Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

"Húsba vágóan aktuális, groteszk társadalmi szatíra – középpontjában a menekültkérdéssel." - foglalja össze frappánsan a Katona szórólapján feltehetően a dramaturg, Török Tamara mindazt, ami a darab leglényege. A további öt sorból azt is megtudhatjuk, hogy egy házaspár szomszédjába új lakók, egy másik pár költözött, láthatjuk kibontakozó kapcsolatukat, majd valaki jön és ez a valaki (akit nem ismerünk meg később sem), beindítja az események láncolatát.

Philip Löhle darabjáról sokkal többet a spoilerezés veszélye nélkül nemigen mondhatunk valóban, esetleg a négy szereplőt jellemezhetjük - a majdnem két órás előadás első tíz percében úgyis megmutatkoznak nekünk.

A darab inkább fontos, mint jó, most is a Katona szokásos hozzáállását látjuk: elővesznek egy mindenkit foglalkoztató témához hozzászóló művet, amelyen érződik az, hogy elsősorban üzenni akarnak nekünk, és lenyelik, hogy ennek is, ahogy a legtöbb drámának amúgy is, megvannak a maga hiányosságai, vannak kevéssé természetesnek tűnő párbeszédek, és így az előadásnak lesznek gyengébb pontjai is. Az alapmű hiányosságait most is a színészek játékának magas színvonala pótolja.

A címben kiemelt idézetet masszívan bizonyítja az előadásban felvonultatott négy karakter, akik eltérően állnak hozzá a menekültkérdéshez, és ha nem hallottam volna  ennél is meredekebb kijelentéseket a saját fülemmel (" Magyarországon majd végül arab lesz az államnyelv, attól tartok"), akkor azt mondanám, hogy túlságosan is tanmese ízűek a szövegek és ennyire mégsem lehetünk mi ostobák. Az egész darab a nyugati civilizáció barbárságát bizonyítja, csak abban reménykedhet a néző, hogy kivételes példát látunk, a többségünk mégsem ilyen.

Amíg a szöveg nem mindig győz meg minket, a színészek játékát feltétlenül élvezni lehet. Először a házban "őslakos" házaspárt látjuk. Vajdai Vilmos rendezésének nagyon erős a nyitóképe, nem kell hozzá két percnél több és érezzük a fényévnyi távolságot  Fullajtár Andrea által játszott Barbara illetve Dankó István Mariója között. Fullajtár Andrea nőalakjában van valami titokzatosság és érdekesség, és ha nem is sokkal, de valamivel mégis felette áll a környezetének. Később az is kiderül, hogy másként is gondolkodik. Dankó István viszont egy korlátolt, jelentéktelen és alacsony önértékelésű figurát játszik, így fogalmunk sincs, hogy köthették össze az életüket, lehetett-e olyan időszak, amikor mindketten közel érezték a másikat. Persze semmi nem kizárt.

A kegyetlenül őszinte és brutális nyitójelenet után lazul a darab, Rajkai Zoltán és Pálos Hanna kettőse néha túlságosan is karikatúrákra emlékeztet. Ha van valami vigasztaló abban, ahogy a kettősüket nézzük: ugyan mindketten egyaránt taszítóan bunkók, de köztük legalább nem érzékelünk hasonlóan áthidalhatatlan szakadékot. A fiatal generációt képviselik, ők fogják majd a gyerekeket is nevelni, persze elég vérfagyasztó ez a gondolat.

Néztem ezt a két fecserésző házaspárt, eszembe jutott, hogy erre a színpadi helyzetre hány darab is épül, mennyire általános és klisészerű, és már akkor rosszul érezzük magunkat a helyzettől, amikor még semmi nem történik. Hallunk aztán elgondolkodtató mondatokat is és megfontolhatjuk, hogy mi magunk mennyire vagyunk képesek a világ ránk zúduló minden nyomorúságát feldolgozni, erre jól reagálni, vagy hatásosan hárítani.

A rendező tesz arról, hogy a magunkénak érezzük a problémát, tesz az előadásba magyar vonatkozású utalásokat, nem is egyszer, nehogy a végén azt higgyük, hogy ez nem a mi világunk.

Ha valaki túlságosan rosszul érezné magát a darab végkimenetelétől, ráadásul kap egy dalt. amelyet a színpad mögött álló kórus énekel (a Katona Behívó programjának tagjai), de a végső benyomásunk mégsem ez, hanem...- de azt csak az tudja meg, aki megnézi az előadást.

Aki szereti, ha fontos kérdésekről van szó színházban, illetve érdekli egy ismeretlen darab, netán a felsorolt négy színészt kedveli, annak érdemes megnézni az előadást.

 

Címkék: Katona Fullajtár Andrea Rajkai Zoltán Vajdai Vilmos Sufni Dankó István Török Tamara Pálos Hanna Nem vagyunk mi barbárok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3312257750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.