Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nagyon szeretek előadásokra hosszan várni, készülni előre az élményre, elmerengeni azon, hogy mennyire jó lesz X-et, Z-t, Y-t majd megint látni. Hiába néztem meg 3200-nál több előadást az elmúlt 32 évben, még mindig érzem ezt a jól eső izgalmat, és talán a legnagyobb ünnep számomra egy igazán jó színház.

így van ez 1978 óta, amikor a Miskolci Nemzeti Színház egyik emeleti páholyából megnéztem a Lúdas Matyit. Utána a színház nagy korszakát élte, Csiszár Imre nevéhez kötődött egy megközelítőleg tíz éves időszak, amely számomra elsődleges fontosságú volt, akkor váltam nézővé, és kezdtem úgy igazán megszeretni ezeket a különleges embereket, akik képesek a nap egy bizonyos időszakában mások előtt úgy tenni, mintha nem azok volnának akik, mi pedig elhisszük nekik, hogy átváltoztak.

Már a miskolci színészek között is voltak kedvenceim, nem is egy - persze nemcsak én, de egész Miskolc rajongott Blaskó Péterért, aki állítólag több éven keresztül is nemet tudott mondani a Katona ajánlatára, és velünk maradt, egészen addig, amíg végül Csiszár Imre meg nem kapta a Nemzeti igazgatói székét egy időre…

Ilyen messziről kellett indítanom, hogy valaki megértse, hogy mit jelentett nekem ma újra látni évtizedek után újra Blaskót egy Csiszár rendezésben.

Gondoltam korábban is a megtekintésre (a bemutató október 1-én volt), olyan nagyon le se maradtam), bár nem kis kockázata van a hasonló lépéseknek, amikor valakit hosszú kihagyás után újranéz az ember, benne van a csalódás lehetősége is.

A mai előadásra mégis véletlenül jutottam el, valaki nyert jegyeket rá, de megbetegedett és a családja sem ért rá, így felajánlotta facebook-on. Ez lett volna zsinórban a harmadik otthon töltött estém, de inkább megragadtam a sors által az utamba dobott lehetőséget, mert arra gondoltam, hogy milyen jó, lesz majd még valami, amit a Nemzetivel kapcsolatban be tudok illeszteni a napi ajánlókba, nemcsak a színház négy-öt másik darabját (a két Zsótért nagyon szerettem, és a Brand, illetve a Galilei mellett ott a Fodrásznő, a Mesés férfiak, és a Fedák Sári szintén – ezekkel semmi bajom nincs, sőt, kiemelten tudom őket ajánlani).

Tévedtem, még csak viszonyítani sem kell az Örkény nagyszerű előadásához, ez Az ügynök halála olyan, mintha nem is rendezte volna meg senki, a saját rutinjukba kapaszkodó színészeket láttam többé-kevésbé magára hagyatva küzdeni. A legtöbb, ami elmondható: olyanok, mint ahogy gondolná az ember. Blaskó Péter ügynöke hőzöng és izgága, de a mély kétségbeesésé nem jön át, akár meg is nyugtathatna minket, hogy nem lesz úgysem öngyilkos….Valamennyire a Szarvas Józseffel való kártyázás működik azért. A fiúk közül Mátyássy Bence egy jó rendezővel jó is lehetne, rajta látszik, hogy a légüres térben erősen próbálkozik. Nagy Márknak ez még nem a szerepe, fogalmam sincs, hogy lesz-e valaha Biff, de most még csak az árnyéka. Eddig nem láttam játszani, nyilván lenne számtalan szerep, amelyet meg tudna élettel tölteni ez az egyébként szimpatikus fiatalember. Most egy 34 éves megfáradt, kiábrándult, érett férfiról lenne szó, főszerepről, amelyhez kellene már egy kiérlelt egyéniség.

Olyan nagyon szó szerint vesz a rendező mindent, ott van a lakás, amely kicsit sem emlékeztet hangulatában az amerikai tipikus lakásbelsőkre, ami nem is érdekes, csak ne nyikorogna a díszlet, ne éreznénk, hogy egy tákolmányt látunk. Néha azt hittem, hogy leszakad a játszók alatt. (Nehéz elképzelni, hogy Szlávik István ezt akarta látni, nem ebbe a térbe való, annyira amatőr ez a megoldás is, méltatlanul az. Már a nyitó képben érezzük, hogy tévedés volt eljönni.) Bodrogi Gyula, Tóth Auguszta, Fehér Tibor szintén jó lehetne, ha ki lenne találva körülöttük a közeg. De nincs.

Szakács Györgyi jelmezei jók, jellemeznek. De ritkán köti le az embert CSAK a színészen lévő ruha, fontosabb, hogy hiteles legyen az, aki benne van.

Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a híres, nagy színészekre építő slágerdarab stúdióba való lenne. De valamit tudhatott előre Vidnyánszky Attila, mert nem a nagyszínpadra tette, és a mai előadás után hat héten belül csak kettőt tűzött belőle a műsorra. Sok mindent leírtak a Nemzeti igazgatójáról, de azt még nem, hogy nem ért a színházhoz, nem tud felismerni egy kidolgozatlan, vacak előadást. Nehéz elhinni, hogy nem látja, hogy ez most GÁZ. Nem botrányosan gyenge, nem feltűnően, hanem középszerűen. Jaj. Nem segít a játszókon a sajnálkozás, de csak ezt tudom felajánlani.

Nincs más hátra, igyekszem elfelejteni ezt az estét, hogy megmaradjon nekem a nyolcvanas évek néhány szép Csiszár-rendezése érintetlenül (Cseresznyéskert!), illetve Blaskó Péter is, akiből egy igazán jó rendező lehet, hogy még most is ki tudta volna taposni az igazi Willy Lomant…Voltaképp jól esett a Duna partján hazaballagni, ez volt az este egyetlen hozadéka, ha azt nem számítom, hogy most már nem fogok a megtekintésen gondolkodni.

-----------------------------

Hiába, nehéz dolog megtartani a művészi kreativitást, évtizedeken keresztül folyamatosan megújulni a reflektorfényben, de van akinek ez sikerül.

A korábbi élményekért cserébe legyünk megbocsájtóak, de nagyon remélem, hogy az évad nem fog további hasonlóan erős csalódásokat tartogatni számomra, most egy ideig ez kitart.

Címkék: Nemzeti Szarvas József Blaskó Péter Bodrogi Gyula Tóth Auguszta Fehér Tibor Mátyássy Bence Az ügynök halála Szlávik István Szakács Györgyi Nagy Márk

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1112994318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.