Az elmúlt évadokban annyi pozitív tapasztalatot sikerült felhalmoznom a K2 Színházzal kapcsolatban (7 bejegyzés), hogy most már ha esik, ha fúj, megyek és nézem az aktuális előadásaikat akkor is, ha netán a feldobott téma nem vonz kifejezetten. Eddig bármilyen állapotban mentem, minden alkalommal elkezdett menet közben hatni rám az előadás. Úgy néz ki, hogy többen vannak ezzel hasonlóan, mert most is telt ház volt, mint mindig.
A betyár-romantika nálam most nem volt ugyan aktuális, de a kezdés után nem sokkal már azt észleltem, hogy elkapott az előadás, és elkezdett érdekelni, hogy mi lesz a fiúval, akinek a lelkéért az ördög személyesen jön el. Piti Emőke szuggesztív ördög, nehezen tántorítható el céljától, és érdeklődéssel figyeli, hogy áldozatai miként tűrik el a rá mért csapásokat. Ahogy korábbi szerepeiben, úgy most is mély hatást tett rám tekitete, amellyel mintha partnerei veséjébe is belelátna, nemcsak megszerezni vágyott lelkükbe.
Hegymegi Máté "fizikai színházat" rendezett most is, az előadásban most is sok a mozgásos elem, sőt akrobatikus mutatvány is akad, valószínűleg azért is hívták meg dolgozni, hogy tanuljanak tőle. Ez a formanyelv jól állt a csapatnak, amely ezúttal éppen vezetőit nélkülözte (Fábián Péter és Benkó Bence ebben az időszakban éppen az Elzát vitte színre Miskolcon, amelyet már láttam és mindenkinek nyomatékosan ajánlok).
Az üres térben csak egy fémből készült gémeskút imitáció áll a fehér balettpadlón, amelyre viszont jól rá lehet csimpaszkodni, akár több színésznek is egyszerre, illetve egy fehér függöny szolgált háttérfalul. Kálmán Eszter tere alkalmas arra, hogy kiemelje Fekete Anna egyen-jelmezébe öltöztetett figuráit, akik szinte mind szürke kockás ingben és fekete gatyában szerepelnek, ha betyárt, ha pandúrt játszanak, ha nőt, ha férfit játszanak. Ez a megoldás feltétlenül az előadás játék jellegét erősíti fel, miként az is, hogy a színészek egy része, amikor nem szerepel, kint ül a színpad szélén, illetve gitárral kíséri a történéseket. Ami feltétlenül figyelemre méltó, hogy hiába látunk a cselekményhez csak áttételesen köthető mozgássorokat, és elhangzanak narráló szövegrészek is, mégis csak beránt minket a történetfűzér, és Rózsa Sándor szemszögéből figyeljük a történet alakulását.
Pontosítok: Cserna-Szabó András Rózsa Sándor változatában, amelyhez dramaturgként Bereczki Csilla és Gábor Sára is hozzányúlt, leginkább a betyár egyik emberéhez kerülünk közel, akit Domokos Zsolt játszik. A színészt mindig megtalálják azok a feladatok, amelyekben komikusi adottságaira is építenek, így most is övé a leghálásabb feladat - másodhegedűsként tőle kapjuk a legtöbb információt megközelíthetetlen főnökéről, aki már azt is durva sértésnek éli meg, ha a nevét valaki hangosan kimondja. Horváth Szabolcsnak jól is áll ez a szerep, de éppen a szándékos távolságtartás miatt, hozzá mégis kevésbé kötődik a néző, kevésbé tűnik izgalmas figurának.
A többiek a zenélés mellett osztoznak a számos figurán, akikre mind szükség van a betyárhoz kötődő történetek megjelenítésekor, amelyek nem mindig időrendben követik ugyan egymást, de legtöbbször elég érdekesek ahhoz, hogy majdnem két órára lekösse az előadás a figyelmünket, és egy rablókból és pandúrokból álló világ megjelenjen általuk.
Borsányi Dániel - többek között - a fia életéért aggódó apa és később az anya gyilkosa is, erőteljes mindkét karakterében. Mészáros Martin Rózsa egyik embere, akiről egészen biztosan nem derül ki, hogy elárulta-e a Gazdát, vagy ártatlanul halt meg ezért, és ő kapja a lehetőséget, hogy Kossuth Lajost is megszemélyesítse, akinek a rendeletére valóban amnesztiát kapott a betyár, aki így a szabadságharcban is részt vett saját szabadcsapatával. Kossuth megjelenése van olyan mesebeli fordulat, mint az ördögé, de nála hatásosabban van jelen Viktor Balázs, aki leginkább a Rózsa által kiherélt doktor szerepében marad meg emlékezetünkben. Talán az orvos jelenetsora, különösen megbüntetése (egy ártatlan lány haláláért) az előadás egyik csúcsa, amelyből kiemelkedhet az igazságtévő betyár alakja a legendáknak megfelelően.
Míg Erdélyi Adrienn, aki az előadás produkciós vezetője, csak néhány jelenet erejéig száll be a játékba, (ráadásul a többiektől eltérő módon, fehér ruhájában kicsit ki is lóg belőle), és talán csak azért került bele, mert még egy nőre szükség van a dramaturgia miatt a cselekmény bizonyos pontján, addig Boros Anna léphet fel Rózsa Sándor életében szerepet játszó minden nőként. Elég sok a nők sorsában az egyezés, úgy tűnik, hogy minden tanyán van egy lány vagy asszony, aki éppen rá vár, bár ha hitelt adhatunk a csatlós szavainak, akkor nem mindig ő az, aki ezekkel a nőszemélyekkel ténylegesen is foglalkozik.
Elmondható, hogy Rózsa és embere a háttérben a gémeskúttal, hasonló benyomást tesz ránk a történet minden vérengzőssége ellenére, mintha Don Quijotét és Sancho Panzát látnánk. A túl sok erőszak emlegetése már hihetetlennek tűnik, és inkább groteszkké válik a kép, nem rettenünk el igazán, és az ördög sorozatos megjelenése csak ezt erősíti. Előbb-utóbb már valóban mesének tűnik az egész, hiába tudjuk, hogy valóban létezett valaki, akit Rózsa Sándornak hívtak. Elkezdünk szórakozni, és jól érezzük magunkat, ahogy a színészeket nézzük. Az, hogy itt most a mi világunkról is szó lenne, esetleg általában a törvényen kívülre szorult emberek kiszolgáltatottságáról most 2017-ben, az igazságszolgáltatás működéséről, na az nemigen jut eszünkbe. Annak, hogy valami igazán magvas gondolatunk is támadjon, no, annak sömmi esélye nincs. De ettől még várjuk a K2 következő előadását is.