Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Operaház már a tavalyi évadban felújította Vagyim Milkov 2003-as rendezését, amelyet csak most vasárnap tudtam megnézni, mindössze egyszer, ráadásul anélkül, hogy korábban akár részleteiben is megismertem volna az operát. A hasonló helyzeteket nem kedvelem, de Csajkovszkij zenéje, a történet és a rendezés is könnyen befogadható volt, így megértési problémáim nem merültek fel. Erre az előadásra - még van egy szerdán és csütörtökön - be lehet ülni csak úgy is, bár nyilván az előismeretek nem ártanának. Hely még van.

Nem játsszák túl gyakran a művet nálunk, a színházi adattár mindössze egy 1967-es szegedi és egy 1977-es pesti előadásról tud, úgy látszik, hogy az Anyegin mellett háttérbe szorult.

Én 2013 márciusa óta Pesten nem láthattam az Anyegint sem, azóta csak a balett-változat nézhető, a Kovalik-rendezés nem. A legutolsó szereposztás négy évvel ezelőtt annyira tetszett, hogy a benne vendégeskedő Pavol Remenárt azóta két előadásban is megnéztük Pozsonyban, Don Giovanniként és Anyeginként is. Talán két éve ott is műsorra került a Pikk dáma, de valami utolsó pillanatos akadályoztatás miatt végül nem mentünk el. A sors ezek szerint úgy akarta, hogy éppen ezen a vasárnapon ismerkedjem össze a darabbal.

Vagyim Milkov rendezése Viktor Volszkij díszleteivel és Rafael Volszkij jelmezeivel a "hagyományosnak" nevezett előadások közé sorolódna. Mindhárom felvonás jellemzően nagy tablók sorából áll, a szólisták és a kórus elfoglalják pozícióikat, és jelenetről jelenetre gördül előre az előadás, kiszámíthatóan. Sajnos a modern technika ellenére sem mennek gyorsan a váltások - bár egy hónapja láttam a Madáchban Az Operaház fantomját, így van rá bizonyosság, hogy nagyon bonyolult váltások is végigvihetőek egy-két percen belül, nyílt színen, anélkül, hogy egy percre leállna a cselekmény és díszítők lépnének a színpadra.

Ez most nem ilyen, hanem lassú színház, azaz lassú opera - két szünettel is megtörve a jelenetek közötti rövid leállásokon kívül. Utóbbi nem rossz, jó az a nézőnek, ha élvezheti a helyet is, örülhet annak, hogy az Operaházban sétálgathat, beszélgethet. A szünet nem felesleges.

Ha a történetet nagyító alá vesszük, akkor rájöhetünk, hogy talán ezzel van az igazi probléma, nem az átdíszítések elhúzódásával. Amíg az Anyeginben a szerző fordít arra időt, hogy bemutatja Tatjána szerelmének kibontakozását, ebből következően minden további fordulat indokolt lesz. Most kész tények elé vagyunk állítva, semmiféle olyan benyomásunk nincs, ami alapján átélhetnénk, hogy Liza szempontjából Hermann az igazi férfi, nem pedig a daliás Jeleckij herceg, nem látjuk be, miért kellene őt választania, hogy csak egy alapvető problémát említsek. Azt készséggel elhisszük, hogy ha már beleszeretett a katonába, akkor ezek után már nincs sok választási lehetősége, megy a szenvedély hatására a férfi után, és így már az is benne van a pakliban (ezúttal ez a kifejezés nagyon is illik a darabhoz), hogy igazi nagy hülyeséget csináljon. Megértenénk, de ehhez jó lenne, ha ismernénk a folyamatot, amelyen előzőleg keresztül megy.

Persze, vannak jól és rosszabbul sikerült operai mesék, nem ez a leghihetetlenebb, amikor csak azt tapasztaljuk, hogy miként alakul át Hermann szerelmi vágya monomániává, amellyel meg akarja tudni a három nyerő kártya titkát. Ha a konkrétumoktól eltekintünk, nem ritka eset, amikor valaki a cél érdekében használt eszközt már fontosabbnak látja, és arra koncentrál. Eltolódik néha az értékrendünk, mellékes dolgoknak tulajdonítunk a kelleténél nagyobb jelentőséget.Hat ránk a külvilág nyomása, hajlamosak vagyunk igazodni hozzá. Ha mindenkinek a pénz az értékmérő, nehéz erre nem figyelemmel lenni - ez is kibányászható a történetből. Hermann esete jó példa, a lány megszerzése érdekében akart pénzhez jutni és hiába derül ki, hogy ez nem lényeges tényező, mégsem tudott lemondani dédelgetett tervéről. Ezúttal ez katasztrófához is vezetett, megkapjuk a zene mellé a tanulságot is.

Amint utaltam rá, maga a rendezés nem különösebben gondolatébresztő, nem az, amelyikben rejtett utalásokat lehetne felfedezni, de nincs benne semmi különösebben bántó sem. Elmondható mindenféle hezitálás nélkül, hogy ezt az előadást is az énekesek miatt kell nézni.

Érdemes végignézni mindkét névsort, a másik előadást is sajnálom, amelynek kihagyásával Wiedemann Bernadettet (A grófnő) és Mester Viktóriát (Paulina - Daphnis) mulasztottam el. Wiedemann Bernadett nemsokára nézhető lesz a szegedi Trubadúrban, amelyhez nagy reményeket fűzök (Szegeden márc. 29-én, az Erkel Primavera fesztiválján pedig ápr.6-án), Mester Viktória nemrég énekelt egy szenzációs Carment,és nemsokára a Werther főszerepében látható.  (A kisebb szerepekben fellépők nincsenek kettőzve.)

A vasárnapi szereposztásban Kristian Benedikt volt a központi szereplő, akinek a szerelmi szenvedélye átalakul, ő az, aki miatt a többiek egyrészének nyugalma odavész, sőt még szörnyet is hal valaki miatta. Ez a katonatiszt bárdolatlan személyiség, nem sok diplomáciai érzéke van, amikor szerelme imádott nagymamáját, aki miatta halt meg néhány perccel korábban "levéngonoszboszorkányozza", és ebből mi is látjuk, hogy valóban elvette a kártya-mánia az eszét. Elénekelte a szerepét, és nem minősíteném így, hogy soha őt sem hallottam énekelni, sem a darabot nem ismerem, ráadásul "I am not qualified" zenekritikusi tevékenységre, hogy megint az Eötvös-operából idézzek (apropó, a másik szereposztásban énekel Haja Zsolt, akinek mondatát most másodszor hasznosítom). Egy biztos, nem éreztem rendkívüli hang birtokosának a vendéget, de azt sem éreztem, hogy problémái lennének a szereppel, amely nem rövid és van vele dolga. Az egész alakítás tisztes lebonyolításnak tűnt, különösebb izgalmak nélkül, mert sajnos nem jött át, hogy igazán szerelmes lenne és valamiféle élő kapcsolatot tudott volna a Rálik Szilvia által játszott Lizával kiépíteni.

Rálik Szilvia már a kezdetektől benne van a rendezésben, 14 éve is ő volt Liza. Alkata és megjelenése most is illúziókeltő, ránézve nem jutna eszembe azon töprengeni, hogy mennyire hiteles, mint fiatal lány. Most is a helyzet magaslatán van, szépen énekel, de az alakítás hitelességét mégis rontja, bár nem tehet róla, hogy milyenek a partnerei és mennyire nem segíti sem a szerző, sem a rendező abban, hogy meggyőzzön minket arról, hogy Hermannba szerelmes és nem élhet nélküle, sőt az öngyilkosság is elkerülhetetlen. (A novellában nem ez a vég, nagyon készülök rá, hogy legyen annyi időm, hogy előszedjem és végre azt is elolvassam megint.)

A bajok oka a Jeleckij herceget játszó Szemerédy Károly alakításában keresendő. A baritont mindössze kétszer láttam tavaly (A köpeny, Kékszakállú) és maximálisan meggyőzött énekesként és színészként is alkalmasságáról. Most harmadszor ebben a nem túl izgalmas rendezésben, amikor a két főszereplő kapcsolata nem volt kiépítve, látunk egy daliás herceget, akinek nemcsak az elegáns magatartása győz meg minket, képes érzékeltetni empatikus személyiségét, megható szerelmét is. Őt látva, baritonját hallva nagyon könnyen zavarodik meg a néző, hogy most mi is történik, itt van egy igazi herceg, akinek minden bizonnyal megvannak a fehér lovai is, miért nem elég jó ő Lizának, mi a fenét láthat a másik pasasban? Ezen elmerenghetünk az üresjáratokban.

A szerzők gondolhattak volna az ilyen hősszerelmes alkatú baritonokra és elővigyázatosságból valóban kidolgozhatták volna a történetet úgy, hogy valami biztos érv csak legyen Hermann oldalán is. (pl. ha megmentette volna a lány életét, az már egy elég erős helyzet, amiből egy szerelem kibontakozhat...de semmi nyom, legalábbis nekem nem derült ki semmi, nem kizárt, hogy én nem voltam elég figyelmes.)

Szerencsére voltak még további szereplők, akiknek az alakításába bele lehetett kapaszkodni, bár a központi szál gyengeségét ez nem tudta egészen kompenzálni.

Az előadást eleve beterveztem, meg akartam feltétlenül nézni, de néhány nappal korábban egy ismerősöm külön rám szólt, hogy "mindenképp a Kelemen Zolis szereposztást nézd, miatta érdemes". Ezen a ponton még semmit nem tudtam a darabról, csak annyit, hogy a főszerepre külföldit hívtak, tehát Kelemen Zoltán nem lehet a központi szereplő. Mindenesetre az illető jól ért az operéhoz, látta a másik szereposztást is, és én hittem neki, bár akkor azt gondoltam, hogy  lesz ebből duplázás, azaz eredetileg a mondott két fontos énekes miatt is, mindkét szereposztást akartam látni.

Kelemen Zoltán Tomszkij grófot alakítja, akinek az előadásban lényeges dramaturgiai funkció jut: ő az, akitől hallunk egy szép hosszú és valóban mesterien előadott balladában a grófnő és a három kártya történetéről, majd később még több ízben együtt látjuk a kártyamániás hősünkkel. Kelemen Zoltán hangja egészen impozáns, a címszereplőénél feltétlenül erőteljesebbnek és szebb hangzásúnak tűnik, várom, hogy Luna grófként milyen lesz a már említett szegedi produkcióban.

Budai Líviát eddig csak A kármelitákban láthattam, de már a próbán észleltem, hogy egy jelenség ül a karosszékben, és nem akarki, akit hallgatok. Most ezen az estén a korábbi jó benyomásomat megerősítette, és a világ unalmasságáról szóló magánszáma vált számomra (Szemerédy Károly és Kelemen Zoltán szólói mellett) az előadás harmadik kiemelkedő pillérévé, amikor azt éreztem, hogy igazi minőségi ugrás történik és talán mind közül ez volt a legmegrendítőbb. Egy merev idős hölgyet látunk, akinek viselkedéséből mégis sugárzott az, hogy Lizát szereti és éppen ezért előre sejtettük, hogy már halála előtt fontosabb volt számára a lány boldogsága a pénzügyi szempontoknál - így az alakításba rejtett melegség miatt is egészen megokolatlanná vált Hermann viselkedése, amelyet leginkább valóban csak a realitásérzékének elveszítésével tudnánk megmagyarázni. (Budai Lívia a másik, aki szintén szerepelt a premier szereposztásában, 2003-ban.)

Két "énekelnivalóval jól ellátott", ámde rövid szerepe van Gál Erikának. Paulinaként van egy nagyszerű és hatásos szólója, majd a második felvonás pásztorjátékában a szintén jó formában lévő Zavaros Eszter partnereként szórakoztatja a színpadi közönséget is a Daphnis és Chloe pásztorjátékban. Mindkét énekszám kiválóan sikerül, a pásztorjátékkal törvényszerűen járó balettbetét is jól működik. Szólót táncolt Tarasova Katerina és Kovtunk Maksym.

Kisebb szerepekben alázatosan segítik az előadást és ki-kivillannak a tömegből (az Operaház kórusát és a Kocsár Balázs által vezényelt zenekart is méltán lehet dicsérni, a zárójel nem értékeli le őket) és rövid ideig az ő hangjuk is hallható, így legalább egy felsorolás erejéig meg kell említenem a a Grófnő környezetéhez tartozó nevelőnőt játsszó Bakos Kornéliát, Másaként Horti Lillát, Hermann bajtársait és kártyapartnereit : Kiss Tivadart, akinek talán a legtöbb mondat jut, illetve Cserhalmi Ferencet, Beöthy-Kiss Lászlót, Geiger Lajost és Szűcs Árpádot. Ők az elejétől a végéig alkalmanként megjelennek és általuk születik meg az a közeg, amelyben Hermannunk gazdaggá szeretne válni, így ők is fontosak.

Csajkovszkij és librettista testvére tisztában volt, hogy színpadon a gyerekek jól hatnak, így ebben az operában is többször szükség van gyermekkarra, a Carmenhez hasonlóan masírozgató gyerekeket látunk, a cselekményhez nem annyira szorosan kapcsolódva. A gyerekek nagyon jól énekeltek, láthatóan élvezettel vettek részt az előadásban, és ez múlhatott a gyermekkar vezetőjén, Hajzer Nikoletten is.

Összességében elmondható, hogy egy olyan előadás a Pikk dáma, amely azoknak való, akik számára az operában elsőrendű fontosságú a mutatós látvány a jó színvonalú éneklés mellett. Akik nem szeretik "a rendezői színházat", azok most pláne felüdülhetnek, mert ez semmit nem akar a darabba belevetíteni, nem akar aktualizálni, mindössze a Pikk dáma bemutatása a cél. Örültem az ismeretségnek, de ennek ellenére mégis kitartóan várnám vissza az Anyegint, mégpedig az általunk megszeretett Kovalik-rendezésben. Én is monomániás vagyok néha (?), ezt hajtogattam már nem egy bejegyzésben, ahogy Hermann gróf is mondogatja "tri karti, tri karti - három lap..."

Címkék: Opera Pikk dáma Kiss Tivadar Geiger Lajos Mester Viktória Rálik Szilvia Wiedemann Bernadett Gál Erika Zavaros Eszter Cserhalmi Ferenc Kocsár Balázs Kelemen Zoltán Bakos Kornélia Szemerédy Károly Horti Lilla Strausz Kálmán Beöthy-Kiss László Budai Lívia Vagyim Milkov Viktor Volszkij Rafael Volszkij Hajzer Nikolett Kristian Benedikt Szűcs Árpád Tarasova Katerina Kovtun Maksym

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4412321019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.