Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ami azt illeti, első blikkre nem tűnik tipikus katonás választásnak ez a darab. Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy erre a színházra a biztonsági játék kevéssé jellemző és leginkább a mának szóló, kifejezetten akuális és/vagy nem a legkönnyebben befogadható kortárs darabokat szedik elő. Moliere-t könnyű megérteni, jó szerepek vannak benne, így indoklásra nem is szorul egy újabb bemutató, bár a színházi adattár mindössze 26 korábbit tart nyilván és ezek is többnyire vidéken voltak. Mégsem ez a Moliere-darab az, amelyik gyakorta felcsigázza a rendezők érdeklődését. (Én mindössze egyet láttam korábban, Kiss Csaba rendezését 1995-ből, amikor a Győri Padlásszínházban dolgozott még és azt igen szerettem is.)

Engem valóban hosszan foglalkoztatott az előadás előtt, közben és most még utána is, hogy miért is került ez be a Katona évadtervébe, miért akarta Ascher Tamás éppen ezt megrendezni. Azt nem gondolhatjuk, hogy minket nézőket - akiket az előadásban a főszereplő rendszeresen megszólít, sőt minket nőket, akik "művész-színházakban töltjük az estéinket, és megmondjuk a frankót", külön is - éppen a házasság intézményéről akarnak lebeszélni és az előadás kiemelt nősülés-elleni figyelmeztetés lenne a férfiaknak. A jelenlegi trend ezzel éppen ellentétes, egyre kevesebben nősülnek egyébként is, és akik épp ezen gondolkodnak a közönség soraiban, azoknak valószínűleg az előadás kevés új ellenérvet hoz fel.

Ami nekem a darabválasztás magyarázatának tűnik (bár lehet, hogy tényleg csak jó szerepet kerestek célzottan Máté Gábornak) az ennél kicsit bonyolultabb. A nők iskolája szórakoztató vígjáték, amely csak a férfi-nő viszonyról szól, nem politizál, sőt nemigen beszél az élet nagy kérdéseiről sem. Szereplői nem látnak ki a mikrokörnyezetükből, sőt nem is akarnak onnan kilesni. Én ebből a hangsúlyozottan apolitikus, valóban csak a magánéletre koncentráló előadásból azt szűrtem le, mintha a Katona elképzelne egy olyan "ideális" (jelenleg irreálisnak tűnő) polgári világot, amelyben az embereket a nagypolitika nem nyomasztja, nem osztja ketté, hanem mindenki megengedheti magának azt, hogy csak az élete apró cseprő dolgaival foglalkozzon, és megteheti azt, hogy csak úgy szórakozni menjen, például színházba.

Persze, ha nagyon erőltetjük a főszereplőt is tekinthetjük zsarnoknak és élvezhetjük azt, amint ez a "disznó állat" pórul jár, ez is egy lehetőség. (Apropó disznó: Závada Péter Timkovics Dorka nyersfordítása alapján elég sok variációt kínál fel az állatra, szó van itt menyétről, hangyászról és egyebekről is. Burjánzik most is a szöveg, ahogy az általam két nappal később megtekintett Ahogy tetszik esetén is történt.) Egyébként pedig, egy előadás annyiféle, ahány néző, és tág teret biztosít a különböző megközelítéseknek.

Khell Zsolt díszlete praktikus és letisztult, sőt inkább steril, a fehér falak és a sötét ajtók mellett idegenül hatnak a ház belső terében szétdobált holmik (káposzta!), és annak a négy szereplőnek a színes ruhái (tervező: Szakács Györgyi), akik kilógnak a közegből. Az kérdés marad, hogy idővel beszürkülnek-e ők is, vagy sem, jelenleg a fiatal szerelmesek és a két ütődött szolgáló - utóbbiak néha valóban ütik is egymást - az, akik nem illeszkedtek be egészen. 

Ugyan nem néztem utána pontosan, de a másfél órás előadás közben az volt az érzésem, hogy a szöveg döntő hányadát Máté Gábor mondja el, aki egészen végig kapcsolatot tart velünk nézőkkel, tudatában van, hogy tanúi vagyunk sorsának, sőt mi több, szándékosan be is von minket, mintha azt szeretné, hogy neki drukkoljunk. Ennek ellenére a papírforma szerint a néző csakis az ifjú szerelmesek boldogságát szeretné látni, ez nem változott amióta Moliere megírta a darabot.

Máté Gábor mindent megtesz, ami megtehető, de valószínűleg jóval nagyobb hatást ért volna el, ha kevesebbet van jelen, ha esetleg Radnai Annamária további beavatkozásokat eszközöl és húz a szövegéből (vagy kevesebbet írnak hozzá), néha már túl soknak érezzük a monológokat. A figura egyébként érdekes, látunk egy már nyugalomba vonult szoknyapecért, aki az általa szándékosan butának neveltetett lánnyal remél házasságra lépni, nem zavarja a 30+ év korkülönbség, magabiztos és korábbi tapasztalatai alapján átverhetetlennek tartja magát. Úgy tűnik, hogy még az is, hogy ideig-óráig kontrollálni tudja az eseményeket, nem rajta múlik, hanem a véletlenen, amelynek mint Moliere-nél rendszerint, a legfontosabb szerep jut a végkifejlet kibontakozásában is. Ami kissé nyugtalanító és akár el is lehet gondolkodni az alakítása kapcsán: egyáltalán nem érezzük, hogy szerelmes lenne, vagy akár kicsit is vonzódna a lányhoz, úgy kell számára Ágnes, mintha egy tárgy lenne, amely emeli háztartásának fényét. Nem az öregedő ember utolsó szerelmének meghiúsulását látjuk, pusztán azt, hogy milyen nehezen viseli el valaki a hiúságán esett csorbát és az ismerősei előtt a megszégyenülést. Mivel valódi kötődést nem érzékelünk, nem kezdjük sajnálgatni sem.

A másik főszereplő, "Ágnes, ártatlan lányka" szerepében Rujder Vivien egyetemi hallgató debütált. Valószínűleg a Katona közönségében nem lehetnek sokan, akik az Ódry Színpadra is rendszeresen járnak a pályakezdésük előtt álló színészhallgatók vizsgáit nézni. Én történetesen tavaly is a húsz premierből tizenhatot néztem, és ez korábban is hasonlóképpen volt, így nekem már legalább két éve teljesen nyilvánvaló, hogy egy igazi tehetség első szárnypróbálgatásait figyelhettem meg, amelyek több mint ígéretesek. Legelőször báránynak láttam A brémai muzsikusokban és már akkor azonnal megjegyeztem magamnak, azóta további nyolc bejegyzésben foglalkoztam a jobbnál jobb alakításaival. Ami megfigyelhető, szinte minden előadásban a naiv és ostoba lány variációit hozza, de még mindig tud új színeket mutatni, én is szerettem nézni, akinek pedig első élmény lesz, arra nagyon fog hatni. Rózsaszínű ruhájában elhiszem neki az ártatlanságot is, meg azt is, hogy kettőig sem tud számolni, sőt még a fordulatot is, amint ráébred a saját tudatlanságára. Beleborzongtam abba a lehetőségbe, hogy esetleg a Máté Gábor által játszott öregember fogságába kerül, és nem sok hiányzott hozzá....

Tasnádi Bence (Horace) lánglelkű szerelmes, könnyelmű és csapongó, ő is kellően naiv ahhoz, hogy akárkiben megbízzon, és vannak kétségeink, hogy mennyire tud majd felelősségteljesen gondoskodni választottjáról. Boldogok lesznek egy darabig, és aztán ki tudja, lehet, hogy jönnek a veszekedéssel teljes hétköznapok, de oda már nem követjük őket. Tasnádi Bence most alkata és kora alapján eljutott oda, hogy ő lett az ügyeletes szerelmes, a már említett Ahogy tetszikben is egy hasonló figurát kapott, de ez nem baj, szívesen nézzük sokadszorra is.

Ötvös András és Jordán Adél most is egy pár, és üdítően másféle, mint amilyennek nem is régen, az Abigail bulijában láthattam őket. Ők hivatottak arra, hogy szinte minden megmozdulásukkal nevetésre bírjanak minket. Jordán Adél fején egy vérző seb arra utal, amire kettejük egymással folytatott párbeszédei is: állandóan veszekednek, ugyanakkor átérezzük összetartozásukat, egymás iránti ragaszkodásukat is. Kilógnak az előadásból, nemcsak színes ruhájukkal, de játékstílusukkal is. Választhatunk, hogy velük szimpatizálunk-e vagy a szürkeséggel, amit a főszereplő és barátai képviselnek.

Arnolphe úr barátai-üzletfelei csak az előadás elején és végén jönnek elő, ők azok, akik előtt kérkedni szeretne a fiatal feleséggel, illetve akik előtt megszégyenül. Bán János érezhetően neheztel rá, nem csodálkoznék, ha a múltban elcsábította volna menyasszonyát vagy a feleségét ez a jó barátja, akit figyelmeztet tervének veszélyességére. Érezzük a kettejük között megbúvó konfliktust, és ez Bán János alakítását mélyíti, gazdagítja, nagyon sajnáltam, hogy több jelenete nem akadt.

Csak a mű végi deus ex machinára bukkan elő Horace apjaként Szacsvay László és Ágnes apjaként egyenesen
Ámerikából Vajdai Vilmos. Jelenetük, amelyben még Bán János is visszatér, az előadás valódi csúcspontja, most látjuk, hogy mi az a legtöbb, ami egy pár mondatos karakterszerepből kihozható.

Ugyan szintén csak egy jelenete van, de hatásos Dér Zsolt közjegyzőként, akiről már szintén több előadás kapcsán vannak emlékképeim. Az említetteknél is hálásabb egy néma szereplő, egy másik egyetemista, aki pincérként vesz részt. Nagyon valószínűtlen maga a helyszín, a két vendégre tervezett mini-kávéház is, benne a settenkedő alkalmazott, aki mintha akarna valamit mondani, de aztán feladta. Nagyon sokat nézzük Lestyán Attilát, megfog a játéka minket óhatatlanul és érdekelni kezd, hogy mi mondanivalója lehetne.

Most már szerda este van és lassan négy napja gondolkodom azon, hogy összességében miként hatott rám az előadás. Miközben azt éreztem, hogy az összetevői rendben voltak, egészében nem éreztem át, hogy hosszú távú hatást lenne képes kifejteni, valami hiányérzet maradt bennem. Persze, ez főpróba volt és persze, vannak előadások, amelyek már a villamoson hazafelé törlődnek. Ez annál azért mélyebbre ment, de azért az újranézés gondolata mégsem merült fel bennem. Még egy ideig lehet, hogy rágódom rajta, de most már kiposztolom legalább ezt, amire mostanáig jutottam.

 

Címkék: Katona Ötvös András Vajdai Vilmos Tasnádi Bence Máté Gábor Bán János Jordán Adél Szacsvay László Ascher Tamás Rujder Vivien A nők iskolája

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8011782007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.