Tavaly egy cikk kapcsán eszembe jutott, hogy kikre használható jelenleg a buffó basszus fogalma. Állandóan tenorhiányról hallani, miközben talán Szvétek Lászlón kívül nincs senki, akire elmondható lenne, hogy teljes mértékben megtestesíti az említett szerepkört, ha a ma élő és aktív magyar énekesekre gondolunk. (Van két fiatal kollégája is, akikben látom ezt a potenciált, de az, hogy ebbe az irányba indulnak-e el valóban, a műsorkészítők döntésén is múlik, ami sokszor a szerencsének a szinonimája.)
Szvétek László igazán szerethető énekes, gyakran látható vígoperákban. Mintha valóban Gregor József útján haladna (ha azt leszámítjuk, hogy őt nem kényezteti el a média és ahogy kortársai, ő sem kapja meg azt a közismertséget, amelyet Gregor és társai magukénak mondhattak), bár voltak "komoly" feladatai is. Énekelt Wotant és Hágent is, és félelmetes volt 2014 szeptemberében, amikor próba nélkül beugrott a Don Carlosba inkvizítorként, bár hasonló élményt, amelybe a csere miatti sokk-hatás is belejátszott, senkinek nem kívánok. Kiválóan énekli ezeket az "opera seria" szerepeket is, bár igazán elemében mégis akkor van, ha komédiázhat.
A Figaro 2.0 Bartolójaként éppen annyiszor láttam, ahányszor eljátszotta, a játék élvezete mindvégig érződött alakításán. Talán leginkább a jelmezbáli jelenetet szeretheti. (Már csak ezért is érdemes megnézni.) Télen ismét visszakapta a Pomádé címszerepét is, amelyben táncoskomikusi oldalát is megcsillogtatja. Az a típusú színész, aki szeret rögtönözni, és újabb elemekkel dúsítani a régi szerepeit.
Az utóbbi időben Don Pasqualét is többször énekelte. Ha csak kicsit jobban szerettem volna a darabot, és nem rettentett volna vissza a rendezés látványvilága, biztosan azt is többször nézem, mert az is egészen az ő szerepe és ráadásul nagyon jó csapat alakult ki körülötte (pl. Kelemen Zoltán, Szemere Zita).
Szvétek Lászlóra igazán a gördülő Figarók kapcsán kezdtem figyelni, bár korábban is néztem – némi lelkiismeretfurdalással. Valahogy úgy alakult, hogy mindig olyan szerepekben láttam (pl. az Arabellában apaként), amelyekben egy másik kollégáját már nagyon megkedveltem, és így egészen érthető nézői reakcióként azt a másik énekest hiányoltam, miközben őt néztem. Vagyok annyira tudatos színházi néző, hogy azonnal felismertem, hogy Szvétek Lászlónak „más hibája nincs”, mint az, hogy nem Gábor Géza, nem Cser Krisztián (velük volt nem egyszer váltásban), de a távolság megmaradt. Bartolóként pláne nem ő volt az első az életemben, ebben a rendezésben is tetszett Jekl László, egy másikban korábban pl. Gábor Géza, Kálmán Péter, de mostanára már ez a "jó-jó, de miért nem XY" reakcióm egészen eltűnt, mert a sokszori nézés hatására megszerettem Szvétek László énekesi habitusát is, amely valóban nagyon egyéni, mással össze nem keverhető és élvezetes nézni. Ha őt nézi az ember, garantáltan jobb kedve lesz. Az említett Don Pasqualéra és Pomádéra már azért mentem kifejezetten, hogy Szvétek Lászlót lássam, és nem jobb híján. Az eddigi 25 bejegyzésemhez m újabbak várhatóak a továbbiakban, ez nem is kérdéses.
Idén örültem, hogy hosszú operaházi működésének elismeréseként megkapta a Kamaraénekes címet a hattyúval. Nagyon szimpatikus és rá jellemzően humoros beszédet mondott, valószínűleg nem csak engem fogott meg, ahogy beismerte, hogy már várta a díjat, örül neki és „most már csak a másik hattyúval kell otthon összeszoktatni". Azóta nyilván ez is megtörtént. (Felesége, Gál Erika - aki nekem elsősorban Eboli és Erda - már korábban részesült a díjban, egy korábbi Csillagóra gálán arról is beszámoltam.)
Szvétek Lászlóról eddig nem volt elmondható, hogy túlságosan az előtérben lett volna, vagy az, hogy a legkisebb mértékben is igyekezett volna magára vonni a sajtó figyelmét, de a díj elnyerése óta azért készült vele a nyáron is riport, most már talán jobban fognak rá is figyelni.
A jövő évben a Szerelmi bájital, az Olasz nő Algírban, A cigánybáró és a Varázsfuvola lesz vele nézhető a Figaro 2.0 után, illetve két szabadtéri (ingyenes) egyfelvonásos, a szokásos módon, a Szfinx-teraszon, a szeptemberi évadkezdő hétvégén (A csengő, Bolondokháza). Korábbi szerepei közül már említésre került Miksch Adrienn és Geiger Lajos kapcsán A tenor, ez az előadás neki is hálás szerepet tartogatott, szerettem benne őt is.
A youtube-on nincs sok felvétele, sőt az operaházi évek számához képest azt is mondhatnám, hogy botrányosan kevés – de az Opera Café műsorban azért róla is készítettek egy portrét, és az nézhető is, így felteszem ide. Aztán jöjjön az a doktor Bartolo most már...