A tegnapi reggelen arra ébredtem, hogy most szívesen mennék el egy dalestre. Jó lenne egy szólistát egy szál zongorával hallani, és semmi mást. Furcsa volt ez, sose jutott eszembe hasonló, nyilván tart még az előző koncert hatása, illetve ezek szerint már igazán várom Kolonits Klára szombati dalestjét, amely - ha minden jól megy - a következő koncert-témám lesz ebben a sorozatban. (Tegnap a pécsi Kodály Központban egy Handel-operavizsga előtt a művész plakátja hirdette a Puritánok május 22-i előadását, talán ez is belejátszhatott, hogy épp most merült fel bennem a gondolat.) Tegnap - egy hónap kihagyás után - is Kolonits Klára-nap volt, viszont nem dalest zongorával, hanem a Budapesti Vonósokkal és az Angelica leánykarral. Ennek kapcsán következik néhány gondolat, röviden.
A korábbi koncerteken is többször eszembe jutott, hogy micsoda luxus is egy ilyen helyzet. Az ember ott hagy csapot-papot, edzésről frissen hazatért kisfiút, és megy, hogy egy zárt teremben ne csináljon semmit, - jó esetben - csak élvezze a zenét, netán próbálja kósza gondolatait visszaterelgetni. Akárhogy is, ez a két óra ajándék, magunkra fordítjuk, nem másra, és képesek lehetünk kiszakadni a hétköznapokból, mert a zene kiemel minket. Ha nincs zavaró tényező.
A Budapesti Vonósok koncertje nem indult zökkenőmentesen. Kiderült - amit sose gondoltam -, hogy az MTA Díszterme, ahol eddig csak a Honvéd Férfikar eseményein jártam, nem hangszigetelt, betört a külvilág, behallatszott egy tüntetés zaja. Én most már hónapok (30+) óta viselem el, hogy amennyiben szabadnapom van, akkor a szomszéd építkezésének zaját kell kibírni reggel héttől sötétedésig,ilyen körülmények között dolgoztam végig a tegnapi Handel-operáról szóló cikkemen is. Emiatt színházban-koncerten már azt is élvezem, hogy NINCS ZAJ, átveszi a művészet a terepet. De most a koncert szervezője be is jelentette, hogy tehetetlenek, nem tudják a tüntetést leállítani, viszont megpróbálnak a zenével úrrá lenni a hanghatáson. Ezt a törekvésüket siker koronázta, mert az elsőnek elhangzó Handel d-moll concerto grossó így is élvezhetően szólt, csak a tételek szüneteiben szűrődött be valami a kiabálásból.
Ennek az esetnek akár jelképes értelmet is tulajdoníthatunk, mi, akik koncertre járunk, nagyon szeretnénk a külvilágot kirekeszteni, de mégsem sikerül maradéktalanul. Csak bepofátlankodik a gondolatainkon keresztül, vagy így, még erőszakosabban.
Erről persze még egy korábbi esemény is eszembe jutott, mégpedig a "Bach in the Subways" kezdeményezés, amely egyik koncertje során 18 metrószerelvény zaja zavarta meg a Kávé kantátát, mégis a zene lett az erősebb, még a kisföldalatti állomásán is élveztük Bachot, mindennek ellenére.
Ennél messze jobb helyzetben voltunk persze az MTA dísztermében, ráadásul vagy közbeavatkozott valaki, vagy az égiek tudták, hogy a következő műsorszámban Kolonits Klára is énekelni fog, és mivel rá még ők is kíváncsiak voltak, Hasse c-moll Miserere című alkotása már enélkül a zavaró tényező nélkül volt hallgatható. Jól szólt az Angelica leánykar - Gráf Zsuzsanna vezényletével -, és még náluk is jobban Rajk Judit, akinek alt hangja nagyon jól kiegészítette Kolonits Klára szopránját. A koncert első részének végére elég jól rá tudtam már a zenére hangolódni, bár többet reméltem az utolsó műsorszámtól, amelyet évtizedek óta ismerek, és mindig sokkal könnyebben tudok befogadni olyan zenét, amellyel már találkoztam korábban.
Pergolesi Stabat Materét hallgatva úgy tűnt, hogy a leánykar még fokozni tudta a teljesítményét, jobbnak éreztem őket ebben a műsorszámban, míg a két szólistára ezt azért nem mondhatom el, mert az én észlelésem szerint mindketten végig a helyzet magaslatán voltak. Rajk Judit hangját ezen a ponton már eleget hallottam ahhoz, hogy még inkább megszeressem, Kolonits Klárát koncerten meg láttam annyit már énekelni, hogy most azonnal felmérjem, hogy megint a szokásos zenére hangolt, derűt sugárzó állapotában van jelen, és ez még a terem legutolsó sorában is jól érvényesült. Nem lesz sok újra hallani két nap múlva, sőt.
A közönség - az Akadémiai Bérlet tulajdonosai - megvettek minden széket, bár néhányan hiányoztak,nagyjából telt ház volt, és elmondhatom végre, hogy "mindenki rendesen viselte magát" a környékemen, most nem volt semmi extrém esemény, cukorkás nénik sem. Tiszta szépséget árasztott a Budapesti Vonósok koncertje, csak női hangokkal ugyan, de magas színvonalon.
Az egyházzenei darabok harmóniát sugároztak, mint ahogy minden barokk műből ezt érezhetjük ki, sőt nekem a legtöbb alkotásban ennél is több, az élet nagyszerűsége, a létezés ünnep volta jelenik meg. Ezen kívül még egy másik reményforrása is volt az estének: már megjelent a jövő évi részletes koncertprogram füzete, benne a bérletekkel és dátumokkal.
A szokásos Akadémiai Bérlet, Téli koncertek mellett nekem megint a "Bach nyomában" ragadta meg a fantáziámat, amelyről idén lemaradtam (a h-moll mise részletes elemzéséről). Jövőre János passió lesz, ugyancsak három részletben, most is Kamp Salamon magyarázataival, sőt megvan az időpontja a három Dinyés Dániel-Göttinger Pál-féle Operajátszóháznak is (Figaro házassága, Szerelmi bájital, Don Giovanni), amelyek leginkább érdekelnek. De minden mezei néző más, a legjobb megoldás végig elolvasni a részletes programot.
