Tháliában nevettem a legtöbbet idén (Csoda korban élünk – egy másik Hamvai átirat), de nem esett rosszul. Még akkor is jól esett, ha pontosan tudom, hogy egy ilyen este nem fogja a világról alkotott képemet gazdagítani, ennek ellenére élveztem azt, ahogy ezek a szerethető színészek lendületesen játszottak.

Hamvai poénjaiban van fanyarság, akinél „már a cián sem a régi”, ezt lehet szeretni, vagy nem – ez is vízválasztó tényező. Aki már látott tőle mást, az e név alapján is dönthet, ha a szereposztás nem késztette már egyértelmű állásfoglalásra a megtekintés mellett.

A Két úr szolgája hálás alapanyag, 2016-ban a Belvárosi Színházban az Orlai Produkció is készített egy modernizált változatot (Egy fenékkel két lovat). Ahogy abban is fontos szerepe volt a zenének, úgy ebben is lényegesek a zárt számok, amelyekből a legtöbb főszereplő részesül. A zenés vígjátéknál népszerűbb műfaj nemigen van, így érthető, hogy az átdolgozók miért indultak el ebbe az irányba. (Zeneszerző most: Cári Tibor – nem rossz hallgatni a dalait.)

A modernizálás, Sebestyén Aba rendezése felhasznál néhány remek ötletet, különösen a felütés az, amelyik nagyon ígéretes (jó hatása van Mohai Gábor hangjának, aki eleinte narrátorként segíti az események követését), bár később valóban a színészek energiája viszi a darabot, nem rövid a félreértésen alapuló cselekmény kibogozódásának ideje. Kupás Anna takarékos, kivetítést és kevés kelléket használó, könnyen és gyorsan átdíszletezhető tere nagyon alkalmas, és Bajkó Blanka Alíz kevés jelmeze is találó – nem lenne több átöltözésre szükségünk.

A vígjátéki helyzeteknél benyomásom szerint a sikernek még jelentősebb tényezője a szereposztás, a fellépők közkedvelt színészek, és van közöttük nem egy nagyágyú is, akik önmagukban is bevonzanak sok nézőt, nemhogy így együtt.

Aki korábbi bejegyzéseimet is olvasta, azok nyilván anélkül is tudnák, hogy nekem kik az előadásban a húzónevek, akik elcsábítottak egy Goldoni-átirat megtekintésére úgy, hogy én kifejezetten nem szeretem ezt a típusú bohózat felé hajló színházat.

a-fonok-meg-en-meg-a-fonok-original-93932

Elsőként említeném meg Molnár Piroskát, akinek a Rózsavölgyiben nem is olyan régen volt az első önálló estjének bemutatója, amelyen rádöbbentem, hogy miként lehetséges, hogy kihagytam bármit, amiben az általam ténylegesen 32 éve folyamatosan figyelemmel követett színész főszerepben fellép. Ez volt a legelső alkalom azóta, de még így is van két további lemaradásom, ha  Molnár Piroska jelenlegi repertoárját nézem.

Az átdolgozó számára nyilván kiindulópont lehetett, hogy a társulat egyik fő értékét hasznosítsa, így logikus megoldás volt maffiafőnök helyett inkább egy keresztanyát színre léptetni, ez önmagában is számos poénlehetőségre adott alkalmat. A színházi darabokat régen nem a fióknak írták, sem Shakespeare, sem Moliere, de még Mozart sem hagyta figyelmen kívül, hogy kik lesznek az előadók, és ezen a változaton érezni véltem, hogy egyes esetekben valóban a szerep tulajdonosára van szabva a karakter.

Az, hogy Molnár Piroska árnyalt maffiafőnök, és látjuk benne az üzletembert és az anyát is, élvezet hallgatni, amikor énekel – közhelyszerű megállapítások, látatlanban is leírható. Örülni lehet neki, hogy szerencsére aránylag sokat is van színpadon.

További színészek is erőteljesen meg tudják villantani komikusi-komikai tehetségüket, gondolok itt elsősorban a „nem találok pasast magamnak” gondolatra épített Smeraldina-alakításra, amelyet önironikusan és erőteljes erotikus kisugárzással játszik Fodor Annamária. Nagyon neki való a szerep, és mintha több mélysége lenne a kesergésnek, mint ami megszokott egy ilyen bohózatba hajló előadásban. Örülünk, hogy a dramaturgia és a főnökasszony jóvoltából párválasztási törekvései nem hiúsulnak meg ezúttal.

Pindroch Csaba szintúgy nagyon jól eltalált szállodatulajdonos, aki mintha nem lenne ennyire karakteres jelenség az eredeti darabban, ha emlékeim nem csalnak. (Egy életre feltöltöttem magam még gyerekként a miskolci első élményemmel, amelynek főszereplőjét, Szirtes Gábort azonnal megszerettem és meg is jegyeztem.) A három gyerekét emlegető férfi jól beilleszkedik a maffia által dominált közegbe, és számára távlatot először a Michelin csillag megszerzése, majd a medencéjének gyógyvízzé minősítése jelenti.

Tamási Zoltán leginkább Molnár Piroskával riposztozik, és ezek a jelenetek mindenképp jól esnek nekünk, kicsit emlékeztetnek kabaré műsorokra is, de eszembe jutott, hogy Tamási Zoltánnak is van fontos előadása (a Moszkva, Petuski), és még arra se bírtam elvergődni, pedig ott van ő is a prioritásaim között sok éve.

A-főnök-meg-én-meg-a-főnök-a-Tháliában-186

A commedia dell`arte hagyományában a leghálátlanabb mindig a fiatal szerelmesek szerepe, jóval kevésbé lehet ezeket színezni. Ha ezt tekintetbe vesszük, akkor ehhez képest nem rossz az, amit látunk a két párostól – Tóth Eszter és Mózes András, illetve Szabó Erika és Bán Bálint játssza ezeket a fiatalokat, az utóbbiaknak több poénlehetőség és szöveg jut, ők lehetnek a főnökök, bár „a főnök” szóról az előadás után csak Molnár Piroska ugrik be, még akkor is, ha Truffaldino nem az ő alkalmazásában áll.

És ezennel el is jutottunk az előadás, és minden egyes Két úr szolgája-verzió sztárjáig. Csak akkor érdemes elővenni a darabot, ha van egy lehengerlő, igazi komédiás-színész a szerepre, aki minden megszólalásával és mozdulatával érdekes számunkra. Ez az alap megvan, Vida Péter pontosan az a színész, akinek nagyon való a szerep, mondhatni egymásnak vannak teremtve, Truffaldino és ő, és miatta érdemes volt átdolgozni a darabot. Örömszínész, teljesen beleadja magát az előadásba, és biztosan érezzük, hogy nagyon élvezi, így minket is visz magával. Minden megmozdulásában elragadó, pizzafutárként, a koktélok látványosan béna keverése közben is, illetve amikor gazdáinak magyarázza a bizonyítványát. Lehet, hogy igaza van a maffiafőnöknőnek, amikor nem látja benne a maffiózót – azt mi se látjuk -, de annyira megszeretjük ezt a lúzert, hogy nem is egyszer arat – prózai előadásokban elég szokatlan – nyíltszíni tapsot, és nemcsak akkor, amikor óvodás élményeiről énekel nekünk.

fonok-meg-en-meg-fonok-thalia-szinhaz 2

Az előadás után valóban jobb kedvűen lépünk ki az utcára, amennyiben ez a műfaj épp a kedvünkre való volt, és a saját döntésünk alapján választottuk ki. (Az előadás teljesen telt házzal ment, de van olyan, aki a szünetben feladta, a földszinten én kb. tíz üres helyet számoltam össze a második rész elején. Nem mindenki tájékozódik előre, hogy mire megy, erről ez jut eszembe.)

Az előttünk lévő téli hónapok során a színház, a koncertek feltétlenül jó megoldás napsütés/derű pótléknak, kinek mi az, ami leginkább kedvére van.

Címkék: Sebestyén Aba Szabó Erika Molnár Piroska Vida Péter Thália Fodor Annamária Hamvai Kornél Bán Bálint Tamási Zoltán Pindroch Csaba Tóth Eszter Mózes András Cári Tibor Kupás Anna A főnök meg én meg a főnök Bajkó Blanka Aliz

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1713075010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I.D. 2018.01.16. 21:31:02

Igen, Vida Peter legalabb olyan fantasztikus itt, mint A hostenor-ban. Molnar PIroska is elkepesztoen jo, pont a szuletesnapjan, oktober 1-en neztem meg a darabot – meg is lepte ot eloadas kozben a tarsulat egy csokorral :)

MakkZs 2018.01.16. 22:00:17

@I.D.: Őserő van ezekben a színészekben. Molnár Piroskát mindig csodáltam, Vida Pétert meg öröm nézni akármilyen szerepben. Nem csoda, ha tele van a Thália mindig. (ÉS persze, ezek a darabok mind olyanok, hogy 3 órára elfelejti az ember, ha valami baja van.)