Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Sikerült a legnyakatekertebb módon megbonyolítani az idei operai "Late Night" program megtekintését. A korábbi három év bemutatóiból kettőt láttam egy-egy alkalommal, most a négy estéből 2,5 a mérlegem.Elmondhatom most itt azonnal, hogy jobban szerettem mindkét előadást, mint amire előzetesen számítottam és ezen a hétvégén emiatt mentem vissza péntek után még szombaton is.

A tavalyelőtti A sárga hercegnőt szintén Székely Kriszta jegyezte, akkor még egyetemi hallgatóként. Szerettem azt az előadást, és kellően izgalmasnak tartom a fiatal rendező egyéb prózai munkáit is, így különösebb aggodalom nélkül vártam ezt, mert éreztem, hogy karakteres zenés színházat fog csinálni, bár a Lendvay-opera zenéjét ismerve voltak fenntartásaim a művek élvezhetőségével és befogadhatóságával kapcsolatban.

Összességében elmondható, hogy az előadások így minden összetevőjükkel együtt igazán élvezhetőek voltak, bár fel nem merülne, hogy gyaloglás közben ebből a zenei világból akarjak erőt meríteni. (Arra ezerszer alkalmasabb a régizene, amely derűt sugároz, nem pedig a világunk élhetetlenségére világít rá. Mindkét funkciónak van létjogosultsága, csak jól kell tudni, hogy mikor mire van szükségünk.)

Az eredetileg meghirdetett programban még a Lendvay Kamilló opera szerepelt nyitó darabként, csak a próbák utolsó időszakában technikai okokból került sor a cserére. Szoros kapcsolat nincs a két mű között, hacsak azt nem számítjuk, hogy mindkettő rövid, kevés szereplős, magyar szerző írta őket, de nem ide köthető a cselekményük. A rendező pedig azon dolgozott, hogy általános érvényűek legyenek és semmilyen konkrét helyhez ne kössük őket. Ebben a díszlettervező, Pallós Nelli és a jelmeztervező, Pattantyus Dóra is segítségére volt.

Én már hetekkel korábban tudtam, hogy a premier estéjén a második egyfelvonásosra tudok majd odaérni, bár az csak a legutolsó napokban lett világos, hogy ez pont a másik lesz, mint amelyikre számítottam. Így végül a Tisztességtudó utcalányt láttam külön is a premieren, illetve a harmadik és negyedik előadáson is. Ezzel kezdem a beszámolót.

I. A tisztességtudó utcalány

Sartre színdarabját még gimnazistaként olvastam az összegyűjtött drámái között és mindössze egyetlen színházi élményem van vele kapcsolatban. Mundruczó Kornél rendezte meg 2003 októberében az Átrium mozi előcsarnokában, amely akkoriban zárva volt, és csak néhány kivételes alkalommal nyitott ki. Emlékszem, hogy mennyire nehezen tudtam a két és fél és az alig hat hónapos két lányomat hátrahagyni, hiába laktunk macskaugrásra a helyszíntől. Az előadás revelatív volt, hosszú távra is nyomot hagyott. Prózai színészek és operaénekesek egymás mellett játszották el a karaktereket. Fellépett benne az a Gulyás Dénes, aki az 1979-es tévé-operában is énekelte Fred szerepét. (Ha valakit az opera zenéje érdekel, a youtube-on gond nélkül, jó minőségben meghallgathatja, mindössze  35 perc.) A prózai mű és az opera is egyaránt a címszereplőről szól, az ő dilemmája áll középpontban, és így abból a 14 évvel ezelőtti előadásból is elsősorban Tóth Orsolya képe maradt meg, aki valószínűtlen törekénységével és apró termetével még inkább érzékeltette kiszolgáltatottságát. (Fodor Gabriella volt az énekhangja.)

A mostani este is Lizzie körül forog, Keszei Bori viszi vállán az előadást, ő áll a figyelmünk fókuszában, az ő döntése lesz számunkra érdekes, miatta izgulunk, szeretnénk, ha valahogy megúszhatná...Az énekes korábban csupa naíva szerepet kapott, sokszor láttam a Figaro Susannájaként, de énekelt a Rajnában is, mégpedig ebben az M.Tóth Géza-félében, amelyben a naivaságára még két lapáttal rátettek. Most ennek a nőnek, akit játszik, elég kevés illúziója maradt már az életről, de ideig-óráig mégis sikerül megtéveszteni, prostituáltként is sikeresen éli bele magát a szerelembe, nincs kiégve, képes még őszintén ölelni. Eleinte tele van élettel, tekintetével is végigsimítja az előző éjszakai vendégének ingét, még bele tud szeretni egy férfiba. Elhiszi a neki mondott kedves szavakat, amíg egy-két elejtett mondatból megérzi, hogy most is csak használják, ahogy azt megszokhatta. Hatni próbálnak rá kedvességgel, pénzzel, erőszakkal és fenyegetéssel, ő pedig igyekszik annak ellenére is ellenállni, hogy tisztában van azzal, hogy alacsony társadalmi státusza miatt kevéssé fogják állításait komolyan venni. Érezzük mégis, hogy ragaszkodik emberi méltósága maradékához, van benne igazságérzet és emiatt a saját oldalára állít minket. Ráadásul tisztában van azzal, hogy éppen befolyásolják, és rákényszerítik, hogy mást mondjon, mint amit gondol és ez még külön lehangolja. Igen, van amikor érezzük a tehetetlenségünket, tudjuk, hogy éppen kihasználnak minket, de annyi erőnk már nincs, hogy ellenálljunk. Ennek a keserűsége nagyon intenzíven átjön az énekes nagyszerű alakításából.Egy narancssárga kombinéban, majd élénk piros ruhában,  mezitláb játssza végig a darabot, ezáltal is kifejeződik kiszolgáltatottsága, nincstelensége. A rendező alaposan kidolgozta mozgását, amelyből a többi szereplőhöz fűződő viszonya kifejeződik. Helyenként érdesebb, majd puhább, de összességében látjuk a folyamatot, ahogy megalázzák és megtörik, hiába kapálózik a rá váró sors ellen.

Mindenki más, aki az egyfelvonásosban megjelenik, elsősorban a Lizzie-hez fűződő viszonya kapcsán-által lesz fontos, hiszen sok jelenetre tagolódik az előadás, míg a másik rész hosszabb és mindössze két beszélgetést tartalmaz, ez legalább nyolc egységre tagolható és mindössze 35 perc. Túl sok minden egy 2-4 perces egységből nem derül ki a többiekről.

Keszei Bori szerencséje, hogy jók a partnerek is, és erősítik az alakítását. Elsősorban említem Káldi Kiss András szenátorát, akinek nem nagy kihívás meggyőzni őt, csak néhány perc kell ehhez. Egyetlen titka van: egyenlő félként szólítja meg a lányt, felelős állampolgárként és körmönfont érvekkel próbálja beláttatni vele, hogy miért fontos, hogy a hamis vallomást aláírja. Káldi Kiss András előadásában egy valódi profi politikust látunk - a rendező még egy állványt is elé helyez, amelyre a beszédét elhelyezheti. Clark szenátor alakja tömören fejezi ki, hogy a nagypolitika, a politikusok általában hogyan manipulálják a kisembereket, milyen katasztrofális módon befolyásolják az életünket. Elég rossz ezt nézni, de hiteles az alakítás. (Az énekes 10-én és 11-én a Hunyadiban lépett fel előtte - a pénteki előadásról külön bejegyzés szintén készült.)

17097220 1972284812994280 721256932952033877 o

Balczó Péter Fredként (a szenátor fia) próbálja bátyja melletti tanúskodásra rábírni a lányt, körmönfont hazudozással, majd erőszakkal. Kivívja ellenszenvünket a színpadon töltött első néhány perce alatt is. Jól áll neki ez a "gennyes alak", hasznára vannak saját tetoválásai, amelyek éppúgy illenek hozzá, ahogy a kábítószerezés. (Ez azért könnyítés, egyszerű magyarázat cselekedeteire.) Elkényeztetett, agresszív férfi, aki mint egy tárgyat, meg akarja tartani magának a lányt és úgy tűnik, ő az erősebb. Apja megjelenésével mégis egy csapásra levegővé válik, mintha ott se lett volna. Kifejező kép az utolsó is, a véres arcú gyilkos fekszik az ágyon, és alatta a ketrecben látjuk Lizzie-t, aki végképp elveszítette maradék szabadságát és tárggyá vált.  Előadás közben eszembe jutott A kéjenc útja is, amelyben az énekesnek szintén a szokásos tenor-szerepektől eltérő feladata volt a címszerepben. Balczó Péter akkor is, most is előnyös helyzetbe került, bár jelenleg egyáltalán semmi szerethető sincs a karakterében.

17156342 10154409442643181 8510233418653773169 n

Az erőszakos-ellenszenves figurák sorát a két rendőr zárja, Csiki Gábor és Bakó Antal által, akik keveset énekelnek, de ők azok akik konkrétan megkínozzák a lányt, mégpedig a hivatalos hatalom képviselőiként. Ennyit a törvényességről.

Lizzie mellett az előadásnak van egy másik áldozata is, a Néger, aki azzal a másik négerrel utazott a vonaton, akit Fred testvére meggyilkolt. Ez a gyilkosság az előadás előzménye, Lizzie-t a politikus és Fred is azért győzködi, hogy a két négerre valljon, mégpedig azt, hogy meg akarták erőszakolni és a fehér férfi egyiküket azért ölte meg, hogy a lányt megvédje. Ennek a vallomásnak egyenes következménye lenne ennek a "túlélő négernek" az elítélése erőszaktevőként.

Az előadás a tetőponton indít, a zenében itt van a legnagyobb feszültség. A néger már bent van a sokajtós térben, amelyben az ajtók mind csukva vannak, így el is bizonytalanítanak minket, egyszerre keltik a zártság és a mégis meglévő lehetőségek képzetét, egyébként pedig nagyon praktikusak, jól elkülönítve hangsúlyosan tudnak belépni rajta az egyes szereplők . (Ha ennyi ajtót látok egy térből nyílni azonnal a Kékszakállú jut eszembe, lehet, hogy másnak is, bár itt legalább tíz ajtóról van szó. Abban is elég baljós érzés kötődik a csukott ajtókhoz.)  Ahogy a néger az ajtókra tapadva-ráfeszülve a háttérben jelen van, a zenei motívum disszonanciáját is hallva, már biztosak vagyunk, hogy áldozatot látunk, és valószínűleg nem fog segítséget kapni, hiába kéri. Keszei Bori Lizzie-je ezen a ponton az ágyról kel fel, (az előadás nagyrészében ehhez a díszletelemhez kapcsolódik), körülötte kering, de ez nem egy hálószobai ágyra emlékeztet, hanem egy vizsgálóasztalra, amely önmagában is negatív képzeteket kelt minden nézőben, aki volt már orvosnál. Egy ilyen asztal maga a kiszolgáltatottság, amelyen pillanatok alatt tárgy lesz egy emberből. (Ez az asszociáció,, a teljes kiszolgáltatottság élménye - ki hinné - a hét közepén egy UH vizsgálat közben jutott eszembe. Ebből is látszik, hogy bennem jó hosszan dolgoznak az előadások, pláne, ha egy hétig folyamatosan íródik róluk a beszámoló.) Ez az asztal a tervező igazi mestermunkája, a sárga műbőr bevonattal és az alá szerkesztett rácsozattal. 

A rendezésnek egyébként ez a legfőbb erőssége, hogy letisztultan, egy-egy utalással a mű lényegét képes kifejezni. Ráadásul csak később tulajdonítunk jelentőséget az ágy alatti rácsnak. (Annyira kevés kellék van, semmi nincs feleslegesen  Székely Kriszta színpadán.)

Ha valaki a youtube-on nézelődött már a Tisztességtudó kapcsán, láthatta Polgár László képét is, akit négernek is maszkíroztak. Én túlságosan nem agyaltam és egyáltalán nem informálódtam ezúttal előre, hogy mi várható, így egyértelműnek vettem, hogy ez a sminkes átalakítás most is szükségszerűen meg fog történni, miért is ne? Egy jó smink, paróka mindig segítség a színésznek, néha túl nagy is, és sokkal könnyebb erre támaszkodva játszani. Ráadásul egy előadásban ha a gyilkosság után az elkövető úszik a vérben, vannak benne fehérre meszelt táncosok is (koreográfus: Sebestyén Csaba) akkor akár egy négert is be lehet kenni feketére, sőt kevés érv szól ellene, hogy miért is ne tegyék meg.

Bár az első percben meg is hökkentem, hogy a néger megszemélyesítőjét, Cser Krisztiánt meghagyták a maga szőkésbarna árnyalatában, aztán mégis gyorsan kapcsoltam, hogy miért van ez így - a karakternek nem a négerségére volt kíváncsi a rendező, hanem általánosságban egy alacsony önértékelésű, bizonytalan, a világtól félő embert kellett néhány gesztusban megjeleníteni a négyperces kezdő jelenetben. Kék munkásoverállt kap, amely társadalmi helyzetére utal. De az is lényeges, hogy tiszta, rendes, nem szakadt, nem büdös, nem koszos ez az ember, hanem tanulatlan, szegény és valószínűleg nagyon egyszerűen gondolkodik.  Második megjelenésekor nagyon jól érvényesül, ahogy Lizzie neki összegzi keserű tapasztalatait, a néger értetlen tekintete elárulja, hogy a lány szavait nem képes felfogni, nem von le általános tanulságokat a vele történtekből, csak éli az életét.

A rendező javára kell írni, hogy a Lizzie-Néger kettős négy perce alatt is meggyőz minket döntése igazáról,  az énekes kicsit görnyedt testtartása, kéztördelése, elernyedő végtagjai, lesütött szemei pedig kellően kifejezik kiszolgáltatottságát így is, hogy nem suvickolták ki a képét.Talán 4+3 percben (a 35-ből ennyi jut a Négernek) sikerül megmutatni ezt az igazán kétségbeesett, méltatlanul meghurcolt embert, magát az örök vesztest. Megrendítő alakítás, igazán rosszul tudjuk magunkat érezni, ha ránézünk. Feladatnak viszont érdekes, mert ahogy Keszei Bori számára is új színt jelent az utcalány karaktere, Cser Krisztián hasonlóképpen új utakra lépett. Basszus hangjának köszönhetően inkább énekelt és énekelni fog hatalmi pozícióban lévőket, mint elnyomottakat. Eddig éppen 66 kisebb és nagyobb szerepet magába foglaló opera-repertoárján nincs egyetlen hasonló alak sem, mint ez a Néger, amely ennyire a társadalmi ranglétra alján lenne. Igazi kihívás, intenzív jelenléttel bemutatni egy ennyire elernyedt, tehetetlen szerencsétlent és valóban sikerül igazán szánnivalóvá válnia ennyire rövid idő alatt a termet egészen betöltő gyönyörű hangja ellenére is. Az előadás erős mozzanata és kiemelődik, amikor a szövegben megjelenő képzetet (Lizzie-vel együtt majd celebek lesznek és fényképes interjút adnak "az igazság bajnokaiként") néhány pillanatra megjelenítik.

17191493 10154409442313181 6115689736846003295 n

((Jut eszembe, Székely Kriszta is bábáskodott  A vörös tehén létrehozásában, amikor az öreg Kossuth mozgását is tökéletesen megjelenítette az énekes...Lehet, hogy mégis rengeteget számít, hogy milyen a rendező, kap-e a művész használható instrukciókat átváltozásának végrehajtásához?))

Megállapítottam, hogy Cser Krisztián ezzel a rendezéssel is jól járt, a színpadon kívül ölik meg, a vér nem rá kenődik, hanem a gyilkosára, és még a kék szín is jól áll neki. ((Nemrég A sevillai borbélyban is kékben volt, bár Don Basilióként sem igen lehetett cél, hogy pozitív benyomást keltsen a megjelenésével. Érdemes lenne egyszer megnézni több előadásban azt is, hogy a jelmeztervezők mennyire emelik ki egyes művészek előnyös adottságait, illetve mennyire hajlandóak valakit "tönkretenni" a sminkkel.))

Összességében nagyon egységes előadásnak láttam a Tisztességtudó utcalányt, bár a zenéje most sem fogott meg, hiába vezényelte nagyon ihletetten Vajda Gergely.

A két megtekintés között eltelt időben sokakkal beszéltem, akik mindkét részt látták és a legtöbben az első rész zenéjét tartották "hallgathatóbbnak", de részletes kifejtés nélkül is fenntartásaikat fejezték ki a történettel kapcsolatban. Én csak néhány részletről hallottam - egy férfiért testvérét feláldozó lányról, sok lemosandó vérről, szex-jelenetről, temetésről. Éppen ezért fokozott kíváncsisággal vártam a következő pénteket, ráadásul mindhárom szereplő azok közé tartozik, akik évekkel ezelőtt (Szalontay Tünde), illetve a tavalyi évadban (Sándor Csaba, Ducza Nóra), de felkeltették a figyelmemet és darabfüggetlenül is érdekelt volna, hogy mit csinálnak, ha egyszer jelentős főszerepet osztanak rájuk. Erről külön bejegyzés készült.

 

 

 

 

Címkék: Opera Zeneakadémia Cser Krisztián Káldi Kiss András Szalontay Tünde Balczó Péter Keszei Bori Anger Ferenc Csiki Gábor Sebestyén Csaba Vajda Gergely Székely Kriszta Ducza Nóra Bakó Antal Sándor Csaba A tisztességtudó utcalány A ravatallal szemben Lendvay Kamilló Mezei Gábor Péter Pallós Nelli Pattantyus Dóra

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5612323699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.