Délelőtt, amikor elkezdett havazni, azonnal az jutott eszembe, hogy mennyire jó lesz majd este a Jurányiba menet-jövet átvágni a behavazott Váron. Ez nem jött be, mindössze foltokban volt jeges az út, viszont egy, a Dumaszínházra jellemzően szórakoztató előadást láthattam a Kamarateremben, négy színészre építve, eszköztelenül, ahogy én szeretem.
A Jurányi honlapjára nézve nyoma nincs annak, hogy a majdnem két órás szövegbe a négy színészen kívül bárki beleírt volna, így feltételezhetjük, hogy kizárólag az ő munkájukat látjuk és ahogy az ki is derül előre, a színészlét fájdalmai, nehézségei kerülnek terítékre, egy kicsit úgy, mintha szórakoztató formában akarnának minket lebeszélni arról, hogy mi is ezt a pályát válasszuk. A Kamaraterem apró színpada még le is van csökkentve, egy függöny előtt egy kb 4X4-es méretű térben történik minden, egy mikrofon és négy szék kell a produkcióhoz - akár alkalmas lenne turnézásra is, jut eszembe azonnal.
A két óra csupa egymáshoz lazán kapcsolódó műsorszámból áll össze, azoknak való, akik élvezik a stand up műfaját, és emellett valóban érdekli őket a színház világa, a kulisszatitkok. A négy előadó látnivalóan rutinos, a számok sorrendje szerencsés, változatos a program, amit látunk. Részletekbe nem mennék bele, talán spoilernek is számítana, de láthatunk jeleneteket arról, milyen az, ha a színészt felismerik és milyen az, ha nem, hallhatunk anekdotákat és egy verset négyfelé stílusban, láthatunk próbarészletet vidéki színészek előadásában, illetve Kossuth díjas művészekkel is, elszórakoztathatnak a magánszámok is és megtudhatjuk azt is, hogy milyen egy érzékeny színésznő lelki élete, sőt egy ennél fontosabb információt: miért nem akart az egyikük vízilabdázó lenni.
Ami a legfőbb tájékozódási pont ahhoz, hogy valaki megnézze-e az előadást vagy sem, a négy művész neve. Akit érdekel Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Ficzere Béla és Lengyel Tamás, azoknak ott a helye a Jurányiban február 19-én, a következő alkalommal.
