Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Van amikor az ember  pontosan azt az előadást nézi, amelyikre szüksége van,  ráadásul éppen a megfelelő állapotban, így bele tud kerülni a mű világába, azaz minden tökéletes. Ez történt velem péntek este az Örkény főpróbáján, amelyről azonnal - éjfélkor - a hazaérésem után bele is kezdtem az ajánló megírásába, nehogy ismét befejezetlenül maradjon, ahogy már egyszer megesett (Az ügynök halála).

Én azokat az előadásokat szeretem a legjobban, amelyeknél azt érzem, hogy hozzászólnak az életemhez és az összes többi szempont csak ezután következik. Talán emiatt, hogy ki is vagyok hegyezve ezekre az üzenetekre és én választom, hogy mit nézek, nem ritkán találok olyan problémafelvetéseket, amelyek foglalkoztatnak.

A József és testvérei majdnem öt órán keresztül mesél el egy közismert bibliai történetet Thomas Mann regénye alapján (adaptáció: Gáspár Ildikó), amely jónéhány szövegfordulatával (pl. József közgazdászként említi magát nagy Egyiptom-mentő ötletéért), Szlávik Júlia által tervezett, a mi korunkra utaló jelmezeivel egyértelműen akar valamit tőlünk, többet annál, hogy ezt a konkrét történetet újra meghallgassuk. Az, hogy a számos felvetetett gondolat közül kit mi szólít meg igazán, erősen nézőfüggő, mint ahogy az is, hogy valakinek egy adott napon sikerül-e az előadás hullámhosszára helyezkednie, végignézi-e a három részes előadást.

Számomra az utolsó részben felajánlott nézőpont vált a legfontosabbá, amikor József történetének alakítása után külső megfigyelőként visszanéz és figyelmeztet arra, hogy mi is a saját történetünket írjuk, csak nem mindig tudatosan. Az előadás kapcsán bőven van esély elgondolkodni azon is, hogy ránk mi jellemző, sodródunk-e az árral (lsd. testvérek), vagy előre látjuk és befolyásolni akarjuk saját történetünk alakulását (József, Támár)  abban kik vesznek részt a legaktívabban és milyen szerepet szánunk nekik. Felmerülhet akár az is, hogy mennyire vetítjük előre a jövőnket és ezeket a magunknak szánt jóslatokat beteljesítjük-e vagy sem.

Én az utóbbi hónapról előre elhatároztam, hogy minden jól fog menni és inkább tele lesz a poharam, mint üres, bár külső körülmények hatására a helyzetemben legtöbben inkább a nehézségeket és a problémákat nagyították volna fel. Egyre inkább az a saját tapasztalatom, hogy a hozzáállásunk illetve a nézőpontunk is sokkal fontosabb szerepet tölt be életünkben, mint maguk a konkrét tények, éppen ezért rendkívüli fontosságú, hogy miként nézünk rá a saját életünkre.

Ezekre a gondolataimra az előadás rárímelt, hiszen az egész történet lényege annak a végigkövetése, hogyan teljesíti be saját álmát a főszereplő.

A díszlettervező, Izsák Lili a három részre hasonló, de hangulatilag és színvilágában is eltérő díszletet tervezett, amely központi eleme egy házikó, amelynek egyik oldala nyitott. Ez jelképezheti egy bárka tetejét is, utalva a többször is emlegetett özönvíz-motívumra, amely a padló kékre változó színe által is megerősítést nyer, (Egyiptom Jákob családja számára olyan, mint Noé bárkája, menedék) és ezzel magyarázható, hogy az első részben szórványosan megjelenő állatok később jócskán megszaporodnak és végül betöltik a teljes teret. Az előadás humorát ezek az állatok felerősítik, különösen azért, mert a legtöbb nemigen fordulhatna elő a történet helyszínén (lásd jegesmedve), másfelől a játékban is hasznosulnak.

Addig, amíg eljutunk idáig, nyugodt tempóban végigmegy Jákob és József története is, néhány további utalással előzményekre és mellékszálakra. Ascher Tamás és Gáspár Ildikó közös rendezése, amelyben Ari-Nagy Barbara dramaturg is segédkezett csak a legfőbb eseményekre koncentrál, de nem pörgeti fel azok elmesélését, sőt mintha valóban azt éreznénk, hogy szembe mennek a trenddel, azaz nem akarnak másfél órába sűrített szünet nélküli előadást csinálni, hanem inkább arra akarnak rávenni minket, hogy most élvezzük, hogy kaptunk öt órát az élettől, amikor mások történetében elmerülve a hétköznapi bajainkat kicsit félretehetjük.

Egészen biztos, hogy vannak olyan nézők, akik túlságosan is hozzászoktak a sorozatok tempójához (nem mintha itt leállna a színpad és nem történne minden pillanatban valami érdekes), de ismerve a sztorit, mégis fel fogják adni az első vagy második rész után, ahogy mindkét lányom is tette - a nagyobbat nem fogta meg a történet, a kisebb pedig egyszerűen megszokta, hogy kilenckor alszik és ennél nem volt erősebb az előadás hatása. Én így is örültem, hogy hosszú hónapok után valamire eljött és eredményként értékeltem, hogy nem ment el az első szünetben. Ha ez egy délutáni előadás, akkor biztosan végig tudta volna nézni. (Aki az előadás feladásán gondolkodna tán, azoknak mondom, hogy a harmadik rész a legérdekesebb, a történet akkor teljesedik ki, illetve be, feltétlenül érdemes kitartani, ha valaki már egyszer odamentetek. A színház nem rejti véka alá, hogy öt óráról van szó, feltünteti a színlapon is, de sejtem, hogy ahogy összeérik az egész, 4,5 óránál nem lesz ez mégsem több.)

Mivel az Örkénybe rengeteg diák jár, nevelődik a jövő közönsége, én azt hiszem, hogy nekik mindenképp legalább öt órai kezdés és célzott felkészítő foglalkozás kellene, akkor lenne esélyük úgy megnézni, hogy rá is hangolódjanak arra, amit látni fognak, de ez esetben sokaknak meghatározó élménnyé válhat.

A praktikus, nagy játékteret hagyó díszlet mellett hasonlóan meghatározó az élő zene. Kákonyi Árpád zenei vezető egy kisebb zenekar élén biztosítja az általa szerzett vagy összeállított zenei aláfestést, amelybe a színház által gyakran foglalkoztatott, már szinte tagnak számító Murányi Márta és Szathmáry Judit is részt vesz, akik kisebb szerepet is kapnak az első részben (Jákob ágyasaiként is előfordulnak).

Az előadásban az Örkény színészeinek többsége fellép, szinte érdemesebb lenne azokat felsorolni, akik nem, a legtöbben több szerepben. (Azoknak, akik nem törzsnézők, bizonyára segíteni fog az a szórólap, amely felvonásonkénti lebontásban három oldalon át felsorolja az összes szereplőt, mindenkit annyiszor, ahány féle szerepe van.) Most is csapatmunkát látunk és nem egyszer megtapasztaljuk, hogy milyen alázattal húzódnak félre formátumos színészek és érik be azzal, hogy kisebb szerepeikben ragyogjanak.

Nem meglepő, hogy ebben az előadásban is Polgár Csabára bízták a legtöbbet - ő lehet a fiatal Jákob és az érett József is, így az első és a harmadik felvonásban ő a legmeghatározóbb szereplő. Gálffi László idős Jákobként és Patkós Márton fiatal Józsefként szintén domináns, és mindhárman már most az első nyilvános előadáson érezhetően a helyzet magaslatán voltak és szerethetővé formálják mindkét karaktert, Polgár Csaba megmutatja a kettő hasonlóságát is, de el is különíti őket. Erre a három színészre épül a teljes konstrukció, és nagyon lényeges, hogy velük tudjunk menni, izguljunk azért, hogy sorsuk jóra forduljon, mert ha ez nem így történik, gyorsan érdektelenné válna a történet, mi pedig kiesnénk a sodrásból. Ha ez megtörténik, akkor sajnos az előadás hossza miatt nem élménynek, hanem büntetésnek tűnik az Örkény kényelmetlen székein ücsörögni.

Maradnak nyomai az előadásban, hogy egy regény átültetéséről van szó - a színészek sok esetben elmondják a szövegükhöz tartozó narrációt is és ezzel az elidegenítő effektussal sikeresen el is tartják a szerepet maguktól az előadás humoros oldalát erősítve, és éreztetik, hogy itt egy közösségi történetmesélés részeseivé válunk.

Egyszerre látjuk az egyén sorsát fontosnak (Jákob és József kiemelése által), ugyanakkor a testvérek által, akik más-más színárnyalatú, de mégis az egyformaság benyomását keltő kapucnis pulóverekben jelennek meg, átérezzük, hogy mégis a legfontosabb a közösség megmaradása, az egyes egyén legfőbb feladata, hogy ezt segítse.

A történet számos pontján kiemelkednek más személyek is, és így a "fregolizó" színészek mindegyike kap lehetőséget arra, hogy itt-ott kiragyogjon a tömegből. Jobbnál jobb karaktereket látunk, és szinte mindenkinek van egy olyan, amelyik hálásabb és jobban is sikerül, mint a többi.

 A befektetett munka olyan nagy ebbe az előadásba, hogy roppant módon méltánytalan lenne, ha az egyes színészi teljesítmények méltatása elmaradna egészen. Ráadásul borítékolható, hogy a kötött karakterszámmal dolgozó hivatalos kritikákban esélye sem lesz senkinek, hogy mindenkiről külön megemlékezzen, így én ezt most nem spórolom el. Remek színészek alázatos munkáját nézhettem, ahogy alárendelték magukat a közös célnak.

Epres Attila erős emlékképeket hagy Izsákként, ahogy két sminklemosó koronggal a szemén ülve bonyolítja az atyai áldás továbbadásának szertartását, majd később Potifár előljárójaként is szerez nekünk jó pillanatokat.

Vajda Milánt kinevetjük Ézsauként, viszont Rúbenként ő az egyik olyan testvér, aki kiemelkedik a tömegből és akin érezzük, hogy Józsefet hibái ellenére is szereti és védeni próbálja. Potifárként pedig egy elismert, de mégis szerencsétlen sorsú embert mutat meg, aki ügyesen be tudja magát csapni.

Takács Nóra Diána ugyan keveset beszél Leaként, de annál emlékezetesebbé teszi magát grimaszaival, érezzük a háttérbe szorított, kevésbé előnyös adottságú ember keserűségét bennük. Potifár anyjaként groteszk figura, míg Simeonként képes arra, hogy beleolvadjon a testvérek tömegébe és ne hívja fel magára külön a figyelmet, amikor arra nincs szükség.

Kerekes Éva felbukkan a harmadik részben Isszakárként (aki az elsőben hiányzott), ő is a tömeg növeléséhez kell, de míg így nem tűnik ki, Potifár feleségeként olyan kidolgozott alakítást nyújt, amellyel ha lenne listám és ha kritikusnak számítanék, azonnal felkerülne a "legjobb mellékszereplők közé" . Potifárnéra a történet kapcsán mint elvetemült kéjvágyó csábítóra tekintünk, de ezúttal nemcsak megérteti a szereplő belső motivációit, magányosságát, ráadásul humorral és öniróniával mutatja meg egy öregedő és szerelem nélkül élő asszony keserveit, és annyira élő lesz ez a személy, hogy Manóval ellentétben már-már azon kapjuk magunkat, hogy neki drukkolunk, hogy sikerüljön neki a csábítás és találjanak egymásra Józseffel. (Persze, igen, nem lehet másként, mint ahogy meg van írva. József megkapja a dicsőséget és az örök magányt is. Neki nem lesz saját törzse, egyedül kell leélnie az életét. De miért kell ennek így lennie? - vethetjük közbe.)

Hámori Gabriella Ráhel, azaz József anyja, aki halála után is fel-feltünedezik a történetben, maga a szeretet és a kedvesség, illetve egészen más jellegű, kemény nő a fáraó anyjának szerepében.

Nagyon szerettem Tenki Rékát, akinek volt néhány jó villanása Lábán feleségeként is, sőt Potifár feleségeként is, de egészen biztos, hogy Manóként fogok rá még hosszan visszagondolni, ahogy elálló füleivel és kék sapkájával magyarázza Józsefnek a lótuszvirágok között, hogy mit kellene tennie, és ne térjen le a helyes útról. Znamenák István is érdekes törpe volt, Manó konkurenciája, aki Józseffel együtt szintén kegyvesztetté válik. Börtönigazgatóként ismét fontos szerepet kap József sorsában, később is vele tart útján.

Csuja Imre volt ugyan a fáraó halálra szánt fősütőmestere is, de Lábánként marad meg, aki gyanakvó, önző és számító, de nagyon megértjük, hogy a nagyobb lányán is túl akar adni a szokásokat betartva.

Ficza István viszont a szerencsés pohárnok, de emlékezetesebb Anubiszként, aki néha a színpad előtti gödörből felbukkan előttünk, míg Máthé Zsolt Áser és Potifár előljárójának segédje. Mindkettejüket szívesebben látnám nagyobb szerepben, de most ebben  is figyelemre méltóak.

Az előadásban a társulathoz szerződött számos fiatal is megmutatkozik (Jéger Zsombor, Novkov Máté, Dóra Béla - mind József testvérei is lesznek), és bár egyikük szerepe sem mérhető Patkós Mártonéhoz, de mégis ki tudnak tűnni ők is. Zsigmond Emőke az öntudatos-akaratos-csalafinta Támár, aki kinézi magának az áldást később megöröklő Júdát és elcsábítja. Nagy Zsolt megszokott szerepeinél ez a negyedik testvér jóval kevésbé formátumos, de néhány rövid jelenetében ugyanazzal a kirobbanó őserővel mutatkozik meg, mint amikor ő vitte az előadást. Kókai Tünde kap női szerepeket is, de mégis Benjáminként tetszett a legjobban.

Az előadáson látszott, hogy nagyon fontos a színháznak, kockázatot vállalnak azzal, hogy a praktikus szempontokat félretéve öt órában és ennyire sok színésszel és zenekarral állították színpadra. Én örültem a szép estének és remélem, hogy sikerül megfelelő időpontokban játszani és minél többet, hogy összeérjen és hosszú éveken át menjen.

Címkék: Örkény Színház Tenki Réka Csuja Imre Epres Attila Znamenák István Polgár Csaba Kerekes Éva Gálffi László Máthé Zsolt Nagy Zsolt Ficza István Ascher Tamás Murányi Márta Takács Nóra Diána Zsigmond Emőke Hámori Gabriella Kákonyi Árpád Izsák Lili Szathmáry Judit Kókai Tünde Patkós Márton Dóra Béla Vajda Milán Szlávik Júlia Jéger Zsombor Ari-Nagy Barbara Gáspár Ildikó József és testvérei Novkov Máté

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9812181356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.