Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A múlt heti Don Giovanni után ismét visszatértem a tett színhelyére, és az RS9-ben az Utolsó Vonal előadását láttam, amely I. díjat nyert a II. Vallai Péter fesztiválon.

A keddi Köztársaság után egyből másnap nem sokkal szívderítőbb témájú előadás volt ez, azzal a markáns különbséggel, hogy most nem makro szinten tudtuk meg, hogy az élet nagyjából kilátástalan (legalábbis bizonyos emberek számára), hanem egy ember magánéletének boncolgatásával foglalkozhattunk másfél órán keresztül. Specifikus volt a helyzet, de mégis az volt az érzésem, hogy a főszereplőből mégis tizenkettő egy tucat és lenne olyan akár a környezetemben is, aki magára ismerne a lengyel Marek Modzelewski hősének sorsában, feltéve, ha látogatna "alternatív" előadásokat. A közönség sorában ülő férfiak feltűnően sokat nevettek menet közben, lehet, hogy volt ebben önirónia is, de könnyen meglehet, hogy kifogtam a boldog keveseket, akikre a történet egy mozzanata sem vonatkozik és azért tudták végig felszabadultan élvezni a színházi estét.

A darab és az előadás között egy lényeges és nem elhanyagolható különbség van: míg a szövegben az szerepel, hogy Maciek egyetem után azonnal nősült és most öt év házasság után inog meg, addig - feltehetően a szerepet játszó Csizmadia Gergely életkora miatt - ezek a megjegyzések ugyan a szövegben maradnak, de harminc helyett a betöltött negyvenet emlegetik, ez nyomasztja a főszereplőt. Nagyon nem mindegy! Ugyanez az életválság tíz évvel fiatalabb férfi esetén kevésbé nyomasztó, sokkal esélyesebbnek néz ki az újrakezdés, bár talán negyvenen túl sem lehetetlen, mondom én, akinek az apja élete egyetlen házasságát 49 évesen kötötte. Akárhogy is, ha nem volt dramaturg, ahogy a színlapon nincs, akkor Erdélyi Dániel rendezőnek kellett volna a következetlenségeket kiiktatni a szövegből.

Ha ezt az apróságot leszámítom, akkor elmondható, hogy nagyon jó munkát végzett a rendező és nem véletlenül kapta meg az előadás a díjat.

Az RS9 kis terébe nagy díszlet nem fér el, így a tervező (szintén a rendező?) egy egyszerű, de kézenfekvő ötlettel mindent megold. Egy ruhásszekrényből jönnek elő a szereplők többnyire, és a helyszínváltás ezáltal igazán gördülékenyen megy és szünet nélkül peregnek a jelenetek.

A történet, amit az RS9 műsorlapja részletesen elemez, részben tucateset, másfelől a színészi játék hatására mégis képesek vagyunk esendő főszereplőnkkel azonosulni, és drukkolunk is neki, annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, hogy velejéig tisztességtelen. Megértjük viszont indokait, muszáj elfogadnunk, hogy akármi is van, végül az ösztönök kerekednek felül, ha valaki nagyon meg van szorítva és nem tudja magát kontrollálni. Működik az a mechanizmus, hogy minél jobban megismerünk valakit, még akkor is ha látjuk, hogy sorsának romlásáért főleg ő a felelős, mégis hajlamosak vagyunk megbocsájtóak lenni.

Hol rontotta el? Túl kompromisszum kész volt, vagy nem alkalmazkodott eléggé a társához? Vagy mindkettő? Miért lép félre egy férfi sorozatosan? Ki a hibás? És egyáltalán, nincs ebben semmi különös, nem is kellene ezen változtatni? Az ember egyáltalán monogámiára lett teremtve? - Ilyen és még számtalan más kérdést tehetünk fel magunknak, miközben nézzük Maciek küzdelmét a körülötte élőkkel és hallgatjuk a hazugságait, amelyek csak úgy dőlnek belőle...

A darab legjobb ötlete, hogy Maciek megkettőződik, látjuk cselekedeteit, ugyanakkor külön életre kel belső énje is, aki folyamatosan figyel rá, rendszerint leszólja, helyreteszi, néha megdühödik rá. A leggyakoribb mondata persze: "miért hazudsz magadnak, b. meg? - illetve ennek az alternatívái. Jó ez a kettős, dramaturgiailag is és szerencsésen is valósul meg, Csizmadia Gergely optimális kiegészítése Róbert Gábor, akit hosszú idő óta nem láttam már színpadon.

Ennek a két szereplőnek láthatjuk, hogy nem egyedül kell a válsággal megküzdeni, hanem kettesben - akár mi magunk is gondolhatunk erre, hogy elég lenne befele figyelni és a belső hangra hallgatni. Erre a párosra épül az egész előadás, de attól lehet nagyon élvezni, mert jól átélhető a mellékszereplők sorsa is.

Szabó Erika sok szerepben, de mindig azonos funkcióban - szeretőként -  jelenik meg a hősünk életében: ő az ellenállhatatlan fiatalabb nő, aki után lehet vágyakozni, aki mindazt (néha pénzért) meg tudja adni, amit a feleség (Fejes Rita) nem.  A szerető mindenféle alakban könnyen veszi az életet és laza, a feleség épp az ellenkezője, mindent túl aggódik - nagyon biztosan érezzük, hogy Maciekünk mennyire bizonytalan és tehetetlen, hosszú ideig nem képes választani. A szerző és a belső hang is tud mindent, egyiküknek sincsenek kétségei, hogy ez a házasság életképtelen, mi is látjuk ezt az első tíz percben, és ami ennél is több: látjuk, hogy mindezért mindkét fél felelős. ("Egy házasságot tönkretenni két ember kell" - jut eszembe egy másik előadásból.) Megkapjuk elég jól összeszedve a házasság kihűlésének okait: a szex hiánya csak a vége annak, hogy elvesztették érdeklődésüket a másik tevékenysége iránt, és az az egy mondat a feleségtől, hogy "csináld csak a kis fotóidat" kellően jelzi is ezt - szíven szúrja a férfit, aki hiába orvos, de a fényképezés a mindene.

Mindkét színésznő hozza a karaktert, Fejes Ritával feleségként együtt lehet érezni, bár ettől még ugyanúgy a válásra voksolnánk,  illetve Szabó Erika a lehetőségekhez képest árnyalja is a szeretők közötti különbséget.

A körpanorámából természetesen a szülők hatása sem maradhat ki, az alkoholista apa (Szemán Béla), aki orvos volt és orvossá kényszerítette a láthatóan könnyen befolyásolható fiát, aki nemcsak a feleségével, de a munkájával is elégedetlen, és az anya (Cserje Zsuzsa), aki ugyan szereti a fiát, de mégis túl nagy a távolság közöttük, nem érti meg. Régen beletörődött férje életmódjába, csak mértékkel piszkálgatja fiát is és akármit is gondol, falaz neki kérés nélkül is. Rövid jeleneteiből átjön némi aggodalom is, és az az életfilozófia, hogy legjobb a dolgokat nem bolygatni. Cserje Zsuzsa rendezéseit lehet ismerni (lsd. a világjáró Shirley Valentine-t), de ezek után érdekelne más szerepekben is. Ez most nagyon jól illeszkedett hozzá.

A káoszt és Maciek válsághelyzetét tovább bonyolítja évek óta külföldön élő nővérének hazatérte. Búza Tímeát is jó régen szem elől vesztettem, most  örömmel láttam, hogy ezek szerint megint játszik.

Látunk még egy negyvenest, Maciek volt iskolatársát, aki egy másik életmodellt követ, iszik, nem dolgozik és kergeti a nőket, ambíciók nélkül. Ficzere Béla nagyon plasztikusra formálja a "Havert", egészen természetes.

A darabon nem véletlenül lehetett sokat nevetni, annak ellenére, hogy meglehetősen kilátástalan az a kép, amit felvázol nekünk. Az említett Haver anyja, aki egy beteg öregasszony szintén nagyon élethű, és Stubnya Béla egészen szenzációsan hozza ezt a leghálásabb epizódszerepet. Férfi színészek nagyszerűen tudnak nőket játszani és többnyire élvezni is szokták a transzformációt. Stubnya Béla még az első tapsrendre is megtartja a karaktert, bottal tipeg ki, szemüvegkerete mögül kipislog.

Nagyon erősnek éreztem ezt a szerdai előadást, illett a helyszínhez, de a kevés díszlet miatt könnyen életben maradhatna bármely stúdiószínházban is országszerte...

 

Címkék: Szabó Erika RS9 Ficzere Béla Szemán Béla Stubnya Béla Cserje Zsuzsa Róbert Gábor Koronázás Erdélyi Dániel Csizmadia Gergely Fejes Rita Búza Tímea

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6412264734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.