Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A premierre való felkészülésként, Vidnyánszky Attila rendezői koncepciója és nem kevésbé a fellépő szólisták iránti kíváncsiságból már csütörtök este odavetődtem az Erkelbe, hogy megnézzem a Bánk bán főpróbáját. Akkor még nem tudtam, hogy a fiam csak szombat este fog ráérni, így mivel a héten nemigen futottunk össze korábban, az ő megtekintése miatt a premiert sztornóznom kell, és így csak ajánlót tudok írni.  (Nem mintha egy percig is terveztem volna, hogy zenekritikusi ambíciókkal jelentkezem az 1770. bejegyzésemben, a rendezői elképzelések pedig ebből az előadásból is világossá váltak, mindössze a közönség visszajelzése hiányzott- persze az nagyon.) Főpróba ide vagy oda, az énekesek érezhetően mindent beleadtak abba az estébe is, hiszen tévéfelvétel készült, és ez mindig serkentően hat.

Vidnyánszky Attila nagyon érdeklődik a Bánk bán iránt, megrendezte többször, 2002-ben a Nemzeti Színház Jordán Tamáshoz fűződő korszakában is a nagyszínpadon (László Zsolttal), 2008-ban Gyulán az operaváltozatot (akkor a debreceni színház igazgatója volt, és így közös előadás készült). Most csak ebben a darabban élhet, mert két héten belül újabb Bánk bán bemutatója lesz a Nemzeti kamaraszínpadán, amely akár évekig repertoáron maradhat.

Érdekes ez a párhuzamos helyzet, igyekszem majd a prózai rendezésére is odavetődni, hogy lássam, hogy mi az, ami ennyire foglalkoztatja a rendezőt. (Mivel a Nemzetiről van szó, és a Bánk bán az egyike a három nemzeti drámánknak, különösebb indoklás nem is szükséges, hogy ez a kiemelt nemzeti intézmény miért tűzi a műsorára, míg bárhol máshol már valami plusz motivációt is keresnénk hozzá, ha elővennénk. Annyira gyakran nem szokták, mert nem túl közönségbarát alkotás - mármint az eredeti, amit Katona írt.)

Eddigi életem folyamán egyáltalán nem szerettem meg az opera-változatot - tavasszal persze egy komoly esélyt elvesztettem a bevonódásra, amikor Szegeden Kolonits Klára játszott két előadást Melindaként, de nem mentem el rá. Árnyaltabbnak tartom az eredeti színdarabot, bár túl jó előadás-élményeim ahhoz sem fűződnek, leszámítva Alföldi kissé provokatív, de a célközönséget valóban lenyűgöző „medencés” verzióját. Az ütött, bár a darab eredeti dramaturgiai problémáin egészében az sem tudott úrrá lenni. A legtöbb mezei nézőt, ahogy engem is, aki ráadásul tanítottam sokszor a művet, végtelenül idegesít a címszereplő viselkedése, aki látja, hogy feleségét ostromolják, és ahelyett, hogy az ösztöneire hallgatva azonnal bemenne és lendületből megrugdosná Ottót, és kimentené az asszonyt a szorult helyzetéből, settenkedik és konspirál. Kár, hogy így van, és talán emiatt is történik, hogy minden Bánk bán előadás során Melinda lesz az, akinek drukkolunk, az a hálás szerep, még akkor is, ha nem ő énekel legtöbbet.

Most is így lett a főpróbán, semmi meglepő nincs benne, Melindával tudunk azonosulni. Szemere Zita érzékeny, ámde karakán Melinda, nem megszédíthető – egészen addig, míg a bájitallal nem tudatmódosítják. Nem bűnös, mégis beleőrül a fájdalomba, és mi ezért annyira megszeretjük, hogy mindenkire haragszunk, aki sorsáért kicsit is felelős. Az énekessel kapcsolatban állandó és megrögzött véleményem most sem ingott meg: akármit osztanak rá, arról mind azt érzékelem, hogy az ő szerepe. Így volt ez júniusban a Rigolettóval is, és aki szintén nem Bánk bán-imádó, és egyetlen szólista miatt sem vonszolja oda magát az Erkelbe, azoknak javaslom, hogy akkor rigolettózzanak, mert az is mostanában kerül vissza a programba. Szemere Zita egészen Melinda, egészen Gilda és egészen erdei madár is, mindig teljes az átalakulás.

zituskomlósi

A rendező a ritkán elővett bariton-változatra voksolt, mert ebben súlyosabbnak érezte Bánk bán karakterét. A mű felületes ismerőjeként a főpróbán ezzel a döntésével maximálisan egyet tudtam érteni, mert Molnár Levente némán, pusztán megjelenésével is a legformátumosabb férfialakká teszi a szerepet. Ahogy a nézőtérről megérkezik, sáros csizmájában és köpenyében, azonnal látjuk benne a kétségbeesett férfit, akit egészen letaglóz az, amit látott. Egy olyan államférfi, aki frissen döbbent rá, hogy képtelen mit kezdeni a bajokkal, túl kevés hozzájuk. A megtörtsége azonnal nyilvánvaló, és az is, hogy ennek az embernek a szerető család segíthetne abban, hogy pusztán a felszínen maradjon. Később igazán az emlékezetünkbe vési magát, amikor már Gertrúd meggyilkolása után megáll a színpad közepén, és egymaga betölti azt minden hókuszpókusz nélkül, illetve később, amikor halottait meghozzák, a két koporsó közé fekszik. Egy nagyformátumú ember pusztulásának leszünk a tanúi, és elsősorban csak a tehetetlenség jön át vele kapcsolatban, miért kell ennek így történnie.levi

A magánéleti szál kerül végig előtérbe ebben a rendezésben, mivel Bánk és Petur kettőse kimarad, nem látjuk Bánkot együtt az összeesküvőkkel, amit sajnálhatunk csak. Ezzel a dramaturgiai beavatkozással nemcsak Bánk szerepe sérül, nem érezzük, hogy eredetileg éppen ő védené meg a királyné életét, de Haja Zsolt sem jár túl jól, akinek ugyan a bordala megmarad, de utána sok feladat már nem jut.

A történetből az opera-verzióban egyébként is kimarad néhány fontos elem, például sose derül ki a prózai művet nem ismerő számára, hogy Ottó miért öli meg Biberachot. Ez azért nem jön ki jól, különösen azért, mert nagyon is lényeges ebben az előadásban is a lézengő ritter. Geiger Lajos nagyszerű Biberach, hatásosan eszeget a színpad szélén a mű elején, és mindenhol ott van, figyel, kombinál. Nem egészen világos, hogy kiben csalódik, és benne mi kivetnivalót lát Ottó – de nem zárom ki, hogy a rendező feltételezte, hogy úgyis minden néző jól ismeri a kötelező olvasmányt, sokat látta és tudják, hogy ki kicsoda.

levilajos

Nagy Viktória jelmezei kifejezőek is, és ez a lilás árnyalat jól passzol az énekeshez, hosszú nyúlánk alakja is illúziót keltő. A másodszereposztásban nyilván egészen másféle akak lesz Biberachból Cseh Antal által, ez borítékolható. Ugyanez a helyzet az Ottókkal is. Balczó Péter mondhatni „Ottó-alkat”, jó tapasztalatom volt már vele korábban is negatív figurák megjelenítésekor (lsd. A kéjenc útja), de nemrég elhittem neki koncertszerűen a Mestert is. (Váltótársa Horváth István lesz.) Ez az Ottó igazán tenyérbemászó pofa, Szemere Zita már a legelején néhány gesztusával érzékelteti, hogy a háta közepére sem hiányzik. Talán éppen ezért fogadhatjuk nagy nehezen el, hogy Bánk bán őket látva együtt, nem érzi fenyegetettnek a helyzetét, egy ilyen nyikhaj pasast Melinda fél kézzel is lerendez, jogosan gondolhatja.

Ahogy az előbb felsoroltak is egészen kitöltik a szerepük körvonalait és „igazi”-nak tűnnek számunkra, úgy Gertrúdként Komlósi Ildikó sem tesz másként. Aki már látta a művészt színpadon, biztosan észrevette, hogy eleve királynői alkat, ahhoz, semmi különleges erőfeszítést nem kell tennie ahhoz, hogy színre lépve ne veszítsük szem elől. Ahogy Molnár Levente is képes némán is jelentőssé válni, ugyanígy Komlósi Ildikó is figyelmünk homlokterében van, még az utolsó felvonásban is, amikor az oldalsó páholyból a többi „már lejátszott” szereplővel „a túlvilágról” néz le a még élőkre. Nem tudjuk nem észrevenni, hogy még itt is reagál, közben a haját igazítja, mert halála után is ad a megjelenésére, nem szűnik meg királynéként létezni. Általa ott van Bánk ellenpontja, és Gertrúd az idegen hatalom jelképe, akinek nincs kapcsolata senkivel, nincs köze semmihez, és csak a hatalom és saját presztizse érdekli. Ő a magyar király képviselője, és semmi más nem számít ezen kívül számára. Ez az idegenség, kívülállás fontos – és a meggyőzhetetlensége is. Nem tudjuk meg, hogy mennyi részvétet érez Melinda iránt, de a gyerekeivel is csak érintőleges a kapcsolata, Ottót, a testvérét pedig megveti.

komlósi

Endre szerepében Bakonyi Marcell talán még nála is távolabb áll mindenkitől, nem tételeznénk fel, hogy a királynéval harmóniában éltek, sőt mintha ez a király épp azért háborúzgatna máshol, mert otthon nem tud érvényesülni. A három gyerekéhez hozzá sem ér, amely meglehetősen különös miután azok elvesztették anyjukat.

Az előadást nézve egy kártékony, tehetetlen, öncélú dicsőséget hajszoló, a valódi problémák felett elsikló hatalmat látunk, egy olyan közegben, amely egészen felélte a tartalékokat, lásd a csodszarvas csontváz, amely hosszan dominálja a képet, és általa sejtjük, hogy a díszletet Olekszandr Bilozub tervezte, aki szereti a szimbolikus megoldásokat. Gertrúd trónszéke az elejétől fogva billeg, ebből is sejthetjük, hogy mi várható.

Ezen kívül igazi Vidnyánszky-elemek is vannak a produkcióban, akinek a munkáit lassan 25 éve nézem. A kezdetek óta talán minden rendezésére igaz, hogy a rendezett kiinduló képből az első felvonás végére mindenhogyan szemétdomb keletkezik, darabfüggetlenül, de jellemzően indokolhatóan. (A világ a rendezetlenségre törekszik...)  Most sincs ez másként. Látunk egy útjelzőt, amely alatt mindenféle holmi is össze van hordva, ahonnan a komor Bánk még egy koponyát is előhúz, hogy Hamlet-pozícióban merenghessen. Az útjelzők, amelyek kijelölnék Magyarország helyét, fogyatkoznak, és szinte minden tábla lehull, míg végül maga az oszlop is kidől. Vehető-e pozitívumnak, hogy később az oszlopot felálljtják, és kevesebb tábla kerül vissza rá, vagy sem – nem tudom, de így történik, és a néző értelmezheti kedve szerint.

Feltétlenül megemlítendő még, hogy az előadásban látható kisebb szerepben (Solom mester) Irlanda Gergely, és  Tiborcként Kováts Kolos, akinek a basszusa még most is nagyon élvezetesen szól, így önmagában ez a tény, hogy létezhet valaki aktív énekesként túl a hetvenen, reményt adhat a kollégáknak. Emeli az előadást jelenléte.

koloslevi

A másik szereposztásban látható még az említetteken kívül Szegedi Csaba a címszerepben, aki alkatilag hasonló Molnár Leventéhez és hangi kvalitásai alapján is alkalmas a szerepre. Partnerei lesznek még: Káldi Kiss András (akit én most már Grófnak várok a Figaro 2.0-ba, róla nemrég írtam is külön ajánlót), Németh Judit (Gertrúd), Rőser Orsolya Hajnalka (Melinda), Rácz István (Tiborc), Kelemen Zoltán (Petur).

Ha az előadás egészét nézem, nem gondolom, hogy a közönség különösen lelkesedni fog az invenciózus és különleges megoldásaiért, de azt sem, hogy akár egy ember is búúzna, ahogy ez korábbi premiereken előfordult. A színészvezetésben nem mutatkozik nagy eltérés a szokásos operaházi megoldásoktól, nem lesz igazán egyénített a kórus sem – látunk egy Bánk bán előadást, amelyben ugyan nem érzékeljük nagyon erősnek a szereplők között kiépített kapcsolatokat, de ezt értelmezhetjük a rendezői koncepció részeként is akár. Ami a leglényegesebb: az általam látott szereposztás MINDEN közreműködőjéről el tudtam hinni, hogy az, akit játszik, csupa „igazit” láttam – Bánk bánként, Gertrúdként, Biberachként és így tovább. Nem gyengítette senki a leosztást, és így feltételezem, hogy alkalomról alkalomra egyre jobbá is válik majd a produkció, csak az a kár, hogy szereposztásonként csak három lehetőség nyílik a kibontakozásra.

Nem volt rossz élmény ez a Bánk így sem, még éppen a születés pillanatában sem, annak ellenére sem, hogy Figaróra ráhangolt állapotban ültem be. Talán majd később ismét próbálkozom a megtekintéssel, addig pedig mindenkit biztatok, hogy menjen az Erkelbe, mert nagyon gyorsan lemegy az a pár előadás, egy hét múlva már késő lesz felocsúdni, ezért is teszem ki az ajánlómat a lehető leggyorsabban, hogy legyen némi hatása is.

ps. A fotók az opera.hu-ról valók, az előadás képgalériájából emeltem ki őket, hogy könnyebbé tegyék három oldal elolvasását.

ps 2017.09.10.

Egyik kedves színházi ismerősöm rendszeresen olvassa az írásaimat és tudomásomra hozta:

Ez most egy "öszvér változat" volt, mert az ősváltozatot játszották baritonra átírva (eredetileg Palló Imrére), és így ebben nem volt eleve benne a Petur-Bánk kettős. (Ezek szerint Erkel maga is rájött, hogy az kellene. Pirospont neki. :-) Kár, hogy nem tették vissza akkor.)

A másik: a kivetítésen ezt a csütörtöki előadást mutatták meg a nagyközönségnek, magyarán az Operaház is érvényes előadásnak tekintette. Ami azt illeti, ha ennyi kamera bent lett volna az Erkelben, alig lehetett volna olyan helyre ülni, ahonnan nem zavarták a látványt, így helyénvaló döntés volt nem élő közvetítést alkalmazni.

Amint hallom a premieren hatalmas és osztatlan volt a siker, ahogy ezt sejteni lehetett és tökéletes teltház volt. Még van négy előadás, 2-2 szereposztásonként.

Címkék: Opera Rácz István Bánk bán Molnár Levente Erkel Színház Vidnyánszky Attila Komlósi Ildikó Káldi Kiss András Geiger Lajos Cseh Antal Horváth István Szegedi Csaba Haja Zsolt Szemere Zita Németh Judit Kelemen Zoltán Rőser Orsolya Hajnalka Nagy Viktória Kováts Kolos Bakonyi Marcell Irlanda Gergely Olekszandr Bilozub

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6612818224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.