Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 A Figaro 2.0 napló  folytatása, ha még valakit érdekel:

  1. szept. 28 csütörtök 21.37 - Három per három

Ismét csodás közönség, katartikus előadás, állótaps (az erkélyen is!) - ebben tudnám összefoglalni a harmadik szereposztás harmadik előadását.

Az állótapsot most nyíregyházi, valamiféle károsodással élő gyerekek kezdeményezték az első sor közepén, olyanok, akiket a tanáruk így is rendszeresen visz színházba. Csodálatosan koncentráltan, egyetlen mukk nélkül nézték végig az előadást, jó volt mellettük ülni.

A harmadik szereposztás sok tagjáról elmondható volt, hogy már az elején is teljes erőbedobással küzdött az előadásért, ami most a további áttörést hozta, az a Figaro - Susanna kettős összecsiszolódása, árnyalt és egymásra hangolt játéka volt.

Bakonyi Marcell és Molnár Ágnes valóban az a fiatal huszonéves pár volt, akikről Hábetler András a bevezetőjében beszélt, akik még várnak valamit az élettől. Mindketten optimistán álltak hozzá a kapcsolatuk alakulásához, élő csodának nézték a másikat és minden percet értékeltek, amit együtt tölthetnek. Ez megmutatkozott abban is, hogy amikor csak lehetett, megérintették a másikat, csókolóztak az esküvő előtt a színpad szélénél, és érződött az intimitás vágyán túl a kölcsönös szerelem varázsa is.

Őket nézve már nem zárom ki, hogy azért fordulhatott elő immár másodszor, hogy olyan csodálatos a közönség, mert egyszerűen elvarázsolja őket a játék. Mindenki ilyen szerelemre vágyik, és tessék, most ezt meg is láthatjuk. (Ha a színpadon történtek hitelesek, akkor innen csak egy lépés az, hogy az életben is megvalósuljanak hasonlóan rózsaszínű álmaink. Ez a magyarázat.)

Ez a páros az egyetlen, aki mintha valóban rózsaszínben látná az életet rendszerint.

Bakonyi Marcell éppen ezért még nem jutott odáig, hogy IGAZÁN keserűen fogadja vélt megcsalatását a IV. felvonásban, a karakterről azt érzékeljük, hogy ez a fiú burokban született, és nem sokat szenvedett életében. A diákoknak nem hiszem, hogy több keserűségre és árnyaltabb, keserűbb Figaróra volt szükségük, nekik jól jött ez az egyszerűbb, de vonzó tündérmese is. (Annyira nem is baj, ha egy gimnazistának még vannak illúziói az életről. A drámajátékos beavatókon a gyerekek megjegyzéseiből ez jött le, ők még hisznek abban, hogy a párkapcsolat lényege, hogy a két ember küzd a másik céljainak megvalósításáért IS.)

Bakonyi Marcell öles léptekkel fejlődött hétfő óta, nem emlékszem korábban hasonlóra, amikor valaki ennyire fel tudott volna jönni. Most már a plüss mackóval is kapcsolatot tud kiépíteni, imponált. Több indulat van a rántottájában is (ő is rengeteg sót tesz bele, többet, mint korábban), kaptunk 10 gyors és lendületes fekvőtámaszt, és az első felvonás fináléjában is jóval többet mozog. Ahogy egyre biztonságosabbnak érzi a szereptudását, úgy fog még jobban kibontakozni.

Molnár Ágnes Susannájában rengeteg a jóindulat, a szeretet, róla minden pillanatban érződik a kötődése Figaróhoz, így a férfi akár előre is láthatná, hogy csak kihagyták egy cselszövésből, de nem fogják megcsalni. Eleinte még Basilióval is igyekszik kedves lenni, csak utána vált. Kristofori Ferenc tényleg tenyérbemászó pofa, kellően kéjsóvár-kárörvendő, és egy másodpercre nem esik ki a szerepéből, a színpadi tánc közben sem. Don Curzióként erőteljesen lapozgat, kíváncsivá tesz, hogy mit is keres voltaképp. Ezek után már stabilan megjegyeztem, nagyon erős pontja ennek a szereposztásnak ő is, ahogy a korábban már emlegetett Vajda Júlia és Kőrösi András is nagyon "ott van", 100% fölött. Ketten együtt nagyon hatásosan ringatják Figarót, mintha vissza akarnának lépni a csecsemő korába, onnan folytatni, ahol abbahagyták. Bartolo méregeti is, valóban úgy, ahogy még a járni nem tudó gyerekeket szokták.

Geiger Lajos is mélyített a Gróf figuráján, nagyon ügyesen bénázik a széttépett maci összeillesztésével, szinte elhittem, hogy nem megy. Hatásos jelenet, amikor térden állva, kezében a macival bocsánatot kér. Ez is a szokásos "hábetleres" megoldások egyike. És olyan szépen nézett a záró jelenetben feleségére, hogy majdnem meggyőzött arról, hogy kutyából mégis lehet szalonna. Majdnem.

figaro2 0 1 foto rakossy peterKristofori Ferenc - Vajda Júlia - Kőrösi András - Geiger Lajos - Miksch Adrienn - Bakonyi Marcell - Molnár Ágnes

Miksch Adrienn tényleg zseniális, zseniális...- sok öniróniával sajnáltatja magát mielőtt átveszi az irányítást, és nagyon jól együtt van Susannával, de ezt már mondtam. Erőt merít belőle, az optimizmusából, abból, hogy Susanna ennyire nem sérült meg az életben, és ennek ellenére jól átérzi az asszony fájdalmát, mert van benne elég empátia. Ez a duettben szépen érvényesült, mindkettejüknek erősen fáj, hogy tudják, hogy hamarosan bizonyosság lesz a gyanú, a Grófné szeretett férjéről igazán be fog bizonyosodni, hogy hűtlen. Ezen igyekeznek, de valójában örülnének, ha nem lenne igazuk.

Hábetler András ebben a sorozatban igazán kiemelte, hogy a jelmezbált minden részletében a Grófné szervezi és a két kertészt használja fel segítőnek - más nem is áll rendelkezésre. (Érdekes nézni a táncot, amint Figaro lazán ropja korábbi ellenségével, Antonióval. Figaro ráadásul később éneklés közben a vonatozásba is beáll, igazán jó lett a hangulat, bár ma először eleinte nem akartak a közel ülő gyerekek feljönni a színpadra.)

Most volt Zavaros Eszter első előadása, aki a második szereposztással lesz Barbarina. Ő is végig reagál a körülötte történtekre, bár nagy sebességgel távozik a pogácsa-osztás jelenetében, nem flörtölget, hanem teszi a dolgát.

Mindhárom Barbarina tapasztalt, az életet ismerő nőnek tűnik, nem tudnám elképzelni egyikről sem, hogy csak megjátsszák ezt, és a tű-áriában éppen ártatlanságukat siratják. Egy ilyen Barbarina nem sirat semmit, túl tudatos. Most, először láttam egy olyan Barbarinát, aki ráadásul boldog is volt, amíg ezt énekelte. (Lehet, hogy ezek szerint amióta a tűt megkapta, még Cherubinót is útba tudta ejteni? Vagy a Gróffal szórakozott?) Zavaros Esztert is sokat láttam ebben a szerepben, de így pont nem - ez a problematika volt az, ami még erősen fogva tartott a későbbiekben, mert nem láttam feloldhatónak az ellentmondást.

Az apróságok is jobban működnek már az előadásban: most már elhisszük, hogy a telefon a nézőtérről szólal meg, de helyenként még kicsit durva hatást kelt, amikor beadják hirtelen a mikroportokat.

Vannak az előadásnak olyan részletei, amelyek különösebben nem hoznak lázba, de már régen elfogadtam őket, mert az tagadhatatlan, hogy szórakoztatóak.

Ilyen a marihuánás cigaretta szívása, miközben a kertészek épp kibillentik a szépen beállt egyensúlyt, és felborul a béke, amelyiknek örülni lehetett. Mivel a rendező annyiszor játszott alkoholista kertészt, most variált. Azt látjuk, hogy a kábítószer hatására, amelybe beleszív mindenki, békésebb, nyugodtabb hangulat alakul ki.

A főpróba után emlékszem, hogy néhány kollégám ebben rossz propagandát látott, sőt ma is kaptam ismerősömtől olyan levelet, amelyben maximálisan fel volt háborodva ezen. Lehet, hogy akár egyet is érthetnénk, hogy a háborúkhoz képest, amelyeket a rendező bevezető szövegében is említi, kisebb rossz a marihuána, amely egyébként a nagymennyiségű alkoholfogyasztásnál kevésbé káros, de nem gondolom, hogy ettől a jelenettől, a két imbolygó kertész látványától akárkiben is felmerül az a gondolat, hogy most ezek után marihuána fogyasztásra adja a fejét. Meglehet, hogy az sem, hogy operát néz, de még így is nagyobb az utóbbi valószínűsége.

Az előadás sokban emlékeztet a Shakespeare darabokra. Az angol szerző viszonylagos ismertségre tett szert módszerével, amelynek egyik alapeleme, hogy - szigorúan piaci megfontolásból - a teljes lakosságot célközönségnek tekintette, és nem más-más előadásban (ahogy az Operaház főigazgató többször is elmondta), hanem ugyanabban az előadásban akart mindenkire hatni. Emiatt mély filozófia és alpári poénok is vannak a darabjaiban, sok a hangulatváltás, erős hatásokkal dolgozik - nagyjából hasonló módon, mint most a Figaro 2.0-ban. Nem vagyok benne biztos, hogy Mozarték elviccelték volna a Grófné kesergéseit, de abban igen, hogy ha ezt néznék, élveznék ők is a csokoládés doboz megjelenését a "hogyha nem szeret a férjem, küldj reám halált" sornál.

Mivel én zenés színháznak nézem, annak meg kiváló, ÉS csodásak az énekesek, így úgy érzem, hogy Hábetler András ezt nekem rendezte. Ha meg így van, igyekszem élni a lehetőségekkel, és holnap is lelkesen megyek vissza az első szereposztás harmadik előadására. (Ahogy ma, úgy holnap sem lesz második előadás, a Rigoletto megy este, így nem kell sem megfontolni a duplázást, sem sajnálkozni a kihagyott alkalom miatt. Pont jó.)

  1. Egy per három - szept. 29. péntek 23:53

Nagy törekvésem lett volna ezt a Figaro sorozatot, a 8+6 napot egészen eseménymentessé tenni, hogy minél jobban rá tudjak hangolódni, de az életet mégsem sikerült megállítani, viszont most már elmondható, hogy a nyolcból lett 4,5 zavartalan nap, amikor csak előadást néztem és megírtam a fenti építő bejegyzést annak a kb. 12 embernek, aki talán el is olvassa az egészet.

Nem tudom, hogy a szereplők miként vannak, de "csak" nézni és ezeket a reflexiókat rögzíteni, elég kimerítő volt nap mint nap, most jutottam el az általam sosem fogyasztott kóla+kávé felhasználásához, és bár nem untam meg kicsit sem, fizikailag merülök. Sose próbáltam hasonlót, eddig az extrém heteim 9 különböző előadásról szóltak, de ez a várhatóan összesen 12 alkalom azért megterhel, öt dupla nappal, és ebből csak három lesz nem-Figaro. Kihagyni viszont nem szeretnék, mert valóban a folyamat is érdekel, hogy alkalomról alkalomra miként alakul az előadás.

Ez a mai délelőtti megint kifogott egy jó közönséget, képesek voltak szinte csendben hallgatni a nyitányt, ami "rendes" közönségnek is megterhelő, sőt ez mintha a szokásosnál még passzívabb is lett volna, eleinte keveset tapsoltak áriák után is. Ma bajai, miskolci és jászberényi gyerekek léptek a színpadra, akiknek a többsége egészen felvillanyozódott a gondolattól. (Előadás előtt mindig bedobom, hogy erre készüljenek, úgy üljenek a szélén, hogy kimehessen, aki ki akar. Egyedül a tegnapin jelezték előre, hogy nem akarnak menni, jellemzően nagyon szívesen kihasználják a dolgot, ma még viszonylag kisméretű - alsós? - gyerekek is feljöttek a színpadra elég nagy tömegben.)

figar7

Ahogy számolgattam, az eredeti szereposztás tagjainak, akik a Városmajorban is énekeltek, ez lehetett a 14. nyilvános fellépése, elmondható, hogy eléggé mélyre ástak a darabban, mindent tudnak. Ebben az esetben már a rutinossággal, a túl nagy biztonság veszélyével kell harcolni, és elmondható, hogy meg tudtak újulni az énekesek, az apró gesztusok szintjén sok újdonságot is beletettek. Különösen intenzív volt a címszereplő, aki persze alapjáraton is energiabomba, de ma több időt fordított arra is, hogy a Gróf átverésén kívül Susannával is foglalkozzon. Élvezettel nézte, és elhittük neki, hogy érdekli a nő annyira, hogy mindenen átgázoljon érte. Cser Krisztián most is egészen otthonosan nyújtózott ki a Grófné kanapéján, maga volt "a nyugodt erő", az érett férfi, aki igazán mélyen biztos a dolgában, tisztában van a fölényében, a vonzerejében és abban pláne, hogy akármikor mozgósítani tudja az energiáit. Az I. felvonás fináléja után 4-5 lépcsőt ugrik át, majd a tapsrendben is hatalmas intenzitással száguldozik, helyből távolugrást gyakorol, úgy néz ki. Mindig azt hiszem, hogy a maximumon van, de valahogy még tud tekerni rajta.

Az I. felvonás fináléjában élmény volt nézni, hogy ezt a Rambó-Figarót, aki közben bonyolult tervet eszel ki, hogy fogja a Grófot hatástalanítani, miként ellenpontozza Mester Viktória Cherubinóként. Érezteti a kamaszok flegmaságát, rángatja a vállát, mint aki tudja, hogy a konkurencia ugrálhat, ahogy akar, mégis hat a nőkre, Susanna is csak elszédült egy pillanatra, nem olyan kellemetlen sem neki, sem a Grófnénak az udvarlás. Az énekes ügyesen tudja a közönséget is manipulálni, provokálja a tapsot eleinte, aztán az beindul spontán is, ahogy meglátják.

Nagyon megérdemli, mert igazán másodpercalapú a játéka, minden pillanatban reagál - a kép mögé bújva is minden mondatra, majd később, amikor lelepleződik, a kertész mondataira is válaszol ("nem, nem mondtam semmit").

Ma is nagyon sokat néztem, ahogy Bucsi Annamária a fotózáskor tart egy aranyszínű kifeszített vásznat a grófi pár mögé, akik veszekedés közben igyekeznek előnyösen mosolyogni, megjátsszák magukat ezerrel. Ez a jelenet valóban nagyon szépen kifejezi a képmutatást - ott az aranyháttér, de csak látszat.

Ez volt az első olyan előadás, amikor Susanna - Keszei Bori - nyílt színi tapsot kapott, amikor előjött a szekrényből. Ez ugyan a zenét megzavarta, de mutatta a gyerekek tömegének figyelmét - követték a cselekményt, nem veszítették el a fonalat.

Hábetler András a bevezetőjében mondott új elemet is - ez az élet operája, a halál fel sem merül. Ezen azért elgondolkodtam, hiszen a Grófné mindkét áriája erősen érinti az elmúlás fogalmát - a szerelem, érzések elmúlását és mondja is: "hogyha nem szeret a férjem, küldj reám halált". Attól tartok, hogy azért ez a gondolatmenet sűrített ugyan, de nem logikátlan. Ha valaki azt érzi, hogy a szerelem és az életét addig kitöltő pozitív értékek nem tartanak örökké, nagyon könnyen el lehet oda jutni, hogy ha ez nincs, akkor mi van, és akkor van-e egyáltalán értelme az életnek.

  1. Első szereposztás - negyedik előadás - 2017. szept. 30. szombat de. 11 - (rögzítés: okt. 1. vasárnap 10.28.

Soha ennyi előadást (34) nem néztem meg szeptember hónapban, és valószínűleg ez így is marad. A Figaro-sorozat első szakaszából még van két nap, és ez az általam megtekintett 8. előadás volt, az első, azaz az eredeti szereposztás negyedik alkalma, ráadásul tévé-felvétel. Ez a helyzet az 1800 nézőn túl is inspiráló, mindenki érezhetően odatette magát, amely kis dolgokban is érvényesült.

A fodrász egészen el tudta rejteni a címszereplő mikroportját, annyira, hogy azt hittem, hogy végre kiharcolta, hogy leszedjék róla, ha egyszer át tudja énekelni a zenekart, a hangosítók pedig érezhetően nem használják ki az egyéni hangolás lehetőségét, azaz néhányan nagyon halkak, pedig ezen most könnyen lehetne segíteni.

A családommal mentem, akik nem képezik az optimális célközönségét az előadásnak. A fiam még túl kicsi ehhez (9 éves), Vilma már túl sok Figarót látott, ennek a főpróbáját is két éve, neki mindenféle „szakmai” problémái voltak (nagyjából ugyanazok, amelyek a már beavatott nézőknél jelentkezni szokott), a másik lányom szerint „a zene azért jó”, és beismerte, hogy már annyit hallotta itthon, hogy szinte meg is szerette, csak kár, hogy vannak benne énekelt részek is, bár néhány énekes hangjáról mégis csak képesek voltak pozitívan nyilatkozni. „A rossz oldalra álltak”, elsősorban Kovács István Grófja és Megyesi Zoltán Basiliója tetszett nekik. (Utóbbi ma is nagyon élvezte, hogy rosszkor lehet rossz helyen, nemcsak egyszer fordul elő vele ilyesmi.)

Náluk jóval lelkesebb fogadtatásra találtak a látottak a célközönségben, pl. nagyon szerették az előadást azok a szegedi gimnazisták, akik felmentem a színpadra táncolni. Összességében is elmondható, hogy remek közönség volt, jó csendek is voltak és vették a poénokat is – tapsoltak az „erkölcs, hűség, család” szlogennél, illetve még jobban a „szabad országban élünk, ugrálunk, amíg lehet”-nél. Most először tapsot kapott a Rózsalovag betét is. Már a nyitány alatt is teljes csend volt, ha jól számolom, ez már az ötödik normális közönség volt, csak hárommal találkoztam, amelyik mozgolódott. (Ez azzal is összefügghet, hogy lekötik őket a látottak.)

Az énekesek valóban mindent beleadtak, Cser Krisztián most is tojásos sót készített, átugrott öt lépcsőt, és az első felvonás fináléját távozása után is kegyetlenül megtapsolják – ha bent maradt volna, akkor valószínűleg ugyanúgy bravóztak volna neki is, mint a Grófnénak később.

Nagyon jól működött a Keszei Bori-Fodor Beatrix-Mester Viktória trió is, átjön az, hogy mindkét nőnek nagy kedve van az apróddal flörtölgetni, tovább is elmennének vele, ha jól jönne ki a lépés, viszont így egymásra is féltékenyek. Mester Viktória jól győzi azt is, amikor egyszerre három nő van vele, sőt igazából ő az 1800 nézővel is kokettál – hasonlóra akkor láttam példát, amikor Erwin Schrott itt énekelt, de a két karakter között is sok a hasonlóság.

Nagyon szerettem, amikor Szvétek László – megtudva, hogy frissen apja lett a 30+-os Figarónak, aki mellesleg ősellensége – meginog, a poharába és a szobalány (Bucsi Annamária) támogató jelenlétébe kapaszkodik.

Nagyon szeretem Figaro IV. felvonásbeli áriáját is, amikor a nők állhatatlanságáról kesereg. Most jutott eszembe, hogy ezzel milyen erős ellenpontot képez a rendezői magyarázat, amikor arról beszél, hogy a férfiak által elrontott világot a nők teszik helyre…

És most, miután ezt újra beírtam, mert a blog.hu kitörölte az egészet, és így kicsit sikerült tömörebb lenni második nekifutásra, készülök a délutáni Figaróra, amelyikben a harmadik szereposztás énekel, majd a címszereplő, Bakonyi Marcell rögtön utána a Zeneakadémián lép fel a Teremtésben. Halálugrásáról külön bejegyzés következik….

  1. Harmadik szereposztás – negyedik előadás 2017.10.01.

Telt ház volt ezen a délutánon az Erkelben és félig felnőtt, félig operakalandos diákközönség. A földszint elején mintha döntően nyugdíjasok ültek volna, de voltak családok is, 4-5 éves gyerekekkel. Sajnos, vagy sem, de az előadásnak nem ez a célközönsége, és aki túl mereven ragaszkodik Mozarthoz, annak minden hangszerelési változtatás is fáj, és persze az is, hogy át van helyezve a mai világba. Attól tartok, hogy Mozart nem lett volna ilyen merev, maga egészítette volna ki művét újonnan divatba hozott – netán elektronikus – hangszerekkel. Egy biztos, ezt az előadást az tudja örömmel nézni, aki zenés színházat lát benne, és élvezi a jó énekesek játékát.

Összességében elmondható, hogy a harmadik szereposztás is berögzítette mostanára a darabot, megtartották a bevált poénokat, és egy jó színvonalú előadást láttunk, amelyben ugyan voltak kis problémák – a turmixgép nem működött, az első rész fináléja is nehezebben indult be a kötél összegabalyodása miatt, és voltak szöveghibák is, egyes szereplők közötti viszonyok sem érvényesültek olyan erőteljesen, mint csütörtökön, de azt hiszem, hogy aki most látta először, és alapvetően nyitott az ilyen stílusú előadásokra az szerette így is. Ennek a szereposztásnak is kialakult már a biztonságérzete.

Az élő színház varázsa ebben áll, hogy mindig változtathatnak az előadáson apró tényezők, áthelyeződhetnek a hangsúlyok.

A másik tanulság: mindig nagyon számít az adott néző állapota is, attól nem függetleníthető az élmény.

A vasárnapi részben felnőtt közönség kevésbé reagált a rendező legjobb poénjaira is, de azért a nyitány magyarázata („a spermiumok és a petesejt találkozását képzeljük ide”) csak kiváltott némi reakciót. De legalább csendben voltak.

Engem a közönség érezhető passzivitása, az előttem ülő méltatlankodó két néni (elmentek a szünetben) zavart, és persze tudtam, hogy a napom nem fog fél8-kor véget érni, mert az előadás címszereplőjét megnézem a Teremtésben is, amelyet bevállalt. Kíváncsi voltam, hogy csinálja, illetve mivel Kolonits Klárával lépett fel, nem merült fel, hogy ez a koncert kihagyható program lenne.

Ezen a délutánon Bakonyi Marcell a saját vérmérséklete szerint, nem kitörő szenvedéllyel játszotta Figarót, de ki volt a figura egyensúlyozva, egységes volt, és érezhetően őt nem zavarta meg az a tény, hogy a katartikus véget és a tapsrendet sem tudja megvárni, hanem sietnie kell. Figaróként imponálóan nyugodtan bonyolította le ezt a bolond napot. Akár koncepciót is lehetett gyártani távozásához, lásd. Figaro nem hülye, tudja, hogy a megalázást nem fogja a Gróf eltűrni, és jobb ha a várható bosszú elől időben elmenekül. Ha szerencséje van, Susanna majd megoldja a helyzetet. (Ügyesen csinálta, volt ismerősöm, aki utólag jelezte, hogy nem vette észre, hogy mikor tűnt el Figaro.)

Biztonsági játékot láttunk részéről, lemaradtak gesztusok, nem vár ki bizonyos reakciókat (a két nő figyelmét a tervének elmondásához), a finom rezdülések hiánya ellenére elég volt ez is azoknak, akik nem látták jobbnak korábban. (Lehet, hogy jó is mezei nézőnek lenni, csak egy előadásra menni el, mert akkor sose tudjuk meg, hogy mi most egy átlagos, vagy egy annál gyengébb produkciót néztünk, vagy netán nagy szerencsével a legjobbat. Nem is ér meg minden produkció annyi energiát, hogy visszaüljünk rá.)

A Teremtés nagyszerűen sikerült, az énekes tagoltan és kifejezően énekelt, és mintegy narrátorként ismertette a Teremtés rá eső részét, és az különösen jól jött ki, hogy Ádámként szemkontaktust keresett és talált Kolonits Klárával, akire persze minden szuperlatívusz kevés, olyan mint egy angyal valóban. (Egy másik néző mondatát ismétlem, és igen, ez nekem is sokszor eszembe jut arról, ahogy énekel.)

A koncert sikere visszamenőleg igazolja ezt a hazárd lépést, bár nekem továbbra sem tűnik hosszú távon célravezetőnek ennyire halmozni a fellépéseket. Most nem törte a nyakát a halálugrásban, sőt lényegében a nap hőse lett ezáltal, hogy egy délelőtti Teremetés főpróba után énekelt két előadást is. Nem vagyunk egyformák, és ha idegi terhelést ez nem jelent számára, akkor azt is mondhatja, hogy csupán a szokottnál jobban beénekelt, ennyi történt.

Még egy apróság:

A felnőtt közönség se reagál sehogy a Palmieri-poénra (a Gróf utal a Toscára), senki nem nyikkant meg, persze lehet, hogy ettől még tudták, hogy miről van szó. A közönség soraiból többen távoztak menet közben, nem túl szerencsés pillanatokban (Grófné ária közben is), nyilvánvaló, hogy mindenkinek nem való ez a népszínházra emlékeztető operajátszás.

Sebaj, most már hétfő lett, és engem elsősorban az érdekel, hogy a holnapi első szereposztás mennyire lesz képes az általam odavitt 626 embert, a József Attila Gimnázium tanárait és diákjait arról, hogy érdemes operát is nézniük a jövőben. Még pont 11 óra, és kezdődik….

  1. Első szereposztás – ötödik előadás 2017. október 2.

Szerettem volna nyugodtan végignézni a Figaro-sorozatot, de az élet ennél jóval több tényezős, és ezt csak nem hagyta. Jutott egy bő hét.

Az, hogy emiatt az egy hét miatt hányan néztek őrültnek, és tették is szóvá, annyira meg sem érintett. (Ha bárki egy hótunalmas munkát minimális fizetésért megcsinál akár évtizedeken át, azt senki nem tartja bolondnak, míg az, hogy én egy héten át élveztem egy előadás apró részleteinek kibontakozását, az egyes szereposztások közötti eltérések megfigyelését, és az idő döntő részében ettől még jól is éreztem magam, túlzás? Valahogy nagyon nem jól működik a világ.)

Visszamenőleg is jó döntésnek érzem, hogy ezt a hetet így csináltam végig, és nem máshogy. Mégis 11 éven át ez az opera volt az egyik fő energiatartalékom, ezt hallgattam, ha helyre akartam állítani a hangulatomat.

A délelőtti előadás számomra valóban különleges volt, mert 3 év után most először (és valószínűleg utoljára) az egész iskolára kiterjedő kötelező program keretében mentünk el az Erkelbe, 626-an. Alig volt hiányzó, a gyerekek nyilván kevésbé lelkesen, mint akik több órás utazást tettek bele, hogy egy napra Pestre jöhessenek, de mégis beültek az előadásra.

A nyitány alatt elég élénk beszélgetés volt, de Hábetler András figyelmeztetése után, illetve amikor elindult az operáknál szokatlan cselekmény – a rántottasütés, miegymás – csak csendben nézték. Persze, nagyon kellett volna a több szünet, de hát hosszú a Figaro, mit lehet tenni, valóban túl van írva néhány jelenet, és aki ezen húzna, azt valószínűleg a szaksajtó elevenen elégetné.

Minden nagyon pontosan ment, valóban úgy éreztem, hogy ez a szereposztás meg tudja csinálni, hogy négy napon belül három tökéletes előadást játszik le. Nagyon jó lett volna, ha ez így marad, és nem jön létre rendkívüli helyzet egyetlen pillanat alatt.

Az első felvonás fináléjában Cser Krisztián, aki most is maximális erőbedobással játszott, megrántotta a lábát, és csak érezhető nehézségek árán tudott távozni azon az öt lépcsőfokon, amelyiket két napja lazán átugrott.

Ezek után Hábetler András hidalta át a Figaro-hiányt, aki tudja ezt a szerepet is, nemhiába próbált három szereposztással, Szolnokon Gróf is volt próba nélkül, és végig tudta volna énekelni most a Figarót is. Miután Palerdi András kéznél volt, délelőtt Nabuccót próbált a délutáni Figaro, gyorsan jött a váltás, és a gyerekek zökkenő nélküli előadást kaptak így is.

Sokan nem hitték el, hogy ez nem így lett szándékosan rendezve, annyira simán bonyolódott le minden. Az, hogy végül hogy tetszett nekik az előadás, kérdőíves felméréssel ki fog derülni, és külön bejegyzést írok ennek tapasztalatairól, legyen nyoma, hogy a valódi célközönségnek mi tetszik, és mi nem, hogyan hat az előadás rájuk, akiknek a beszoktatása miatt minden történt.

Ez a fordulat több következtetés levonására is késztetett, például arra, amire a Figaro elvileg nem teszi a hangsúlyt: mennyire piszkosul múlandó és törékeny minden, valóban csak egy hajszál választja el egymástól a tökéletes boldogság és a mély kétségbeesés állapotát.

Továbbá: mennyivel jobban teszi valaki, ha csak úgy takaréklángon üzemel, nem spilázza túl a dolgokat, nem vár túl sokat se egy előadástól, se semmitől, és nem akar mindent a maximumon megvalósítani.

Konkrétabban pedig: mennyire más minden, ha történetesen Cser Krisztián is egy óvatos-nyugis-takaréklángon működő Figaro, aki ezt a finálét nem teljes lendülettel, hanem csak laza, kissé langymeleg lezserséggel abszolválja. Egy előadás lejátszható akár hetven százalékon is, nem kell mindig a százötven.

(Ez itt valóban fikció lenne, mert a basszistát soha nem láttam takarékláng-üzemmódban fellépni, ez nagyon nem jellemző rá, nem ilyen alkat, és nem hiszem, hogy átállna a visszafogott játékra akár ennek az üzemi balesetnek a hatására. )

Spórolós játék esetén sokkal kisebb esélye van balesetnek is, de annak meg szinte semmi, hogy olyan igazi, katartikus csoda megszülethessen, mint az a jó pár, amelyik ennek az első szereposztásnak (és a nézőinek) már kijutott, hiszen ebbe csupa olyan művész került, aki a maximumon dolgozik mindig. Pontosan ezért vettem rájuk a 626 jegyet, mert ilyenek, ezek a hatalmas energiák hatnak a mezei nézőkre.

Érdemes ezt a sorozatot nézni, és ha van olyan valaki, aki akár mazochizmusból ezt végigolvasta, de még valami miatt nem jutott el rá, melegen ajánlom, hogy menjen el rá október 8-13 között, nézze őket meg, akár a másik két szereposztással együtt, sok tapasztalatot és élményt szerezhet.

ps. Hábetler András a tapsrendre visszahívta Cser Krisztiánt, bekísérték a színpadra. Reméljük, hogy a jövő hétre meggyógyul.

DSC7618 Az előadásban szereplő három Figaróval - Hábetler András , Cser Krisztián, Palerdi András

Címkék: Opera Rácz István Vajda Júlia Figaro házassága Erkel Színház Szvétek László Cser Krisztián Kovács István Fodor Beatrix Káldi Kiss András Geiger Lajos Mester Viktória Hábetler András Farkasréti Mária Szabóki Tünde Palerdi András Megyesi Zoltán Molnár Ágnes Bucsi Annamária Keszei Bori Kőrösi András Kolonits Klára Miksch Adrienn Wierdl Eszter Zavaros Eszter Heiter Melinda Balatoni Éva Kun Ágnes Anna Kristofori Ferenc Bakonyi Marcell Ducza Nóra Beöthy-Kiss László Figaro 2.0

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4812921871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.