Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Engem nagyon érdekelnek a vidéki színházi előadások is, de ritkán adatik meg, hogy eredeti helyszínen nézhetek előadásokat. (Vidéki színházból -  ha valaki nem tudná - Pestre tíz után nem lehet vonattal visszajönni, Székesfehérvár az egyetlen kivétel.)

Ezen a vasárnapon  viszont régi vágyam teljesült, egészen hirtelen ötletből. Eddig csak vendégjátékként láttam a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház néhány előadását, sosem voltam korábban az épületben, a városban is mindössze egyszer jártam.

Ez az előadás ráadásul a szokásosnál is érdekesebbnek tűnt: rendszeresen olvasom a szerzőt, nézem a műsorra tűzött műveit (még mindig látható a Nehéz, A halottember, Házasságon innen - van választék Pesten is Háy Jánosból); a Hamlet, amely az előadás alapjául szolgál, talán a legkedvesebb darabom és az egyik színész, Őze Áron pályáját is követem, eddig 17 bejegyzés dokumentálja utóbbi négy évét ezen a blogon. A helyszín, a szerző, a darab és egy főszereplő - ezek közül egy is elég ok lett volna ahhoz, hogy kedvem legyen megnézni a Rák Jóskát, de ehhez kellett még a deus ex machina: egy régi színházi ismerősöm, Palásti Károly, aki Őze Áron egyik (ha nem A) legkitartóbb törzsnézőjeként a premier után a második előadásra is visszament Dunaújvárosba, most engem is elvitt magával. Köszönöm neki! 

Miután sosem jártam a színházban, nem tudom, hogy milyennek számít a megközelítőleg 60-70 % körüli telítettségű előadás (kortárs magyar drámára, nem operettre!) közvetlenül a premier után, bérleten kívül. A nézőtér egyébként ideális elrendezésű, emelkednek a széksorok, nem takarja a néző elől az előtte ülő feje a színpad egyetlen részét sem. A tizedik sor tökéletes volt, ahonnan néztem és szinte szokatlanul kényelmes is.

Őze Áron most vette át a Bartók Kamaraszínház irányítását, a  "bizalom évadát" hirdette meg. Minden társulati tag itt maradhatott, de láthatunk a színlapom a Magyar Színházból már ismert neveket is, akikkel a színész-rendező az általa korábban vezetett  színházban is együtt dolgozott (lsd. Jegercsik Csaba pl.). Ezt a helyzetet ismerve külön izgalmas, hogy ő, a színház igazgatója a darabban szereplő tsz-elnök, aki egyébként Claudius királyt próbálja. Ez az igazi "három az egyben" megoldás. Ahogy vártam, most is élvezetes színészi előadást nyújtott a többrétű szerepben, sikerült élő embert láttatni a szereplőben, annak ellenére, hogy jutottak neki sablonos mondatok is bőven, amelyek inkább a típust, a törtetőt, nem pedig egy konkrét embert jellemeznek. A próba-jelenetekből pedig kiderül, hogy Őze Áron nemcsak a "kisrealista" játékstílust, de a ripacskodás karikatúráját is élvezettel játssza.

Matyi Ágota felelős a látványért, egy falusi pajta az egyetlen helyszín, ahol néhányan - pályázati pénzek lenyúlásának reményében, "valami kultúra kell" felkiáltással - a Hamletet próbálják a rendszerváltás után nem sokkal. Ennyi az alapszituáció. A rendező, Sipos Imre leleményes megoldása, hogy jelenetről jelenetre kivetítik a helyszínt feliratként (külön poénlehetőség ennek a variálása is), sőt a forgón a díszletet is megpörgetik, de aztán minden szinte változatlan, mindössze néhány héttel haladnak előre a próbák, ennyit tudnunk meg belőle. Ez a megoldás önmagában is a rendszerváltás metaforájává válik. Háy János üzenete egyszerű, letisztult, ha nem is okoz meglepetést, viszont majdnem ugyanolyan rosszul érezzük magunkat tőle, mintha a szerző magánéleti vonatkozású írásait forgatnánk: ugyanazok az akarnokok maradtak a vezető tisztségekben, lényegi változás nem történt.

(((Közbevetés: akit a rendszerváltás különösen érdekel, az nemsokára elolvashatja Kerékgyártó István "A rendszerváltó" c. regényét, amely biztos kézzel tűnteti el maradék illúzióinkat is a mindenoldali politikusokkal kapcsolatban, amennyiben voltak még valakinek.)))

Ebben az előadásban kizárólag a vidéki viszonyokat látjuk, azt, hogy miként hatottak a nagypolitikai események erre a Pesttől távoli kis falura. Ez a szerzőnek otthonos látószög, hiába hagyta el saját közegét vagy harminc éve, ez az a világ, amelyről a legtöbb mondanivalója van továbbra is. Megjelennek szokásos témái, a fiatalok elvándorlásának dilemmája, az alkoholizmus, a házasságok kiüresedése. A szereplők nincsenek olyan részletesen megírva, mint például a Nehéz hőse, inkább típusokat látunk, akiket a színészeknek kell egyéníteni és többnyire sikerrel is járnak, csak néhány mondat marad üresen. A hangsúly a mondanivalón túl a falu helyzetének és a Hamlet történetének minél szorosabb összecsengetésén van és megállapíthatjuk, hogy azon kívül, hogy a végkifejlet eltér, nagyon érthetően, jól sikerül igazolni az ötlet létjogosultságát, sőt a mű nagyon sok ponton értelmezi a Hamletet, helyenként kifejezetten örülni lehetett a megoldásainak, már amennyiben valaki a Hamlet szemszögéből ül be megnézni. A dán királyfi története valóban alkalmas arra, hogy általa a rendszerváltásról essen szó - direkt módon is elhangzik a szövegben: "a darab arról szól, amiről akarjuk, hogy szóljon." Nincs benne ugyan konkrét gyilkosság, a tsz-elnök mint potenciális sikkasztó áll előttünk, aki másra (a Hamletet játszó szereplő éppen börtönben ülő atyjára terelte a gyanút), és minduntalan 56-os tevékenységére hivatkozva igyekszik magát előnyös színben feltűntetni.

Anélkül, hogy a spoilerezés bűnébe esnék, igyekszem néhány nekem tetsző mozzanatot kiragadni. (Aki többre is kíváncsi, az megtekintheti az előadást, 45 perc autópályán Dunaújváros, bevállalható. Az előadásnak 21.35-kor volt vége ezen a második játszási napon.)

Én ugyan jellemzően nem szeretem a narrátoros megoldásokat, de ez esetben szerencsés "Kovács Tibi, egy falusi férfi" beiktatása, aki "Omlett és Ortopédia" történetének menetét, lebutítva, leegyszerűsítve, kicsit kiforgatva, de mégis elénk tárja, így nem probléma, ha csak egy-egy kulcsjelenet próbáját látjuk, azok is megértik a lényeget, akik sosem ismerkedtek össze Shakespeare művével és a nézőtéren valószínűleg az ilyen nézők lehetnek többségben. Kicsit sok néha, ahogy a folyton színen levő Tibit senki nem veszi észre, de ennek dacára én kifejezetten szerettem Gasparik Gábor alakítását. (A port.hu alapján úgy néz ki, hogy már 2005 óta játszik a dunaújvárosi színházban, én most vettem észre.) Az előadás végén a Tibi névválasztás is értelmet nyer, hallunk egy kis rapet is tőle - a szerző utal a Bánk bánra (a Tiborc panasza, ha valakinek megvan, az jól jön). Ez az utalás azért is briliáns, mert Katona József darabja sok párhuzamot tartalmaz Shakespeare-rel, dramaturgiáját is az angol szerző alapján fejlesztette ki. Remélhetőleg a nézők többsége erre rájön, illetve Az ember tragédiájának londoni színe is beugrik majd nekik a mű zárlatában - de ezt nem fejtem ki, mert ismét a spoilerezés veszélye állna fent.

Shakespeare érintetlenül, eredetiben, illetve a klasszikus Arany János fordításban túl távoli -  el kell fogadnunk, hogy a mai átlagnéző ezt már nem tudja befogadni. (Az előadás megtekintésének másnapján egy pályakezdő magyartanár kollégám mondta ugyanezt, és a darab szövegének leegyszerűsítése-átírása mellett érvelt. Fogalma sem volt, hogy alig 12 órával korábban éppen ezt a problémát felvető előadáson voltam.)

Háy János által a vidékiek az én ízlésemnek túlságosan is sablonos "bunkó és ostoba paraszt" színben tűnnek fel, mintha kis eltéréssel, de mégis a XIX. századi népszínművek világa jönne vissza, abban volt hasonlóképpen ilyen egysíkú a parasztábrázolás, de meg kell hagyni, hogy a közönségnek ez tetszik, a darab vígjátéki vonala részben ezen alapul. Ezek a falusi emberek primitíven látják az életet ("szar az élet és kész") és a szövegből ez egyértelműen ki is tűnik. Idézek még egy párbeszéd részletet is, amelyet nagy nevetés jutalmazott:

"- A férfiak olyanok mint az állatok: evés, ivás, dugás. 

 - Néha alszunk is."

A vidéki közeg rajzán van a hangsúly, és ehhez nagyon passzol, hogy még egy igazi traktort is használnak az előadásban. Amint hallom, a traktor a premieren nem akart bejönni, ezen a második előadáson nem akart távozni a színről - utóbbi csodásan illeszkedett a szituációhoz, akár benne is lehetne így hagyni, annyira jól jellemezte a falu helyzetét.

Háy Jánosnak elég sok bemutatója volt eddig is, (most lesz február 25-én még egy Gézagyerek a Pinceszínházban is, ezzel vált színdarabíróként közismertté és ugyancsak ebben a közegben játszódik) és a színházi próbák tapasztalatai most ebben a darabjába szervesen beépülnek. A politikai és a falusi vonalon túl ez a színházi vonal is fontos, sőt engem (meglepő módon) mégis ez érdekelt a legjobban. Kicsit sablonos, hogy legalább háromszor megzsarolják az iskolaigazgatót, aki történetesen magyartanár is, hogy tanítsa be a darabot (egy is elég lenne, esetleg néhány ráutaló gesztus, mert a néző nem hülye és meg bírja jegyezni), de Szemán Béla alakítása igazán kifejező, benne van a megfáradt, kiégett, már semmiben nem reménykedő értelmiségi sorsa, aki rendszerfüggetlenül nem tud felemelkedni, nem tudja ezt a közeget ott hagyni, és mivel ő a rendező, ő kaphatja a színházzal kapcsolatos kinyilatkoztatások egy részét is. Ezek a szövegek hasonlóan működnek, mint Shakespeare/Hamlet szövegei a színésztrupp látogatása kapcsán, de nem egészen azonos tartalmúak.

Nagyon szerettem a rendező szájába adott mondatát a színészek játékának minősítéséről, mert van benne a keserűségen és irónián túl valami emberi, sőt ahogy Szemán Béla elmondja, még egy kis szeretet is: "kár szidni őket, attól még nem lesznek jók." Jó ez a karakter, jól is játssza a színész, van egy megrendítő monológja, benne igazi csendjei, amikor érezzük, hogy a közönség felfogja sorsának a tragikus mivoltát. Vele lehet azonosulni, a meghunyászkodó kisemberrel, aki nem mer lázadni, a gerince rég megtört. Rám persze nem véletlenül hatott jobban az átlagosnál a "mit csináljon egy magyar-történelem szakos tanár?" kérdés. Mit is? (Az én válaszom jelenleg, immár négy teljes éve ez a blog.)

Az előadás minden Hamlet-kedvelő titkos vágyát és a darabbal kapcsolatos hiányérzetét is betöltheti - gondolom én. Engem mindig zavart, hogy Hamlet nyíltan nem olvas be Ophéliának, aki félig az apja, félig a szerelme mellett áll, és a kémkedést ugyan szabotálja, de mégis elősegíti. (Az a "vonulj kolostorba" kirohanás kevésnek tűnik nekem mindig....) Ebben az előadásban végre ez megtörténik. Jókai Ági a polgármester (Pataki Ferenc) lányaként ideális Ophélia, érezzük a szerelmét is, bizonytalanságát is és azt is, hogy csak kicsit lenne határozottabb, igazi szövetségese lehetne Jászberényi Gábor Hamletjének illetve Rák Jóskájának, aki apja igazáért küzd, bár eleve érezzük, hogy esélytelenül. Ez a fiú intelligensebb, mint a körülötte lévők, "lebölcsészhallgatózzák", de sosem fog érvényesülni, mert mindenki gyáva körülötte ahhoz, hogy támogassák. Azért, hogy nem lepleződik le a hazugság, nincs előrelépés a faluban (az országban) mindenki hibás, "az is benne volt, aki nem volt benne", mindenki a megélhetésre hivatkozva hallgat, hiszen "élni kellett valahogy". Van egy pont, amikor mindenki megszólíttatik a játszók közül, de senki sem áll Jóska mellé, aki  ezek után a nézőket is végigpásztázza tekintetével, lesz-e aki majd segítene neki, de mi pláne nem mozdulunk. (Mennyivel erőteljesebb lenne a jelenet, ha ezen a ponton a nézőteret is megvilágítanák - gondoltam.)

Jászberényi Gábor játszhatna akár "egy igazi" Hamletet is, de talán ez a kettős feladat még érdekesebb is, megbirkózik még azokkal a mondatokkal is, amelyek tandráma ízűek és nagyon a mondanivaló aláhúzására kerültek a darabba.

Mariskát az átlagosnál kevésbé sikerült jól párhuzamba állítania Gertrúddal a szerzőnek, hiszen Lapis Erika kocsmárosnőként ugyan fontos tagja a falusi közösségnek, de a családi vonal hiányzik, és az sem szerencsés, hogy egy egyszerű kurva lesz belőle. Nem irigyeltem ezért a színészt, de ebben is kifejeződik, hogy Háy János egyszerűbbnek mutatja az emberi viszonyainkat, mint Shakespeare. Itt nem ködös semmi, brutálisan kietlen az életünk - ez az üzenet, mint a többi Háy János alkotásé is. (A néző pillanatnyi állapota nagyon számít persze, lehetnek a nézőtéren boldog emberek, akiket ez éppen kevésbé visel meg. Én például attól, hogy ilyen rendkívüli élményben volt részem és Dunaújvárosban nézhettem színházat, remekül éreztem magam.)

A görög tragédiák kórusát, a kisemberek nézőpontját és véleményét képviselő négy paraszt is szerzett nekünk jó pillanatokat - Kiss Attila, Gulyás Hermann Sándor, Csadi Zoltán és Tőkés Nikoletta különösen a  páholyban vethetett közbe néhány poént, amelyek jól ültek, akárcsak mi.

Az előadás feltétlenül érdemes a megtekintésre, most négy nap után is örömmel gondolok vissza rá. Amíg a pénteki Fantom egy egészen más színházeszményt képviselt - (nem szólt hozzá az életünkhöz, de látványos volt, pörgött és "célzottan szórakoztatott"), itt most "lassú színházat" néztünk, amely nem akart konkurálni a tévével és a filmmel, amely azért itt-ott lehetett volna kicsit feszesebb is, bár ahogy majd jönnek sorban az előadások, biztosan beáll a megfelelő tempója. Nekem ez a két előadás, amely egészen váratlanul került be az életembe, hiszen egyik színház sem tartozik az "élőhelyeim közé", igazi ajándék volt, izgalmas hétvégém lett tőlük, hogy én is egy találó sablonnal zárjam a bejegyzést, mondhatni "felejthetetlen."

 

 

Címkék: Dunaújváros Kiss Attila Háy János Őze Áron Sipos Imre Lapis Erika Jászberényi Gábor Gulyás Hermann Sándor Csadi Zoltán Tőkés Nikoletta Jegercsik Csaba Szemán Béla Pataki Ferenc Matyi Ágota Rák Jóska dán királyfi Jókai Ági Gasparik Gábor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6112170910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.