Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Harmincöt napon belül immár a harmadik színházi társasjátékon vettem részt a Jurányiban, a Szociopoly és a Menekülj okosan után először élve át, milyen a legeredményesebb csapat tagjának lenni. Ugyan egészen világos volt mindháromszor, hogy remek döntéseink csak óriási szerencsével párosulva vezetnek eredményre, de most minden összejött és kicsit fel is turbózott minket az, hogy annak ellenére, hogy a játék úgy van létrehozva, hogy szinte lehetetlen legyen a hajléktalan sorsból kikecmeregni, nekünk ez mégis sikerült.

Az örvendezést kicsit beárnyákolja ugyan, hogy pontosan tudtuk, hogy mekkora szerepe volt a szerencsének a sikerünkben, de az, hogy mégsem buktuk be minden életerőnket és pénzünket a játék végére, sőt összegyűjtöttük a lakhatási pályázat beadásához szükséges önrészt is az előadás végére, mégis jó érzés volt.

A játék minden részletének felfedése helyett pusztán a főbb vonalakról essen szó.

Ezt a játékot is Fábián Gábor készítette, ezúttal Boross Martin volt a rendező. Felépítésében a másik kettőhöz hasonló, bár ezúttal csak három csapat van, mindenki kap egy saját hajléktalant és azt kell a döntési helyzetekben irányítani, mégpedig a csapattagok egyetértésével. Öt hónapon át kell vele túlélni, dönteni abban, hogy milyen szállást vegyen igénybe (utca, fapad, átmeneti szálló), dolgozzon vagy kéregessen és a későbbi fordulatok során is megfontolni, hogy mit veszítsen, pénzt, méltóságot vagy életerőt. A három hajléktalant és néhány egyéb szereplőt is két színész (Kőszegi Mária, Szabó Zola) és egy egykori hajléktalan, jelenlegi hajléktalanokat segítő aktivista, Balog Gyula játssza. Ahogy legutóbb a valódi afgán menekült jelenléte, így most az évekig utcán élő ember magyarázatai nagyon sokat dobtak a játékon, hitelesebbnek hangzottak az információk.

Ahogy mindig, most is kaptunk a műsorvezető-szakértőtől, Szenográdi Rékától statisztikai adatokat és magyarázatokat, amelyek közül  a legmegrázóbb még csak nem is a 30-50 ezer hajléktalan léte, hanem az, hogy a mai Magyarországon 4 millió ember veszélyeztetett, anyagi helyzetük alapján ennyi ember bármikor hajléktalanná válhat.

A játék során kutatáson alapuló számokkal dolgoztunk (az életben maradás költségeit és a kereseti lehetőségeket illetően), és logikusan levontuk a következtetést: aki dolgozik, annak majdnem kétszer annyi költsége van és a kéregetőkhöz viszonyítva sosem keresi meg a szükséges megközelítőleg harminc ezer forintnyi különbözetet, tehát mind a 11-en úgy láttuk, hogy a legjobb stratégia átmeneti szállón lakva (ez fizetős) nem dolgozni. Amilyen szerencsénk volt, ráadásul minden hónapban magas összeget (havi negyvenezer volt az elérhető legtöbb pénz) kaptunk kézhez és emiatt tudtunk ötről a hatra jutni. Mi kaptuk Józsit, a Balog Gyula által játszott hajléktalant, aki elmesélte, hogy még eddig egyetlen csapata sem nyert, ilyen hatalmas szerencséje senkinek sem volt. A Fedél nélkül terjesztésével sokat foglalkozott és ezzel kapcsolatban élete legsikeresebb időszaka az a pár nap volt, amikor a Népszabadság újságírói vették át a lapot, akkor két óra alatt egy ízben nyolcvanezer forintot tudott keresni. Ehhez képest a havi negyvenezret reális bevételnek tekintette, közmunkából is csak 56 ezer kereshető, míg a minimálbér 73 ezer forint, miközben egy harminc négyzetméteres lakás albérleti díja hetvenezer forint most Pesten. Ha ezeket az adatokat nézzük, akkor érezzük, hogy a helyzet több mint kétségbeejtő és igazán szükség lenne arra, hogy mindenki tegye meg azt, amit megtehet.

Kiderültek apróbb tények is, például: egyetlen ingyenes és nyilvános WC van Budapesten, mégpedig a 22. kerületben, illetve: az alkoholisták számaránya nem nagyobb a hajléktalanok körében, mint a teljes lakosságra levetítve (kb 14%).

Az előadás végén mind kaptunk egy listát arról, miben segíthetnénk. Ezt most végezetül itt a Város mindenkié! blog linkje, benne a tájékoztatás, miként lehet segíteni hajléktalanoknak, hátha lesz, aki hasznosnak találja.

Az előadás után természetesen a szokásos módon, gyalog mentem át a kihalt budai váron, amely ilyenkor a legmegnyugtatóbb közeg, különösen ha Haydn Nelson miséjét hallgatja az ember séta közben. A múlt heti állapotokhoz képest most a nulla fok körüli hőmérséklet kifejezetten melegnek tűnt. Két és fél óra virtuális hajléktalan lét után nevetségesen pitiánernek tűntek a saját problémáim, például a "megnézzem-e és ha igen, akkor hányszor az új Eötvös-bemutatót?" Az előadás nem ezért jött létre, de ezzel a mellékhatással javítja a közérzetünket, amelyre a közösségi játék önmagában is jótékonyan hat (már arra, aki nem egészen begubózó alkat) és így volt kedvem még fél egyig írni ezt a bejegyzést, annak ellenére is, hogy soha semmilyen szövegemet nem olvasták annyira kevesen, mint éppen a legutóbbi társasjátékról szólót.

(Nem is baj, ha széles tömegek nem vágynak a megtekintésre, az előadásra ötven főnél több nem fér be, egyébként pedig középiskolákba is megrendelhető - érdemes is, én is ezzel fogok a közeli jövőben próbálkozni. A jelenlévők legalább fele már kipróbált egy másikat, előbb-utóbb suttogó propagandával mindenképp el fog terjedni, hogy ez jó élmény, így nem aggódom, hogy nincs semmilyen marketingje a projektnek.)

 

 

Címkék: Jurányi Boross Martin Szabó Zola Fábián Gábor Kőszegi Mária Mentőcsónak

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5512126601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.